Új Dunántúli Napló, 1997. október (8. évfolyam, 269-298 szám)

1997-10-09 / 277. szám

1997. október 9., csütörtök Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Nagyüzem az országgyűlési bizottságokban Nincs választási költségvetés Teljes nagyüzem volt tegnap az Országházban: nem ülése­zett ugyan az parlament, de tanácskoztak a bizottságok. Elemezték a jövő évi költség- vetési tervezetet, és számos más fontos kérdést tűztek na­pirendjükre. A foglalkoztatási és munkaügyi bizottságban például a kor­mánypárti és ellenzéki képvise­lők egyaránt elmarasztalták a Munkaügyi Minisztériumot, mert nem terjesztette elő a jövő évi foglalkoztatáspolitikai irányelveket. E nélkül nem le­het felelősen dönteni a költség- vetési javaslat foglalkoztatás­politikai összefüggéseiről - hangsúlyozták a képviselők. A tárca vezető munkatársai vála­szukban elmondták: a koncep­ció már kész, hamarosan egyez­tetik. Többletmilliárdok Az ülésen több képviselő azt is kifogásolta, hogy a kor­mánynak nincs megfelelő el­képzelése arról, miként hasz­nálják fel a Munkaerő-piaci Alap több tízmilliárd forintos többletét. Nagyobb összegeket fordíthatnának az elhelyezke­dési lehetőségek bővítésére, és növelhetnék a munkanélküliek ellátására felhasználható kere­tet is - javasolták a képviselők. Titkok nélkül Az oktatási bizottságban a Pénzügyminisztérium szakem­bere elmondta: a költségvetési tervezet szerint növekszik jö­vőre az országos tudományos kutatási alap, létrehozzák a Bo- lyai-dijat a fiatal kutatók szá­mára és tovább tudják növelni a felsőoktatási hallgatók számát. Növekednek az ösztöndíjak és jelentős kollégiumi, valamint lakhatási támogatásban része­sülnek a hallgatók. A. Pénz­ügyminisztériumnak nincsenek titkos tervei a főiskolai és egye­temi tandíjrendszer megváltoz­tatására. Több kormánypárti és ellenzéki képviselő kifogásolta, hogy a tervezet szerint jövőre sem lesz mód a pedagógusok kiemelkedő minőségi munká­jának kellő mértékű honorálá­sára. Elhangzott: a stabilizáció ellenére a kívánatosnál alacso­nyabb az ágazat költségvetési részesedése. Észrevétel nem volt A parlamenti képviselők - a kósza hírekkel ellentétben - az összeférhetetlenségi törvény hatályba lépése után maradék­talanul eleget tettek vagyonnyi- latkozati kötelezettségüknek, és az összeférhetetlenség alá eső tevékenységeket is megszüntet­ték. A mentelmi bizottság ülé­sén az is elhangzott: ez idáig egyetlen olyan bejelentés sem érkezett a testülethez, hogy képviselő valótlan adatot közölt magáról. A bizottság pedig nem nyomozhat és nem kezdemé­nyezhet eljárást. A bizottság el­nöke beszámolt arról is, hogy a jogszabály iránt nagy a nem­zetközi érdeklődés, az össze­férhetetlenségi törvény angol nyelvű fordítása már elkészült. A gazdasági bizottság ülésén elsősorban arról bontakozott ki vita az ellenzéki és kormány- párti képviselők között, hogy a javaslat az eddigi gazdaságpoli­tikát folytatja-e, vagy pedig - választási költségvetésként - túlzott engedményeket tesz. A koalíciós honatyák az előbbi mellett tették le a voksukat. év postása”. Harmadszor nyújtották át tegnap ün­nepélyesen „Az év postása” címet a Magyar Posta vezetői a budapesti központban. Az aranyérmet és a pénzjutalmat a szárföldi Nemes-Lovász-Szabó Gézáné kapta áldozatkész­ségéért, példás emberi magatartásáért. A falusi kisposta­vezető ez év tavaszán lemondott hivataláról egy helyben, közvetlenül a posta mellett lakó, rokkant kollégája javára, vállalva ezzel a többletutazást. fotö: feb/diósi imre A parlament, illetve a kormány „leelőzte” a népi kezdeményezést A népszavazást az elnök írja ki Az Országgyűlés kedden hosszas vita után úgy döntött, hogy a NATO-csatlakozásról, illetve a külföldiek földtulajdon­szerzéséről november 16-án kíván népszavazást tartani. A népszavazás további sorsa a köztársasági elnök kezében van, hiszen neki kell kihirdetnie a voksolás időpontját. Dr. Petrétey József alkotmány- jogászt, a Janus Pannonius Tudományegyetem tanárát ar­ról kérdeztük, milyen alterna­tívák előtt áll az elnök, illetve ezáltal a szavazópolgár.-Hallani olyan véleményt is, hogy megkérdőjelezhető' a köztársasági elnök döntési joga ez ügyben.-Ennek alighanem az az alapja, hogy az alkotmány és a hatályos népszavazásról szóló törvény másként rendelkezik a kihirdető szervről. Az alkot­mány egyértelműen a köztár­sasági elnök hatáskörébe utalja a népszavazás kiírását. Ezzel szemben a népszavazás­ról Szóló törvény idevonat­kozó passzusa a parlamentre ruházza ezt a jogot. Mivel azonban az alkotmány a leg­főbb törvény, ezért az abban megfogalmazottak érvénye­sek. Ez esetben tehát egyér­telműen a köztársasági elnök dönt a végleges időpontról.- A Ház döntése mennyiben köti őt?-Annyiban, hogy az adott naptól - vagyis október 7-től - számítva 3 hónapon belüli időpontban kell kitűzni és megtartani a népszavazást az adott kérdésekről. Az alkot­mány tehát jelentős mozgáste­ret ad az elnöknek ebben az ügyben, bár némi időbeli kor­látok között.- Ha nem november 16-át, hanem más időpontot állapit meg az államfő, kell-e indo­kolnia döntését?-Nem kell semmivel sem indokolnia, de megteheti.-Milyen lehetőségek közül választhat most az elnök?- Jóváhagyhatja a novem­ber 16-i időpontot, kitűzhet másikat, s húzhatja az időt, de csak a már említett 3 hónapon belül. Ugyanakkor olyan idő­pontot kell megjelölnie a nép­szavazás lefolytatására, ami­kor ennek minden, törvényben foglalt feltétele adott, vagyis egyebek között elkészült a névjegyzék. Amennyiben a köztársaság elnöke nem látja biztosítottnak, hogy a javasolt időpontban meg lehet tartani a szavazást, akkor választhat másik dátumot is.- Ismeretes, hogy az om­budsman kérésére az Alkot­mánybíróság vizsgálja a par­lament eljárásának jogszerű­ségét. Az ő döntésük befolyá­solhatja-e az eseményeket?- Amennyiben alkotmány­ellenességet állapítanak meg, akkor ez a döntés vonatkozik a parlamentre. Ha az elnök nem várja meg a bíróság határoza­tát, s kitűzi a szavazás idő­pontját, ám kiderül, hogy al­kotmányba ütköző volt a Ház eljárása, akkor az elnök dön­tése is ez alapján módosul, azaz: az Alkotmánybíróság döntése a mérvadó. Ebben az esetben a parlament újra napi­rendre tűzi a népszavazás ügyét, tehát kezdődik minden elölről.- Van-e összefüggés az alá­írásgyűjtések hitelesítése és a Ház döntése között?- A téma ugyanaz, ám jogi­lag két különböző ügyről van szó. Magyarul: jelen esetben a parlament, illetve a kormány „leelőzte” a népi kezdemé­nyezést. Kedden a honatyák arról döntöttek, hogy a kor­mány népszavazási javaslatát fogadják el. Sz. E. A páriámén! által elfogadott kérdések: 1. Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét? 2. Egyetért-e azzal, hogy hazai szövetkezet és más bel­földi gazdálkodó szervezet termőföldtulajdont szerezhes­sen, ha tartósan mezőgazdasági tevékenységet folytat? 3. Egyetért-e azzal, hogy külföldi természetes és jogi személy továbbra se szerezhessen földtulajdont mindad­dig, amíg a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról népszavazás nem dönt? Kétszázezer új kérelem Március végéig minden kárpótlási ügy végére pont kerül Lejárt a határidő: kedden éjfélig kellett benyújtani az éle­tüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosz­tottak, illetve hozzátartozóik kárpótlási igényeit. Ezzel a kárpótlási folyamat utolsó fázisa is zárószakaszba érkezett - nyilatkozta a FEB-nek Nagy Ferenc címzetes államtitkár, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal vezetője.- 1989 októberétől „íródik” a kárpótlás története; ekkor követte meg az Országgyűlés azokat, akik politikai nézeteik vagy vallásuk miatt sérelmet szenvedtek - mondja a hivatal vezetője. - 1991-ben alkotta meg az Országgyűlés az első vagyoni, majd ezután 1992- ben, a második vagyoni és, az első személyi kárpótlási tör­vényt. 1994 februárjában az igénylések határidejét két hó­nappal meghosszabbították, ami indokoltnak is bizonyult, mert több mint 615 ezer újabb igény érkezett a hivatalhoz. Ezt követte az idén az elhur­coltak és hozzátartozóik kár­pótlása.- Eddig összesen milyen összegű kárpótlásban része­sültek az arra jogosultak?- Szeptember végéig 1 783 053 határozatot hoztunk, s ezek nyomán kárpótlási jegy­ben 137 milliárd forintot kap­tak a károsultak.- Hányán éltek most kárpót­lási igénnyel?- Több mint 150 ezren, de - miután sokan a határidő lejárta előtt postázták kérelmüket, s ezek egy része csak most ér­kezik be - a végleges szám va­lószínűleg 200 ezer körül lesz.- Mi lesz az igények sorsa?-Az első feladat a pontos regisztrálás, a második az elbí­ráláshoz szükséges adatok számbavétele, a harmadik pe­dig a mérlegelés és a határo­zathozatal.- Minderre az érvényes jog­szabályok szerint 6 hónap áll rendelkezésünkre. A már jú­niusban beérkezett kérelmek elbírálására ez a fél év ele­gendő, de a most beadott kére­lemtömeg elbírálására igen­csak szűkös a hat hónap. A hi­vatal azonban mindent elkö­vet, hogy március végéig pont kerüljön minden kárpótlási ügy végére. (koós) Hírcsatorna Két év múlva. A Pénzügymi­nisztérium jövőre még nem, de 1999-ben már lát esélyt arra, hogy csökkenjenek a vállalko­zók terhei, közölte Draskovics Tibor államtitkár a Kereske­delmi és Iparkamara tegnapi tanácskozásán. Először a tb-já- rulékokon lehet enyhíteni, s csak azt követően mérsékelhe­tők a személyi jövedelemadó- terhek. Tájékozódás. Az Autonóm Szakszervezetek, az ÉSZT, az MSZOSZ és a SZÉF képviselő­ivel tanácskozott tegnap a Par­lamentben Horn Gyula minisz­terelnök. A megbeszélésen a kormányfő az ország előtt álló fontos döntésekről tájékoztatta a munkavállalói szervezetek képviselőit, illetve ezekről kérte ki véleményüket. Húsosbér-garancia. Az ÁPV Rt. igazgatósága tegnapi dön­tése szerint az ÁPV Rt. garan­ciát vállal a szekszárdi húsosok bérének kifizetéséről, a Bérga­rancia Alap terhére. Az igazga­tóság nem tartja időszerűnek a Magyar Villamos Művek Rt. privatizációját, mert a társaság mai pénzügyi helyzetében csak mélyen értékén alul kelhetne el. SZDSZ-javaslat. A Szabad Demokraták Szövetsége szor­galmazza, hogy tegyék áfa- és személyi jövedelemadó-men­tessé a társasházak felújításával kapcsolatos beruházásokat, és ily módon segítsék elő a lerom­lott épületek renoválását. A képviselőcsoport ennek érde­kében módosító indítványokat nyújt be a parlament előtt fekvő társasházi törvényjavaslathoz. Népi ülnökök díjazása. Az új jogszabályok szerint a mun­kaviszonyban, közszolgálati, közalkalmazotti, szolgálati jogviszonyban és szövetkezet­nél munkaviszony jellegű jog­viszonyban álló ülnököt ülnöki működésének időtartamára tá­volléti díj illeti meg. A munka­bérben nem részesülők az ül­nöki működés minden napjára 700 forint tiszteletdíjat kapnak. Könyvtári törvény. A szakma jónak tartja a könyvtári törvény Országgyűlés elé ter­jesztett tervezetét, derült ki egy fórumon tegnap. Jelenleg a csaknem 3200 önkormányzat közül 2818 tart fenn könyvtá­rat, s 713 fiókintézmény is mű­ködik. Négyszáz azonban szü­netelteti a kölcsönzést. Tankönyvtámogatás. Előre­láthatólag félmilliárd forint áll rendelkezésre jövőre a felsőok­tatásban használható tanköny­vek és szakkönyvek, valamint CD-romok, videokazetták ki­adásának támogatására. LETA-KER KFT. 7630 Pécs, Tüskésréti u. 7. Tel./Fax: 72/324-939, 324-194 BRAMAC­TETŐ RENDSZER Alpesi 1/1 tetőcserép 125Ft/db áfás áron házhoz szállítással! CSŐDÜLET! ŐSZI CSŐ AKCIÓ szeptember 18-tól október 18-ig. Rendkívüli kedvezményes árak. Fekete cső el. heg. Horganyzott cő el. heg. méretek győri kötea vásárlásánál 6 fm-es szál vásárlásánál méretek gyári köteg vásárlásánál 6 fm-es szál vásárlásánál l/2" 110 Ft/fm 115 Ft/fm 1/2" 155 Ft/fm 160 Ft/fm 3/4" 135 Ft/fm 140 Ft/fm 3/4" 190 Ft/fm 200 Ft/fm 1" 200 Ft/fm 210 Ft/fm r 280 Ft/fm 290 Ft/fm 5/4" 240 Ft/fm 250 Ft/fm 5/4" 340 Ft/fm 350 Ft/fm 6/4" 270 Ft/fm 280 Ft/fm 6/4" 370 Ft/fm 380 Ft/fm T 380 Ft/fm 390 Ft/fm 2" 570 Ft/fm 580 Ft/fm nyitvatartós: hétfő-csüt.: 7-15.30 .h, péntek: 7-12 h. oz árak ÁFA nélkül értendőkl DUNAFERR CENTER DUKER AcélTERMÉkqyÁRTÓ És KEitEskEdő KFt. Pécs, Közraktár u. 7/a Tetefon: (72) 210-337 Tel./fax: (72) 333-591

Next

/
Oldalképek
Tartalom