Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)

1997-08-30 / 237. szám

6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1997. augusztus 30., szombat Sebzett bábok ölelkezése Tánc, határok nélkül A kis horvátok lakta Bács megyei falu, ahol Vidákovics Antal 1947-ben született: Fel- sőszentiván. „Késői” gyerek - édesanyja negyven éves volt, amikor őt, a második fiút megszülte. Az édesanya ki- lencvenévesen ma is él, talán hogy a korán elhunyt első fia után örül­hessen a má­sodik fiú sike­rének, aki ta­valy a horvát államtól a mű­vészeknek járó legmagasabb kitüntetést, a Horvát Köz­társaság Da- nica rendjének Marko Mam­iié díját vehette át, majd au­gusztus 20-án Göncz Árpád a Magyar Köztársaság Ezüst Érdeméremében részesíette a kiváló táncpedagógust. E néhány sorba pusztán annyi fér, hogy Vidákovics - akinek Eck Imre varázslatos színpadán is tapsolhatott a közönség - Pécsett, a Tanár­képző Főiskola testnevelés szakos hallgatójaként gyűj­tötte vonzáskörébe a táncolni szerető fiatalokat még a hat­vanas évek végén. O akkor már első mesterének, Krics- kovics Antalnak a műhelyé­ből érkezett, hogy a megala­kuló, 1972-ben már „Ki Mit Tud”-ot nyerő Baranya Tánc- együttes élére álljon s ott is maradjon negyedszázadon át. Nevéhez fűződnek az első pé­csi táncházak a KPVDSZ-ben, a DOZSO-ban, hogy közben Eck Imre ta­nítványaként a tánc, a mozgás színházi nyel­vét is megis­merje, s hogy a Nyári Szín­háznak is ko­reográfusa, majd a Horvát Színháznak a vezetője le­gyen. Akárcsak fe­lesége, Bálint Éva, táncot tanít a pécsi Mű­vészeti Szakközépiskolában, de a színház világában sem pihen. A most színre kerülő örökzöld, a „Hegedűs a házte­tőn” koreográfiáján dolgozik; Kecskeméten Parti Nagy La­jos „Ibusár-ja”, a Zágrábi Nemzeti Színházban a „János Vitéz” várja. Készül az euró­pai táncművészet fellegvá­rába, Amszterdamba is. De nem is mindezekre, hanem a zágrábi színművészetin végző fiára a legbüszkébb. Azt mondják, szép jövő előtt áll. B. R. Több nép tánckulturáját tanítja fotó- tóth l Útikalauz IFOR-országhoz Hírcsatorna Orgonafelújítás. Számí­tógépet építettek a pécsi Ba­zilika európai hírű orgoná­jába. A kompjúter lehetővé teszi, hogy a hangszer most több, mint 250 hangszínben játszhasson, szemben a régi néggyel, s a hangszínváltoz- tatásokat is könnyebben és gyorsabban hajtja végre. Az orgona felújítása körülbelül 7 millió forintba került. A híres Angster-orgonát 1887- ben helyezték el a temp­lomban, s azóta több alka­lommal átépítették. A mos­tani átalakítás után kétszáz órányi hanganyag felvétele is megvalósítható lesz. (ly) Grafikák. Huszár Ferenc érzékeny világú, míves gra­fikáiból nyílt kiállítás a pé­csi Nevelők Háza galériájá­ban. A tárlat szeptember 18- áig látogatható. (ly) Toliforgatók. A nyári szünet után újra megnyitja kapuit a Toliforgatók Klubja a pécsi TESZ Szék­házban. A szeptember 1-jén 16 órakor kezdődő irodalmi délutánon Őri Zsuzsanna, Vadász Piroska és Forgács Imre olvasnak fel írásaik­ból. (ly) A Művészetek Háza aján­latából. Több színvonalas zenei programmal is várja az érdeklődőket a pécsi Művészetek Háza. Szep­tember 5-én 19 órakor a Fü- lep Lajos teremben a Dresch Quartett játszik. 9-én 19 órakor ugyanitt Nikos Or- manlidis hegedűművész és Timon Alwegg zongoramű­vész lép fel. (ly) Szavalóverseny. Először rendez országos szavalóver­senyt a Mester Kiadó és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ az 1956-os forra­dalom tiszteletére. A felké­szüléshez Pesti József „A vulkán peremén” című ver­seskötetéből való két költe­ménnyel lehet benevezni. A versenyen az általános isko­lák 7-8. osztályosai, közép- iskolások, drámatagozato­sok és 18 éven felüliek kü­lön kategóriákban indulnak. Jelentkezni legkésőbb szep­tember 30-áig lehet, a kiadó címén: Debrecen, Pf. 74. 4010. A verseny október 23- án lesz. (ly) Zene a téren. A Pécsi Kul­turális Központ ajánlata sze­rint augusztus 31-én újra térzene lesz a pécsi Színház téren. A nyár utolsó vasár­napján 18 órakor az Ércbá­nyász Koncert Fúvószene­kar lép fel. (ly) A képeken arc nélküli, szinte csak védtelen idegrostok által határolt figurák. Vagy inkább bábok, szögekkel, tüskékkel át­vert testtel, többnyire magá­nyosan. Még az ölelkezésük is fájdalmas. Tóth István grafikáit a Kisga­zdában láthatták a pécsiek, s a két évvel ezelőtti tárlatot ma is fordulópontnak érzi.- Mindig is grafikus akartam lenni - mesélte -, a szüleim azonban féltettek a link élettől, úgyhogy azt mondták, tanuljak valami használhatót is. így hát a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépis­kola után az Iparművészeti Fő­iskolára került, ahol bőr szakon végzett. A tervezés mindig is érdekelte, ezért az csak jót tett, hogy a főiskolán formaterve­zést és sajátos gondolkodásmó­dot is tanult, Molnár Árpád mellett különösen Szilvitzky Margittól. Ott sajátította el azt a precíz, míves, igényes munka­stílust is, mely minden alkotá­sát jellemzi. Pécsre 1986-ban érkezett, és nem bánta meg. A Kesztyű­gyárban tervezőként kezdett, de az igazi nagy sikereket a Bőr­gyárban érte el húsz tagú csapa­tával. A pécsi Művészeti szak- középiskolában rajzot tarnt, két évig igazgatóhelyettes is volt, majd kis kihagyás után újra el­vállalta ezt a posztot.- Tanítani imádok - szögezi le határozottan. - Ez a korosz­tály nagyon fogékony, s még hisz olyasmiben, amiben egy idősebb főiskolás már nem. A tanítás nekem is segít, hiszen közben sok kérdés, probléma felmerül bennem is. Tóth István számára a tér ha­tárait feszegető, a színek vilá­gába belefeledkező háromdi­menziós bőrképek átmenetet je­lentettek az iparművész és a AJAK: A József Attila Kört a rend­szerváltás előtt a Magyar író- szövetség „óvodájának” tartot­ták, ahol forrófejű, politikailag is gyanús írók-költők gyülekez­tek. Mára na­gyon megvál­tozott ez a - korszerűen kifejezve - imágó. Töb­bek között er­ről is beszélt Ágoston Zol­tán (képün­kön) kritikus, a Jelenkor szer­kesztője, akit a JAK napokban lezajlott közgyűlése három évre elnökké választott.-A JAK jelenleg minden eddiginél jobb financiális hely­képzőművész lét között. A rajz kicsit olyan neki, mondja, mint a pszichoterápia. Azért persze több is. Drámai képei az emberi kapcsolatokról szólnak, de a szatirikus látásmód sem áll messze tőle. Munkáival az első szatirikus nemzetközi kiállítá­son is szerepelt. Sok alkotásán a természet a téma. Illusztrátor­ként is bemutatkozott már, ta­vasszal pedig erotikus tárgyú képeivel jelent meg a Horvát Színház galériájában szervezett közös tárlaton. Órákat beszélgetünk arról, hogyan látja az életét, a lehető­ségeit. Fiatal alkotó, aki a saját bőrén tapasztalja, hogy abból, amit szeret és szívesen csinál, nemigen lehet megélni. Amikor arra kérem, hogy foglalja össze, mit szeretne 5-10 év múlva el­érni, az önálló műteremlakás szerepel a vágyálmok között. De csak a pénzért nem hagyná abba a rajzolást sosem, és a ta­nításról sem akar lemondani. zetben van - mondta -, ám ami ennél is fontosabb, hogy kiala­kultak a kapcsolatrendszerei is. Károlyi Csabának, az eddigi el­nöknek sikerült megértetnie a jelenlegi kulturális kormányzat­tal, hogy mit akar ez a szerve­zet. Mivel a JAK-nak mára po­litikai arculata nincsen, mert csakis az irodalmi-érdekvé­delmi ügyek a fontosak, a szer­vezet szakmai presztízse évről évre nőtt. Olyannyira, hogy bár csak 35 életévükig tartoznak ide az írók, idén már az iro­dalmi díjak odaítélésében is ki­kérték a véleményünket.-A legfőbb tevékenységek?- Nem ülésezés folyik, ha­nem közös programokra gyűlik egybe a mintegy 150 főnyi tag­-Az életemet el se tudnám képzelni nélküle. Szigorú tanár vagyok, de nem bánom, ha va­laki vagány. Csak tisztességes legyen. Ha túl csendes, zárkó­zott, akkor nem meri a határo­Ha a békefenntartók kivonul­nak, a délszláv térség ismét tűzfészekké válik - jöven­dölte nemrégiben egy volt haditudósító annak kapcsán, hogy a híradásokból kimaradt élményeit könyv formában je­lentette meg. A daytoni békekötés óta nap mint nap értesülünk a szomszédságunkban kialakult ingatag egyensúlyról, ám a hí­rek mögötti valóságból csak nagy ritkán kapunk ízelítőt. A minap azonban napvilágot lá­tott egy kötet, mely ha nem is a borzalmakban bővelkedő „piszkos háborút” magát, de annak nem kevésbé döbbene­tes következményeit tárja elénk. A szerző - ahogy az már szinte természetes egy ilyen gyorsan, az események­kel majdhogynem egy időben megjelenő műnél - a világot a nappalinkba hozó elektroni­kus sajtó munkatársa. A pécsi Havasi János a Duna Televí­zió tudósítójaként kézikame­rával utazta be Boszniát és Horvátországot, s tárta a né­zők elé a pusztulás és a romo­kon kezdődő építés képeit: a „se nem béke, se nem háború” polgárainak mindennapjait, a rendfenntartók, különösen a magyar kontingens tevékeny­ségét. Az IFOR éve riportkötet. A szerző meghatározása szerint hangulatjelentés, mozaikkoc­kákból összerakott beszámoló a Nagy Hadművelet minden­napjairól és szereplőiről. Olyan könyv, melyben béké­sen megférnek egymás mel­lett élménybeszámolók és el­mélkedések, s ahol bizony a sajtó munkájának akadályo­zói - legyenek azok horvátok vagy éppen amerikaiak - vit­riolba mártott tollal kapják meg a magukét. A békével kapcsolatban a pécsi Alaxandra kiadó kötete sem túl derűlátó. Hiszen, mint azt a hátsó bontón olvashat­juk, „az évszázadokon át fel­halmozódott feszültség ott vibrál a nemzetközi rendfenn­tartó erők által ellenőrzött köztársaságokban”. K. A. elismert szervezet kát feszegetni vagy túllépni, pe­dig a művészetben ez a lényeg. Rendkívül érzékeny, medita­tiv alkotó. És kitartó. Egy-egy témán addig dolgozik, míg a végére nem jár, így hát nem csoda, hogy gyakran egész so­rozatokban gondolkodik. Úgy tartja, az eredményért meg kell dolgozni, és nem jó, ha a meg­oldásból blöff születik végül. Utoljára azt a kis verses­könyvet forgatjuk, melyet Pe- tőcz Andrásnak illusztrált. Mi­cimackó és barátai között Go­nosz Gusztit nézegetjük, aki nem is gonosz igazán. Azt mondja, olyan, mint ő. Nevet, olykor kicsit sír is, és ott van, ahol a rosszaság. Meg néha a magány. Hodnik Ildikó Gy. ság. Ilyen rendezvény minden nyáron a tatai irodalmi tábor, ahol előadások hangzanak el, író-költő szemináriumokat tar­tanak és próbáljuk a társművé­szeteket minél változatosabb formában jelenlévővé tenni. Fontos a Bagolyirtáson mű­ködő műfordítótábor, ahol kül­földi, magyar irodalmat fordí­tóknak segítenek előadásokkal, hogy minél inkább „képben” legyenek a mai magyar irodal­mat illetően. És nem utolsósor­ban említem a pécsi JAK ta­nulmányi napokat, melyet idén októberben már ötödik alka­lommal rendezünk meg. Ezúttal az irodalmi szerzőség a fő téma, és írói esszék hangzanak majd el. M. K. Futnak a képek FILMJEGYZET Zeusz és Roxanne Bizonyára mindenki ismeri azt a mesét (szinte valamennyi európai nép folk­lórjában megtalálható), amelynek hőse egy habókosnak, együgyűnek mondott iljú, akit a többiek kinevetnek, mikor bejelenti, hogy ő is szerencsét próbál, hátha sikerül elnyernie a gőgös király­kisasszony kezét. Elindul, útközben megéhezik, le akar lőni egy medvét, ám az kérleli, ne bántsa, várják a bo- csai, mi lesz velük, ha őt baj éri, majd meghálálja nagylelkűségét. Később a fiú megmenti egy sas fiókáit, aztán egy partra vetett halat visszadob a ten­gerbe. Persze kiderül, hogy ez a fiú egyál­talán nem bolond, nagyon is helyén van az esze. A megsegített állatok ugyanis valóban viszonozzák a jósá­gát. A medve hoz neki egy varázs­csizmát, a hal felhozza a tenger fene­kéről az elátkozott kastély kulcsát, a sas pedig a hátára veszi a királykisasz- szonnyal együtt, aki már nem is olyan gőgös, mint korábban, s hazarepíti őket, ahol aztán boldogan élnek. A mesében nem esik szó körvadászatról, állatok megnyúzásáról, nincsenek vá­góhidak, kivert kutyák, bőrgyárak, nem szerepelnek sintérek, hentesek, s nem ismerik a szőrmeipart. Ez a régen olvasott mese, amire ta­lán nem is jól emlékszem, George Mil­ler Ebadta delfin című filmjéről jutott eszembe. Talán azért idéződön fel bennem, mert ugyanazt a két ősi igaz­ságot fejezi ki, mint ez a kedves csa­ládi mozi. Azt, hogy az állatok az em­berek segítőtársai, akiket)!) nem bán­tani, hanem védelmezni kell, s a kü­lönböző fajok képesek kommunikálni egymással, s ezáltal együttműködni, mint a testvérek. A népmese mindezt még tudta, de az ember később elfelej­civilizációját többek állatok kiirtására épí­tette, s közt az tette. A titkot ma már csak a gye­rekek ismerik, meg néhány mai mesemondó, mint George Mil­ler. Filmje egy delfin és egy ku­tya különös barátságának törté­netét beszéli el. Eredeti címe: Zeusz és Roxanne. Előbbi a ku­tya neve, utóbbi a delfiné. Az eb elég fura figura, afféle korcsnak néznénk, de elárulom, hogy fajtiszta portugál po- A delfinen „lovagló” kutya. Jelenet a filmből. dengo. Ezt a típust vadászathoz tenyésztették ki, azt mondják, oko­sabb, mint jó néhány vadász. Roxanne pedig igazolja a delfin értelmességéről és az ember iránti (meg nem érdemelt) rokonszenvéről szóló históriákat. Zeusz és Roxanne sorsának alakulá­sát figyelve megismerkedünk még egy magányos asszonnyal, aki két kamasz­lányát neveli, s mint biológus, védel­mezi a delfint, később még a kutyust is megszereti, sőt a gazdáját is. A szép, szomorú arcú Kathleen Quinlan játsz- sza, akit az Apollo 13-ból ismerhetünk. Végül, talán nem árulok el titkot, mind az állatok, mind gazdáik sorsa révbe ér. Legalább a filmben legyen így. Szóval az Ebadta delfin-ve ezennel felhívom a kedves nézők figyelmét. Bálnavadászoknak és kutyapecérek- nek viszont nem ajánlom. Nagy Imre t i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom