Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)
1997-09-19 / 257. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. szeptember 19., péntek Hírcsatorna Összevont körzeti orvosi rendelés lesz ma 13 órától 19 óráig Pécs felnőtt lakosságának a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségében. Kántorképzők országos találkozója kezdődik ma Pécsett. A háromnapos esemény ünnepélyes megnyitóját 15.30 órakor tartják a Csontváry múzeumban. A résztvevők és az érdeklődők köszöntésére Mayer Mihály megyés püspököt és dr. Páva Zsolt polgármestert kérték fel a rendezők. (p) Somogyhatvan ellopott állatai. A településen az egyik portáról lovat, míg a közeli, másik udvarból baromfit loptak el az ismeretlen tettesek. Az állattolvajok oly halkan ügyködtek, hogy a házőrző kutyák sem fogtak neszt. (cs) Civilbarát önkormányzat Pécsett. A magyar nonprofit szféra kialakulásának, fejlődésének lehetőségeiről tartott előadást szerdán Pécsett, a Nevelők Házában a Harsányi László, a Szonda Ipsos igazgatója. A „Civilbarát önkormányzat” rendezvénysorozat tegnapi programján a számos pécsi érdekképviseleti szervezet vezetője is megjelent. (zb) Díszmadarak testközelben. Változatos színű, méretű, fajtájú pintyeket, kanárikat és nagy papagáj okát tekinthetnek meg azok, akik szeptember 20-21-én ellátogatnak a bólyi díszmadárkiállításra. A rendezvénynek a Művelődési Ház ad otthont. (sn) Segítő vér. Nagyon sokan hajlandók véradással segíteni bajba jutott embertársaikon - ezt bizonyítja a pécsi Magyarürögi út és környékét ellátó körzeti orvosi rendelő munkatársainak erőfeszítése. A Szántó Kovács utcai rendelőben szeptember 25-ére, délelőtt 10- től délután 14 óráig várják a donorokat, s már most sokan jelezték a szervezőknek részvételi szándékukat, (aa) Helyesbítés. Lapunk tegnapi számában egy képaláírás arról tájékoztatta az olvasót, hogy elsőként nyílt meg egy brókerház Pécsett. A valóság az, hogy Pécsett már évek óta működnek olyan bróker cégek, amelyeknek közvetítésével tőzsdézni lehet. Az érdekeltek elnézését kérjük! A rendezvénysorozat egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye a szombat esti „Pécs Szépe” választás lesz. A már több programfüzetben közölt időponttal ellentétben a gálaműsor szombaton este 7 órakor kezdődik a Pécsi Nemzeti Színházban. fotó: Tóth Jó mulatságnak ígérkezik Hetedszer nyitotta meg kapuit a Pécsi napok Indulók vidám, pattogó ütemére, több mint egy tucat fúvószenekar menetével tegnap a Széchenyi téren megnyílt a Pécsi napok ’97 eseménysorozata. Az 1991 óta hetedszer is megrendezett napokat dr. Páva Zsolt polgármester köszöntötte. Pécsett a vénasszonyok nyara, ha csak a programokra tekintünk, mindenképpen derűs lesz. A város 4,5 millió forinttal segített a feltételek - színpadok ácsolása, szállítás-utaztatás - megteremtésében, mondta el Bükkösdi László, a Pécsi Kulturális Központ igazgató-helyettese, aki először vállalta, - persze, többedmagával - a szervezés nyűgét-baját. Azok a vállalkozók pedig, akik kínálatukkal már korábban is részt kértek az eseményekből, most sem hátrálnak, sőt újabbak érkeztek, noha a könnyűzenének, a fesz- tiválsátomak önmagát kell eltartania. A Mandula Fesztivál rendezői például egzotikus zenei ínyencségeket kínálnak ma 19 órától a Káptalan utcai színpadon. A Borkút mai avatásával és a 26-án nyíló IV. Pécsi Bordalfesztivállal - Bartókkal és Kodállyal! - pedig a híres cirfandlit szeretnék visszaénekelni az asztalokra, mert egyelőre egy máriagyűdi kft. nedűje találtatott alkalmasnak a címre, hogy ünneplő borunk legyen. A Nemzeti Színházban holnap 19 órától szépségverseny, 25-én „divatshow” lesz, a jövő héten a Harmadik Színház Spiró- és Handke-bemutatókkal csalogatja közönségét. Aki a gazdag kiállítású műsorfüzethez is hozzájut, igazi bőségtálból válogathat. B. R. Közalapítvány a városért SZENTLŐRINC- A most megkapott APEH tájékoztató szerint számlánk a személyi jövedelemadóból felajánlott egy százalékokkal rövidesen 213 805 forinttal gyarapodik - újságolja boldogan Dömötömé Nagy Júlia, a Szentlőrincért Közalapítvány kuratóriumának titkára (képünkön). Kik voltak a nemes felajánlók? Azt a törvény értelmében örök homály fedi. Lényeg, hogy a várost támogatják. A közalapítványt az anyagilag oroszlánrészt vállaló önkormányzat mellett már több cég, vállalkozás is támogatja kisebb-nagyobb összeggel. Bevételeiket növeli a Gulyás Anna és dr. Reményiné dr. Csőiké Katalin kezdeményezésére évente tartott vállalkozók bálja, és a jótékonysági hangverseny bevétele is. Jelenleg már 600 ezer forintjuk van közösségek, intézmények, rendezvények támogatására. Legutóbb a városavatás első évfordulójára a helytörténeti múzeumban megnyitott állandó kiállításra, illetve az október 12-én az Ifjúság úti iskolában rendezendő országos táncversenyre adtak pénzt.- Ha anyagilag jobban állunk, közép- és felsőfokú tanintézetekben tanuló diákokat egyénileg is szeretnénk támogatni - mondja a kuratórium^ titkára. B. M. L. Költözés fél év múlva SIKLÓS Leadták már a pályázatokat, s a jövő héten kiderül, hogy melyik cég építheti fel a Munkaügyi Központ új siklósi kirendeltségét. Hor- váthné Garai Beáta kirendeltségvezető érdeklődésünkre elmondta, a nyertes kivitelezőnek már ebben az évben szerkezetkész állapotban kell hoznia az új székházat, a végleges átadása pedig a jövő év májusában lesz. Ami a siklósi vállalkozói kört illeti, a különböző horvát szabályozások miatt mintegy 40 százalékkal csökkent bevásárlóturizmus még nem eredményezte az alkalmazottak elbocsátását, de Garai Beáta szerint számítani kell erre. A kirendeltséget jelenleg a legtöbben az alkalmi munkavállalási könyv kiváltása miatt keresik fel. K. J. Megyeszerte élénk építkezési kedv BARANYAI KÖRKÉP Az országos folyamatokkal ellentétben megyénkben az év első felében tovább fokozódott a lakásépítési kedv - derül ki a KSH Baranya Megyei Igazgatóságának legfrissebb adataiból. Mint Molnár Györgyné, az igazgatóság munkatársának elemzéséből kitűnik, a baranyai élénkülés kizárólag a pécsi lakásépítők ugrásszerű növekedésének köszönhető. A megyében elkészült 354 lakás közül 227 Pécsett épült. A többi város és település ugyanakkor mindössze 30, illetve 97 új lakást jegyezhetett az év első hat hónapjában. Az új lakások többségét, 94%-át magánszemélyek építették, ugyanakkor idén már megjelentek a beruházók között a gazdasági szervezetek is. Ugyancsak jellemző mutató, hogy az év első felében mindössze 9 új üdülőingatlan létesült, eggyel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ugyanebben az időszakban 49 lakás jutott a megszüntetés sorsára. A témához kapcsolódóan érdeklődtünk a baranyai lakás-, ingatlanárak után. A megye- székhelyen az új téglalakások árai 85-100 ezer forint között alakulnak, a használt lakások ára 60-80 ezer forint négyzet- méterenként. Komlón és Szigetváron ennél lényegen olcsóbbak, míg Siklóson a legdrágábbak átlagosan az ingatlanok. Kaszás E. Partfalomlás ellen SZEMÉLY Építik a partfalomlás ellen védő támasztószerkezetet, amire a falu nemrég nyert milliós támogatást. Lehet, hogy néhány évig még kibírta volna omlás nélkül a meredély, de a szakemberek indokoltnak látták a támfalépítést. A házak mögött 120 méteren húzódik a veszélyes szakasz, és egy lakás veszélyesen közel van a függőleges földfalhoz. Nem betonkolosszust emelnek ide: üreges építőelemek segítségével teszik biztonságossá a balesetveszélyes partot - tájékoztatott Kovács Pál polgármester. Az elemeket földdel töltik meg és növényzettel ültetik be. A munkát két héten belül befejezik. Zs. B. ■ mJhiBH az Dünántúli Napló előfizetőinek Folytatjuk ez évben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül, ki az előfizetőnk, akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön a nyertes: ? oj ím 38 . heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel-Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel. A nyertes előfizetőnket külön Is Sárgán a lámpa PÉCS A hét folyamán gyakran villogtak sárgán a jelzőlámpák a Jókai és a Rákóczi utca forgalmas csomópontjában. Mindössze néhány órás üzemzavar történt, de ez is sok bosszúságot okozott az itt átkelni szándékozó gyalogosoknak. A közútkezelők a hibát jelző- rendszerükön azonnal észreveszik és a villanyrendőröket karbantartó Road Signal Kft.-t értesítik. A városban több ezer izzó működik, ezek kiégése folyamatos, így előfordul, hogy naponta több helyen is kell egyszerre alkatrészt cserélni - tudtuk meg az ügyeletes szerelőtől. Bár a közelmúltban programhiba is előfordult, most csak az elhasználódott elemek cseréjére volt szükség. Zs. B. Egy balfácán betörő botlásai Lopott talicskájával szállította a lopott szerszámokat az éjszakában, míg el nem fáradt. Visszatért a városba, feltört egy Trabantot, ám az nem indult el. Betört egy másik garázsba, elkötött egy robogót, de abban nem volt benzin ... SIKLÓS, RENDŐRSÉG Ifjabb D. S. a 17 évével elmondhatja: kalandok egész sorát tudhatja maga mögött. A Szegeden már körözött fiú tavasszal Siklós közelében vert tanyát és a környéken izgalmas begyűjtő körutakra indult. Az egyik éjszaka úgy döntött: gépesítenie kell magát. Egy közeli, piciny faluból sétált be Siklósra, a város szélén álló garázsba hatolt be. Egy talicska alkaltrésszel távozva azonban hamar rájött: nem neki találták ki a kutyagolást. Visszatért hát a városba, és a következő garázsba bejutva már egy Trabantnak örülhetett. (Amíg ki nem derült, hogy nem tudja elindítani.) Hogy mégse menjen gyalog tovább, valamelyik közeli garázsból robogót kötött el. Tolta, tolta a kétkerekű járgányt, ám mert üres volt a tankja, az sehogy sem akart elindulni. Nem volt mit tennie: visszament a Trabanthoz és abból szívott le két kanna benzint. Ám még mielőtt feltankolhatott volna, a kismotor közelében zseblámpák fényére lett figyelmes. A fiú ekkor pánikba esett, és futott mindaddig, amíg hasra esve ki nem folyatta az üzemanyagot. S mert a robogóról így le kellett mondania, újabb portára tért be Siklóson. Ott szerencséjére egy lezáratlan Trabantban még az indítókulcsot is benne találta. Nagy örömmel robogott hazafelé, csakhogy félúton ez a Trabi is megmakacsolta magát. A hátralévő 2 km-es szakaszon ifj. D. S. hazatolta az újszerű járgányt, majd otthon szétszerelte, sőt, a tetejét lefűrészelve nyitott sportkocsivá alakította azt. Az ügyet (és a konstrukciós megoldásokat) rendőrök vizsgálják. Balog N.