Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)

1997-10-14 / 282. szám

1997. október 14., kedd Autó Dunántúli Napló 7 Lengyelországban már megtelepedett a Daewoo 2000-re az első tíz közé törnek „Az ezredfordulóra a világ tíz legnagyobb autógyára közé sze­retnénk tartozni” - mondta Kim Woo Choong, a Daewoo ala­pítója és elnöke a cég három új modelljének lengyelországi premierjén. Ilyen egyszerűen hangzik az 1967-ben 10 000 dol­lár törzstőkével alapított Daewoo üzleti célkitűzése. A kiválasztott helyszín sem a véletlen műve, ugyanis Varsó­ban, az egykori FSO gyárban többségi tulajdont vásárolt a dél-koreai kistigris. Az üzem­ben egymás melletti futószala­gon készülnek a már csak a ha­zai piacon eladható Polonézek és a híres olasz karosszériater­vező műhely, az Ital Design ál­tal formált Larosok. A tavaly még a General Mo­tors licence alapján gyártó Daewoo a nagy cél érdekében offenzívát indított. Első lépés­ként szinte az egész modellpa­lettát lecserélte. A hazánkban is népszerű Racer, Nexia és Es- pero helyett az alsó középkate­góriás Laros, az egy osztállyal nagyobb Nubira, valamint a 467 centis hosszúságával a „nagyok” közé tartozó Leganza indul a vásárlók kegyeiért. Mindhárom modellnél olasz formatervezők segítettek a di­vatos karosszéria és belső tér kialakításában. Az újdonságok egyik fő jellemzője a szinte azonos, markáns vonalú hűtő­rács, ami nemcsak azonnal fel­ismerhetővé teszi a Daewookat, hanem jelképezi a gyár új irányvonalát is. A Laros 3, 4 és 5 ajtós, a Nu­Varsóban már koreai kocsik is készülnek bira 4, 5 ajtós valamint kombi­kiviteléhez 1,4, 1,5, 1,6, illetve 1,6-2,0 literes motorok társul­nak, míg a Leganza kétliteres agregáttal szép limuzin lesz. A gyár a jövő évre is tervez egy „nagy dobást”: ekkor jelenik meg a városi szupermini, a Dart S, a Tico utódja. A kocsik összeszerelési mi­nősége japános, a beltérben fel­használt anyagok azonban el­árulják, hogy olcsó, nagy soro­zatban készülő autóban ülünk. Az első tíz közé kerülés ér­dekében a Daewoo a másik „húzását” a globalizációt is vil­lámléptekkel kezdte megvalósí­tani. A csőd szélén álló kelet­európai gyárak közül felvásá­rolta többek között a már emlí­tett varsói FSO-t, a román Da­ciát és az uk­rán Zaporo- zsecet. A há­rom gyárra összesen 3 milliárd dol­lárt költ 2001- ig, de a kor­szerűsítés után évi egy­millió autó gördül majd le a futósza­lagokról. A Daewoo zse­niális húzása, hogy a gyá­rakkal együtt mindhárom országban kiterjedt márkake­reskedői hálózatot is kapott, így az új autóknak a piaca is meg­van. Lengyelországban az 1995-ös 1 százalékról mára 29 százalékra nőtt a dél-koreaiak részesedése. A Daewoo beruházásokkal az említett országok is jól jár­tak, hiszen az elöregedett autó­parkot tiszta üzemű korszerű kocsik váltják fel, s e mellett több ezer új munkahely is létre­jött. Manapság ez is szimpati­kussá tehet egy-egy márkát. Sebestyén Kálmán Kicsi a divat. Alig mutatkozott be a bébi-Merci, a dél­koreaiak máris „másolják”. íme a Hyundai Atos. Kívül mini- Benz, a ruhában 59 lóerő, szerény kivitel lapul. Nyomni a Skoda. Az Octavia jött, látott, győzött. Most következik a kombiváltozat. Kétféle motorral - 75 és 125 lovas VW agregáttal - jövőre már kapható lesz. 626 kombiban is. Mazdától teljesen szokatlanul az át­alakult 626-os típust 1998-tól kombiváltozattal is bővítik. Alighanem ezzel új vásárlórétegre - a sok csomaggal, gye­rekekkel utazó nagycsaládosokra - igyekszik kivetni hálóját a japán gyár. Emellett a limuzin is új hátsót kapott, a cso­magtartó 85 milliméterrel hosszabb lett, ezzel 485 literre bővült a raktér űrtartalma. Astra(lógia) II. Az Opel az Astra csillagje­gyébe érkezett. A név mögött olvasható „IF’-es szám azonban nem csupán új köntöst jelöl: a benne rejlő technika is teljesen megváltozott. Az új sorozat a korábbinál nagyobb belső térrel készül. A tengelytáv megnőtt 10 centimé­terrel, amely az utasok kénye­lemérzetét tovább fokozza. A múlt legfőbb gondját, a rozsdá- sodást az Opel a teljesen hor­ganyzott karosszériával kívánja kiküszöbölni. Az Astra-model- lek biztonságát a szériafelszere­léshez tartozó ABS-szel, első és oldalsó légzsákokkal növelik. Öt benzines és a két dízelmo­tor között lehet választani 65 és 136 lóerő között. Az Opel Astra II. tavasszal jelenik meg a piacon. Toyota új forma: európai ízléssel A Toyota formatervezői az eu­rópai vevők ízlése szerint dol­goztak, amikor megalkották a kívülről kicsi, belülről nagy, emellett elegáns és szolid kiné­zetű új ötajtós Toyota Funtime- t. A 3,61 méter hosszú autó 13 centiméterrel kurtább a Starlet- nél, ennek ellenére akkorának hat, mint a korábban már befu­tott Corolla. Az ülések is ké­nyelmesek: a hátul elhelyez­kedő utasok lábának is - a mé­lyen hátratolható üléseknek kö­szönhetően - elegendő hely jut. A gyár másik újdonsága egy áramvonalas terepjáró, a Fun- coupé. A 3,80 méter hosszú autó karosszériája - némi túl­zással - egy mozgó üvegkupo­lára hasonlít. Az autó „autó jel­legét” azonban a régi időket idéző műszerfal és az óriási ke­rekek hangsúlyozzák. A Funtime is, a Funcupe is ma még csak koncepció, de a szakemberek szerint egy merő­ben új stílus előfutárának ígér­kezik. A szokatlan külsőről és az ennél lényegesebb, új motor­ról várhatóan jövőre döntenek a gyár illetékesei. A legújabb Toyota családtagok bemutató­jára 2000-ig még vámunk kell. Kipróbáltuk: a takarékos Honda Civic 2.0i TD-t Nem éppen csendes társ A fiatalabb nemzedék köré­ben a frissesség, a robbané- konyság, a dinamizmus jel­képe a Honda. Erről a már­káról csak rajongva beszél­nek a tempó szerelmesei. Most megjelent a Civic 2 li­teres dízelváltozata. Ha úgy tetszik: a Honda kopaszodó, pocakosodé szerelmeseire méretezve. Dízel ide vagy oda, ez a kocsi mégis Honda. Kitűnő a szere­lés minősége, gondos az egyes elemek illesztése, még a leg- fogcsattogtatóbbra kátyúso- dott úton sem ciripel semmi. Az ülés kényelmes, jól tartja a lábat, a hátat, a műszerfal „fa­betétes” eleganciája azt su­gallja, hogy nem fapados ko­csiba szálltunk. Ezt különben a gazdag fel­szereltség is alátámasztja: mi­előtt a kocsi menetkész álla­potba helyezné magát, a mű­szerfalon valóságos kará­csonyfa gyullad a pici kont­roli-lámpákból. Két légzsák, szervokormány, elektromos ablakok elöl, hátul, elektro­mosan állítható tükrök, lég­kondicionálás, CD-lejátszó a tökéletes hangú rádióban. (Egy apró megjegyzés: terve­zői nyugodtan mellékelhettek volna egy nagyítót a gombok­hoz, gyengébb szeműek ne is kísérletezzenek a bekapcso­lással!) Mindez azonban szót sem érdemelne - hiszen Hondáról van szó -, ha a tervezők nem rukkoltak volna ki tőlük szo­katlan módon egy új, dízelmo­toros változattal. Alighanem ebben már az „angol kapcso­latnak” is lehet némi szerepe: köztudott, hogy a családtag Nem sok minden árulja el, milyen szív dobog odabenn Rover-származék a motor Rover komoly hagyományok­kal bír e téren. Japán racionali­tásra vall, hogy nem bajlódtak egy új fejlesztéssel, megvették azt, ami turbófeltöltős, töltő­levegő visszahűtő nélküli, 86 lovas kategóriában a legjob­bak közé számít. A csendes Civicből emiatt meglehetősen hangosan do­hogó kocsi lett, s ez a megle­hetősen kellemetlen zaj sokáig nem is csendesül, talán csak magasabb fordulaton válik el­viselhetőbbé. Mit kap mind­ezért a kellemetlenségért cse­rébe a vezető? Mindenekelőtt egy igen rugalmas kocsit, ami még 120 felett is engedelme­sen gyorsít, s kellemes megle­petést okoz tankoláskor. Tesztutunkon 6 liter alatti át­lagot fogyasztott a masina, az étvágya még városi forgalom­ban sem érte el a 8 litert szá­zon. Aki tehát a dízeles Honda mellett dönt, nem árt, ha fel­készül néhány apróságra. Arra például, hogy a vezetési szo­kásait illik megváltoztatni. Al­sóbb fokozatokban ki kell hú- zatni a motort, s eközben bát­ran oda kell lépni a gázpe­dálra. Ha már elértük a 3000 körüli fordulatot, érezhetően kajakosabb lesz a kocsi, de tu­domásul kell venni, hogy álló helyzetből százas tempóig el­jutni bizony idő kell. Arra is, hogy a megválto­zott súlyviszonyok miatt - ne­hezebb a motor miatt a kocsi eleje - a Hondánál megszo­kottnál alulkormányozottabb a kocsi, már alacsonyabb sebes­ségen is hajlamos kifelé tolni az orrát. (somfai) Részvételi kártyáinkat keresse az autósboltokban! Bővebb információért forduljon nagykereskedelmi partnereinkhez. parffieremk • AKA 2000 Autóalkatrész Kft. 1045 Budapest, Széchenyi tér 12-14. Tel.: 180-4005, 180-4155 • Alfajét Kft. 2310 Szigetszentmiklós, Határ u. 71. Tel.: 06-24/367-590 • Arex Kft. 1115 Budapest, Bogyó u. 8. Tel.: 206-6112 • Déli-Városkapu Kft. 6400 Kiskunhalas, Széchenyi u. 58. Tel.: 06-77/424-252 • Ékes Dinasztia Kft. 9024 Győr, Nádor tér Tel.: 06-96/417-407, 417-708 • Ferrodol GMK 2083 Solymár, Terstyánszki u. 56. Tel.: 06-30/660-533 • Fullcar Bt. 1038 Budapest, Szentendrei út 258.Tel.: 240-2700 • Hondimpex Kft. 8060 Mór, Kossuth u. 48-50. Tel.: 06-22/407-852 Budapesti bemutatóterem: 333-1544 • Horváth Autó-Centrum 8600 Siófok, Fő u. 162. Tel.: 06-84/316-105 • Ifj. Rába Csaba 7400 Kaposvár, Ungvár u. 4. Tel.: 06-82/312-228 • Intercoop-Kovács Kft. 4033 Debrecen, Budai Nagy Antal u. 177. Tel.: 06-52/414-187 • Jancsó Miklós 7940 SzentlŐrinc, Kodolányi u. 11. Tel.: 06-30/363-514 • Kovács Autóalkatrész Kér. Kft. 6724 Szeged, Kossuth L. sugárút 83. Tel.: 06-62/468-333 • Nagy Kér. és Szóig. Kft. 6000 Kecskemét, Kaszap u. 1. Tel.: 06-76/484-539 • Rohrer Gyuláné 7629 Pécs, Fehérhegyi u. 28. Tel.: 06-72/241-046, 06-30/570-955 • Sínt Kft. 6900 Makó, Körösi Cs. u. 11. ^ Tel.: 06-62/212-526 • Top-Fit Kft. 2251 Tápiószecső, Munkácsi u. 3. Tel.: 06-29/448-365 £// iS • Unix Trade Kér. Kft. 1139 Budapest, Frangepán u. 55-57. Tel.: 120-1801 • Verda 5000 Kft. 1042 Budapest, Árpád út 152. Tel.: 379-6888 Életet Önt a motorba. Cseréljen Castrolra, öntsön életet motorjába! Ha kiskereskedőinknél október 1. és november 15. között legalább 2000 forint értékben Castrol terméket vásárol, részvételi kap. Töltse ki, és küldje vissza, hogy Ön legyen a december 1 -i sorsolás nyertese. Ha Ön a legszerencsésebb, a Castrol 500 000 forint értékben újjávarázsolja autóját. Hogy éppen mire van szüksége? Ön dönti el! A megadott összeghatárig felújítjuk, vagy kényelmét fokozó felszereléssel látjuk el autóját a Castrol által is elismert partner­szervizek egyikében. Továbbá megnyerhet személygépkocsija minden kilogrammjára 100 Ft értékű vásárlási utalványt, vagy 500 liter benzint érő chipkártyát, valamint 50 szerencsés vásárló 10 000 Ft értékben Castrol ajándékcsomagot nyer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom