Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)
1997-10-31 / 298. szám
ONI, Az 1997. évi LVIII. törvény 13,§-í /l I uonanyzas su yosan Károsítja az un es Környezete egeszsege A „kékek” arcpirítóan oszlatták szét a rózsaszín álmot ért is mondana le? Legföljebb abban hibáztatható, hogy megbontotta a korábbi védővonalat. Visszakerült a hátsó alakzatokba Bánfi János, aki bizony kicsit tanácstalanul került a jugoszláv „forgószél” középpontjába. Nem egyedül Bánfi a felelős, hiszen a védelem úgy omlott össze, mint egy kártyavár. S ha nincs védekezés, mit tegyen a középpályás, no meg az a két ék, aki Klausz és Orosz személyében mondhatni semmiféle érdemleges veszélyt nem okozott? Megkockáztatható, netán az alacsony, gyors, jól cselező Kovács Zoltán egymaga több rejtvényt adott volna fel a jugoszláv védelemnek, mint az említett ékpár, amely látványos kudarcot vallott. De hát a sportban nincs „ha”. Csank sajnálandó szakember, mert amit a nyolc vb-selejtező során fölépített, az 90 perc alatt semmivé foszlott. A belgrádi visszavágón bármi megeshet. Az is, hogy a jugoszlávok csak könnyed játszadozást terveznek. Mert ugye minek még egy kiadósat ütni a már halott gladiátor-társon. ..? A futball- tragédia után őszintén szólva még a remény sem marad arra, hogy egyáltalán fölsejlik a kiút. A szomorú valóság az, hogy az Üllői úton látottaknál nem nagyon van olyan jobb futballista, aki érdemlegesen hozzátenne valamit a mai magyar válogatott produkciójához. Mely fényévekre van a világelittől, és őszintén szólva ez a különbség várhatóan meg is marad jelentékeny időn keresztül. Belgrádban csütörtökön történelmi jelentőségű győzelemként értékelték a jugoszláv labdarúgó-válogatott szerdai 7-1- es budapesti győzelmét. Egyöntetű volt a vélemény, hogy a magyar csapatra a belgrádi visszavágón is nehéz 90 perc vár. A jugoszláv gárda ünnepelni kíván a félelmetes hírű Marakana-stadionban is. A Politika „Botrány a sajtó- tájékoztatón” címmel közölt írásban számolt be arról, hogy egy magyar újságíró provokatív kérdéseire reagálva a montenegrói nemzetiségű Savice- vic és Mijato- vic elhagyta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót. A Nasa Borba is történelminek nevezte a szerdai budapesti jugoszláv győzelmet. Megállapította: a „plá- vik” már a franciaországi vb-döntőben érezhetik magukat. A lap „A nagymesterek hatalmas lépése” címmel ismertette a játékosok nyilatkozatait. Savicevictől azt idézte, amelyben a csatár azt fejtegette, hogy a válogatott játékosainak sikerült megőrizniük azt a győzni akaró mentalitást, ami mindig is jellemezte Jugoszláviát.- Ezt a szellemiséget az sem rombolta szét, hogy külföldi klubokban játszunk. És ez volt az, amit mindenképpen be akarunk bizonyítani - így Savice- vic. Lipcsei Péter: - Viszonylag korán megsérültem, Stojkovic véletlenül rálépett a térdemre. Emiatt most injekciót is kaptam, szombatig nem edzhetek. Érzésem szerint ha nincs az első hat perc, akkor nem szenvedünk ilyen megsemmisítő vereséget. Úgy érzem, különösebben nincs is mit értékelnem az 1-7 után, az önmagáért szóló fájó tény. A társaim nevében említhetem: sajnáljuk, ami történt. Nyilas Elek: -Ekkora különbséggel azért tán nem lett volna szabad alulmaradni. Nagyszerű riválisokkal szemben játszottunk. Egyszerűen meghaladta erőnket ez a feladat. Az első 10 perc mindenről döntött. Elúszott egy szép esély, nem mehetünk Francia- országba. Sebők (pirosban) és a csapat is lecsúszott a világbajnokságról BUDAPEST, ÜLLŐI ÚT A BKV ugyan nem ilyen útvonalon járatja a fővárosi kék buszok egyikét, a hetest, ám az szerda este mégis megjelent az Üllői úton. A „plávik”, azaz a kékek, még közelebbről a jugoszláv válogatott „személyében”". A kékek hetet rúgtak, egyet kaptak. A labdarúgó vb- pótselejtezők sorában a budapesti első 90 perc során megdöbbentően hamar eldőlt minden, a november 15-i visszavágó merő formalitás. Vagy már az sem. A magyar válogatott esélyei elúsztak. A mérkőzés utáni sajtóértekezleten Slobodan Santrac jugoszláv szövetségi kapitány először visszaadott egy tüskét.- A jugoszláv sajtóban megjelent, hogy a védelmem törékeny. Ez fura megállapítás, hiszen a korábbi 10 selejtezőnkön összesen hét gólt kaptunk. Most pedig egyet. Mi ez, ha nem annak bizonyítéka, hogy a védelmem kellően érett? A magyar futballt nem szabad leírni, hiszen ez egy olyan este volt, amikor játékosaim négy első kapura lövése tökéletesen sikerült, szűk 30 perc alatt 4-0-ra vezettünk. Ilyen hátrányban törvényszerű az összeomlás. A magyar csapat összeomlott. Csank János azt fejtegette, hogy alig két perc után gólt Lőrincz és a védelem összeomlott kapni „lelombozó” hatású, hát még a hatodik perc eseménye milyen kellemetlen, amikor „gyermeteg” találat révén Jugoszlávia már 2-0-ra vezetett.- Innen kezdve nem volt megállás - mondta Csank. Tulajdonképpen a k.o. mögött az sejlik föl, hogy a magyar gárda nem állja az összevetést Európa krémjével. Ha efelől valakinek lehetett kétsége, akkor most itt a „hetes” formájában a megerősítés. Szomorkodni kár, végül is oly mindegy, milyen különbséggel szenvedett vereséget Magyar- ország, a vb-ről lemondhatott. Csütörtöki információk szerint Csank marad a helyén. MiDunantuli 1997. október 31. pentek Rajtol az NBA az USA-ban 23. oldal Győznie kell a MATÁV-nak 24. oldal Az úszás volt a pécsiek erőssége 24. oldal »LABDARUGÓ VB PÓTSELEJTEZŐ-