Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)

1997-08-14 / 222. szám

14 DÜinántúli Napló Sport Röviden Tenisz NB I. A női elsőosztá­lyú csapatbajnokság alsó ágán: Győr - PVTC 6-3. Pécsi győztesek: Mester K., Heles- fai és a Jankovics-Helesfai páros. (n) Balszerencsés bringások. Az országos hosszú távú ke­rékpáros utánpótlás magyar bajnokságon, Tamásiban nem volt szerencséjük a TASI kere­keseinek. Az ifiknél Rétháti pontszerző helyen bukott, míg a serdülőknél Kovács defektet kapott. De két nap múlva, a pá­lya ob-n, szintén Tamásiban a kezdő korú Horgas 200 m-en, valamint a repülőversenyen egyaránt 2., 500-on 3. lett. Edzők: Ferk Zoltán, Herke Szabolcs. (n) Pécsi résztvevővel. Ausztriá­ban rendezik augusztus 15-étől a női ifjúsági kézilabda Európa- bajnokságot. A magyar csapat tagja Csikós Judit, a PEAC- Falcotrade játékosa. (o) Biztató játék. Az UEFA-kupa legutóbbi selejtezőinek pécsi vonatkozása is volt, hiszen az egykori PMSC-játékos, Márton Gábor igen nagy érdemeket szerzett abban, hogy izraeli csapata, a Hapoel Petah Tikva idegenben 0-0-ra játszott a dán Vejle ellen. (o) Zsolnay Kupa. A nemzetközi sakkverseny harmadik forduló­jának eredményei. FIDE cso­port: Iván - Sinka 1-0, Moór - Kádár 0-1, Amrein - Hegedűs 1-0, Bujdosó - Nógrádi 1-0, Solti - Talabér döntetlen, Da­rázs - Juhász 1-0. A-csoport: Keller - Lantos döntetlen, Hesz - Peregi döntetlen, Sturm - Dömös 1-0, Neményi - Györke 0-1, Vincze - Mausz 1-0, Kará­csony - Szabó I. 1-0, Horváth Gy. - Vígh 0-1, Illés - dr. Vi­lági 1-0. B-csoport: Szabó T. - König 1-0, Szűcs - Szarvas döntetlen, Erős - Zoboki dön­tetlen, Milassin - Bödör 1-0, Stermenszky - Martin 0-1, Csi­kós - Laboréi 1-0, Kovács J. - Dani 1-0, Szabó Cs. - Király 0-1, Chocholka K. - Chocholka T. döntetlen, Izerfi - Konrád 0-1. (o) Vajszlói napok. Kispályás foci valamint SFOR sport-be­mutató is szerepel a község há­romnapos rendezvényének programjában, szombaton 8.30- tól. (o) Mai sportműsor TENISZ. NB I-es női csapat- bajnokság, alsó ág: PVTC - Bp. Honvéd, Pécs, Balokányli- get, 11.00. SAKK. Zsolnay Kupa, Pécs, Gépipari-könyvtár, 15.00. Az athéni atlétikai világbajnokság kulisszatitkai Potyára megutaztatott formaruha Amitől félt, az bekövetkezett: nagy meleg volt, ezért is csak a 20. hely jött össze Czukor Zoltánnak (képünkön) a férfi 50 km-es gyaloglásban a mi­nap befejeződött athéni atléti­kai világbajnokságon. A vb kulisszatitkairól hallottunk tőle, miután hazaérkezett.- A verseny napján hajnali fél 5-kor kellett kelnem, mert az én számom reggel 7-kor kezdődött. Nehéz volt a gya­logló pálya, sok emel­kedő tarkí­totta. A for­maidőzítés sem a leg­jobban sike­rült, a magas­lati edzőtábo­rozás után úgy éreztem, hogy nincs erőm, pedig sokat dolgoztam az eredményes szereplésért. A hazajövetelem után Komlón sokan gratuláltak, ez jólesett - mondja.-Meglehetősen sokan buk­tak meg a doppingellenőrzé­sen.- Azzal, hogy nagy pénzt fizetnek a legjobbaknak (a győztesek 60 ezer dollárt kap­tak), mindenki a nagy ered­ményre törekszik. De lesz ez még rosszabb is, hiszen legkö­zelebb már az első nyolc he­lyezett részesül díjazásban, ami sokak számára csábító do­log. Attól tartok, hogy emiatt a doppingfronton elszabadul majd a pokol. Egyébként most azok buktak meg, akik az utolsó jpillanatig szedtek va­lamit. En nem szedek semmit, de a versenyek előtt vitami­nokkal felpróbálom tunnin- golni magam.- Milyen világbajnokság volt?- Jól szervezett, de meglepő volt, hogy az országúti szá­mokban nem sok néző állt az út mellett, ez a korábbi vb-ket nem jellemezte, azokon nagy tömeg biztatott mindig ben­nünket.-A magyar csapat szerep­lése nem kápráztatott el ben­nünket.- Kiss Balázs negyedik he­lye után nyomasztó volt a hangulat a csapaton belül. De szerintem a lehetőségekhez képest jól szerepeltünk. Az at­létikára nálunk nincs annyi pénz, mint más országokban, ez sok mindent meghatároz. Elég, ha arra utalok, hogy a küldöttségünk nem tudott egy­szerre visszarepülni Athénből. Nekem például a versenyem utáni napon haza kellett jön­nöm, nem is láttam azokat a honfitársaimat versenyezni, akik utánam következtek. Ar­ról nem is beszélve, hogy kap­tunk a világbajnokságra ma­gyar formaruhát, de azt sokan nem tudtuk hordani, mivel sem a megnyitón, sem a záró- ünnepségen nem lehettünk ott. Akkor meg minek csináltat­ták?- Most pihenés jön a vb után?- Dehogy. Nem azért gürcöl­tem annyit, hogy most le­eresszek. A hét végén Belgi­umban, majd utána Svájcban lesz versenyem. Utóbbi egy ki­lenc szakaszból álló, összesen 300 km össztávú viadal, ame­lyen eddig már négyszer indul­tam. Általában jól szokott menni ott a gyaloglás, voltam már hatodik is. H. L. Labdarúgó Magyar Kupa, csoportmérkőzés Barcsi SC - PVSK-Pécs ’961-3 (0-2) BARCS 400 néző. V.: Szarka. Barcsi SC: Szlovák - Pammer, Kné- zics, Rózsavölgyi (Kopláro- vics), Zeller (Gulyás) - Hang, Cziger, Élő, Horváth - Tóth P. (Tuba), Teszárik. Edző: Guzs- vány János. PVSK-Pécs ’96 FC: Tábit - Miklós, Tóth J„ Török, Hasenauer (Végi) ­Balázs, Hüber (Albert), Pál, Schweitzer - Róth (Sulyok P.), Fülöp. Edző: Tihanyvári László. 21. p.: Pál remek cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, Szlovák mellett is elhúzta a labdát, a kapus kétségbeesve szabálytalankodott. A bíró pi­ros lappal büntette. A büntetőt Schweitzer a bal alsó sarokba lőtte (0-1). 26. p.: A jobb oldalról visz- szagurított labdát Pál 16 mé­terről a jobb felső sarokba lőtte (0-2). 51. p.: Horváth jobb oldali beadását Teszárik a jobb alsó sarokba fejelte (1-2). 80. p.: Schweitzer balról ívelt be szögletet, Pál fejese érintett egy védőt is, így jutott a kapuba (1-3). Pucz Péter Eich szívesen emlékszik Pécsre Eich László (képünkön) 1995 tavaszán még a PMSC vezető­edzője volt, aztán Kabára ke­rült, az NB Il-es futballcsapat­hoz. Azóta is ott van. Vasár­nap a Kábái Cukor FC Hajdú­szoboszló együttesével Kom­lón járt, nem is eredménytele­nül, mert a vendégek az NB I. B-s bajnokit 4-1-re nyerték meg. Pedig Eich a meccs előtt panaszkodott, hogy a nyáron alaposan megváltozott a ke­rete, 11 játékos távozott el. Csak a legjobbakról: Ulvecz- kit, aki Pécsett is szerepelt, el­vitte a DVSC-Epona, Terno- vánt a Diósgyőr, Gréczi abba­hagyta, elment tanítani Izsákra, Tóth Gy. a PMFC-hez jött.- Nem kész a csapatom, lesz még vele munka. Elég idős volt a tavalyi és a tavalyelőtti együttes, ehhez képest a mos­tani 21 fős keretben sok a fia­tal - mondja. Nem túl szerencsés a jelen­legi csapatával, hiszen 1996- ban és idén is a negyedikek lettek a bajnokságban, néhány fordulóval a vége előtt még esélyesek voltak az NB I-es osztályozóra, de aztán elbuk­tak. Tőle tudjuk, hogy a klub főszponzora a Kábái Cukor­gyár Rt. és Hajdúszoboszló önkormányzata. Innen ered a hosszú nevük is. Kaba körül­belül 3000-s település, Haj- szúszoboszló pedig 25 000 la­kosú. A csapat mindent Szo- boszlón csinál, ott edz, ott ját­szik, a pályája is ott van. Ká­bán csupán egy megyei I. osztályú csa­pat működik.- Magán­emberként többször jár­tam azóta Pécsett, ami­óta elkerül­tem innen. Szeretem ezt a vá­rost, mindig is jól is éreztem magam itt, a Mecsek alján - emlékszik vissza. H. L. Edzőtáborok és gyógyulás Gyopároson készülnek. Két­hetes edzőtáborba vonult a PEAC-Falcotrade NB I-es női kézilabdacsapata (Németh Barbara később csatlakozik a kerethez, hiszen az ifiváloga­tottban szerepelt a világbaj­nokságon.) A klub a váloga­tott szélső, Balogh Bea elen­gedésért kapta ezt a lehetősé­get a Dunaferr csapatától, (z) Sikeres tábor. Befejeződött a Pécsi Kajak-Kenu Club nap­közis sporttábora a Pécsi-ta­von. Öt hétig ötven-ötven gyermeket tanítottak meg a sportág alapelemeire Csaba András és segítői. (n) Felgyógyult. Bokasérülése után a következő bajnoki for­dulóban szerepelhet ifj. Dár­dai Pál, a Bundesliga első osz­tályába felkerült Hertha csa­patában, az is elképzelhető, hogy az egykori pécsi játékos játszik a Svájc elleni meccsen az utánpótlás válogatott­ban. (o) KFT. Pécs Mohácsi u.18. Tel:72/21-37-37 A PMFC újoncai (1.) Kosa Sándor Nehezen tudok csupán a té­nyéknél maradni, amikor Kosa Sándorról (29) írok. Rendben van: 11 éves korában a PMSC- nél kezdett focizni, aztán, kato­naként Kaposvárra, a Táncsics­hoz került. Játszott Bolyban kölcsönben, aztán öt évig Mo­hácson, majd egy évig a Pécs ’96 FC-nél. Igen ám, de tízéves lehetett, amikor kinézve az ablakon, megláttam labdázni a szomszéd házak egyikének udvarán. Sza­ladt és előtte volt a labda, min­dig előtte, és háromszor annyit futott ugyanannyi idő alatt, mint tíz évvel idősebb játszó­társai. El is mentünk többször a grundra, amely azóta már ter­mészetesen többszintes házak birodalma. Kosa Sándor akkor még nem tudhatta, hogy évek múlva legszívesebben jobb ol­dali emberfogót vagy esetleg ugyanazon a szélen, ahogy most nevezik, futót játszik leg­szívesebben. Akkor még a játék szép­sége volt csak. A „megmuta­tom, mit tu­dok” emberi érzése. Most, hogy újra beszélgettünk, eszembe ju­tott: nem emlékszem arra, hogy fejelt-e, vagy hogy úgy igazán belebikázott volna a labdába. Nem ez volt a stílusa, most fáj­lalja. Rúgótechnikájának javí­tásáról is szól. Csak az a régi grundhangulat nem jön vissza soha. Bozsik László 1997. augusztus 14., csütörtök Mégsem lesz német túra Kozlov (fehérben) első komlói edzésén vesz részt fotó: wéber t. A komlói férfi kézilabdások körül mostanában mindig tör­ténik valami. Múltkorában ar­ról adtunk hírt, hogy német túra előtt áll Szaló Tibor legénysége, tegnap viszont már kiderült, kútba esett a magde- burgi kirándulás. KOMLÓ Mint kiderült, a németek 2x15 perces mérkőzéseket rendeztek volna, és a komlóiaknak há­romszor kellett volna pályára lépni.- Szó volt arról, hogy útban oda és vissza lekötünk edző­meccseket német csapatokkal. Ez nem sikerült, és úgy ítéltük meg, hogy valamivel több, mint egy mérkőzés időtartamáért túl drága ilyen messzire utazni - indokolta a túra elmaradását Szaló Tibor. Helyette úgy tűnik, szlovák és horvát együttesekhez látogat el a hátralevő időben a kék-fe­hér gárda. Ezeknek az utaknak a szervezése megkezdődött, tudtuk meg a vezetőedzőtől. A felkészülés során újabb három játékos csatlakozott a kerethez, Gál Gyula, Tóth József és Mi­hail Kozlov nemrég állt edzésbe Komlón. Kozlov a CSZKA Moszkvá­tól jött a Komlóhoz, mint mondta, nagy hatással volt rá Sevcov és Cserkaszov invitá­lása. Bár csak orosz ifiváloga­tottságig vitte, így is klasszis­nak számít, hiszen az 1991/92- ben az IHF Kupa döntőjéig ju­tott csapatával a 27 éves, 197 cm-es, 97 kilós beállós.- Németországból is volt ajánlatom, mégis Komlót vá­lasztottam. Nem is bántam meg, bár még csak egy-két napja va­gyok itt. Úgy érzem, nagyon barátságos környezetbe kerül­tem - nyilatkozta Kozlov. Gál Gyula (21) a Veszprém­től került egy évre kölcsönbe Komlóra. A szintén beállós poszton játszó Gál volt serdülő-, ifi- és juniorválogatott is, elsőd­legesen a csapatba kerülést tartja céljának.- Várpalotáról kerültem Veszprémbe, a katonaság alatt Székesfehérváron, NB 1/B-ben játszottam. Ezt követően két évig a Dunaferrnél voltam köl­csönben, majd a Komló követ­kezett. Szeretném biztosítani a helyemet a keretben, harcolni fogok zért, hogy a kezdőben szerepeljek. Tóth József (24) Győrből ér­kezett, mint mondja, barátnője révén rokoni szálak kötik őt a környékre. Ezért fogadta el a KBSK hívását, no meg azért is, mert a kisalföldieknél rajta kí­vül három balszélső volt a csa­patnál.-Eddig többnyire NB I/B- ben játszottam, most nem is tű­zök ki magam elé nagy célokat. Úgy gondolom, elsődlegesen a csapatcélokat kell megvalósí­tani, ennek fogom alárendelni magamat. Hírek szerint körvonalazó­dik a szponzorok listája is az egyesületnél, a napokban vár­ható döntés a névhasználatról, ugyanis néhány dolgot még finomítani kell a megállapo­dáson. Móczán Zoltán Dünántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7623 Pécs, Rákóczi út 34. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 750 forint, negyed évre 2250 forint, fél évre 4500 forint, egy évre 9000 forint. ISSN 0865-9133 k A ^ÁATESZ tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom