Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)

1997-09-14 / 252. szám

2 dunántúli Napló Külföld - Magyarország 1997. szeptember 14., vasárnap Áldjak a „vénasszonyok nyarát” fotó: laufer László Gyászol a Hezbollah Az izraeli csapatokkal vívott összecsapásban pénteken éjjel Libanon déli részén életét vesz­tette a Hamász vezető­jének legidősebb fia. A radikális szervezetet irányító Haszan Nasz- rallah sejk tizennyolc esztendős fiának holt­teste az izraeli csapa­tok birtokában van - jelentette be szomba­ton az Irán-barát fun­damentalista szervezet szóvivője. Csalt az ügynök A német hatóságok szombaton közölték, hogy letartóztattak egy német hírszerzőt azzal a gyanúval, hogy megpróbálta eladni titkosszolgálatának annak saját értesülé­seit, mint „orosz for­rásból származó” in­formációkat. Lapátra tett uránhivatal Vietnam szombaton közölte, hogy hatósá­gai - főleg csempé­szektől - elkoboztak több mint fél tonna urániumot az utóbbi négy évben, s hogy felszámolják az elkob­zással megbízott kor­mányhivatalt. A dön­tést hivatalosan nem indokolták. Megfontolandó alapszerződés? A Magyarok Világszövetsége ismételten arra szólítja fel a Ma­gyar Országgyűlést és a kor­mányt, hogy ha nem jön létre a megállapodás az alapszerződés végrehajtását felügyelni hivatott vegyes bizottságokról, akkor „vegye fontolóra a magyar­szlovák alapszerződés felbontá­sát” - áll az MVSZ elnökségé­nek szombaton Dunaszerdahe- lyen megtartott üléséről kiadott nyilatkozatban. Az MVSZ ezúttal a csallóközi Dunaszerdahelyen tartotta soros elnökségi ülését, s annak napi­rendjén a kárpát-medencei ma­gyar anyanyelvű oktatás kérdé­sei kaptak elsődleges szerepet. Az elnökség nyilatkozata szerint az ülésen megvitatott kérdésekre óhatatlanul rányomta bélyegét a szlovákiai magyarságot újabban foglalkoztató fejlemény: az, hogy a szlovák kormányfő az „önkéntes lakosságcsere” ötletét vetette fel Hóm Gyula minisz­terelnök előtt. Az időben fél év­századnyi visszaesésről tanús­kodó Meciar-javaslat „a partta­lan cinizmus megnyilvánulása” volt. Éppen akkor hangzott el, amikor a szlovákiai magyarok szinte minden községben az öt­ven évvel ezelőtti szomorú ese­mények áldozatairól, a szovjet Gulagokra elhurcoltakról, az erőszakkal Magyarországra te- lepítettekről, a Csehországba deportáltakról, a kollektív bű­nösség elvének százezer magyar áldozatáról emlékeztek meg. „Azokról, akikért csak fél év­század múltán szólhatott a ha­rang”. Vladimír Meciar javaslata az utólagos szépítések és magyará­zatok ellenére is a világ közvé­leményében jogos felháboro­dást, a szlovákiai magyarokban és a magyarországi szlovákok­ban indokolt félelmet kelt - áll az MVSZ elnökségének nyilat­kozatában, amely leszögezi: „A szlovák kormányfő és az állam- hatalom megnyilvánulásaiban, döntéseiben a magyarellenesség törvényerőre emelése, a mások iránt gyűlölet, a türelmetlenség szítása érhető tetten”. Az MVSZ elnöksége ezért arra kéri a nyugati régiókban élő magyarokat, hogy a demokrati­kus országok kormányainak, par­lamentjeinek és közvéleményé­nek figyelmét hívják fel a szlo­vák kormányzat „sötét tervére, és tiltakozással parancsoljanak megálljt az embertelenségnek”. Orbán: európai követelések A marosvásárhelyi Vártemp­lomban rendezett istentiszte­lettel, majd közönségtalálko­zóval és sajtóértekezlettel ért véget szombaton Orbán Vik­tornak, a Fidesz-Magyar Pol­gári Párt elnökének és Németh Zsolt alelnöknek Tőkés László meghívására tett erdélyi láto­gatása, amellyel kapcsolatban mind a két vendég, mind az RMDSZ tiszteletbeli elnöke cáfolta azt, hogy annak célja akár a küszöbönálló RMDSZ- kongresszus, akár a magyar választási előkészületek befo­lyásolása lenne. Tőkés úgy fogalmazott azonban, hogy Orbán Viktor látogatása hozzájárul a kong­resszus előtti letisztuláshoz, és reménykeltő alternatívaként említette a Fidesz esetleges jövő évi választási sikerét a Kulcsár Sándor megyei RMDSZ-elnök szerint főleg nép-nemzeti hangoltságú kö­zönség előtt. A szombati polgári fórum ismételten alkalmat adott arra, hogy többé-kevésbé nyílt bírá­latok hangozzanak el a magyar kormánypolitika gyakorlata, illetve az RMDSZ kormány­zati részvételének eredmé­nyessége tekintetében. Orbán Viktor azokra a kér­désekre válaszolva, amelyek azt feszegették, hogy a Fidesz esetleges jövő évi választási sikere esetén kormányra jutva miben változtatna pártja a ma­gyar-román kapcsolatok terén, azt hangoztatta, hogy a romá­niai magyaroknak egyetlen olyan törekvését sem ismeri, amely a magyar kormány szá­mára nem lenne felvállalható: a Bolyai Egyetem visszaállítá­sára, az autonómiára, az egy­házi javak visszaszolgáltatá­sára vonatkozó igények mind megfelelnek az európai nor­máknak. Az SZDSZ nem lép frigyre a Fidesszel (Folytatás az 1■ oldalról) A szabaddemokraták tanács­kozásán eldőlt az is, kik lesz­nek a jövő évi választásokon a párt Baranya megyei képvi­selőjelöltjei. Többségében ismert, régi nevek szerepel­nek a hetes listán. Az 1-es számú választóke­rületben Kakas Sándor, Pécs- várad polgármestere pályázik a parlamentbe kerülésre, a 2- esben Horváth Zoltán vállal­kozó, a 3-asban pedig Bretter Zoltán, aki jelenleg is ország- gyűlési képviselő. A komlói körzetben Kovács Sándorné, Sásd polgármestere száll harcba a voksokért, a mohácsi körzetben dr. Wekler Ferenc, az SZDSZ Baranya megyei elnöke, Siklós térségében dr. Szepesvári Zsolt kerületi főál­latorvos, míg Szigetvár kör­nyékén Veszprémi Zoltán OTP-főigazgató. Kuncze Gábor kiemelte, hogy az SZDSZ támogatja a kormány népszavazással kap­csolatos döntését, s három ,ágent” kér majd a szavazók­tól. A szabaddemokraták sze­rint azért fontos a NATO-hoz csatlakozásunk, mert leg- újabbkori történelmünk során első ízben végre a győztesek közt lehetünk. Még lényege­sebb, hogy a külföldi beruhá­zók számára garanciát jelent, ha hazánk belép az észak-at­lanti szervezetbe. A belügymi­niszter úgy látja, hazánk NATO-tagsága a rendszervál­tás befejező aktusa lesz. A földeladásokat illetően ugyancsak az a véleménye az SZDSZ-nek, hogy a valós pi­aci viszonyok kialakulásához, a földterületek értéknövekedé­séhez muszáj a külföldieket tu­lajdonosként is számításba venni. Mészáros B. E. Az erdő ajándékai: fák és vadak Nagyatádon A volt Dohánybeváltó he­lyén, a nagyatádi Euroline Kft. parkjában három napos kiállítás és vásár zajlik e hét végén a fakitermelésről, er­dőművelésről, a természet- és környezetvédelemről, a vadászat és vadgazdálkodás témáiról, az erdei termékek­ről, a turizmusról és a kéz­művességről. A fák és va­dak címet viselő program fővédnöke dr. Nagy Fri­gyes, földművelésügyi mi­niszer. A pénteki megnyitó és díjátadó ünnepség után va­dászfórum, különleges lát­ványosságként pedig agár­futtatás és lovas íjász bemu­tató szerepelt a programban. Szombaton az alternatív energiaforrásokról tartottak szakmai konferenciát. A kö­zönség választhatott a rönk­hajítás, az odúba dobó és a rönkhasító verseny, a va­dász- és a munkakutya-pa­rádé, majd a nagyatádi Hu­nor Terep- és Vadászíj Klub bemutatója között. Ma a nagyatádi búcsú napján, a szentmise előtt, rózsafüzér kiállítás nyílik 9 órakor a kolostorban. Utána a program zömét zene és tánc adja. A vásár alkalmából ren­dezett kiállítások sorában a nagyatádi művelődési ház­ban a Pécsi Fotóklub termé­szetfotói is láthatók. D. I. Egyke-vigasság Sellyén Étel-ital, szórakozás várta azokat, akik kilátogattak a teg­napi dinnyefesztiválra. A rendezvény agrárfórumán a mezőgazdaság „égető kérdé­sei” kerültek napirendre. A szervező Ormánságfejlesztő Társulás célja az volt, hogy falvak, emberek találjanak egymásra, netán új piaci kap­csolatok épüljenek ki. A terü­leten egykor divatos „egyke” nemcsak az egy gyermekes családokra vonatkozik, de az egyoldalú dinnyetermesztésre alapozó mezőgazdaságra is. Ezen szeretne változtatni a tár­saság, új ötletekről, lehetősé­gekről kívánja tájékoztatni az itt lakókat. Tegnap mezőgazdasági ki­állítók mutatták be termékei­ket; vetőmagokat, kisgépeket láthatott a több száz érdeklődő a sportpályán felállított 600 négyzetméteres sátorban. A mulatság ormánsági nép­viselet-divatbemutatóján szak­értő zsűri pontozta a beöltözöt- teket. Zs. B. EXCLUSIVE CHANGE VALUTAÁRFOLYAMAI 1997. szeptember 13-ai árfolyamok vétel leiadási Német márka 107,20 109,99 Olasz líra (1000) Osztrák schilling Szlovák korona Horvát kuna Francia frank Amerikai dollár 109,10 113,49 15,25 15,69 5,10 5,69 28,10 30,99 31,00 32,59 191,10 196,99 (A fenti árfolyamok a Jókai téri váltóhelyre vonatkoznak) Pécs, Jókai tér 2., Tünde Divatház - Tel.: 72/327-726 Pécs, Irgalmasok u. 26. - Tel.: 72/211-846 Pécs, Király u. 16. - Tel : (72) 213-484 Tourinform Iroda, Széchenyi tér 9. Megtaláltam! Nyit a H-EU-REKA Szépségcentrum! Beiratkozás az ORIGO MODELstudio manökeniskolájába, aerobic-, tánc- és mozgásórákra Rövidesen megnyílik Pécsett, a Zólyom utca 2. szám alatt (a Vásárcsarnok melletti volt Life Style Stúdió helyén) a vá­ros egyik legkomplexebb szolgáltatást nyújtó szépség­szalonja: a H-EU-RÉKA Szépségcentrum, ahol: finn szauna klímás bronzáriumok frissítő testmasszázs talpmasszázs manikűr és pedikűr műkörömépítés FODRÁSZ és KOZMETIKUS várja a vendégeket. (Fodrásznak és kozmetikusnak hely még kiadó, a szauna használatára telefonos beje­lentkezést kérünk.) Te is lehetsz sztár! Várunk! Várjuk a gyermekeket és a felnőtteket: aerobicra, asszonytornára, gyermekbalettre, Callanatics- tornára és más mozgás-, valamint tánckurzusokra. FIÚK! LÁNYOK! Jelentkezzetek az ORIGO MODELstudio őszi MANÖKEN ÉS FOTÓMODELL iskolájába. A felvételit szept. 17-én 17- től 20 óráig tartjuk a H-EU- RÉKA Szépségcentrumban. (Képzés hétvégeken ugyanitt.) A lányok fürdőruhát és magas sarkú cipőt hozzanak magukkal. Hívd el a barátodat is! HÖLGYEM! (URAM!) Hozza magát még jobb formába! A manökentanfolyammal párhuzamosan kiváló szakemberek közreműködésével megkezdődik a H-EU-RÉKA Szépségcentrum ÁTVÁLTOZTATJUK Kurzusa is. A jelentkezőkkel többek között szín- és stílustanácsadó, sminkes, fodrász és mozgásta­nár foglalkozik. Beiratkozás és tájékoztató a szépségcentrum­ban, szeptember 17-én 19-től 20 óráig. A fentiekről részletes in­formációt kérhet a 72/211-890, a 30/578-695 és a 20-454-511­es számon. (Vasárnap is!) (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom