Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)

1997-08-12 / 220. szám

1997. augusztus 12., kedd Háttér - Riport Dünántúli Napló 7 Festett és valódi egek Vejtiben- Az a galériaerdő már a Dráva- mondja Hájas Ferenc, a 229 lelkes Vejti fiatal, szakállas polgármestere. Tekintetünkkel az ablakon túli világot pásztázzuk. Effajta egyemeletes ház nincs is több Vejtiben. Olyan közel épült a pusztulásában is gyönyörű re­formátus templomhoz, mintha Isten házához akarna odasi­mulni. Sikátomyi távolság. Az ablakból azonban csak délre látni, a zölden hullámzó határ­menti tájra. Alattunk a föld­szinti teremben üres iskolapa­dok hallgatnak. Adrienn, a fele­ség kilenc kis nebulóval itt kezdi meg majd szeptemberben a tanévet. Innen az emeleti ablakból magasnak tűnik az ég, félkör­ben végtelennek a horizont. Amikor a géppisztolyok ugatni kezdtek a víz fölött, Ferenc és Adrienn egymásra néztek, és a most hetedik éves Annamáriára és a nála is kisebb Flórára gon­doltak. Pedig Ferenc nem tűnik ije­dős embernek. Amikor a lakás- problémájuk 1988-ban már nyomasztóvá vált, és a pedagó­gus álláshoz szolgálati lakást kínáltak Vejtiben, a gyógype­dagógus feleség és a dunaújvá­rosi Bánki Donát Műszaki Szakközépiskolában végzett férj nem sokat habozott. Ideköl- tözésük után Ferenc is tanított testnevelést és rajzot, csillagász szakkört indított. De amikor nem vették föl a tanárképzőre, úgy döntött, abbahagyja a taní­tást. Eljárt fát fűrészelni, majd biztosítási üzletkötő lett. A szolgálati lakás nagyszo­bája - ahol beszélgetünk, s ahova időnként bekíváncsisko­dik Annamária és Flóra - mére­tével, három és fél méteres belmagasságával valóságos te­remnek tűnik. A néhány fekete, nehéz, bizományiban vásárolt stílbútor szinte eltörpül benne. Az ablak előtt széles íróasz­tal és festőállvány. Az állvá­nyon félkész kis olajkép, a ké­pen érett szőlőfürtként duzzadó kék és haragoszöld felhők. Ké­pek a falon is: szimbólumok erdejéből elővillanó szemek fi­gyelnek bennünket. A grafiká­kon a kozmikus csillagvilágra nyíló földi paradicsom. Egy régi Pilinszky-illusztráció - az Apokrif-vers stációi. Az egyik festmény a tornyos falut ábrá­zolja. A napfénnyel áldott, vi­harral vert kozmikus magányú és méretű Vejtit, madarak, ide­tévedt repülőgépek távolából nézve. „Villámsáska” a címe, amely egy cseréptetők fölött vibráló, sáskalábú villámra utal. Adrienn kávét hoz, aprósü­teményt tálal a mélytüzű villá­nyi borhoz.-Amikor üzletkötőként jár­tam a falut, kisebb ügyek inté­zésére kértek, mint „tanárurat” - mondja Ferenc, ahogy visz- szaülünk a fekete lapú asztal­hoz. - Ezek után választottak meg. Rosszul állt az önkor­mányzat szénája, az óriásira tervezett faluház miatt. Ami felépült belőle, az is nagy egy ekkora községnek.- De végre Hirics, Piskó és Vejti összefogásával elkészül a tejház - folytatja derültebb arc­cal. - Üzemeltetésére megalakí­tottuk a Tejút Kft.-t, a gyűjtött tejet a Sellyéi Sajtüzem veszi át. Hűtéshez szükséges techno­lógiát is tőlük kapunk. Vejtiben 11 gazdára lehet számítani, Hi- ricsen 6-8-ra, Piskón is leg­alább kettőre. Azelőtt jobban ki voltunk szolgáltatva a szállí­tóknak, most útba ejt bennünket a kocsi Sellye felé. Július else­jén kezdtem a munkához. Be­tonozáshoz, falazáshoz.- Egymagában Hájas Ferenc polgármester?- Valakinek el kellett kez­deni. Arra számítottam, hogy eleinte az ellendrukkerek lesz­nek többen. De hozzáfogtam és akkor jött más is. Egy jövede- lempótlós kőművest is sikerült beszervezni. A tervek is olcsón, helyben készültek. Lassan már burkolunk, következik a kerí­tés, a tető. Ma még falaztam, Siklósra mentem villanyszere­lési anyagért. Még az asztalos- és vízvezeték-cuccokat kell megvásárolni. A szennyvízve­zetékek helye is készül. A há­rom községnek úgy 800 ezerbe fog kerülni. Persze pályázunk is. Az új rend szerint a Népjó­léti Minisztérium is csak az el­költött pénzt támogatja. Arról nem szívesen beszél, hogy a félállásban végzett munkáért mennyi járandóság il­leti meg - arról szívesebben, hogy néhány éve még nyúltar- tással is foglalkozott, s hogy a holdnyi szolgálati föld egy ré­szén, úgy 400 szögölön, földi­epret, gyümölcsöt termesztett.- Itt a száz munkaképes korú emberből 55-en munkanélkü­liek! De azért lecsesztem néhá- nyukat. Egy-kettőt, aki a lábát egész nap a kocsmában lógatja. Mert, ha én városi létemre a szolgálati föld töredékén leg­alább a téli tüzelőre valót meg­termelem, akkor ők is mozdul­janak! Itt egy polgármester csak két háztömbnyi lakóért fe­lel, de ennyi ember sorsa is fon­tos. A jövelempótlásból kieset­tek száma csak tovább nő, a megyei munkaügy se támogatja már a közhasznú munkát két hónapnál tovább - holott fél évet kértem! Ha elkezdjük osz­tani a 8 ezer forintokat, bezár­hatjuk az iskolát. Ha bezárjuk az iskolát, a fejkvótát viszik el. Most nagyon meghúzzák az önkormányzatok nyakán a zsi­nórt. Ebből palotaforradalom lesz. De azért a társadalmi munkára - nem nagyon lehet ennek más nevet adni - össze­jönnek az emberek.- Megalakítottuk a gazda­kört, tisztán nonprofit társulás - mondja.- Bábolnától vesszük a tápot, közösen szerzünk be ve­tőmagot. Minden olcsóbb, egy­szerűbb így. Az ittenieken a szervezés segít a legtöbbet. Mutatja a ház mögött lévő takarmányboltot is. Hosszú, ütött-kopott épületben van. A faluban ide-oda betörtek már hívatlan látogatók, de a közös tápboltot a puszta megélhetés íratlan törvénye is védi. Azért itt, a végeken is maradt remény. „A búza sem dőlt el az esőktől - magyarázza - de azért ki pör­gött a szem a kalászból.”- Nem végeztem paraszti munkát korábban - teszi hozzá fanyar mosollyal - de azért most már nyolc éve tanulok ka­szálni ... És a macskabagoly!? Fióka korától - amikor a gyerekek megtalálták - egy félévet hú­zott ki náluk. Tán hogy megta­nulják; parizert, zúzát, minden húsfélét csak tollba-szőrbe „csomagolva” tud megemész­teni. S ahogy nőtt, a góréba akasztott kalitkában is veszé­lyessé vált. Amikor elengedték, úgy tűnt el az ártéri dzsungel­ben, hogy nagy bagolyszemei­vel vissza sem nézett. A polgármester képein is ott rejtőznek, ott villognak a sze­mek - zöldek és kékek, jók és gonoszak. Augusztus 14-én, a Vajszlói napok egyik nyitánya ezeknek a különös hangulatú képeknek a tárlata lesz. Gyak­ran hajnalban, máskor éjszaka készültek - szabadon, bagoly­mód. Nappal dolgozni kell. Van egy rövid időszak nyár végén, amikor a horizonthoz közeledő nap fénysugarai víz­szintesen haladhatnak át a templom nyugati és keleti falá­nak is a nagy ablakán. Ilyenkor sárga fáklyát gyújtanak a kis- szoba falán is. Ferenc ujjával mutatja a pontot: „Amikor a nap fénye ideér, akkor tudjuk, hogy az ősz is megérkezett.” De Adriennek és Ferencnek Vejtiben sem ez a „Stone­henge” mutatja legszebben a múló időt, őszt, tavaszt, hanem Flóra és Annamária, akik bú­csúzáskor már ott lógtak, csim­paszkodtak a nyakukban. Bóka Róbert A polgármester református templomról készült rajza az új megyei kézikönyvbe is bekerült Hodnik Ildikó jegyzete Hol van a Balkán? Furcsa dolog ez a földrajzi nevekkel meg az irányokkal. A Nyugathoz többnyire olyan csodálatos jelzők társulnak, mint a „fejlett”, a „művelt”, a „gazdag”. A Kelethez viszont esetleg a „távoli”, ami jelent­heti azt, hogy pocsék a közle­kedés, vagy az „egzotikus”, ami meg egyszerűen büdös. Manapság ha rosszat aka­runk mondani valamiről, elég csak azt a szót kiejteni: Bal­kán. A nagy nyugati ex- presszre való felkapaszkodás igyekezetében könnyű gú­nyosan lesajnálni Európa egykori puskaporos hordóját (ami lehet, hogy még ma is az). Eközben persze hajlamo­sak vagyunk elfelejtkezni róla, hogy házunk táján is van söprögetni való. Hogy hol van a Balkán, azt az elmúlt héten négy külön­böző helyen is megtudtam, különös egybeesés volt, hogy mindegyik alkalommal bu­szon. Két távolsági és két he­lyi járat utasai közölték egy­mással a hírt, hogy „ez már tiszta Balkán.” Csak arra gondoltak, hogy vajon miért kell komoly jegy­árak lefizetése mellett úgy utazniuk, mint a denevérek­nek, függeszkedve szinte, ülőhely nélkül. Miért kell egymás nyakára taposva fel- tolonganiuk például egy-egy üdülőhelyi járatra, amiből nyáron sem indítanak többet, talán arra való hivatkozással, hogy télen kihasználatlan. Most ráadásul, hogy a Me- csek-vidéki bányászatnak vége, lassan már a komlói já­ratokra sorban állók sem ad­nak jó példát. Aki tehát bírja, nyomja. Mármint a másikat maga alá. Mert a pénzt ő is megfizeti, ő is helyet akar. Amerikai kisvárosból érke­zett IFOR-katona esett kábu­latba, amikor meglátta, hogy Pécsett látótávolságban egy­mástól négy nagy áruház is megél. Náluk csak néhány po­ros mezőgazdasági bolt van, meg egy vaskereskedés. Ko­molyan azt hitte, Magyaror­szág valami elmaradott hely, ahol talán még ma is jurtában élnek az emberek. Na persze ő nem utazott buszon. Pót-ácsorgás, de miért!? Sorban állni olykor komplexus érzés. Például reggel, az élel­miszerüzlet pénztáránál. Mor­cos az ember, nemrég ébred­tünk. Lám a szomszéd sor mi­lyen szerencsés! Kevesebben vannak, gyorsabb a pénztá­rosnő, gyorsabban halad a sor stb. Mindez persze csacskaság. Hiszen előbb-utóbb mi is sorra kerülünk, s mehetünk dol­gunkra. Ha... Ha az előttünk álló vásárló a bőséges árumennyiségre, amit megvásárolt, kifizetett, nem kér ún. „áfás számlát”. Ilyenkor a pénztáros finom sóhajjal veszi a tömböt, és már írogatja is a tételeket. Mögöt­tem négyen-öten, nyolcan-ti- zen vagy még többen állnak. S mit tehernek, mit tehetünk? Állunk és várunk, egyre fe­szültebb érzéseinket vissza- visszanyelve. Pechünk van? Alighanem. Persze ilyen és hasonló szi­tuáció bármikor bárkit elérhet. A múltkorában azonban, elve­szítve türelmemet, elsoroltam - szerintem jogos - kérdéseimet az élelmiszer részleg egyik ille­tékesének. Miért 8—10 vagy ennél több-kevesebb vásárló­nak kell várnia újabb kény­szerű perceket a sorukban, amíg előttünk valakinek az extra kívánsága teljesül? Miért nem ő várakozik egy áfás számlákhoz kijelölt helyen? S egyáltalán, nekünk, átlagos vá­sárlóknak mi közünk van eh­hez az egész ügylethez? Megértő s együttérző mo­sollyal kísért nagyon udvarias felvilágosításban értesültem ar­ról, mennyire nincs igazam. Áfás számlát kérni - termé­szetesen - bárkinek joga van. A többi vevő addig - hát, Iste­nem - vár. A külön hivatalos számlát csak és kizárólag ugyanaz a pénztáros készítheti el. „Kimásolással”, szépen sor­jában. A mostani, egyébként kiváló pénztárgépek jelenleg ennyire képesek ... Eddig jutottam. A héten, egyik reggel négy pénztár mű­ködött. Ä négyből három sor­nyi vevő muszájból álldogált a helyén. „Áfás” okokból. Kicsi, jelentéktelen ügy, ke­veseket érint - mondhatná bárki. Igaza van. Csak tudnám, hogy hazafelé menet mitől fájt a fejem, azaz mitől van komp­lexusom ilyenkor?... W. E. A csillaghullások hava A legtöbb hullócsillagot haj­nal előtt lehet megfigyel­ni. Erre éppen augusztusban - legfőképpen 10-12 táján - van a legnagyobb esély, amikor a Föld pályáját keresztező, évenként menetrendszerűen visszatérő sok meteorraj közül éppen a leghíresebbnek, a Per- szeidáknak a sűrűjébe kerül öreg glóbuszunk. Ezért is tart­ják augusztust a csillaghullás hónapjának. Valójában persze csillagok hullanak: kis tömegű, Nap kö­rül keringő anyag jut be ilyen­kor a Föld legfelső légkörébe és az ütközéstől felizzóan pro­dukál látványos jelenséget. Zömük szinte teljesen meg­semmisül, s csak por alakjában kerül bolygónk felszínére. Becslések szerint napi 4-5 ezer tonna! Akadnak azonban olyan méretűek is, amelyek nem pusztulnak el teljesen a lég­körben és földet is érnek. Fél­tucat jut évente ilyenekből vi­szonylag lakott területre. Bár számos feljegyzés maradt fenn messzi korokból az „égből esett kövekről” - a legrégebbi hiteles európai adat az 1296- ból, az oroszországi Veliki Usztyug melletti kolostor kö­zelében lehullottról szól. A legrégibb fennmaradt darab 1492-ben esett le a németor­szági Ensisheim mellett. A meteoritok kozmikus ere­detének lehetőségét akkor kezdték el vizsgálni - addig ugyanis jobbára szamárságnak tartották a tanúk ilyen állítását a tudósok -, amikor a Zágráb melletti Hrasina közelében 1751-ben számos tanú szeme láttára két darab, kb. 35 kg összsúlyú színvas meteorit zu­hant le. Ám a teljesen hiteles­nek elfogadott bizonyítékot csak a franciaországi L' Aigle közelében, 1803-ban fényes nappal, több száz szemtanú előtt 2-3 ezer darabra robbant tűzgömb produkálta. A mekkai Kába szentélyé­nek Hadzsar-el aszvad ereklyé­jétől kezdve az elpusztult ep- heszoszi Artemisz-templom rejtélyes szobráig számos kul­tikus tárggyá vált meteoritről szólnak a krónikák. Ebből kö­vetkezik, hogy kozmikus ven­dégek között jó néhány Góliát is akad. Az eddig felfedezett legnagyobb meteoritot Dél- nyugat-Afrikában találták 1920-ban. Ez a példány 70 tonnás. A Kárpát-medencében az eddig egy darabban lehullott ismert meteoritok közül az Árva-Magurában 1840-ben becsapódott 800 kilónyi a leg­nehezebb. A mai Magyaror­szág területét eddigi ismeretek szerint csak kisebb égi követ, tisztelték meg. A Diósgyőr kö­zelében 1560-ban lehullott emberfej nagyságúról maradt fenn az első feljegyzés. A leg­utóbbi nagyobb példány a So­mogy megyei Mike határában ért földet 1944-ben alig 224 gramm súllyal. Ez is elég súly lett volna a tragédiához, ha valakit eltalál. Mert bizony a meteoritok törté­netében legalább két tucatnyi tragédia is fel van jegyezve csak a legújabb korból. Kiszámítot­ták, hogy évente 3%-nyi az 5,5 milliárdnyi emberiség esélye arra, hogy valakit égből hullott kő sújtson halálra. Voltak, akik számára ez az esély 100%-nak bizonyult. Egy egészen különleges szerencsét­lenség példájáért kell túl mesz- szire tekintenünk: 1929. szep­tember 3-án Belgrad közelében, egy esküvő résztvevői közé csa­pott egy meteorit. Beszakította a menyasszonyt szállító gépkocsi tetejét agyonütötte az édesapját. Olykor furcsa módon szólt bele az égi kő a történelem ala­kulásába is. 1906-ban a lázadó Castiliano tábornok sereget ve­zetett Nicaragua kormánya el­len. Amikor éjszaka jövendő di­csőségén töprengve üldögélt tá­borában a sátra előtt, fejen ta­lálta egy gesztenye nagyságú meteorit. A tábornok holtan ro­gyott össze, a felkelő sereg pe­dig szétszaladt. Dunai Imre 360 millió óra dugóban Elgondolkodtató ténycsokrot tett közzé a legtöbb osztrák au­tóst tömörítő érdekvédelmi szervezet. Az ÖAMTC autós­motoros klub tekintélyes szak­értői állítják: évente 87 milliárd schilling (kb. 1305 milliárd fo­rintnak megfelelő összeg) kár keletkezik forgalmi dugók mi­att az alpesi köztársaságban. Az utakon kényszerűen veszteglő személy- és tehergépkocsik, motorkerékpárok 608 millió li­ter üzemanyagot fogyasztanak feleslegesen. Az ÖAMTC ta­nulmánya szerint az osztrákok évente 360 millió óránál is több ideig vesztegelnek a forgalmi torlódásokban. Különösen hosszadalmas várakozásokra kényszerülnek a német autópá­lyahatárok előtt rendszeres köz­lekedési dugókban.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom