Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-30 / 237. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. augusztus 30., szombat Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából RÓZSA nevű kedves olvasóinkat. Hírcsatorna Kiadós eső megyénkben. Pénteken Pogányban négy óra alatt 26, míg Mázán három óra alatt 28 milliméter eső hullt. Az utóbbi helyen csütörtökön még 31, míg pénteken már 16 fokot mutatott a hőmérő. (cs) Villamos napok. A Magyar Villamos Művek Rt. és a Pécsi Erőmű Rt. kitüntetéseit adták át a Villamos napok tegnap kezdődött rendezvénysorozatának központi ünnepségén a pécsi Palatinusz Szállóban. A hagyományos ágazati ünnep ma a PE Rt. orfűi üdülőjénél folytatódik, ahol játékos vetélkedőkkel, szórakoztató programokkal várják az iparági dolgozókat és családjaikat. (k) Téves telefonszám. Csütörtöki Hitélet oldalunkon a pécsudvardi templomépítésről szóló híradásunkban téves telefonszám jelent meg. Érdeklődni a 72/371-989-es telefonszámon lehet. Életveszélyes szúrás. Élettársak között tört ki konfliktus csütörtökön késő este a pécsi Török utcában. A veszekedés közben a N. J.-né 48 éves helyi lakos egy 23 centiméter pengehosszú- ságú késsel megszúrta élettársát, a nála egy évvel idősebb H. J.-t. A mentőket az asszony értesítette, a férfit életveszélyes sérüléssel szállították a 400-ágyas klinikára. (bn) Veszélyeztetett házak Sellyén. Pénteken olyan nagy eső hullott Sellyén, hogy a Zrínyi utcában és az Édesanyák útján, az árkokban felgyülemlő csapadékvíz veszélyeztette a házak állagát. A helyi önkéntes tűzoltók csaknem két óra alatt harminc köbméter vizet szivattyúztak ki az eldugult árkokból és átereszekből. (cs) Keleti árak, nyugati vevők közmű ellátású és jól megközelíthető helyeket keresi. Ami a térségi üdülőárakat illeti, a rangsort úgy lehet felállítani, hogy Orfű és Harkány áll A nyaralók ismét kelendők Harkányban, de a megyében szinte mindenütt a németek vásárlási kedve határozza meg a piacot. A legújabb sztárterületek: Sikonda, Magyarhertelend és a horgásztavak melletti falvak. BARANYAI KÖRKÉP Sokan bizakodnak abban, hogy a külföldiek ingatlanvásárlási kedve felértékeli nyaralójuk, vagy eddig eladhatatlan városközeli hétvégi házuk vételárát. Nos, érdemes pontosítani az ingatlant kínálóknak, hogy mi minősül belterületnek az adott részen - a külföldiek ugyanis legálisan csak ilyen helyen szerezhetnek tulajdont s mi nem. Nagyon sok adás-vétel bukik meg például azon, hogy a Dombay-tótól pár száz méterre a birtokok már kiesnek az efféle értékesítési körből, és hasonló a helyzet a gyűdi szőlőhegyen, vagy a cserkúti csárdánál is. Általános az ingatlanközvetítők azon véleménye, hogy két- harmadrészt(l) német most a megyében nyaralóvásárló, s a maradékon osztozik a főként magyar és horvát vevő. Ahol a vételi kedvben igazán változás észlelhető, az Harkány térsége. Orfűn és itt továbbra is majd’ azonos árakon kelnek el a hasonló méretű porták - az egy szoba összkomfortos garzonok 7-800 ezer forintért, az egyedi házak átlag 2—4 millióért. De míg Orfűn évek óta egyenletesen alakul a tulajdonosváltás, addig Harkányban hosszú pangás után beindult a forgalom! Csalatkoznak viszont, akik a frekventált, központi helyeken akarnak „aratni”, a külföldi vevő ugyanis a viszonylag lakatlan, csendes, de tökéletes köszönhetően. Ennél valamivel magasabb árkategóriába tartozik Mohácson a Csele-patak melletti üdülőterület, de ritkán van itt üzletkötés. Érdekes ellenben, hogy a Duna-part ezen szakaszán még alig érvényesül a külföldiek vásárlási szándéka. Megnőtt viszont az igény a horgásztó közeli falvak szebb, A víz közelsége meghatározza a vételárat fotó: Tóth az élen, míg a Dombay-tó környéke van a sor végén. Jön föl viszont Sikonda - a strandfejlesztések sokat javítottak a keresleten - és Magyarhertelend (mindkét helyen 1,5-3 millióért adják az egyedi nyaralókat), szintén a német érdeklődésnek komfortosítható házai iránt. Mert azt ugyancsak érdemes megjegyezni, hogy a külföldi vevő viszonylag olcsó ingatlant keres, melyet rögtön átalakít, felújít, vagyis a maga képére formálja. Mészáros B. E. Sok ezer diák naponta buszon Kezdődik a tanév, szeptember elsejétől sem a menetrend, sem az iskolajáratok és a diákutazók száma nem tükröz különösebb változást az előző évihez képest. BARANYA Baranyában 16 ezren utaznak tanulóbérlettel - kaptuk a tájékoztatást Micskey Tibortól, a Pannon Volán kereskedelmi osztályvezetőjétől. Közülük mintegy 6000, körzeti általános iskolába járó diáknak az önkormányzatok vásárolnak éves bérletet. Tízezren közép- és felsőoktatási intézményekbe utaznak hétközben, naponta. Közülük 7 ezren Pécsett, több mint kétezren Komlón vásárolnak diákbérletet, végül a kisvárosokban - nagyságrend szerint. A vidéki középiskolák természetesen ugyanígy célpontok. Mindamellett 9 ezer a hétvégi diákingázók száma. Az ismét induló iskolajáratok menetsűrűségét nem kívánják visszafejleszteni, ellenkezőleg, az igények önkormányzatokkal egyeztetett kielégítésére törekszenek. Új buszok vásárlására ugyan korlátozott a lehetőségük, de a jövőben több E94-típusú, 100 személyt befogadó, korszerű busszal találkozhatunk majd Baranya útjain. B. R. Tárlatra vár a vár SIKLÓS Idén több vendége volt már a siklósi várnak, mint tavaly egész évben. A várat felkeresők többsége német, feltehetőleg azért, mert az egykori NDK területén napjainkban is vetítik a Tenkes kapitánya filmsorozatot. A város polgármestere dr. Máté János lapunknak elmondta, Örsi Ferenc művének felfrissítése mindenkor jelentősen befolyásolja a vár látogatóinak számát. Épp az elmúlt hét végén látott vendégül egy szlovákiai magyarokból álló csoportot, melynek tagjai a látogatás végén elmondták, a kalandregényt idéző dolgokat hiányolják, a kuruc időket felelevenítő ruhákra, fegyverekre és bútorokra lennének kíváncsiak. Dr. Simor Ferenc alpolgármester, a Várbaráti Kör elnöke (képünkön) kijelentette, a hiányolt kiállítások egykor megtekinthetők voltak, ám a kollekciók most a Hadtörténeti Múzeum anyagát gyarapítják. Éppen szervezés alatt áll egy ilyen jellegű tárlat visszahozatala. A helybéliek viszont a Tenkes kapitányi váijátékokat hiányolják, mondván, az igazán turistacsalogató látványosság lenne. Kótány J. Erőpróba a folyó fölött DUNASZEKCSŐDUNAFALVA Nem ússzák meg szárazon a mai délutánt a Dunaszekcső és Dunafalva közötti kötélhúzó verseny résztvevői. A vetélkedőn a két település egy ötszáz méter hosszú kötél segítségével, a Dunán keresztül méri össze erejét. A szekcső- iek nem titkolt szándéka, hogy a falutól harminchárom, Baranyától pedig egy éve elszakadt szigetieket - ha csak szimbolikusan is - visszahúzzák a megyéhez. A folyó fölött délután háromkor megfeszülő, Bács-Kiskun, illetve Baranya táblákkal díszített kötelet a helybeliek készítették, csaknem tízezer méter madzagból. Nem maradnak szárazon a verseny győztesei sem. Egy hordó sör a nyereménye az erősebb, a másikat a Duna vizébe kényszerítő csapatnak. Ha sikeresen zárul a rendezvény, akkor arra is van remény, hogy a Guinness rekordok között jegyezzék. S. G. Beindul az új zenei évad A korábbiaknál még gazdagabb kínálattal és több külföldi fellépés ígéretével kezdte 186. évadát a Pécsi Szimfonikus Zenekar. A sikeres nyári fesztivál és külföldi turné után tegnap ünnepélyes társulati üléssel, majd azt követően nyomban munkával kezdték a szezont a pécsi szimfonikusok. SzJdadányi Péter igazgató elmondta, hogy Pécsett három bérletsorozatban is hallhatja őket a közönség, de a régióban adott koncertek száma is nő. Budapesten négy fellépésük lesz, és megkereste őket egy bécsi lemezkiadó és hangversenyszervező cég is, mely évente legkevesebb 3 CD-t és 6 külföldi koncertet szeretne a társulattal. Az igazgató szerint az azonos színvonal, a pontosság és a tisztaság kell hogy jellemezze a további munkát is. Bár a zenekar számára Balassa Sándor művet ír a megépülő hangversenyterem örömére, a nyitás a mostani önkormányzati ciklusban a hírek szerint nem várható. Hodnik I. Gy. Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napkon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakosságának szombaton: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: POTE II. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fíil-orr-gégé- szet: POTE Fül-Orr-Gégekli- nika. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttéinek szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt betegeknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombaton reggel 7-től hétfőn reggel 7-ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc utca 20; Arany Sas gyógyszer- tár Pécs, Széchenyi tér 2. Komló: Kökönyös gyógyszertár, Petőfi tér 2. Mohács: Szent Ferenc gyógyszertár, Kossuth L. u. 66. Pécsvárad: Szent István gyógyszertár, Kossuth L. u. 8. Siklós: Hollós gyógyszertár, Baross G. u. 7. Sásd: Szent György gyógyszer- tár, Szent Imre út 19. Szentlő- rinc: Fehér Kereszt gyógyszer- tár, Kossuth L. u. 1. Szigetvár: Oroszlán gyógyszertár, Zrínyi tér 2. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés szombaton ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 15-18 óráig. Hívható díjmentesen: 413-303. Pár órás napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Tegnap markáns hidegfront vonult át fölöttünk, mely egycsapásra véget vetett a meleg, nyári időnek. A front mögött több hullámban érkezik fölénk a hűvös levegő, ezért lényeges javulásra egyelőre nem számíthatunk. Az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé várható újabb eső, zápor. Csupán kevés helyen, és csak rövid időszakokra süt ki a nap. Az északnyugati szél gyakran megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A hőmérséklet csúcsértéke csupán 16 és 21 fok között alakul. A megyében ma rövid időszakokra ugyan kisüt a nap, de tartós napsütés egyelőre nem várható. Többször lesz erősen felhős az ég és eső, zápor is valószínű. Az északnyugati szél gyakran megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hőmérséklet csúcsértéke csupán 18,20 fok között alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 24 Velencei-tó: 23 Tisza-tó: 21 Fertő-tó: 21 Tisza: 18-23 Duna: 19-22 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 20 Paks: 18 Siófok: 18 Pécs: 19 Szekszárd: 19 Mohács: 19 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 55-65 Velencei-tó: 55-65 Tisza-tó: 50-60 Fertő-tó: 60-70 Kaposvár: 40-50 Paks: 45-55 Siófok: 40-50 Pécs: 45-55 Szekszárd: 40-50 Mohács: 45-55 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Ma folytatódik a hidegfronti hatás, melynek hatására lassulhatnak a reflexek, ezért különösen ajánlott az óvatosság az utakon. Emellett sokfelé lesznek vizesek, csúszósak az utak, és erős-viharos az északnyugati szél. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc