Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)
1997-10-24 / 291. szám
8 Dünántúli Napló Háttér - Riport 1997. október 24., péntek A mese is valóság Beszélgetés kutyafuttában Lázár Ervin íróval, a gyerekek között Azt gondolom róla, hogy amolyan Dömdödöm-ember, kicsit testes, kicsit borzos, kicsit bajuszos és nagyon aranyos. Főleg, ha a gyerekek között van. Márpedig Lázár Ervin író a napokban nagyon aranyos volt, hiszen egy egész iskolányi apróságnak adott hosszú türelemmel autogramot, csak arra kérte az ostromló srácokat, hogy állják szorosan körbe és ne vegyék el tőle a levegőt. Egyébként hatvanegy éves és meglehetősen szereti e várost, bár mint azt említette, a pécsi tükék többnyire megtartják a három lépés távolságot az idegennel szemben. Arról is beszélgettünk Lázár Ervinnel a pécsi katolikus iskola nagyközönsége előtt, hogy Rácegrespuszta merre van, ha van még, s hogy évente egyszer fölkeresi születésének és kora ifjúságának színhelyét. A közelében vett telket, ezért. Haza húz a szív. S olykor olyan jó a régi fák, bokrok és dombvonulatok között kószálni, a mesé- lős, örökre elmúlt világot visz- szaidézni. A pusztát, az ugató kutyákat, a lovászfiúkat, a napszítta embereket. Sok mindent megmozgat egy ilyen séta az emberben.- Lakik-e még Rácegrespusz- tán valaki?- Senki. Az én időmben is csak négy család élt ott, meglehetősen elzárva, kitéve az időjárás viszontagságainak. Ha esett, sártengerré vált az út, ha nem, porfelhőt nyelt a pusztára igyekvő. Igaz, egy pillanatig azt hittem, hogy megmenekülnek a házak, hiszen betonutat építettek, de úgy látszik, az út nem a lakók megtartását, hanem éppen-elvándorlásukat segítette. Meg azt, hogy elhordják mindazt, amire szükségük volt. A házak helyén néhány gazzal benőtt kupac maradt mára.- A hatvanas években hogyan kerültél Pécsre?- Egyetemistaként, nyári gyakorlatra jöttem, aztán hívtak és itt ragadtam hat esztendőre. Az Esti Pécsi Naplónál, a Dunántúli Naplónál és a Jelenkornál. S mivel az ifjúkori élmények meghatározóak, nagyon sokat jelent számomra ez a város és a régi barátok. '- Mi vitt el?-Hívtak az Élet és Irodalomhoz, s akkor ezt egy törekvő fiatalember nem utasíthatta vissza.- Hogy látod a mai világot, a mai Magyarországot?- Erre hosszabb választ kéne adni. Szomorú vagyok, de azért akad bennem némi optimizmus is, hogy talán ki fogunk mászni ebből a kút-mély gödörből, aminek nagyon az alján vagyunk.- Többnyire meseíróként ismerünk, de hadd emlékeztesselek arra, hogy a rendszerváltás idején a Magyar Fórum című lapnál dolgoztál. A fejlécén is kiemelve Lázár Ervin volt a főmunkatárs.- A Magyar Fórumot én alapítottam Csurkával együtt, s még két vagy három emberrel. Ez a lap volt az első akkor, amolyan nem régi vágású állami-párt- lap, amiből aztán nagyon hamar kiszálltam. Ugyanis Pista barátom, hogy is mondjam, nagyon határozott arcéit kezdett fölvenni, s ezzel nem tudtam azonosulni. Aztán voltam még a Pesti Hírlapnál és a Magyar Nemzetnél, s végül a Hitel című folyóiratnál. Mindezt csak azért mondom, mert ha arra akarnál kilyukadni, hogy valamiféle szélsőjobboldali nézet volna bennem, az rettenetes nagy tévedés.- Sehova sem akarok kilyukadni, csak a mánál.-Mostanában nem nagyon szívesen politizálok, mivelhogy nem is igen tudom kiismerni magam a politikusok között. Tudom, hogy a mese is valóság. Azt meg látom, hogy alig van olyan ember, aki szívén viselné Magyarország sorsát, szívén viselné főleg a vidéken élők mindennapi gondjait. Mindenki a saját meggazdagodásával van elfoglalva, arra törekedve, hogy minél nagyobb hatalmat és vagyont kaparintson a kezébe. A pénz beszél. S ez édes barátom, rettentően szomorú.- Rendszert váltottunk és nem az történt, amit szerettünk volna? Mint Rácegrespusztán, amikor utat kapott?- Itt még azért nem bontottak le mindent, s nem hordták el szorgos kezek az összes építőanyagot. Kétségtelen, hogy akad tennivaló, hiszen az ember a bőrén érzi az erkölcsi és anyagi romlást. De hát ez nem az én dolgom, én író vagyok, s a dolgom, hogy mindazokat amiket meg kell írnom, megírjam. Abban reménykedve, hogy ez az írás az emberek egy bizonyos csoportjának segít élni és örömet okoz. Tisztességgel teszem a dolgom, s ha mindenki ezt teszi, minden jóra fordul.- Valami ilyesmi jár a fejedben, írni a máról?-Inkább a mának a tegnapról. Soha nem az akut politikai dolgok izgatnak, s ezért momentán éppen a gyermekkoromról szeretnék a felnőttek számára könyvet írni. S van bennem egy jó adag optimizmus. Különösen akkor, ha ilyen sok apróságot látok, mint amilyet ma láttam az általános iskola falai között, akkor az ember mindig abban reménykedik, hogy egyszer csak lelép a színről az én generációm, ez a mérgezett generáció, s akkor ők jönnek, akik már nem emlékeznek azokra a dolgokra, amik nekünk sajnos a vérünkbe- agyunkba-lelkünkbe ivódott. Es előjön, megszületik valami igazán jó.- Nagyapáink is ugyanezt gondolták, erről meséltek neked is a hosszú nyárestéken.- Lehet. De annyi biztos, hogy a századelőn a Podmanicz- kyék fölépítették Budapestet, s nem is akárhogyan, hanem európai szinten. Emellett az is természetes, hogy minden kor embere panaszkodik, hogy romiunk, lazulnak az erkölcsök, egyre rosz- szabb lesz. De a produktumok önmagukért beszélnek.- Podmaniczky báró hogyan jutott éppen most az eszedbe?-Csak úgy. Amikor a régi Podmaniczky utca Rudas Lászlóból ismét Podmaniczky lett, sokan fölháborodva ágáltak, hogy megint visszajönnek ezek a rohadt bárók, hercegek. A sok hülyéje. A pasasok nem tudták, hogy Budapestet akár a régi közmunkatanács elnökéről is el lehetne nevezni, annyit tett érte, fantasztikus dolgokat csinált a köz javára. Ma hol van itt egy ilyen figura? És még egy dolgot hadd tegyek mindehhez: akkoriban azt is megírta valaki, hogy az építőanyagok ára minden évben kisebb lett.- Ezzel jelzed, hogy mindenkor akad azért lehetőség.- Hogyne. Van itt azért megfelelő tudás és akarat.- A gyerekek végigfaggattak, hogy melyik mesehősöd kicsoda, hogy kapta a nevét. Tudjuk, hogy Mikkamakka eredetileg Miska macska volt, csak apró lányod szájából ilyenre sikeredett. De vajon kik azok a Pomogácsok?-Semmi köze a Pomogáts Bélához. Ki kellett találnom egy nevet a nem létező figurának, s mivel előtte Lengyelországban voltam s ott a pomo- gács annyit jelent, hogy segíteni, ezt adtam neki. És persze nagyon sajnálom, hogy megegyezik mostani elnököm, az írószövetség elnökének nevével, ami sok félreértésre ad alkalmat, de hidd el, nem vagyok egy olyan krakéler, hogy róla neveztem volna el. Meg aztán meglehetősen régi ez a mesenovella.- Már nem a két lányodnak s egy fiadnak kell írnod hiszen felnőttek már. Előbb-utóbb nagypapa leszel.-Remélem, hogy az leszek. Most ment férjhez az egyik lányom, úgyhogy van rá esély.- Neked, aki az élet nagy részét már megjártad, milyen álmaid vannak?-Már csak nyugalmat szeretnék. Azt, hogy ne kelljen lehetőleg nagyon bekapcsolódnom a mostani élet bonyodalmaiba. Hidd el, nem akarok az Interneten kalandozni. Egy csöndes zug kellene, ahol békésen és megfelelő anyagi biztonsággal meg tudnám írni mindazokat, amiket még szeretnék, vagy ha nem akarok írni, kedvemre sétálgathassak az erdőben. Egyébként ezt szeretném kívánni az egész világ számára. Ez az álom az álmom. Kozma Ferenc - Fotó: Müller Dunai Imre jegyzete Bumeráng a Agatha Christie detektívzse- nije, Poirot mondja: A gombostűt legkevésbé akkor veszik észre, ha benne van a tűpárnában. Ez épp a „nem látni a fától az erdőt” fonákja, ám ellentétük látszólagos: inkább egymást támogató igazságok. Példaként szolgálnak erre az alapítványok, amelyek zömükben fontos feladat megvalósítására vállalkoznak a pénzszűkös szférákban, vagy éppen olyan karitatív jellegűekben, ahol szinte minden pénz kevés, ezért kell sokak számára felkínálni a hozzájárulás lehetőségét. E formának akkora divatja lett, hogy nem csekély hányadukban az alapítványok inkább csak pótcselekvésnek, gesztusnak számíthatók jelképes alaptőkéjükkel. Az alapító lelkiismerete megnyugszik, megtett minden tőle telhetőt, a cél megvalósulása a továbbiakban már nem rajta múlik. Pedig nem biztos, hogy minden ügytípus elviseli, hogy rendezett körülményei a bizonytalan adakozási kedvtől függjenek. Ma már annyi az alapítvány, hogy szinte matematikai törvényszerűségként van tűpárnában közöttük néhány kakukktojás is, amelyek csak álcázzák magukat a közérdekű céllal. Néhány ilyen önsegélyző adócsaló ügylet már kipattant. Hogy mennyi efféle kivétel erősíti a szabályt, azt nehéz felbecsülni. Ám azért mégis jelzés, hogy szigorítani kellett a korábbi adószabályokon, amelyek egyszerre ismerték el az adományt adóalapot csökkentőnek és az alapítványtól kapott támogatást nem adóztatott jövedelemnek. Bizony előfordult, hogy az adomány bumerángként bevetett, adómentesen visszatérő pénzösszeg volt. Máig lehet tanakodni, hogy a kezdeti fellendülés után az adószigorítás vagy a célok sokasága okozta az alapítványok támogatottságának visszaesését. Az ügyészség ez évben - októbertől - országos célfeladatként a karitatív jellegű alapítványok tevékenységét vizsgálja. Azért ezekét, mert az ilyeneknek adakoznak a legnagyobb készséggel az állampolgárok. Vajon mennyi oda nem illő gombostű vagy bumeráng ta- láltatik ebben a tűpárnában? Gesztenyesze(m)zon FOTÓ: MÜLLER ANDREA 5 ÉVES A MAGYAR SUZUKI részletvásárlás esetén 5 % kamattámogatás 50 q Ft árengedmény $ teli tank benzin + A SUZUKI SIKLÓS AJÁNDÉKA: A MOBILTELEFON VONALLAL EGYÜTT! ^SUZUKI 3IKCLŐS 72/351-759 HÉTVÉGÉN IS NYITVA TARTUNK! Jodie Foster: ahogyan kevesen ismerik Robert Zemeckis, a Forrest Gump Oscar-díjas rendezője újabb sikerfilmmel, a Contact-tal lepte meg a jó mozit kedvelő közönséget. A rendező Jodie Fosterben találta meg azt a színésznőt, aki leginkább képes megszemélyesíteni hősnőjét, EHie-t, a fiatal kutatót. Jodie Foster különleges egyénisége a mai Hollywoodnak. A nagy kiugrást Martin Scorsese Taxisofőr című filmje és benne a kamasz-prostituált figurája hozta meg. Mindössze 14 éves volt akkor, amikor nyakába szakadt a hírnév. Ebben a korban szoktak Hollywood ifjú kedvencei elkallódni, tönkremenni. Jodie-t végleg az józaní- totta ki, amikor 1981-ben egy elmebeteg állítólag azért követett el merényletet Ronald Reagan elnök ellen, hogy neki imponáljon. Ekkor határozta el, hogy nem lesz e mesterséges világ rabszolgája. Egyetemre ment, társadalomtudományokból és pszichológiából szerzett diplomát, és abban az időszakban csak annyi filmszerepet vállalt, hogy ne felejtsék el. Szerencse Jodie tehetsége elég meggyőzőnek bizonyult, pályájának második szakaszában egymás után kapta az igényes szerepeket.-Milyen Jodie Foster, amikor nem szerepet játszik, hanem önmagát alakítja?- Megértem és tiszteletben tartom mindazokat, akik vallásosak és mélyen hisznek, azzal a feltétellel, hogy hitük ne váljon a másokkal szembeni türelmetlenséggé. Én nem hiszek Istenben, és úgy gondolom, hogy a tudomány meg tudja fejteni a világ titkait, csak még nem érte el ehhez a megfelelő fejlettségi szintet - mondotta. Jodie-t tartják a legkevésbé hollywoodi típusú színésznőnek, annak ellenére, hogy Hollywoodban született, és már hároméves korában szerepelt. Soha nem került a pletykák középpontjába, pikáns férfikalandokról sem nevezetes. Néha szinte már túl tökéletesnek tűnik.- Nem hiszek a tökéletességben. Amiben feltétlenül hiszek, az a fegyelmezettség - mondja. Volt rá példa az elmúlt években, hogy fenn tudjak maradni Hollywoodban.-Miért mondott le arról, hogy családja legyen ?-Nem hiszem, hogy léteznek olyan életsémák, amelyek egyformán jók mindenki számára. Én mélyen tisztelem azt, aki kizárólag az anyaságnak szenteli magát. De úgy érzem, hogy eltúlozzák az emberek, amikor arról beszélnek, milyen lehetetlen összeegyeztetni a munkát és a családot. Azt hiszem, hogy a nőknek van elég energiájuk mind a kettőre. Általában két-három évenként szerepelek egy-egy filmben, amikor az arra érdemes. Még csak két filmet rendeztem eddig és sokat kell tanulnom. Ez a legrégibb vágyam.-És milyen álmokat dédelget?- Szeretnék kétévente rendezni egy filmet és mindegyikkel Oscar-díjat nyerni. Göbölyös N. László
