Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)

1997-10-21 / 289. szám

6 Dunántúli Napló Gazdasági Tükör 1997. október 21., kedd A szakembereket foglalkoztatta a komlói széntermelés gépesítésének lehetősége fotó: laufer Privatizációs vizit a bányában Az energiaipari privatizációhoz kapcsolódóan szakértő mun­katársai kíséretében Komlóra látogatott Kovács Árpád (kis ké­pünkön), az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvény- társaság igazgatóságának elnöke. A vizit tapasztalatait a Pécsi Erőmű Rt.-t és a Komló Kőszénbányát érintő privatizációs döntések során kívánják felhasználni. Röviden Francia érdeklődés. A Magyar Államkincstár két éves működésével ismerke­dett a múlt héten a francia államkincstár küldöttsége. Többek között ellátogattak Pécsre is, ahol dr. Buttinger Jánostól leginkább a megyei területfejlesztési tanács és az államkincstár közötti, szerződésen alapuló mun­kamegosztási kapcsolatok­ról érdeklődtek. Ä franciák megállapították: az együtt­működés alapul szolgálhat arra, hogy a későbbiek fo­lyamán a magyarok is pá­lyázhassanak EU-s terület- fejlesztési pénzekre. (I) Könyvvizsgálói klub­nap. A könyvvizsgálói ka­mara megalakításával kap­csolatos intézkedésekről lesz szó a klub október 22- én, a Penta Unió Oktatási Centrumban tartandó össze­jövetelén. A 17 órakor kez­dődő rendezvényen Zimonyi József megyei ügyvivő a kamarai választásokkal ösz- szefüggő gyakorlati teendő­ket is ismerteti. (I) A hatékony mezőgazda­ságért. Mezőgazdasági be­fektetési, finanszírozási le­hetőségeket ismertetnek többek között azon a ta­nácskozáson, amelyet ma délelőtt tartanak Pécsett a Tudomány Technika Házá­ban. Előadások hangzanak el a hatékony takarmányo­zásról, a modem mezőgaz­dasági higiéniáról. A részt­vevők ezen kívül a gyakor­latban is megismerkedhet­nek a legújabb tisztítógé­pekkel. (I) Lezárult a jegyzés. Amint az várható volt, jelentős mértékben túljegyezték az eladásra felkínált OTP rész­vényeket. A pénteken lezá­rultjegyzésen 38 900 befek­tető 1 millió 560 ezer darab banki papírt szándékozott vásárolni. Jelenleg még nem tudni, hogy az eredeti 400 ezer darabos részvénycso­magot a maximális egymil­lió darabbal növelik-e meg, ugyanis ennek függvényé­ben állapítják meg a szemé­lyenként vásárolható érték­papírok számát. (I) Céginformációk. Az Ipari, Kereskedelmi és Ide­genforgalmi Minisztérium céginformációs szolgáltatá­sairól tájékoztatnak ezen a héten kedden, szerdán az Ipartner vonalak. Az ipari tárca közvetlen számai (269-3703, 111-9669, 131- 4375) 14 és 16 óra között hívhatók. (k) KOMLÓ, ZOBÁK-AKNA A hazai privatizációs csúcs­szervezet képviselőinek fel­mérő látogatása elsősorban a bánya jelenlegi műszaki állapo­tára és a működés gazdaságos­ságára irányult. Ami az első témát illeti, a műszaki területen rendezett viszonyokat talált a Kovács Árpád vezette delegá­ció. A privatizációs szakembere­ket élénken foglalkoztatta a komlói széntermelés gépesíté­sének lehetősége. Megismerve viszont a helyi viszonyokat, a A Baranya Megyei Mező- gazdasági Termelők Szövetsé­gének minap megtartott elnök­ségi ülésén a kritikusabb han­got megütök szerint a terveze­tek jelen formájukban inkább csak kerettörvényeknek tekint­hetőek, amelyek jobbára a vá­gyak megfogalmazását, mint az agrárérdekek hosszú távú érvé­nyesítését jelenthetik.- Sajnos a kevés konkrétum miatt nehéz lehet majd számon kérni a mindenkori agrárkor­mányzattól megvalósításukat ­vendégek gyorsan belátták, hogy a gépesített fejtéseknek nagyon kicsi az esélye a mere­dek dőlésű mecseki széntelepe­ken, azokból túlnyomórészt csak kézi fejtési úton nyerhető ki a szén. A bánya gazdaságossági mu­tatói - a világpiaci ár felett tör­ténő termelés - már korábban is ismertek voltak a szakemberek előtt. Ennek ellenére a vizsgá­lathoz kapcsolódóan az ÁPV Rt.-ből érkezett vendégek sze­mélyesen is meggyőződtek a termelés menetéről, leszálltak és megtekintettek egy szeletes fejtést. mondotta Margittai Miklós, a megyei TESZÓV titkára. - Az aggályok megfogalmazása el­lenére az elnökség támogatja a tervezetek elfogadását, azzal a kitétellel, hogy a törvényben rögzítsék: a mindenkori GDP minimum 2,5 százalékát agrár- támogatásra kell fordítani. Megjegyzendő', hogy ez a támo­gatottsági szint csupán 40—50 százaléka a közös piacinak. Mint ismeretes, az említett 2,5 százaléknak csak egy részét tenné ki a direkt agrártámoga­A látogatás során Kovács Árpád találkozott a bányász ér­dekvédelem helyi képviselőivel és az üzem, valamint a PE Rt. vezetőivel. A privatizációs szakemberek hangsúlyozták, hogy kifeje­zetten tájéko­zódási célzat­tal érkeztek, ezért tartóz­kodtak is bármiféle ko­rai vélemény- nyilvánítás­tól. Az erőmű és a bánya képvi­selői ismertették saját elképze­léseiket a fokozatosan leépülő mélyműveléssel kapcsolatban. Eszerint a bánya bezárására 2000-ben kerülhetne sor, az ad­dig zajló termelés felszínre hozná a mintegy 1 millió tonna feltárt szénvagyont. Kaszás E. tás, míg a fennmaradó hányadot közvetett formában, például a térségfejlesztési programon be­lül kaphatná meg az ágazat. Ez esetben azonban intézményesí­tett garanciák szükségeltetnek ahhoz, hogy ezek az összegek valóban célba érjenek. A baranyaiak egyetértenek azzal, hogy állami támogatás­ban csak azok részesülhesse­nek, akik nem zárkóznak el az adatszolgáltatástól, hisz a ta­pasztalatok szerint a piacszabá­lyozás hibái rendre információ- hiányból fakadnak. Ugyancsak üdvözlik azt a szándékot, hogy az agrártámo­gatásból ne szociális célú gaz­dálkodást finanszírozzanak. Balog Nándor Agrártörvény - érvek és ellenérvek A baranyai szakemberek több konkrétumra számítottak Miközben a kormány benyújtotta a Nemzeti Agrárprogram és az Agrártörvény tervezetét a parlamentnek, megoszlanak a vé­lemények arról, hogy az alapvetően irányt mutató, ám talán éppen ezért túlságosan általános tervezetekben elég garancia található-e az ágazat érdekeinek érvényesítésére. ________A VILÁG PIACAIN________ L assan növekvő árak Leállt a hetek óta tartó ár­csökkenés: ismét nő a búza, a tengeri és az árpa ára. Az Agrograin jelentése sze­rint a legnagyobb mértékben a kukorica drágult, amelynek hátterében sokkal inkább az alapok spekulációs vásárlásai, mintsem a tényleges piac üz­leti realitásai állnak. A piac­elemzők úgy vélik, hogy a ke­let-európai területeken vár­ható rekordtermés miatt rövi- debb távon az árak korrekció­jára lehet számítani. A búzaárak lassabban emelkedtek, egyelőre nyitott kérdés, hogy követik-e majd a kukoricaárakat? Nem várt fordulat követke­zett be a lágy növényi olajok, elsősorban a napraforgóolaj árának alakulásában. A lassú áremelkedést kiváltó okokra később derült fény: a román, az ukrán és az orosz termés- eredmények elmaradtak a ko­rábbi becslésektől. Végül is Kelet-Közép-Európában hi­ányhelyzet alakult ki, ami az árak emelkedéséhez vezetett. A szójadarapiacon a jó ütemű betakarítás mellett is jelentősen emelkedtek az árak. Az USDA hét végi becs­lése azonban alaposan elbi­zonytalanította a piaci szerep­lőket. Wágner Katalin # Határidők cégvezetőknek Október 21.-Az áfa befizetése (havi és ne­gyedéves);- havi és évközi bevallás az adókról, támogatásokról;-a munkáltatók negyedéves be­vallása a levont vagy visszafize­tett adókülönbözetről;- a társasági adó előlegének befi­zetése (havi és negyedéves);- a szakképzési hozzájárulás visszaigénylése;- a játékadó befizetése;- a tenyésztési hozzájárulás telje­sítése;- a munkaadói, illetve a munka- vállalói járulék befizetése;- a rehabilitációs hozzájárulás befizetése;- a nemzeti kulturális járulék be­fizetése;- beszámoló a környezetvédelmi termékdíjról;- a bizonylatot (nyomtatványt) forgalmazók adatszolgáltatása az adóigazgatási azonosításra al­kalmas számla- és nyugta­tömbökről. Október 23.-Az értékesített közteheijegyek ellenértékének átutalása a köz- teheijegy-forgalmazók által a Magyar Államkincstár részére. Október 25.- A bányavállalkozók bányajára­dékának befizetése. Október 26.- A számítógéppel vezetett vám­áru-nyilvántartás hitelesíttetése. Energiaárak Az 51/1997. (IX. 23.) IKIM ren­delet melléklete tartalmazza a villamos energia legmagasabb hatósági ára éves korrekciós mechanizmusának leírását, amely irányadó a villamos energia, valamint a közcélú villamosmű­vek és hőtermelő létesítmények által értékesített meleg víz és gőz árának mindenkori megállapí- tására Az 54/1997. (IX. 23.) IKIM rendelet 4 mellékletben szabá­lyozza a közcélú villamos­művektől vásárolt villamos ener­gia új díjtételeit, míg az 55/1997. (IX. 23.) IKIM rendelet a lakos­sági fogyasztók részére, háztartá­soknak szolgáltatott áramdíjak - áfa nélküli - díjszabását írja elő. A lakossági fogyasztókon kí­vüli egyéb fogyasztók részére szolgáltatott villamos energia megváltozott árait az 56/1997. (IX. 23.) IKIM rendelet szabá­lyozza. Eszerint például október 1-jétől az alaphálózati teljesít­ménydíj alapdíja 4716 forint/kW/ év, csúcsdíja 9504 forint/kW/év. Az alaphálózati áramdíj pedig csúcsidőben 9,40; nappal 5,75; éjszaka 4,90 forint/kW/év. Az 52/1997. (EX. 23.) IKIM rendelet 1-3. számú mellékletei­ben találhatjuk a földgáz október 1-jétől hatályos viszonteladói, ipari és kommunális, valamint lakossági árszabását, amelyek a már megkötött szerződések ré­szévé válnak, kivéve, ha a felek az új díjszabásánál alacsonyabb árakban állapodtak meg, vagy változatlan tartalommal tartják fenn az eredeti szerződést. Az 53/1997. (IX. 23.) IKIM rendelet melléklete tartalmazza a gázüzemű járművek üzemanya­gaként felhasznált földgáz októ­ber 1-jétől megváltozott legma­gasabb díját. Könyvvizsgálók A 30/1997. (IX. 23.) PM rendelet szerint a 2001. december 31. előtti lejáratú engedéllyel rendel­kező könyvvizsgáló kérheti, hogy a Pénzügyminisztérium hosszab­bítsa meg az engedélyét az emlí­tett időpontig. A kérelmet a ren­delet 1. számú mellékletében fog­lalt formanyomtatványon kell benyújtani, csatolva hozzá 1 db igazolványképet, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Az engedélyezésért 3000 forint díjat kell fizetni a könyvvizsgáló bejegyzés megjelölésével. A díj megfizetését a kérelem benyújtá­sakor igazolni kell. A rendelet csupán a természe­tes személyeket érinti, a gazdál­kodó szervezeteket nem. Eladták az anyakocákat is Jó ára van a sertésnek, a gazdák nagyjából elégedettek a mostani helyzettel, vagyis a 280 forintos felvásárlási ár­ral. A jövő azonban nem ilyen biztató, a takarmány drá­gulása ugyanis automatikusan veszteségessé teheti a ser­téstartást. Feltéve, ha nem lesz ismét központi átgondolt árszabályozás. Nagy a kereslet, egyre keve­sebb a kínálat, ennek következ­tében, amelyik feldolgozó nem kötött szerződést a szállításra, most kénytelen az élősertés fel- vásárlási áránál többet fizetni a szabadpiacon. A termelők ugyanis most válogathatnak a vásárolni szándékozók között, a forgalmazók az átvett jószágo­kért kénytelenek azonnal fi­zetni. A vágóhidak többsége „fél gőzzel” termel, a fogyasz­tók meg rá sem mernek pillan­tani a hentesnél a húsárjegy­zékre, hiszen már most sem tudják megfizetni a pörköltnek való, 700 forintért árult daga- dót. A keresleti piac a malacok­nál is általános, mivel itt sincs elegendő kínálat. A kistermelők és a nagyüzemek saját neve­lésre tartják vissza a választási malacokat. A szabadpiacon is jócskán megnövekedett az ára, a baranyai állatvásárokon 6 és 7 ezer forint között adják darab­ját. A sertés- és malachiány el­sősorban azért következett be, mert 1996-ban, és az idei első félévben a magas takarmány­árak miatt miatt nem volt kifi­zetődő a tartás. Akkor van ugyanis egyensúlyban az ága­zat, ha egy kilogramm felvásár­lási árból 7 kiló vegyestakar­mányt lehet vásárolni. Tavasz- szal ez a 6 kilót sem érte el. A gazdák jó része még az anya­kocát is eladta - indokolja a ser­tésszám csökkenését Straub István, a Baranya megyei Ag­rárkamara sertésosztályának elnöke. Jelenleg a megyében 346 ezer sertés tartanak nyil­ván, ebből 26 632 a koca. Az elmúlt évhez képest az ország­ban 23 százalékkal csökkent az anyakocák száma. Most nagy a kereslet, azok a kistermelők, akik a háztáji termelésből az alacsony jöve­delmezőség miatt kivonták a tőkéjüket, ismét befektetnek. Jelenleg aránylag olcsón lehet takarmányhoz jutni. Ez a „pa­radicsomi” állapot azonban nem lesz hosszú életű. Az el­nök szerint jövő év elején is­mét meglódulnak a költségek, ugyanis a szemestermények mostani, irreálisan alacsony ára a betakarítás környékén növekedni fog. Hogy ez az évenkénti hul­lámmozgás ne következzen be, Straub István szerint az agrár- rendtartási hivatalnak arra kel­lene törekedni, hogy a növény- termesztési, a táp- és a felvá­sárlási árszabályozást a hosszú távú egyensúly érdekében ha­tározzák meg. B. G. Most aránylag olcsón lehet takarmányhoz jutni fotó: Müller

Next

/
Oldalképek
Tartalom