Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)

1997-08-30 / 237. szám

16 Dhnántúli Napló Sport 1997. augusztus 30., szombat Róth Antal két hét haladékot kapott a kispadon Az elnökség is elégedetlen a szerepléssel PÉCS, ÚJMECSEKALJA Csaknem négy órán át tartott tegnap az elnökségi ülés a PMFC-nél. Ennyi idő alatt már jól ki lehet tárgyalni a klubnál történteket. így is történt, több téma került terítékre, de aligha­nem a közvélemény számára a legfontosabb a labdarúgócsapat nem túl szívderítő szerepléséről nyitott vita volt. „Tetemre hí­vásnak” is nevezhetjük, ahogy Róth Antal szakvezetőt beszá­moltatta a testület. A levegőben benne volt, hogy valaki esetleg felveti az edzőváltás kérdését, de végül is erre nem került sor. Bár akadtak, akik - kimondat­lanul - szívesen látták volna a cserét a kispadon, az elnökség úgy döntött: erre még nincs szükség.- Tudomásul vettük Róth An­tal beszámolóját azzal, hogy a testület elégedetlenségét fejezte ki az eddigi NB I. B-s szereplést illetőén. Abban maradtunk, hogy két hét múlva visszatérünk a szakmai munka értékelésére - hallottuk dr. Bércesi Ferenctcíl, a PMFC társelnökétől. Vagyis Róth két hét haladé­kot kapott, s ez nem lehet túl szívderítő számára, miként az sem, hogy megszellőztették: a vezérkar már felvette a kapcso­latot Nagy Lászlóval, az Újpesti TE volt vezetőedzőjével. A többit csak sejteni lehet. Az elnökségi ülésen a klub ifjúsági- és serdülő csapatainál folyó munka is szóba került. Flerke Imre (képünkön) után­pótlás szak­ágvezető el­mondta: tíz csapatuk sze­repel a külön­böző bajnok­ságokban, négy PMFC, hat pedig PMFC-TÁSI néven. Nem játszanak rosszul, ezt helyezéseik is elárulják. Az elnökségi ülésen a PMFC pénzügyi helyzete a negyedik órában jött elő. Erről dr. Toller László klubelnök lapunknak a következőket mondta:- Továbbra is nyomják a PMFC-t a közterhek, tartozása­inkat havi részletekben törleszt- jük. Fáradságos munkával ugyan, de finanszírozható az egyesület. Horváth László A hétvége sportműsora Augusztus 30., szombat LABDARÚGÁS. NB I/B.: MATÁV SC Sopron - Komlói BSK, Sopron, 17.00, Érd - PMFC, Érd, 17.00. NB III.: Bonyhád - Mohács, Bonyhád, 16.30. Megyei I. osztály: PEAC- Szederkény, Pécs, Egyetemi­pálya, 16.30. KÉZILABDA. Gertrade Kupa nemzetközi férfitoma: PMKC - Dunaferr, 9.30, Magyar váloga­tott - Köflach 11.15, PMKC - Köflach, 17.00, Magyar váloga­tott - Dunaferr, 18.45, mind a pécsi városi sportcsarnokban. Budapest Bank-kupa nemzet­közi női torna a PEAC-Falco- trade részvételével, Szekszárd. NB II., nők: Mohács - Simon­tom} a, Mohács, 16.00, Tamási- Térni Pécsvárad, Tamási, 17.00. NB II., férfiak: Tolnatej -Harkány, Szekszárd, 18.00. KOSÁRLABDA. Göcsej Kupa nemzetközi torna a MA­TÁV Pécsi SE és a PVSK-Dá- lia részvételével, Zalaegerszeg. BEAC-British Knights-kupa, nemzetközi junior női torna a PVSK-Alapítvány részvételé­vel, Budapest. MODELLEZÉS. Orfű-kupa, rádióirányítású vitorláshajók versenye, Orfű, 9.00. TEKE. Nemzetközi férfimér­kőzés, DDGáz - Eszék, 13.00. DARTS. Területi pontszerző verseny soft kategória, Pécs, Hullám-szalon, 11.00. Augusztus 31., vasárnap LABDARÚGÁS. NB II.: Be- remend - Bük, Beremend, 17.00. NB III.: Pécsi Postás - Barcs, Pécs, MATÁV-pálya, 16.30, Balatonlplle - PVSK- Pécs ’96 FC, Balatonlelle, 16.30. Megyei I. osztály: Sellye- Harkány, Sellye, 16.30, Du- naszekcső - Szigetvár, Duna- szekcső, 16.30, Somberek - Szentlőrinc, Somberek, 16.30, Kozármisleny - Hosszúhetény, Kozármisleny, 16.30, Boly - Pécsvárad, Boly, 17.00, Gödre- Siklós, Gödre, 16.30, Lány­csók - Szabadszentkirály, Lánycsók, 16.30. KÉZILABDA. NB II., nők: Siófok - Pécsváradi Agrover, Siófok, 17.30. NB II., férfiak: Barcs - Pécsváradi Spartacus, Barcs, 18.00. KOSÁRLABDA. Göcsej Kupa nemzetközi torna a MA­TÁV Pécsi SE és a PVSK-Dá- lia részvételévé), Zalaegerszeg. MODELLEZÉS. Orfű-kupa, rádióirányítású vitorláshajók versenye, Orfű, 9.00. DARTS. Területi pontszerző verseny, steel kategória, Pécs, Hullám-szalon, 11.00. (z) Gertrade Kupa nemzetközi férfi kézilabdatorna Egy félidőn át partiban volt a PMKC Előtte azonban olyannyira sikerült meglepni a sportág legjobb magyarjait, hogy az első tíz percet háromgólos ve­zetéssel zárták Tislericsék. Élesék aztán felzárkóztak, a já­tékrész felénél már döntetlen volt, a szünet előtt pedig négy góllal átvették a vezetést. For­dulás után aztán egyértelművé vált, miért is Bartókék viselik a piros-fehér-zöld mezt, na­gyon zártan védekeztek, és a megszerzett labdákból rendre leindították Horváth Tamásé- kat. Bár végül az eredmény úgy alakult, ahogy, igaza lehet Kolics Jánosnak, a Dunaferr edzőjének - aki mellesleg a válogatottnál Vass Sándor munkáját is segíti -, hogy en­nek a pécsi csapatnak nem lesznek kiesési gondjai. Volt olyan szurkoló, aki még ennél is jobbnak látta a baranyaiakat, Szentét ugyanis arra biztatta, álljon át a másik - a válogatott - kapuba, odavaló. A holnapi két ellenfél azonban már nem lesz olyan nagy falat a hazaiak számára, nagyobb esélyük van a sikerre. A Gertrade Kupa mai prog­ramja: PMKC - Dunaferr (9.30), Magyar válogatott - Köflach (11.15), PMKC - Köflach (17.00), Magyar vá­logatott - Dunaferr (18.45). Móczán Zoltán Köflach - Dunaferr 36-31 (19-17) Pécs, városi sportcsarnok, 400 néző. V.: Cserepes, Hummel. Köflach: Vujovic - Sadowy 7/2, Petersen 10, Epure 2, Bocksruker 1, Dumetrescu 5, Saubart 6, Cs.: Albrecher (ka­pus), Szabó 5, Gredien, Pich­ler. Edző: Vass Sándor. Duna­ferr: Zsemberi - Kemény 1, Kiss 8, Bene 2, Tolsztih 5, Fe­nyő 6, Károlyfi 8/3, Cs.: Pulai (kapus), György 1. Edző: Ko­lics János. Magyar válogatott - PMKC 37-25 (18-14) Pécs, városi sportcsarnok, 500 néző. V.: Kálóczi, Mar- czinka. Magyar válogatott: Tyetyák - Kertész 6/2, Éles 5/3, Rosta 4, Csoknyai, Mezei 3, Pásztor 3. Cs.: Fazekas (ka­pus), Bartók -6/1, Sótonyi 4, Gulyás 2, Czakó 2, Kotormán 2, Tóth. Edző: Vass Sándor. PMKC: Szente - Várhelyi 1, Tislerics 3, Szögi 1, Cseh 1, Horváth 6, Németh A. 6/3. Cs.: Jandó (kapus), Becskei, Mátyás 1, Frey J. 5, Sagyibó, Boldog. Edző: Koleszár György. Nem bánta meg, aki kiláto­gatott a pécsi városi sportcsar­nokba tegnap délután, a Ger- trade Kupa nemzetközi férfi kézilabdatomára. Egyrészt A pécsi Szögi lő kapura a válogatott Rosta mellől fotó: Tóth azért, mert láthatta játszani a világ negyedik legjobb csapa­tát - ez a magyar válogatott -, amelynek a játékosai a bajnok­ság során jönnek még Pécsre, de egyszerre a pályán látni őket mégiscsak más. Másrészt azért, mert láthatott egy fiata­lokból álló, ígéretes hazai együttest, amely csak a máso­dik félidőben hajolt meg a nemzeti csapat tudása előtt. Labdarúgó NB I/B., NB II. Érden edzőt cseréltek Érden játszik ma a PMFC. A pécsiek ellenfelénél edző­csere történt a napokban, a Szaúd-Arábiába távozott Egervári Sándort a Bp. Hon­véd volt válogatott csatára, Kozma Mihály váltotta fel. Ez persze nem nem változtat azon, hogy az eddig gyengén szerepelt PMFC-nek nyernie kellene idegenben.- Ellenfelünk a múlt héten megszerezte első győzelmét, nekünk is ez a célunk. Ha a helyzeteinket jobban kihasz­náljuk, akkor ennek van is re­alitása - mondta Róth Antal, a piros-feketék vezetőedzője. Meg is adta a kez­dőcsapatot: Tarlósi - Tomka, Sza­bados (ké­pünkön), Dienes - Kása, Nagy E., Sipos, Rontanék J., Szaszovszky - Tóth Gy., Azoitei. Kislőrincz és Szabó Cs. sé­rült, eltiltott nincs. H. L. Lesz-e tartása a Komlónak? A tabella utolsó helyezettje három pontjával és rosszabb gólkülönbségével a labdarúgó NB I/B-ben a Komló. Ma délután a hatodik helyezett, öt mérkőzésből mindössze egyet elvesztett MATÁV-Sopron otthonában lépnek pályára. Dárdai Pál, a csapat edzője abban bízik, ezután lesz tar­tása a gárdának Sopronban.- Remélem, ezúttal nem kapunk olyan gólokat, mint az utóbbi időben. El kell felejteni a nagy gólkülönbségű veresé­get, nagyobb hittel, akarással kell játszani. A héten Gáljfy megsérült, edzésen rosszul esett, kifica­modott a válla. Herbert sze­replése teljesítménye miatt kérdéses. A tervezett kezdő­csapat: Adám (képünkön) (Herbert) - Béres, Mo- sonyi, Korcsmár, Halász - Ko- lesánszky (Pörs), Dö- mény, Schuszter, Geisz - Stern, Nagy A. (Gáljfy). M. Z. A Bük csapata már ismerős Az utóbbi két mérkőzésen mutatott támadójátékot sze­retné megismételtetni Torna Árpád a Beremenddel a Bük elleni NB Il-es mérkőzésen.- Nehéz mérkőzésre van ki­látás, a Büköt a Komló elleni osztályozón megismertük. Mi az elmúlt két fordulóban jó­nak mondható támadójáté­kunkat szeretnénk megismé­telni, remélhetőleg eredmé­nyesebben, mint legutóbb. A csapat tervezett összeál­lítása: Bogyai - Bábli, Cso- both, Borsos - Martinov, Ma- csi, Weinert, Vida - Benko- vics, Polgári, Berecz. M. Z. Fókusz - a számok tükrében 1. MATÁV-Sopron - Komló találkozó A két csapat eddig még nem játszott egymás ellen. A Komló legutóbbi idegenbeli eredményeiből: Bonyhád 4-0, Balatonlelle 1-1, Dunaszek- cső 4-0, Bük 2-4, Salgótarján 0-2, Kaposvár 0-2. 1. Érd - PMFC találkozó A két csapat még nem ját­szott egymás ellen. A PMFC legutóbbi idegenbeli eredmé­nyeiből: Videoton 0-5, FTC 1-2, DVSC-Epona 1-3, III. kér. TVE 1-3, Nagykanizsa 1-3, Tiszavasvári 0-0. Lehel Jenőné A három testőr balról: Katus Attila, Szentgyörgyi Rómeó, Katus Tamás fotó: tóth László Eremhalmozó testőrök A három pécsi aerobikos idén bármerre is járt a világban, a rendezők már készíthették az éremkollekció valamelyik da­rabjait. A PEAC-Jumping Jack Club versenyzői, Katus Attila, Katus Tamás és Szentgyörgyi Rómeó az ausztráliai Pearth vá­rosában az olimpiai kategóriá­ban 2., Sydneyben a profik kö­zött szintén 2., Tokióban a Vi­lágkupán 1. helyen végeztek. Minderre tették fel a koronát, amikor a finnországi Lahtiban megrendezett Világjátékokon is az élen végeztek. Ézen a nagy találkozón a még nem olimpiai sportágak képviselői találkoz­tak össze, több mint kilencven ország képviselői a világból. A számtalan módon feldol­gozott Alexandre Dumas mű­vet, a Három testőr címűt sike­rült olyan látványos módon az aerobik-versenyek dobogóira átültetniük, amivel sikert si­kerre halmoznak. Mert még nincs vége a sorozatnak, a bu­dapesti EB hátra van. Ilyen előzmények után, az esélyek nem kétségesek. Különös hajtóerő hat a há­rom sportolóra. A profik között szerzett pénzdíjakból, önsegé­lyező alapon magukat támogat­ják. Mégsem esnek egymás torkának, ha egyikük - ritkán - hibázik az előadás során. Bízni kell a másikban, ez a csapat­munka egyik alapja. Ha évek múlva befejezik a versenyzést, edzőként szeret­nének a stúdiók környékén dol­gozni. Ehhez megint jó ajánló­levél lehet néhány medál, a Föld különböző pontjairól, no meg a rengeteg tapasztalat. P. P. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS. DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 750 forint, negyed évre 2250 forint, ^ A fél évre 4500 forint, egy évre 9000 forint. ^/AATESZ ISSN 0865-9133 tagja * í

Next

/
Oldalképek
Tartalom