Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)
1997-10-30 / 297. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1997. október 30., csütörtök Hírcsatorna Megnyílt a Pécsi Egyetemi Klub. Tegnap késő este dr. Tóth József, a JPTE rektora ünnepélyesen megnyitotta a nemrégiben elkészült egyetemi klubot. A nyitáson zenei fesztivált rendeztek. (ns) Alsómocsolád iskolabusza. Az önkormányzat egy pályázat útján iskolabuszt nyert, amellyel a mintegy húsz bejáró diákot hordják a mágocsi körzeti iskolába. A jármű garázsát egy régi, elhagyott istállóból alakítják ki. (cs) Ellenőrzés a megye közút-vasúti kereszteződéseiben. A MÁV és a rendőrség együtt ellenőrzi a közút-vasúti kereszteződésekben, hogy a járművezetők betartják-e a sebesség- korlátozást. Harkányban a héten kilenc, míg Bicsérd- nél hat sofőrt büntettek meg, mert nem a 30, illetve 40 kilométeres sebességgel haladtak. Egy személyt azért jelentettek fel, mert 83 kilométerrel száguldott át a síneken. (cs) Fékezési bemutató !M agy harsány ban. A község általános iskolájában tanítják a közlekedési ismereteket is. Az intézmény most alakít ki kapcsolatot a Magyar Autóklub budapesti területi szervezetével, hogy a klubtagok egyebek között nyilvános fékezési bemutatókat tartsanak a faluban. A legelsőre novemberben kerül sor. (cs) Kukázó rókák és nyulak Pécsett. A Melinda utcában, amely közel van a Lő- tér-domb mögötti mocsári berekhez, mostanában rókák és nyulak tűnnek fel az utcai szeméttárolók körül. A kutyák örülnek ennek, hisz jól megkergetik a mezei és berki állatokat. (cs) Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk SOMOGYI LÁSZLÓ (volt szalatnaki általános iskolai igazgató és harkányi tanár) életének 61. évében váratlanul elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család (302765) „Cseppfolyós állapotban” az Aqua Az építőközösség jogi képviselője szerint arra már nincs remény, hogy az idén átadják a pécsi Felsőmalom utca sarkán épülő üzletházat. Egyelőre az sem látszik tisztán, milyen pénzből fogják finanszírozni az épület befejezését. PÉCS Az épület átadási határidejét már többször - először idén áprilisban - módosították. Az idén már csak az a tervük, hogy még a tél beállta előtt megpróbálják az épületet lezárni. Újabb befizetésekből, valamint az irodák eladásából sikerült annyi pénzt összeszedni, amennyiből a nyáron folytathatták az építkezést, ám azt már akkor is tudták, hogy ez a befejezéshez nem lesz elegendő. Eredetileg ugyanis 114 millió forintra tervezték a beruházást, s mint azt dr. Herczeg Ferenc (képünkön), az építőközösség jogi képviselője elmondta, tulajdonképpen a készültségi foknak megfelelően költekeztek. Befejezni most azért nem tudják a munkát, mert az ehhez szükséges milliók nem állnak rendelkezésükre. Az ügyvéd nem látja pesszimistán a helyzetet. Meglátása szerint ugyanis, ha a jelenleg még tulajdonos nélküli 5 üzlethelyiséget el tudják adni, és a fennálló követeléseiket be tudják hajtani, talán összejön annyi pénz, hogy a jövő évben átadhatják az épületet. Arra ugyanis már nem lehet számítani, hogy az elkelt lakóházak, üzletek tulajdonosai újabb tőkeinjekcióval finanszírozzák a munkákat. Az építőközösség közgyűlései meglehetősen viharos körülmények között zajlanak, a lakásra várók egyre türelmetlenebbek, nem beszélve az üzlet- tulajdonosok elmaradt haszon miatti dühéről. A legutóbbi ösz- szejövetelükön felmondták a kivitelezővel, a Rózsa Kft.-vel korábban kötött megállapodást. Itt az is szóba került, hogy ha nem lesz megfelelő az ajánlat, akkor más kivitelezőt választanak. Igaz, így tovább növelik a költségeket, de legalább pontosan meg tudják majd határozni az átadási határidőt. Rózsa Tamás, a cég ügyvezetője szerint ha az árban meg tudnak egyezni, akkor természetesen hajlandók az építkezést folytatni. Közel vagyunk a megállapodáshoz - mondja az igazgató. Mindenki mielőbb túl akar már lenni a nagy hercehurcával járó építkezésen. A Pécsi Vízmű Rt. lassan már egy éve várja, hogy az ügyfélszolgálati irodáját a belvárosban megnyithassa. Vásároltak egy 80 négyzetméteres üzlethelyiséget az Áqua Üzletházban, mert ideális helyet biztosíthatott volna az ügyfelek kulturált fogadására. Szűcs Gyula, a társaság értékesítési és adminisztratív igazgatója szerint a cég tovább már nem várhat, keresnek valami más helyiséget, hogy legalább ideiglenesen megnyithassák az ügyfélszolgálatot. Pereskedésre nem gondolnak, inkább azt szeretnék, hogy az építkezés valahogyan befejeződjön. B. G. Fűtés: ne a tömb űzessen Megfelelő feltételek esetén akár 25 százalékkal is alacsonyabb lehet a fűtésszámla - tudtuk meg a lakásszövetkezetek és társasházak szövetségeinek tegnapi eszmecseréjén. PÉCS Nemcsak a távfűtő vállalatokkal együttműködve lehet megtakarítást elérni, hanem az ösz- szes többi szolgáltatás is olcsóbb, amennyiben a fogyasztók maguk a lakók, és nem az épület együttesen - hangzott el a találkozón. A jelenlegi törvény lehetőséget nyújt arra, hogy ha egyvalaki nem fizetett, akkor a többi lakóval fizettessék ki a számlákat, vagy mindenkitől megtagadhatják a szolgáltatást. Az új tervezet - ami nemsokára kerül a parlament elé - nem nyújt lehetőséget erre, sőt egyéni elszámolásra ösztönöz. Ezt Mohácson már példaértékűen megoldotta a lakásszövetkezet, együttműködve az ottani hőszolgáltatóval. A Duna- parti városban a távfűtő cég és az önkormányzat is besegített a lakóknak az úgynevezett költségmegosztók beszerzésében. A műszerrel az egyéni fogyasztást lehet viszonylag pontosan megbecsülni, így a lakásra szabottan lehet kiállítani a számlát. A lakók takarékoskodnak, nem fűtenek, ha nincsenek otthon. Pécsett hitelesített mérőket vár el ehhez a szolgáltató. A készülék radiátoronként 20-25 ezer forintba kerül - tájékoztatott Nagy Emil (képünkön), a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének elnöke. Az egyéni elszámolásnál, a tapasztalatok szerint, 25 százalékos megtakarítás is elérhető, persze megfelelő szigetelés esetén. Zs. B. Gyámügyi többletek mohács - BÓLY Miután a térségben immár két város van, a kormányzat előírta: a gyám- és építésügyi feladatok e települések között felosztva történjenek. Mohács önkormányzata • a héten tartott testületi ülésén fogadta el, hogy a polgármesteri hivatal ötödik osztályaként létrehozza a városi gyámhivatalt. A november elsejétől hatályba lépő törvény értelmében a gyámügyi teendőket a körzethez tartozó 26 községben ellátó apparátus létszámáról is döntöttek. Ennek értelmében a többletfeladatot öt dolgozóval oldja meg Mohács. A gyámhivatal működésének anyagi feltételeit a Népjóléti Minisztérium biztosította, bár az év végéig hátralévő két hónapra átutalt 2 millió 926 ezer forintból a nélkülözhetetlen gépkocsi vásárlására már nem futja. Az építésügyi szakhatósági feladatokat várhatóan ugyanekkora körzetben január elsejétől teszik kötelezővé, de az erre vonatkozó jogszabályok még nem ismertek.-Boly tizenhárom település gyámhivatali központja lesz - tájékoztatott Morvái Gyula, a város jegyzője. - Egy dolgozót foglalkoztatunk pluszban, aki pályázattal nyerte el az állást. Ä minisztérium ajánlása szerint a nálunk érintett 11 ezer lakossal kapcsolatos munkakört két személy láthatná el, viszont e téren még nincsenek tapasztalataink. Ha néhány hónap múlva kiderül, hogy egy ügyintéző kevés, növeljük a gyámhivatal létszámát. A székhelye egyébként a városházán lesz. Az építésügyi hatósági munkának egyelőre csak a tervezetét ismerjük. Úgy ítéljük meg, hogy ezt a városháza felsőfokú végzettségű munkatársa el tudja látni januártól, s így nem kell külön helyiségről sem gondoskodnunk. Berta M. Nem megy a víz a hegyre PÉCS Több olyan része is van a városnak, ahol komoly problémát okoz a víz „beszerzése”. Nevével ellentétben a Kutas köz például vízben szegény terület. A Mecsek némely lejtőin élőknek szinte mindennapi gondjuk az étkezéshez, mosáshoz, főzéshez, egyszóval a mindennapokhoz szükséges vízmennyiség beszerzése. A Bárány-tető felett lévő Kutas közben különösen rossz a vízhelyzet, főleg télen. A csatornarendszerre valószínűleg csak legkorábban egy év múlva kötik rá az itteni portákat. Eddig ciszternákkal oldották meg az itteniek a víztárolást, ezekbe a tartályokba a felhők, a vízmű, a Biokom, vagy egyéni vállalkozók hordták - persze megfelelő ellenszolgáltatás fejében - az éltető folyadékot. Ivóvízhez egy, a Kutas köztől néhány száz méterre lévő közkútnál is hozzá lehet jutni. Időről időre adódnak viszont olyan technikai problémák, melyek az amúgy is elég mostoha körülményeket tovább rontják. Jelenleg például a Biokom vízszállító autójának műszaki engedélye lejárt, ők egy ideig nem tudnak fuvart vállalni. A Vízmű pedig csak a Kutas köz elején lakókat tudja ellátni, gépjárművükkel nem szeretnek behajtani a szűk utcácskába. Egyéni vállalkozókhoz is lehet fordulni, de ez rendkívül költséges mulatság. Minden csatorna nélküli háztól 150 méterre lennie kéne egy köz- kútnak, ez a feltétel azonban a Kutas közben a házak többségének esetében nem teljesül. Ä sok itt lakó idős ember kénytelen több száz métert gyalogolni a vízért. Télen persze a nagyobb autók egyáltalán nem tudnak felmenni a hegyre, így a helyzet igazán ekkor válik kritikussá. N. F. Rendőrtüntetés lesz BARANYAI KÖRKÉP November végére országos rendőr-demonstrációt tervez a Független Rendőrszakszervezet. A Belügyi Dolgozók Szakszervezete november 15-éig kéri ki a tagság véleményét, hogy mi tévők is legyenek.- Ha a tagság úgy dönt, hogy demonstrálunk, én leszek az első, aki felül a Budapestre tartó buszra - nyilatkozta lapunknak dr. Kollámé Gál Jolán, a BDSZ megyei alapszervezetének titkára. A Független Rendőr-szakszervezet ki akarja harcolni, hogy töröljék el a rendőrség adósságát, ötmilliárd forinttal emeljék működési költségeit, és a rendőrök bérfejlesztése kövesse az inflációt.- Véleményem szerint a szakszervezetnek nem az a feladata, hogy az adósság törlését elérje. Ennek oka ugyanis vagy az, hogy kevés pénzt biztosít a költségvetés a rendőrségnek, vagy az, hogy rosszul gazdálkodik a vezetés. Nekik kell hát tenniük valamit - véli dr. Kollámé. Szerinte a szakszervezetnek a bérfejlesztéssel kell foglalkoznia. 1999-re ugyanis a rendőrök bérének el kell érnie a köztisztviselői illetmény- alapot. Ha jövőre csak a most tervezett béremelést kapják meg, akkor kétségessé válik, hogy teljesülhet-e ez a cél. U. G. Új buszok - régi gondok A megyeszékhely és Komló közt hamarosan új buszok állnak forgalomba, az Ormánság azonban nem kap új járműveket - derült ki a Pannon Volán tegnapi sajtótájékoztatóján, ahol a jövőre esedékes áremelésről is tájékoztattak. BARANYAI KÖRKÉP A megyében hamarosan mintegy harminc indul útnak a komfortosabb, gyorsabb járművekből. Pécs várad és Palotabozsok között már jár is egy az új buszokból, ami a vasutat váltotta fel. A hazai települések kétharmada kizárólag aszfalton közelíthető meg, így a hazánkban egyelőre igen magas arányú tömegközlekedésnek a személyautók lesznek a legnagyobb versenytársai - tájékoztatott Szirmai Csaba (képünkön), a Pannon Volán Rt. vezérigazgatója. A vállalat bejárási lehetőséget szeretett volna biztosítani az ormánsági aknák, hogy akár a megyeszékhelyen is tudjanak munkát vállalni, ám a buszvásárlásra benyújtott pályázatukat elutasította a területfejlesztési tanács. A cég a közszolgálati funkciójának csak állami támogatással tud megfelelni, azonban a járművásárláshoz nem kapnak segítséget, és ezt a jegyárakba sem építik be. Félő tehát a jelenleg is idős járműpark további öregedése. A probléma- megoldásra programot dolgozott ki az rt. A pontos áremelés mértékéről csak decemberben kaphatunk adatot, de mint megtudtuk, 15 százalék körüli tarifa- emelés várható. Ez például a Pécs-Komló vonalon 23 forint pluszt jelentene egy felnőttnek. Zs. B. Komlón és környékén a -10 fokos hidegben tegnap öt járat kimaradt, a diákok késtek az iskolából. Szalatnakra a bejárókat, köztük tanárokat is, a szülők vitték autóval. Bátonyi Endre, a Pannon Volán Rt. műszaki üzletág-igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy váratlanul érte őket az ebben az időszakban még soha nem tapasztalt hideg. Az rt. már régóta november 1-jétől alkalmazza a téli gázolajat. Most azonban a komlói gond kapcsán soron kívül rendelt a MOL-tól, és mától a -18 fokos fagynak is ellenálló üzemanyaggal töltik fel a tankokat. Dermedésgátló anyagot, ami a nyári gázolaj hatásfokát is javítaná, harmadik éve nem használ az rt. Cs. J.