Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-06 / 214. szám
6 Dünántúli Napló Politikai Vitafórum 1997. augusztus 6., szerda Fura paradoxonként Soros György, ki a liberál kapitalizmus megtestesítője, haszon- élvezője, ugyanazt vallja aggódva a kapitalizmus alaptörvényeinek felerősödéséről, mint például a katolikus egyházfő, II. János Pál pápa. A világ legsúlyosabb gondját mi, ma és itt ugyanúgy érezzük és éljük meg, mint a Föld másik sarkában: az állampolgárok értékét szinte kizárólag az elfogyasztott anyagi javakon keresztül mérik. Any- nyit ér egy ember, amennyit birtokol. S ez a spirál újratermeli ezen értékítéletet. (Persze azzal nem tettünk semmit, ha Egyén, vagy közösség? ezt elutasítjuk, esetleg visszahúzódva átadjuk a terepet az így gondolkodóknak.) A magyar fejlődés számára is tévút a kapitalista elv, mely az egyéni érdekek mindenhatóságát hirdeti azzal, hogy a piac mindent elrendez. Tapasztaljuk, a tőke csak oda vándorol, ahol a legnagyobb a haszon. Elmaradott fejletlen területre nem. Például Ausztriában Burgenland, vagy nálunk a Nyírség, Ormánság. Világviszonylatban a gazdaságilag lemaradt adós országokat törlesztésként vagy bekebelezik, monopolisztiku- san újraosztják maguk között (lásd Magyarország), vagy még jobban lemaradnak, elszegényednek. De cégek között is ilyen az élet-halál harc. Tévút - mondja - a közösségi gazdaság mintája, melyből több mint 700 működik a világban, elsősorban Dél-Ame- rikában, de van magyar gyakorlata is, s pécsi. Igaz, csak kísérlet. A tudatos döntés, mely egy magasabb erkölcsi megfontolás alapján áll, s a nemzetközi tapasztalatok alapján gyakorlata van, vallja: a vállalkozás működjön haszonnal, s azt három részre osztja a cégtulajdonos felhalmozása helyett. így: 1. a saját tevékenységi spiráljának fenntartása, 2. újabb hasonló gazdálkodó egységek indulásának elősegítése, 3. újabb munkavállalók (hátrányos helyzetű potencio- nális dolgozó - az ember) esélyegyenlőségének biztosítása. Nagy önuralom, tartás, hit kell ahhoz, hogy mint „új ember” önkorlátozásként lemondjon valaki a lehetséges jobb életszínvonalról, gazdagságról csak azért, mert nem akar átgázolni a másik ember felett, a közösség érdekét egyéni érdeke elé helyezi a „szeretet” motívuma által. Ehhez vállalkozó emberek, jó kis csapatszellem kell. Hosszú távon ez a harmadik évezred. De itt és most hogy lehetünk emberek az embertelenségben? Ha már tudjuk, hogy mi a jövő fejlődésének az ésszerű útja ... Várbíró Péter MDF Gondok Csehországban Tényleg a Bokros-csomag hiányzott? Legfontosabb a család A közelmúltban tartotta rendkívüli Országos Választmányát a KDNP ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió (IKU), ahol a tisztújítás mellett a szervezet programtézisei is elfogadásra kerültek. Az IKU céljának az esély- egyenlőség és az arányos társadalom megvalósítását tekinti. Véleményünk szerint a társadalom négy nagy alapintézményét megtestesítő állam-egyház-ci- vil társadalom-család alapstruktúrákból az állam, az egyház és a család szerepét kell erősíteni, Frakció A Kereszténydemokrata Néppárt Ügyvezető Elnökségének tagjai és a jelenlévő parlamenti képviselők az elnöki előterjesztéssel egyetértve döntöttek arról, hogy megkezdik a politikai egyeztetést egy új parlamenti képviselőcsoport létrehozására. Az új frakcióban helyük van mindazoknak az országgyűlési képviselőknek, akik tagjai a Kereszténydemokrata Néppártnak, kötelezettséget vállalnak arra, hogy támogatják és megjelenítik a párt programját. Ugyanakkor a pártból kizárt képviselőknek az országgyűlési képviselőcsoport visszaállítására vonatkozó javaslatát továbbra is jogellenesnek tartják, az állítólagos békeszándék mögött a jóhiszemű képviselők, de legfőképpen a párttagok megtévesztésének szándéka rejlik. Ezt a megállapítást támasztja alá az a tény is, hogy a párt politikáját támogató képviselők a július 31-i megbeszélésre meghívást sem kaptak. Jogellenes egy július 22-én éjfélkor megszűnt frakcióba, tehát ma már nem létezőbe akár kizárt akár kilépett tagokat visszavenni. A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabálya 17. paragrafus 1. bekezdése * Szent Ágoston, mutass utat! A közelmúltban fotó jelent meg az Új Dunántúli Naplóban a városvédők megfigyeléseként az Ágoston téren lebontott, volt öregek otthona falmaradványáról. A látvány, a környezet nem igazán turistacsalogató. A templomtól keletre gaz nő (az állítólagos romok felett) északra elbontották a mellék- épületeket. A Piros Rózsa kocsma is bezárt. Csak az autósok kanyarognak továbbra is az egysávos, vízmosta úton. Készül talán valami az Ágoston téren? Nem tudni semmi biztosat. Állítólag tárgyalta az önkormányzat egyik bizottsága Egy könyv apropóján a ma minden kérdés felett diszponáló civil társadalommal szemben. Ez utóbbiba ugyanis az egyesületeken túl bele kell érteni a privát szférát is mint pl. bankok, vállalatok, média, tőzsde. Az így megvalósuló liberális hegemónia szabadsága azonban érdekorientált, és nem támasztja alá minden esetben demokratikus választás (kiválasztás) vagy legalábbis érték- elvűség. Dr. Kőhalmi László Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió országos alelnök alapján a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja - tagjainak 15 fő alá csökkenésével - július 22-én megszűnt, és azt meg nem történtté tenni, visszaállítani sem a tagok visszalépésével, sem a kizárások hatálytalanításával, sem jogi okoskodással nem lehet. A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabálya 14. paragrafusa 1. bekezdése alapján lehetőség van a Kereszténydemokrata Néppárt új képviselőcsoportjának létrehozására, aminek két feltétele van:- a képviselőcsoport tagjainak a Kereszténydemokrata Néppárthoz tartozása. A pártból kizárt képviselők nem lehetnek tagjai az új képviselőcsoportnak.- a képviselőcsoportnak a Kereszténydemokrata Néppárthoz tartozása, ami azt jelenti, hogy a párt nevét viselő képviselő- csoport csak a párt jóváhagyásával alakulhat meg, a képviselőcsoport köteles alávetni magát a párt Alapszabályának és a politikai testületek döntéseinek. Ursprung János KDNP alelnök Kezembe került a minap egy - magánkiadásban megjelentetett - könyv. A pécsi illetőségű írószerkesztő jobbára múltbeli helyzeteket, állapotokat negatív előjellel taglaló, történelmi személyiségeket becsmérlő alkotásokból állította össze kötete anyagát. A bombasztikus képzavarokat sem nélkülöző, kétes megállapításoktól, banális kritikai közhelyektől tarkálló munka, - értékének talán csak a felhasznált levéltári forrásanyag tekinthető - nem késztetett volna megnyilatkozásra. Szem előtt tartottam: lett légyen szó a magyarság bármely sorstényezőjéről, kinek-kinek saját szíve joga, miként vélekedik róluk. Egyetlen dolgot kivéve: valóságos szereplőkről füllenteni még könyvben sem illik. Azért említem ezt nyomatékkai, mert a szerző egyik baloldalellenes ópuszában a következőt állapítja meg: „Láthattuk napjainkban, 1995 végén és ’96 elején, hogy olyan nagyon könnyen nem lehet azt hinnünk, hogy a kommunizmus nem térhet vissza. Itt nálunk, hogy megerősödött a Thürmer-párt! Nem lehet elintézni őket egy kézlegyintéssel, mert a sok lumpenelem mind mögötte áll.” E néhány kurta mondatban legalább három tendenciózus csúsztatás ismerhető fel, melyek a szerző pontatlanságát jelzik. 1. Sehol a világon nem volt eddig még kommunizmus. Nálunk sem. 2. Nincs, nem is volt Magyarországon Thürmer-párt. Ellenben létezik Munkáspárt, melynek Thürmer Gyula az országos elnöke. 3. A Munkáspártot nem holmi lumpenelemek alkotják, hanem a magyar társadalom baloldali eszmeiségű, közmegbecsült tömegei, akikre a vállalt elveikhez való következetes ragaszkodás jellemző, s akik a rendszerváltás vesztesei gyanánt küzdenek a társadalom többségi jogainak érvényesüléséért. Nem erőltették magukra a politikusi berkekben oly divatossá vált amnéziát, vagyis sokakkal ellentétben nem felejtették el, honnan indultak, mit kaptak az „átkos” jelzővel illetett előző társadalmi rendszerben. A könyv 261. oldalán olyan nyilvánvaló hazugság olvasható, hogy a Munkáspárt elnöke - ha rajta múlna - át- vagy visszaját- szaná országunkat a szlávoknak. Holott köztudott, hogy hazánk gazdasági jellegű kiárusítása éppen a rendszerváltó politikai elitek és a mai országlók tüstén- kedésének következményeként vált immáron befejezett ténnyé. Az amerikai békét más népekre oktrojálgató világcsendőr szervezethez való katonai csatlakozásunk realizálását pedig uraink a közeljövőben szándékoznak nyélbe ütni. Mert a lakosság rá- szedésében jeleskedő fő na- csalnyikok irtózattal gondolnak egy esetleges semlegességi státusra. Sem magukat, sem az állami javakból szerzett zsákmányaikat nem éreznék biztonságban az elkötelezettség nélküli Magyarországon. Igénylik a külországbeli böllérbicskáso- kat, akik, ha a „szükség” úgy hozná, fölötteseik parancsára gondolkodás nélkül szegeznének szuronyt a magyar nép érdekei ellen. Azt meg garantál- hatná-e valaki, hogy a NATO- kötelékben idegen földön masírozó magyar katonák alkalmasint nem kapnak más népek önkényes megzabolázását célzó parancsokat? Dr. Südi Bertalan szóvivő Margaret Thatcher nemrég még kelet-európai kedvencének nevezte Václav Klaus cseh kormányfőt. Imponálóak voltak a makromutatók, a munkanélküliség és az infláció rátája a nyugat-európai átlag alatt, nem volt számottevő adósságállomány, az emberek elégedettek voltak. Tulajdonképpen a hatmilliárd dollárra szökött külkereskedelmi mérleghiány sokkolta igazán a közvéleményt és a gazdaságpolitikát. A magyar gazdasági szakértők és politikusok leplezetlen kárörömmel fogadták a cseh nehézségeket. „Lám, mi megmondtuk!” Még az újságok is azt hajtogatják, hogy mi most előbbre tartunk, mert mi már megcsináltuk a Bokros-csomagot, és persze a „valós” privatizációt. Valószínűleg korai a káröröm és a kioktató stílus. Csehországban a kuponos privatizáció helyes volt, nem ez a baj oka. A kis részvényes okkal inkább hajlamosabb a tőke megfelelő irányba terelésére (a jövedelmezőbb vállalat részvényét veszi), mint a nagy érdek- csoportok, amelyek Magyarországon kifejezetten akadályozzák a szerkezetváltást, az egészséges tőkeáramlást. A baj az volt, hogy a gazdaságpolitika a privatizáció után ölbe tett kézzel várta a sültgalambot: majd a magántulajdon, majd a piac megoldja. Magyarország sem oldotta meg, Csehországban sem. A makroszintű struktúraváltást kormányzati kézivezérléssel kell végigcsinálni, tudatosan, tervszerűen. Elmaradt a szerkezetváltás, de ez persze Magyar- országra is ugyanúgy igaz. A csehek kapun belüli munkanélküliséggel tolták ki a társadalmi feszültségeket, mi kivittük a kapun kívülre. De ne feledjük el, hogy a cseh gazdaság makromutatói még mindig sokkal jobbak a miénknél. A cseh társadalmat nem demoralizálta a mindent szétrágó korrupció, mint Magyarországon. Meggyőződésem, hogy a kuponos privatizáció igazsága történelmileg be fog igazolódni. Most a kérdés az, hogy Klausék megértik-e: a szerkezetváltást a kormánynak kell végrehajtani, ahogy ez Nyugaton is végbe ment. A restrikciós intézkedések lélegzetvételhez juttathatják a gazdaságpolitikát, de ha a valós, mélyreható intézkedések helyébe szánják, akkor ugyanaz lesz az eredmény, mint Magyarországon: a nyomor, a kilá- tástalanság fokozódása, eredmények nélkül. A magyar külkereskedelmi mérleg is fölborulni látszik. Ez jelzi, hogy a gazdaság rossz szerkezetben termel, a növekedés fölpörgeti az importot, míg azzal szemben kevés az exportképes, modem termék. Gazdag László Demokrácia- szocreál értelmezésben A parlamenti pártok közös döntése alapján, még az ősszel a lakosság népszavazás keretében kifejezheti a véleményét a NATO-csatlakozásról. Felmerül, hogy miért van szükség több százmillió forintot kidobni az ablakon egy tét nélküli népszavazás megtartására. Vajon a hatalom gyakorlóinak szokásos arroganciája nyilvánul meg ismét, amellyel azt akarják bebizonyítani, hogy a nép még kiskorú és csak legfeljebb arra van joga, hogy esetleges nemtetszését kinyilvánítsa, ami a vezetőket semmire sem kötelezi. Vagy talán a vezetőink arra számítanak, hogy a NATO- csatlakozás propagálására költött több százmillió forint elköltése legalizálódik egy esetleges pozitív eredmény esetén. De az is lehetséges, hogy attól félnek, hogy egy valódi népszavazás NEM-et mondana a NATO-tagságára, és akkor szégyent vallanának nyugati gazdáik előtt. Ez a népszavazás csak arra jó, hogy a demokrácia látszatát keltse, természetesen nem e kis ország lakosságában, amelynek már nincsenek illúziói a hatalom tényleges természetét illetően, hanem a „fejlett” nyugati demokráciákban. A magyar nép minimum annyit megérdemelt volna, hogy a vezetői végre nagykorúnak tekintsék, és a kormány a népszavazás eredményétől tegye függővé a csatlakozást. Fóris Béla, MFP A Magyar Igazság és Élet Pártja Baranya megyei szervezete buszos utat szervez a MIÉP augusztus 20-i Budapesten tartandó rendezvényére. Jelentkezés minden kedden 14-17 óráig és minden szerdán 17—20-ig a pécsi MIÉP irodájában (Körösi Csorna Sándor u. 1/1.), vagy a 06-30-271- 496-os telefonon. a különböző útvonalvezetési módozatokat és közpénzt is költöttek már a bontásra. Mi lesz, hol megy az új út, nem tudjuk. A tervismertetés eddig elmaradt, az illetékesek, úgy tűnik, kerülik a nyilvánosságot. A környéken élőket, a városi polgárt ma már kötelező tájékoztatni, megkérdezni érdemi, közérdekű döntés előtt. Szeretnénk aktív közreműködői lenni a lehetőleg jó döntésnek. Forduljunk talán közvetlenül Szent Ágostonhoz? Rittinger Alexandra IDF Vannak kérdések, amelyeknek érdemi megválaszolása elől egy - a nemzet sorsa iránt valóban elkötelezett - politikai erő sem térhet ki. Ma mégis - talán a nemzet sorsa iránti elkötelezettség hiánya miatt - erre kevesen vállalkoznak. Miről van szó? Arról, hogy ezek a kérdések a rájuk adott válaszok tükrében - a javasolt gyakorlati megoldásokon túl megmutatják, hogy ki melyik oldalon áll valójában. Ezek a kérdések ezért alkalmasak arra is, hogy a politikai erők biztos megkülönböztetésének alapjául szolgáljanak, ami minden felelősen gondolkodó polgár érdeke. Ezek közül a legfontosabbak: - a privatizációk felülvizsgálata, - az államadósság kezelése, - a nemzetfogyás megállítása, - a magyar termőföld megőrzése, - a felelősök elszámoltatása, - a határon túli magyarság helyzete. Ami igazán fontos A MIEP ezekre a kérdésekre egyértelmű válaszokat adott, amelyeknek részletes ismertetésére csak egyenként kerülhet sor. Az azonban röviden is elmondható, hogy az 1988-ban elkezdődött és mára lassan végéhez közeledő privatizáció során a nemzeti vagyon példátlan elherdálása történt meg. Ez keveseknek mesés gazdagságot, millióknak pedig munkájuk és kenyerük elvesztését jelentette. A külföldi adósság az ország kiárusításának motorjává vált, hiszen az 1995-ben felgyorsított privatizáció bevételeit az adósság és a kamatai törlesztésére fordították. Az ország iparának több mint 65%-a került ily módon külföldi kézre. A kibontakozás másik gátja a belföldi államadósság, mely 1996 végére megközelítette az 5000 milliárd forintot. Ennek éves kamatterhe több mint 800 milliárd forint, ami a költségvetés 37%-át teszi ki. Ez aztán a bankok feneketlen kasszáiba vándorol, miközben az országban valós gond az éhezés. Ehhez járul még a Nemzeti Bank elnöke által a költségvetés nyakába varrt - eredetében és részleteiben máig nem tisztázott - 2023 milliárdnyi úgynevezett „leértékelési veszteség” is. Ezek a tételek együttes ösz- szegükben jóval meghaladják az éves GDP-nket, vagyis ilyen feltételek mellett remény sincs a kilábalásra. Az országban ma csak erős (és tiszta!) kézzel, kellő körültekintéssel lehet a rendet megteremteni. Látnivaló, hogy ezektől elválasztva nem állítható meg a nemzet tragikus fogyása és nem biztosítható a határon túli magyarság jövője sem. A jelenlegi kormányzat az eltelt három év alatt bebizonyította, hogy alkalmatlan az ország vezetésére, és jól lehet elnyerte a lassan új Moszkvává váló Brüsszel kegyeit, onnan néhány nemzetellenes tanácson, a hazai kereszténydemokrácia szétverésén és néhány szóbeli vállveregetésen kívül nem számíthat semmire. Számíthat viszont előbb vagy utóbb a magyar nép méltó ítéletére, amely oda helyezi, ahová való: a történelem süllyesztőjébe. Deák Péter MIÉP
