Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)
1997-08-19 / 227. szám
6 Dünántúli Napló Ünnepi Magazin 1997. augusztus 19., kedd Búza, malmok, kenyér, história Dallamtöredékek a magyarok szimfóniájából A királyhoz igyekezvén Gel- lért püspök és útitársa egyik éjszakai szállásukon kézimalom őrlését kísérő magyar dalban gyönyörködött. Arról, hogy már Szent István idején honos volt nálunk a kézimalom, épp Szent Gellért kisebb legendájának ezen elbeszélése tanúskodik. Ezredév múltán nem tudhatjuk, Gellért milyen dalt hallhatott, hogy a „magyarok szimfóniájának” nevezte. Zenei értelemben az persze túlzás, de egész kultúrtörténetünkben az egyik legszebb, legfontosabb szólam a búzáról, a malmokról, a kenyérről szól. Nyelvünkben az eke, tarló, sarló, búza, árpa szavak bolgár-török eredetűek. Ez arra vall, hogy magyarok már a honfoglalás előtt folytattak szántó-vető földművelést. A gabonamag őrlése a X-XI. században Magyarországon főként kézimalommal történt. A vízimalom használatát bizonyítja a veszprémi püspökség 1009-i alapító oklevelének tartozékfelsorolása. A nagy Gellért-le- genda pedig barom hajtotta malmot is említ. Magyarországot szinte a török hódoltság derekáig a természeti gazdagság tekintetében egyedülállónak tartották Európában. Az idelátogatók áradozva nyilatkoztak az élelmiszerek bőségéről is. Egy ismeretlen nevű francia dominikánus szerzetes írta: A magyar királyságot régente nem Magyarországnak, hanem Mő- ziának és Pannóniának nevezték. Mó'ziának az aratás eredményéről, mivel gazdag aratásokban bővelkedik, Pannóniának pedig a kenyér bősége miatt. A történeti források arról tanúskodnak, hogy a magyarok az akkori európai átlaghoz képest jóval több húst ettek. A mai értelemben vett kenyér nagyon sokáig nem volt. A XV. század elején egy francia utazó írja: „Kenyér helyett valami lepényfélét esznek, de azt sem sokat." Ez persze inkább csak azt jelzi, hogy az előkelők táplálkozásában nálunk jóval kevesebb szerepet játszottak a gabonafélék, mint Nyugat-Eu- rópában. Ámbár Bonfrni ezt írja Mátyás király udvari lakomáiról: „Mindenki előtt van valami kenyérféle. ” Több forrás utal a XVI. századból arra, hogy a parasztok táplálkozásának alapja a kenyér volt. A végvári katona napi fogyasztását is így jegyzeték fel: 1 font hús, 2 font (90 dkg) kenyér, 1 icce (8 dl) bor. A másutt oly gyakori éhínséget Magyarország kevéssé ismerte. Például a tatárjárás után a legközelebbi 1508- ban volt. A mezőgazdaságunk főleg terményei olcsóságával ejtette bámulatba az idegeneket. A külföldi búzaárak 50- 80%-kal haladták meg a mieinket a XV-XVI. században. Ami Baranyát illeti: a pécs- váradi apátság alapításakor Szent István többek között 9 péket és 4 molnárt is ajándékozott. Későbbi korból származó adatok arra utalnak, hogy Baranyában a folyóvíz energiáját malmok hajtására használták fel. Jelentős teljesítményűeknek számítottak a Dunára és a Drávára telepített hajómalmok, ám sokkal több volt a patakok vizéhez épített apró malom. Tekintélyes számukról Kitai- bel Pálnak az 1700-as évek végén írt naplójából következtethetünk. Eszerint például a korabeli Pécsváradnak 24, az egész pécsváradi uradalomnak, amelyhez 29 község tartozott, ' összesen 124 malma volt. B aranyáról szóló emlékiratában 1845-ben Haas Mihály arról ír, hogy a Tettye forrás patakja „Pécs nagy részén átfolyván egy papír, számos liszt 's egy deszkametsző malmot forgat”. (Más forrás szerint 18-at.) A kárászi patak pedig „mindig elegendő vízzel bír és csak a plébániához tartozó területen 11 malmot hajt és több mint 60 helységet lát el liszttel. Száraz időben sok tolnai és somogyi ember őrlet e patakon”. Adatai szerint a Me- cseknádasd környéki patakokon is 22 malom volt. Mindig került köveik közé őrölni való. „Búza Baranya minden részeiben termeszte- tik, mégpedig igen sikeres és oly nagy mennyiségben, hogy másoknak is bőven jut belőle” - tudósít Hass Mihály, majd azzal folytatja, hogy a gabonavásár két fő központja Pécs és Mohács. A megye egyik fő kiviteli cikke, „a mindennemű gabona és liszt Mohácson hajóra rakatik, s Mosonyban, vagy Ausztriában adatik el. Vesz még gabonát a drávántúli kerület fölső része is.” Dunai Imre - Fotó: Müller Nemzeti gondolat és hagyomány Tőkés László református püspököt arról kérdeztük, hogy a Református Világszövetség „reformációt végző” közgyűlésének zárása és István királyunk napjának egybeesése milyen gondolatokat fakaszt benne?- Az, hogy első ízben adott otthont Magyarország a reformátusok világszervezetének és 1989 után, kellőképpen kihangsúlyozza Ézsaiás próféta gondolatát, azaz „Törjétek le az igazságtalanság bilincseit”. Mivel azonban nem egyszeri és egyedi dolog a szabadulás, még sok szakítani való kötelék és bilincs létezik társadalmunkban és életünkben. Szent István királyunk akkor tett bennünket szabaddá, amikor a kereszténység kötelékébe, s ezzel az európai népek közé emelte nemzetét.- Ön számára mit jelent augusztus 20-a?- Ha tartalommal töltjük meg ezt a napot, akkor sokat fog jelenteni. Bár a kérdés úgy tevődik fel, hogy egyáltalán mit mondanak az ünnepek ennek az ünneptelen világnak és hogy mit jelent a nemzeti gondolat ennek a társadalomnak, hiszen augusztus 20-a megítélése annak tartalmától függ. Nem szabad a Szent István király képviselte értékektől és eszményektől megfosztani ezt a napot, mert akkor csak a kenyér ünnepe lesz belőle, s annak is a megüresedett formája.- Ön hol ünnepel?-Sokfelé hívtak, de valójában olyan ünnepen, amely nem az enyém, nem akarok részt venni. Ezért valószínűleg otthon maradok, Erdélyben. Otthon kell lennem, mert valljuk meg, a határokon túl nem alakult ki még e napnak igazi hagyománya. K. F. Hol vagy, István király? Ady azt írta, vasárnapi nép vagyunk, manapság pedig gyakran az az érzése az embernek, elfelejtettünk ünnepelni. Hány helyen láthatunk a mostani vasárnapokon gürcölő magyarokat! Itt betont kevernek, ott ci- pekedés folyik, mintha a szabad napokon akarnánk utolérni magunkat. Pedig az ünnep kiszakadás a hétköznapokból, testi és szellemi értelemben is valami átöltözés-féle. Amikor abbahagyjuk a mindennapok munkáját, örülni tudunk és szórakozni. Az ünnep ugyanakkor számvetés is, alkalom a vissza- és előretekintésre. Megemlékezünk egy eseményről, történelmünk valamely fordulójáról, nevezetes személyéről. Augusztus 20-án az országalapító szent király emlékét idézzük századok óta. Vaskos könyvben lehetne csak elmondani, hogyan ünnepelték a változó korokban. És ebből elsősorban nem az derülne ki, milyen vonásokkal ruházták föl első királyunkat, hanem az, milyenek voltak a mindenkori ünneplők. Mert az ünnepeken magunkat mutatjuk meg, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mire kívánunk büszkék lenni. Újra és újra megkíséreljük a lehetetlent, szembenézünk a nagy királlyal. Most már láthatjuk az új tízezerforintos bankjegyen is a képmását. Igaz, a szent koronát sajnálták tőle a készítők, töprenghetünk így, jelent-e valamit, hogy innen elmaradt a magyar államiság sokévszázados jelképe. Nézzük a királyt, s mintha ő is nézne bennünket, mai magyarokat. Vajon mit tudnánk neki mondani, ha országjáró útra kellene kísérnünk? Látná a lakótelepek házsorai között sörösüveggel tévelygőket, a hulló falvakat, a szegénység szinte föltartóztathatatlan terjedését, másutt a kivagyiság új palotáit, az autócsodákba huppanó elegáns hölgyeket és urakat. Sokat hallhatná a tévéből, rádióból, az újságokból a jog- államiság és az Európa kifejezést. Demokrácia, polgárok, jogok és törvények. Nem volna olyan nehéz a szentist- váni államszervezés óriási teljesítményével kapcsolatba hozni az említetteket. Persze, figyelembe véve a figyelembe veendőket, ezer esztendő különbségét. A jog és a törvények voltak a középkori magyar királyság megteremtésének legfontosabb alapjai. És ma is így adhatnánk meg a modern demokrácia legrövidebb meghatározását: demokrácia egyenlő a törvények uralmával. De uralkodnak-e nálunk mostanában a törvények? Bizony erre a kérdésre elég keserves a válasz. Az európai uniós irodákban csakúgy, mint a honi kocsmákban eléggé elterjedt az a vélekedés, hogy nálunk az élet megannyi területén uralkodik a korrupció, a törvényeket kedvük szerint szegik meg a polgárok, amiben gyakran az állam hatóságai mutatnak példát. A jogszolgáltatás gyakorlatában rendre az erősebb, a gazdagabb, a befolyásosabb jogai érvényesülnek. Pedig vannak törvények, az elmúlt években garmadával születtek a demokratikus és piacgazdasági normáknak megfelelő jogszabályok. De milyen magyar társadalomnak kellene betartania őket? Olyan polgároknak, akik alapvetően más körülmények, szabályok között nőttek föl. Egy olyan világban, ahol egyenlőségről beszéltek, de mindenki tudja, a szavak és a valóság között vajmi kevés a kapcsolat, a legfontosabb az, ki-ki találja meg a maga kiskapuját, lehetőleg áthágván a törvényeket. így kezdett el tévelyegni a magyar társadalom nagyobb része az új körülmények között. De miért nem volna elég, amikor a görögtüzesnek látszó rendszerváltozás csak arra volt jó, hogy eltakarja a hosszabb ideje tartó súlyos válság kikerülhetetlen következményeit? Lemaradásunk a boldogabb Európától nem tegnap és nem is 199Ö-ben kezdődött, hanem jóval korábban. Száz évvel ezelőtt vagy akár ötvennel is Budapest korántsem volt annyira elmaradva Bécstől, mint manapság. Ne csak az anyagi javakra, az életszínvonalra és a fizetésekre gondoljunk. Hanem arra, hogy mekkora különbséget jelent, hogy ott megvan a társadalom „szövete”; közös értékek, viselkedésminták valaminő minimuma. Továbbá olyan nálunk szinte teljesen feledésbe merült fogalmakra, mint korrektség, bizalom - mind az érintkezésben, mind az intézmények és az egyén kapcsolataiban. Nem beszélve a munka kultúrájáról, a szervezettségről. A gondolkodás, a mentalitás nem fog egykönnyen átalakulni. így pedig nemigen számíthatunk többre az európai integráció rokonszenvesen hangzó távlatában, mint egyfajta bedolgozói szerepre, hiszen a munkaerő nálunk olcsóbb, és közelebb vagyunk Nyugat-Európához, mint az ázsiai Távol-Kelet. Panaszkodó ország lettetek, vélem hallani István király dörgő hangját. Ha magatok nem tudtok segíteni sorsotokon, mástól ne várjatok segítséget! Szent Istvánnak volt ereje és bölcsessége, hogy európai és keresztény országot alakítson népéből. Ezer esztendővel később abban bízhatunk, hogy képesek leszünk változtatni sorsunkon. Kiss Gy. Csaba Honnan a keresztes pántkorona? A tízezerforintos tervezője az István-portré műhelytitkairól Vagyóczky Károly grafikusművész pályafutásának kiemelkedő állomása az új papírpénz, a 10 000 forintos megtervezése. Ám a Szent István fején lévő korona miatt az elmúlt hetekben élénk szakmai vita kerekedett. Többen is szemére vetették: ábrázolata hiteltelen, első királyunk ugyanis a pénzen nem a Szent Koronát viseli: uralkodói jelképe egy síma aranypánt, négy pontján stilizált kereszttel. Miért ez? - tettük föl a kérdést a művésznek.-A grafikus egy-egy pénz megtervezésekor minden esetben meghatározott feladatot hajt végre, meglehetősen nagy művészi szabadsággal - feleli Vagyóczky Károly. - Szent István arcképének megtervezésénél sokat tűnődtem az arc karakterén, az arckifejezésen. Én „emberi” Istvánt képzeltem el magamnak. a történeti hűséghez azonban messzemenően ragaszkodni akartam.-Ahhoz, hogy eleget tehessek a magam szabta követelménynek, alapos kutató-, már- már tudományos munkára volt szükségem. Élső királyunkról ugyanis alig maradt fenn hiteles, korabeli ábrázolás, a köztereinkről ismert szoborfigurákat pedig nem akartam utánozni, hiszen azok valójában saját koruk Szent István-eszménvét tükrözik.- A magam Szent István- portréjához végül is a koronázási paláston látható, igaz, nagyon elmosódottan látható ábrázolást vettem alapul. A bankón lévő kompozíciónak természetesen szerves része a korona. Nagyon komoly gondot, már-már lelkiismereti kérdést okozott számomra e fontos jelképnek az ábrázolása. Pontosan tudom ugyanis, hogy Szent István és a Szent Korona egymáshoz tartozó, egymástól el nem választható két fogalom. Évszázadok óta. S azt is tudom, hogy tudósok vitatkoznak az „egy korona - két korona” elméletről. Történészek jelentős köre vallja például, hogy a ma ismeretes koronával, ebben a formájában, nem koronázhatták meg Istvánt.- Tanulmányoztam az Árpád-házi királyokról szóló irodalmat, ásatási leleteket elemeztem, a kor avatott kutatóival konzultáltam. így alakult ki a bankón látható megoldás.- Azt hiszem, a stilizált korona hangulatában, stílusában illeszkedik a portréhoz, s nem idegen első királyunktól és korától. Egy későbbi ábrázolaton III. Béla királyunk visel ilyet, és hasonló látható egy ásatásból előkerült szoborfejen is. Árpádházi királyaink köznapi uralkodói jelképe lehetett tehát e keresztes pántkorona, amely nemes egyszerűségében is fenséges. Dereeán Gábor t i I
