Új Dunántúli Napló, 1997. szeptember (8. évfolyam, 239-268. szám)
1997-09-11 / 249. szám
1997. szeptember 11., csütörtök Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Megtudhatja, ki az atyja A hamarosan életbe lépő gyermekvédelmi törvény szerint az örökbefogadott nagykorúságával engedély nélkül megismerheti vér szerinti szüleit, korábban erre nem volt lehetőség. A magyar gyakorlat kétféle örökbefogadást ismer. A nyíltnál a vér szerinti és a nevelőszülő megállapodást köt, míg a titkos adoptáció során a szülő ismeretlen személy javára mond le a gyermekről. 1987-ig egyáltalán nem, később pedig csak a nevelőszülő hozzájárulásával tudhatta meg a gyermek, kik a valódi szülei. A mostani törvény szerint az örökbefogadott 18 éves kora után minden további nélkül megismerheti, ki adott neki életet. Dr. Kovács Zsuzsanna, a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatal gyámügyi munkatársa elmondta, hogy megyénkben igen ritkán tudako- lóznak a vér szerinti szülők után. Átlagosan évente 50 (tavaly 46) örökbefogadást intéztek, ebből egy-egy alkalommal fordult csak elő, hogy az örökbefogadott kérte, hadd ismerhesse meg eredeti szüleit. Éppen ezért a törvény életbe lépése után sem valószínű az örökbefogadások visszaesése, mert a nevelőszülőknek nem kell attól tartani, hogy esetleg a gyermek majd megtudja az igazságot. Megszigorították a külföldre történő örökbefogadásokat is. Ezután csak akkor lehet külföldre vinni a gyermeket, ha rokon vagy az előző házastársi kapcsolat gyümölcse. Ny. Sz. Tanuljunk szomszédul! SELLYE Sellye polgármestere és horvát kisebbségi önkormányzatának elnöke kedden a szomszédos horvát Verőce megyébe látogatott. A kapcsolatfelvétellel négy megye együttműködését készítettük elő - tájékoztatott Sellye polgármestere, Bozó Sándor (képünkön). Verőce és Somogy megye ugyanis az elmúlt héten kötött együttműködési megállapodást és Baranyának pedig az Eszékkel van hasonló egyezménye. Verőce- és Baranya megye közgyűlésének elnökei a jövő hét végi városavatón találkoznak. A már meglévő települések közti kapcsolatok - Sely- lye városa Sopje községgel tart fent ilyet - a magyarországi horvát nyelvoktatást segíthetik, nyáron két sellyei nevelő csiszolta nyelvtudását Horvátországban. Nemrég pedig oktatási segédeszközöket kaptak Sopjéből. A nemzetiségi gyerekek mellett nagyon sok magyar is tanulja a déli szomszédok nyelvét, hiszen ide is határátkelőt terveznek - nyilatkozta a kisebbségi önkormányzat elnöke, Dudás Gyula. Zs. B. őrzik meglévő értékeiket MAGYAREGREGY A település lakói, a faluszépítő egyesület közösen a helyi önkormányzattal igyekszik minél szebbé varázsolni a községet, s megőrizni az utókornak annak jellegzetes épületeit, növényeit. Egy igazi faluközpontot szeretnének létrehozni, ahol az idelátogató turisták és a helybeliek is szívesen eltöltenek néhány kellemes órát. Az első lépéseket már megtették, elkészült a ravatalozó, ennek folytatásaként épül meg a temetőt lezáró fal. Előtte a világháborúban elesettek emlékművét állítják fel, amelyet társadalmi összefogással kívánnak megvalósítani. Már befejeződött a pihenőpark kialakítása, s a tér másik oldalán, a Közösségi ház előtt a szoborpark kapott helyet. Az önkormányzat külön rendeletet is alkotott az építészeti és természeti értékek védelmére. Hat régi parasztporta került védelem alá, s a több százéves, főként a templom környékén álló ősi hársak az esetleges kivágástól, vagy a csendes pusztulástól menekülhetnek meg így. Sz. K. Nehéz falatok Müller andrea illusztrációja Újra drágul a tejféleségek ára Szeptember 20-tól több más tejipari cég után a Baranyatej Rt. is megemeli termékeinek árát. A drágulás oka, hogy a hónap elejétől a földművelésügyi miniszter 9,1% -kai emelte a tej fel- vásárlási irányárát. A korábbi 43,20-ról és 40,80-ról szeptember 1-jétől 47, illetve 45 forintra emelkedett az extra és az I. osztályú tej felvásárlási irányára. Az agrártárca a 9,1 százalékos drágítást anélkül hajtotta végre, hogy az állami támogatáson változtatott volna, annak mértéke 1,50 forint literenként az extra tej esetében.- Cégünk döntése értelmében csak fokozatosan hárítjuk át az árváltozást a fogyasztókra SÁTORHELY Néhány mondatos köszöntő után a felkészülést jelző sárga zászló le- és a zöld zászló felvonásával jelezte a háromórás verseny kezdetét dr. Nagy Frigyes földművelésügyi miniszter. A szántómesterek vetélkedőjén azonban nem az idő volt az első számú ellenfél, így a traktorosok komótosan állhatták neki az egymás mellett kimért, száz-száz méter hosszú földdarabok megművelésének. Első feladatként mindenkinek az úgynevezett nyitóbarázdát kellett meghúznia a rendelkezésre álló húsz perc alatt. A művelet fontosságára való tekintettel, a nemzetközi szabályok szerint külön pontozták ezt az egy munkafázist. Mihelyt végeztek a bírák az értékelés- nyilatkozta lapunknak a témával kapcsolatban Kiss János, a Baranyatej Rt. vezérigazgatója. - Néhány hetes kivárás után, szeptember 20-tól és átlagosan 7,5 százalékkal emelkednek termékeink árai. A napi, friss produktumok - mint a tej, tejföl, túró, ömlesztett sajt- ára kevésbé, míg a nagy tejigényű natúr sajtok árai nagyobb mértékben növekednek. A cégvezető ugyanakkor megjegyezte, hogy nem biztos sei, megkezdődött a verseny hosszabb, maximum két óra negyven percen át tartó része.- Könnyű-, illetve nehéztraktor kategóriákban indultak a résztvevők. Munkájuk értékelése összetett pontrendszer alapján történik. A nyitó- és a záróbarázda minősége mellett az ekeleeresztés, kiemelés pontosságát, a barázdaszeletek szoros illeszkedését, megfelelő átfordulását is értékeljük - mondta dr. Mészáros István (képünkön), a Magyar Szántószövetség elnöke, a verseny főbírája. - Az összbenyomást is pontozzuk, de az egyenesvona- lúság és a barázdaszeletek szaabban, hogy idén hasonló okból nem lesz újabb áremelkedés. A miniszteri irányár bevezetésével termelői oldalról igen nagy nyomás nehezedik a feldolgozókra. Az a felvásárló, amelyik nem fizeti ki az ajánlott tarifát, nem kapja meg a literenkénti állami támogatást sem. Ez nemcsak a versenyképesség romlásához vezet, de azért is kockázatos, mert a tejtermelő más feldolgozóval szerződhet. Szakértők szerint a tejtermékek folyamatos drágulásában nemcsak az alapanyag előállítási költségének növekedése, de az állatállomány csökkenése is közrejátszik. Kaszás E. bályossága mellett a szántásnak hatékonynak, azaz vetőágykészítésre is alkalmasnak kell lennie. Bár az éjszakai eső miatt ragadós föld egy kicsit megnehezítette a versenyzők dolgát, mindenkinek sikerült végeznie. Még a csupán bemutatásra szánt, a múzeum kiállítóterméből a földre hozott ötvenéves Fordson traktor és a kettes lófogat is felszántotta a maga területét. Könnyű kategóriában az első és a harmadik helyet jászkiséri, a második helyet kislángi versenyző nyerte. A nehéz kategóriában hazaiak, Bihari László (I.), Szálai Sándor (II.) és Szentes Sándor (III.), a Boly Rt. traktorosai végeztek az élen. Az ünnepség keretén belül adták át itthoni és nemzetközi eredményei alapján, az ugyancsak helybeli Rózsa JózseJ életműdíját is. Az egész napos programot fajta- és termékbemutatók kísérték. S. G. Hírcsatorna Éjszakai jég Harkányban és környékén. Szerda éjszaka jégeső hullott Harkányban és Siklóson. A szőlőkben kisebb kár keletkezett. Hazánkban az éjjeli jéghullás ritka természetijelenség. - (cs) Új oktatási stúdió. A Janus Pannonius Tudomány- egyetem diákirodáival együttműködve a most megalakult Janus Oktatási Stúdió szervez és tart felvételi előkészítőket az egyetem valamennyi karára. A kispénzűek számára is elérhető kurzusok iránt a 256- 924-es telefonszámon érdeklődhetnek. (m) Jubiláló zárda. Az alapításának 400. évfordulóját ünneplő pécsi Miasszonyunk Zárda ma 10 órakor összejövetelt tart volt növendékei számára az intézményben, amelyen többek közt a Művészetek Házában és másutt rendezendő bemutatkozásukat beszélik meg. (m) Rádiótelefonos riasztás Szentlőrincen. A hegy gazdáiból szerveződött őrző-védőszolgálat tagjai rádiótelefont kaptak, és most már összeköttetésben állnak a járőröző rendőrökkel is. (cs) Ki tud róla? A képen látható férfit eltűnés miatt keresi a Pécsi Rendőrkapitányság. Hajzer Lajos (Pécs, 1971. 07. 01. An.: Tóth Erika Anna) Pécs, Surányi Miklós u. 12/a. szám alatti lakos 1997. 07. 29-én lakásából ismeretlen helyre távozott, és azóta sem tért haza. Személy leírása: 170 cm, magas, vékony testalkatú, szőkésbarna rövid hajú, kék szemű, arca hosszúkás, álla szögletes. A rendőrség a 107-es telefonszámon várja a keresett személlyel kapcsolatos információkat. A falu szélén fordult a föld Az országos szántóverseny döntőjét rendezték meg tegnap a Boly Rt. sátorhelyi gazdaságában. A szántómesterek két kategóriában mérték össze tudásukat, felkészültségüket. Termálvízként is gyógyít SZIGETVÁR A város kiírta pályázatát a termálvízre alapozott gyógy- idegenforgalmi központ kialakítására, s közben reménykedik, hogy mielőbb gyógyvízzé minősítik a vizet. Dr. Varjú Cecüia, a Városi Kórház reumatológus és mozgásszervi rehabilitációs főorvosa állítja: a térd- és csípőízületi kopásban szenvedő betegek fájdalma és a mozgáskorlátozottság csökken, és sok más esetben is gyógyító hatású a termálvíz. Mindezt a dr. Schisz- ler Margit helyi főorvos vezetésével két éve elvégzett kettős vak-kísérletek (amikor a fürdőkúrán sem az orvos, sem a beteg nem tudta, hogy melyik a termál-, és melyik a csapvíz) tapasztalataira is alapozza. De a víz még nem gyógyvíz. Dr. Hajdú Vilma, szigetvári tisztifőorvos szerint a fürdőt tápláló két termálkút vizét már ásványvízzé minősítették, de a gyógyvízzé minősítő határozat csak nem akar megérkezni a szakhatóságtól. Ha ezt megkapják, közzétehető a víz gyógyha- tása, az jelentősen megnöveli a fürdő turisztikai és gyógyászati vonzerejét, s még jobban felkelti a szakmai-pénzügyi befektetők érdeklődését. Alvári Károly, a Baranya Megyei Idegen- forgalmi Hivatal Tourinform iroda vezetője szerint termálvizével Szigetvár egyelőre még csak alvó, de valójában már ébredező város, amit a gyógyvízzé minősítés végleg felébreszthet. B. M. L. Akkor is gyógyvíz a szigetvári! FOTÓ:MÜLLER A. Húsz hektó bor kapun túlra A biztonsági őr csapolta meg a hordókat VILLÁNY Nehéz hiánytalanul megőrizni a raktárkészleteket, ha az adott objektumból éppen a biztonsági őr lopja el a rábízott árut. Egy villányi borászati vállalkozástól mintegy 20 hektó bort tüntettek el (akkor még) ismeretlen személyek az elmúlt hónapokban. A tolvajok úgy elszemtele- nedtek, hogy az egyik különleges minőségű bort (Cabernet Franc) rejtő óriási hordóból 20 hektoliternyi finom nedűt tulajdonítottak el. Ennek a mennyiségnek a hiányát pedig már nehéz lett volna álcázni. Miután a cégnél észlelték az óriás hordó megcsapolását, késlekedés nélkül megtették feljelentésüket a rendőrségen. A nyomozás során kiderült: éppen az a férfi volt a hunyó a lopási sorozatban, akinek feladata az értékek megőrzése lett volna. A borlopással gyanúsítható biztonsági őr először egy segítőtársat talált magának (aki szintén szakmabeli volt), majd egy állandó vevőt is sikerült beszervezniük. A bort 20 literes kannákban hordták ki éjszakánként a telephez érkezett autóhoz úgy, hogy egy-egy alkalommal többet is fordultak. A vizsgálat folytatódik. Balog N.