Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)

1997-09-03 / 241. szám

4 DUnántúli Napló Baranyai Tükör 1997. szeptember 3., szerda Támogatás alkotóknak Tegnap Pécsett a Művésze­tek Házában átadták a Kolbe-alapítvány kuratóri­umának támogatását, amellyel 1991 óta művé­szek, kutatók alkotómunká­ját segítik elő. Támogatásban részesült Molnár Sándor keramikus- művész, aki az 50. életéve alkalmával 1999-ben rende­zendő tárlatára készül, dr. Romváry Ferenc művészet- történész „Pécs képi ábrázo­lásai a XVI-XIX. század­ban” című tanulmányához. Bognár Inke, a Janus Pan­nonius Múzeum könyvtá­rosa a Zsolnay Díszmű Cor­pus számítógépes feldolgo­zásához, Peták Péter, Szí­jártó Kálmán és Zalka Éva az elhunyt Ficzek Ferenc művészfotóinak kutatására, rendezésére - amely könyv formában is megjelenik - kapott ösztönzést. A támo­gatást Kovács Orsolya mű­vészettörténész, a kurató­rium elnöke adta át. B. R. Hírcsatorna Kettős pécsi siker. Az olaszországi Arezzóban rendezett nemzetközi kó­rusversenyen a JPTE női és vegyeskara egyaránt első helyezést ért el. A verse­nyen a világ minden tájáról 29 kórus vett részt. (ns) Kárpótlási jegyből szö­kőkút. Holnap a malom­völgyi szociális otthon kert­jében szökőkutat avatnak. Az esemény különleges­sége, hogy az otthon egyik lakója kárpótlási jegyét ajánlotta fel a szökőkút lét­rehozására. (nf) Buszok terelőúton. A pellérdi híd átalakítása miatt mától várhatóan három hétig terelőúton járnak a Pellérden át közlekedő au­tóbuszok. Pécstől Újmecsekaljáig változatlan az útvonal, onnan Kertváros felé közlekednek a buszok, így nem érintik Pécs irányá­ból a Patacs, Mecsekalja- Cserkút, Pellérd irányából pedig a Mecsekalja-Cser- kút, Patacs, Újmecsekalja, Mecsek Áruház, Indóház tér megállókat. (sn) Nem polgári védelem. Tegnap megjelent írásunk­ban Szász Károlyt polgári védelmi ezredesként emlí­tettük, ám a helyes titulusa: a Baranya Megyei Önkor­mányzat Védelmi Irodája vezetője. Jó napot kívánok, kukát tessék! A kiürített kukákat könnyű elemelni wébert. illusztrációja PÉCS Egyesek kukákkal házalnak mostanában. Ha veszünk tő­lük, jó, ha tudjuk: tolvajok­kal üzleteltünk.- Délelőtt kitettem a teli kuká­mat a ház elé, tudtam, jönnek a szemétszállítók. Fél órával a kiürítése után az edénynek már csak hűlt helyét találtam. Per­sze, hogy azt gondoltam elő­ször: a kukások lopták el - mondja az egyik károsult a sok közül, akiknek eltulajdonították szeméttartó edényüket. Az utóbbi egy-két hétben főleg a Magaslati út és a Damjanich utca környékén élők egy része maradt kuka nélkül a tolvajok jóvoltából. Néhányan a szemét- szállítási munkákat végző Bio­kom kft.-t gyanúsították meg, mondván, a tartályok mindig a kiürítésükkel hozzávetőleg egy időben tűntek el. Leitol Csaba (képünkön), a Biokom kereskedelmi igazga­tója kérdé­sünkre még azzal egészí­tette ki a ku­katörténetet, hogy az ello­pott edények­kel a minded­dig láthatatlan tolvajok há­zalnak is. A jó állapotban lévő kukákat a hivatalos árnál több ezer forinttal olcsóbban árulják, ráadásul úgy, hogy a cég dol­gozóinak adják ki magukat. Le­itol Csaba szerint a tolvajok a szemétszállító járművek nyo­mában járnak, s a kiürített ku­kákat ők viszik el. Elmondta még, hogy azért is lehetetlen, hogy a Biokom emberei játsza­nak kettős játékot, mert a ku­kásautón egyszerűen nincsen hely plusz teher számára. Célszerű igazolványt kérni attól, aki azzal kopogtat be hozzánk, hogy „kukát tessék”. A környezetgazdálkodási kft. munkatársai ugyanis tudják magukat igazolni, arról nem is beszélve, hogy szemetesedényt egyáltalán nem árulnak háznál. Mivel a tolvaj-kereskedők minden jel szerint jól ismerik a pécsi szemétszállítás rendjét, Leitol Csaba úgy véli, nem zár­ható ki, hogy esetleg olyanok­ról van szó, akik korábban eb­ben a szakmában dolgoztak. A közeljövőben a kukákra ragasztandó matricákkal pró­bálja meg a Biokom elérni, hogy ellenőrizhető legyen a szolgáltatás. A későbbiekben egy vonalkódos rendszer segít­ségével könnyen kiszűrhetők lesznek az eltulajdonított edé­nyek. N. F. Vízdíj: befürödhetnek a gazdálkodók Az állami támogatás elmaradása okozza a jelentős áremelkedést Az október elején esedékes pécsi víz- és csatornadíj-emeléssel kapcsolatban több gazdálkodó szervezetet képviselve tiltako­zott a kamara. A gazdasági önkormányzat elsősorban azt kifo­gásolta, hogy a gazdálkodó szervezetek magasabb tarifát fizet­nek, mint a lakossági fogyasztók. Az eredetileg már július elejé­től tervezett díjtétel módosítást a pécsi önkormányzat döntése nyomán október elsejétől kí­vánják bevezetni a baranyai megyeszékhelyen. A jelenleg érvényben lévő tarifákhoz mér­ten az előteijesztés 14,9 száza­lékos drágulással számol, ám a gazdálkodó szervezetek eseté­ben jóval az átlagot meghala­dóan, mintegy 68 százalékkal emelkedik a díj. A kamara állásfoglalásában elsősorban azt kifogásolja, hogy a díjemelés nemcsak a gazdálkodó szervezeteket hozza nehéz helyzetbe, de az ál­taluk előállított termékek drá­gulása a város lakosságát is sújthatja ezáltal.-Társaságunk erre az évre célul tűzte ki, hogy az áremelés az infláció mértékét ne haladja meg. A jelen­legi díjmódo­sítás éves szinten, az or­szágos átlag alatt maradó, 11,5 százalé­kos emelke­dést mutat, tehát ilyen szempontból eleget teszünk célkitűzésünknek - mondta a témával kapcsolatban Szűcs Gyula (képünkön), a Pécsi Vízmű Rt. értékesítési és admi­nisztratív igazgatója. - A gaz­dálkodó szervezeteket érintő nagyobb arányú díjemelkedés abból fakad, hogy a lakossági díjakra szánt támogatás elma­radt, az önkormányzatok dön­tése nyomán ez épült be a nem lakossági csatornadíjba. Ez el­sősorban azzal indokolható, hogy a gazdálkodó szervezetek szennyvíztisztítási költségei ál­talában lényegesen meghalad­ják a kommunális szennyvizek kezelési költségét. A pécsi közgyűlés elé kerülő témával kapcsolatban a szakem­ber elmondta még, hogy javasla­tuk szerint nem reális a lakosság és a gazdálkodó szervezetek kö­zötti különbségtétel. Ezt a víz- és csatorna tarifákban jelentkező differenciát többszöri módosí­tással kívánják kiegyenlíteni a jövőben. Kaszás E. Nyugdíjpénztárak: repülőrajt BUDAPEST Megkezdődött a magánpénz- tárak „versenyfutása”, ket­ten már el is rajtoltak a pia­cot felosztó vetélkedésben. Az első napokban a Winter­thur és az OTP nyugdíjpénz­tára folyamodott engedélyért az Állami Pénztárfelügyelet­hez. A Winterthur eddig mint­egy 18 ezer tagot számlál, a cég a hazai piac 5 százalékát sze­retné bebiztosítani magának a következő két évben. Az OTP valamivel előbbre jár, ennek a lakáskasszának már 22 ezer tagja van. Az Állami Pénztárfe­lügyelet előzetes becslései alapján a rendelkezésre álló ha­táridő alatt - vagyis az év vé­géig - várhatóan 50-100 nyugdíjkassza kér majd alapí­tási engedélyt, ezek közel 700 ezer ügyfél járulékfizetését vár­ják a jövő esztendőtől. A kiadott alapító engedélyek birtokában a pénztárak meg­kezdhetik az új rendszerű tag­toborzást, ugyanakkor idén még nem fogadhatnak el befi­zetéseket. A közeli hetekben várhatóan felgyorsul az új pénztárak hivatalos megalaku­lása, és az eddiginél is élén- kebb lesz a tagtoborzó tevé­kenység. Az egyelőre várakozó állásponton lévők a nyugdíjre­formhoz kapcsolódó, a vitatott kérdéseket - pl. a pénztári be­fektetések minősítése - egyér­telműen szabályzó paragrafu­sokat, a végrehajtási rendeletek váiják. K. E. Újra nyitva a határátkelő MAGYARBÓLY Hat évvel ezelőtt rálőttek a pécsi vonatra a horvát vas­útszakaszon. Az akkor leállt közlekedés tegnap különvo- nattal indulhatott újra. Magyarbóly és Pélmonostor közt hat év után tegnap ismét szerelvény lépte át az ország­határt. A vonaton még csak meghívottak utazhattak, de mától a nagyközönség is átlá­togathat déli szomszédaink­hoz és viszont. Elsősorban a kishatárforga- lom megindulására számíta­nak, hiszen a háború előtt sok bevásárlóturista választotta a vasúti közlekedést - tájékoz­tatott a MÁV kommunikációs vezetője, Imre Lászlóné. Mától na­ponta négy­szer sze­mélyvonat, kétszer te­hervonat ha­lad át a hatá­ron. Bara­nyából bólyi mezőgazda- sági termékeket és beremendi cementet is szállítanak vas­úton Horvátországba - emlí­tette ünnepi beszédében Sárdi Gyula, a MÁV pécsi igazga­tója. Az ellopott távközlési ve­zetékeket fejlett rádiótechni­kával pótolták. A vámosok új számítógépes gépparkkal ké­szültek fel a feladataik ellátá­sára - közölte Kiss Imre őr­nagy (képünkön), megyei pa­rancsnokhelyettes. Zs. B. Kis hasznos spirálfüzet PÉCS Háromszázöt települést tér­képpel és kísérő informáci­óval bemutató atlasz jelenik meg Baranya megyéről. Egy országos sorozat új köte­teként, várhatóan december­ben jelenik meg Baranya me­gye településeinek atlasza - hangzott el tegnap a vállalko­zói központ sajtótájékoztató­ján. A kiadványt az önkor­mányzatok és a helyi vállal­kozók igényeinek megfele­lően alakítja a kiadó, így az egyes térségek maguk dönt­hetnek a róluk megjelenő in­formációs anyag tartalmáról. A települések térképeit három nyelvű ismertető és a gazda­sági, társadalmi, kulturális életre vonatkozó adattár egé­szíti majd ki. Az atlasz keze­lését az egységes szerkezet és jelzésrendszer mellett a spirá- > ; los összefűzés is segíti. Elmondása szerint a kiadó arra vállalkozott^ hogy hiteles és hatékony eszközt juttasson mind a hatóságok, intézmé­nyek, mind a vállalkozók, magánszemélyek kezébe. Igény esetén az adattár a tér­képekkel együtt CD-n is elér­hető, és a további igények szerint alakítható. S. G. ÉL az Dunántúli Napló előfizetőinek Folytatjuk ez évben is hetenként egy előfizetőnk . megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül, ki az előfizetőnk, akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön a nyertes? oj EE 3 KE E L 36 . heti ajándék értéke.- 5.000 Ft, amelyet az Axel-Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel. A nyertes előfizetőnket külön ke < Privatizáció és erőműfejlesztés A hazai szenes erőművek - kö­zöttük a pécsi - értékesítése kapcsán folyamatosan zajlanak a tárgyalások az Állami Priva­tizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság, illetve az ér­deklődő befektetők között. Ezek során esetenként a vételár megállapításánál is jobban ér­dekli a potenciális vásárlókat az, hogy az egyes erőművek hogyan szerepelnek a hazai erőmű kapacitás fejlesztését célzó, a következő évre áthú­zódó állami tenderen. Lapunkban már megírtuk: a Pécsi Erőmű Rt. is pályázik a fejlesztésre egy 150-180 megawattos új blokk terveivel. Az ÁPV Rt. illetékesei szerint a probléma a privatizációs szer­ződésekbe beiktatott garanci­ákkal áthidalható. K. E. Pitbull-szál az őzgyilkolás ügyében Kilenc őzet ölt meg egy ismeretlen állat péntekről szombatra virradó éjszaka a pécsi állatkert karámjában. A helyszíne­léskor elvadult kóbor ebek számlájára írták a mészárlást. Azóta újabb állati rémtettekre derült fény. PÉCS A Misina oldalában az Erdész utca a Tüdőszanatóriumtól nyugatról húzódik, nagyjából az állatkerttel párhuzamosan, attól néhány száz méterre. In­nen érkeztek olyan lakossági bejelentések, amelyek más megvilágításba helyezik az ál­latkertben elkövetett véreng­zés ügyét.- Három házőrző kutyát té­pett szét valamilyen állat - vagy állatok - szintén péntek éjszaka - ismerteti az ügyet dr. Farkas Károly (képünkön), Pécs Város Önkormányzatá­nak jegyzője.- A helyszín és az időpont közelsége összefüggésbe hozza ezeket az eseteket az ál­latkertben történtekkel. Tulaj­donképpen az állat fajtája is behatárolt, hiszen szemtanú is van arra, hogy esténként, éj­szakánként pitbullokat futtat­nak szabadon ezen a területen. Ennek a gyilkolásra tenyész­tett fajtának a felgyülemlett energiái levezetéséhez a moz­gáson túl arra is igénye van, hogy ösztöneit is kiélje: a ro­hangálás közben végrehajtson néhány kivégzést.- Hol tart a vizsgálat?- A hivata­lunk a beje­lentők köz­reműködésé­vel azt igyek­szik felderí­teni, hogy hol vannak a környéken pitbullt tartók. Az állataik szabadon futtatása az Erdész utca lakóinak és a hét­végi házak tulajdonosainak a testi épséget, de akár életét is veszélyezteti, hiszen semmi­lyen garancia nincs arra, hogy a gyilkos ösztönüktől hajtva a pitbullok „csak” állatokra tá­madnak. A felderítés eredmé­nyétől függően tesszük meg a további szükséges lépéseket. D. I. ,4 ál X2 *3 20 01 ÖJ 21 m

Next

/
Oldalképek
Tartalom