Új Dunántúli Napló, 1997. augusztus (8. évfolyam, 209-238. szám)

1997-08-11 / 219. szám

Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Melegben tisztulnak a vizek Feloldják a vízisportok dunai tilalmát A kormányfő az egyházak szerepéről, az energiaszektor privatizációjáról Horn a koalíció győzelmére számít A következő 9-10 hónap alatt ugyan sok minden történhet, kell. Megjegyezte, hogy Nyu­de ha nem következnek be váratlan, kedvezőtlen fejlemé­nyek - márpedig jómagam ilyenekben nem hiszek akkor nagyon komoly az esélye annak, hogy az MSZP-SZDSZ-koa- líció megnyeri az 1998-as választásokat - jelentette ki tegnap Horn Gyula. A miniszterelnök a rádiónak adott interjúban a bizakodó prognózishoz hozzátette: a kormány nem tervez semmi­féle váratlan lépést, a folyama­tosság politikáját kívánja ér­vényesíteni. Ő maga ugyanak­kor nem hiszi, hogy kizárólag a jelenlegi koalíció képes a kormányzásra. Ennek jegyé­ben nem kizárt az együttmű­ködés lehetősége a jobboldal valamelyik pártjával sem. Szóba került a stratégiailag fontos ágazatok sokat bírált privatizációja. A kormányfő azzal érvelt, hogy a hazai hő­erőművek átlag életkora 28 év; az elavult létesítmények zöme teljes felújításra szorul, ez azonban a számítások sze­rint mintegy 400 milliárd fo­rint költséggel járna. A kérdés tehát úgy vetődött föl, hogy vagy az adóprést kell tovább srófolni, vagy privatizálni gat-Európában több mint 300 milliárd dollár a működő tőke értéke, de Amerikába még en­nél is nagyobb összeget fektet­tek be európai vállalkozók. A Vatikánnal kötött megál­lapodás kapcsán kiemelte: az egyházak történelmi szerepet játszanak az ország életében; közszolgálati, karitatív és hu­manitárius tevékenységük rendkívül fontos az egész tár­sadalom számára. Hosszú időn át hátrányos megkülönbözte­tésben volt részük, ezért az or­szág teherbíró képességét fi­gyelembe véve mindent meg kell adni működési feltételeik biztosításához. Pápai üzenet a Református Világszövetség nagygyűléséhez Egyházak láthatatlan egységben II. János Pál pápa üzenetben köszöntötte a Református Vi­lágszövetség Debrecenben tanácskozó XXIII. nagygyűlésé­nek résztvevőit. A szentatya emlékeztetett arra, hogy a kato­likus egyház és a Református Világszövetség együtt járják az utat, egy láthatatlan egységet képeznek, amely elmélyíti a megértést az egyházak között. Az elmúlt napok meleg időjá­rása nyomán 2-3 Celsius-fok- kal emelkedett a folyók, tavak vizének hőmérséklete. A kánikula jótékonyan hat az élővizek minőségére, mert a szennyező baktériumokkal táp­lálkozó egysejtűek életritmusa a meleg hatására felgyorsul és „étvágyuk” is fokozódik - mondja dr. Jánossy László mik­robiológus. A fölmelegedés nyomán végbemenő öntisztulási folya­mat hátulütője viszont, hogy csökken a vizek oxigéntar­talma. Ezt pedig mind a fo­lyami, mind a tavi halak meg- sínylik, s ilyenkor kénytelenek a vizek felszínére húzódni, Nem tapasztalható lényeges javulás a vásárokon, piacon a legutóbbi ellenőrzés óta - ál­lapította meg a hét végén nyilvánosságra hozott jelen­tésében a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség. Az országos vizsgálat összefog­laló jelentése szerint továbbra is forgalmaznak a kereskedők hamis márkajelzéssel ellátott termékeket. A Márkavédők Egyesületével közösen megál­lapították, hogy elsősorban a Nike, a Fila, a Kappa, a Budmil márkát hamisítják. Mivel a vásározók tudják, hogy 200 ezer forint feletti ha­hogy hozzájussanak a kellő mennyiségű oxigénhez. A meleg miatti tisztulás, to­vábbá az árhullám levonulása és a fertőzésveszély elmúlása nyomán az illetékesek előrelát­hatóan a következő napokban feloldják a Duna magyaror­szági szakaszára korábban el­rendelt, általános vízisportolási tilalmat. Nadrai Attila meteorológus szerint egyébként a nyár egy­előre nem futóvendég: marad az évszaknak megfelelő meleg idő, s így a tavak jelenlegi átlag 22-23, a folyók 18-22 fokos hőmérséklete tovább emelked­het. Ezen a szórványos zápo­rok, zivatarok sem változtatnak majd. (németh) mis termék forgalmazása ese­tén büntetőeljárás indul elle­nük, gondosan ügyelnek arra, hogy 150 ezer forintnál na­gyobb készlet ne legyen náluk. Továbbra is sok az engedély nélküli árusító. A piacfelügye­lők ugyan vizsgálják, hogy ren­delkeznek-e engedéllyel az áru­sok, de mivel nincs hatósági jo­gosítványuk, fellépésük nem elég hatékony. Az önkormány­zatok jelentős bevételre tesznek szert a piacokon befolyó hely­pénzből, ezért elnézik a sza­bálytalan értékesítést is. Sok esetben a nyugtaadási kötele­zettséget sem tartják be a piaci árusok. II. János Pál emlékeztetett 1991-es debreceni látogatá­sára, amikor a Református Nagytemplomban ökumeni­kus istentiszteleten vett részt, majd megkoszorúzta a vallás- háborúk református áldozatai­nak debreceni emlékművét. Üzenete záró részében a ka­tolikus egyház feje Isten áldá­sát kérte a Református Világ- szövetség XXIII. debreceni nagygyűlésének munkájára. A pápai üzenet felolvasását kö­vetően Szebik Imre püspök a Magyar Egyházak Ökumeni­kus Tanácsa és a Magyar Evangélikus Egyház nevében köszöntötte a tanácskozást. Beszédében egyebek közt szólt arról is, hogy a magyar- országi rendszerváltást köve­tően történelmi lehetőség nyílt az egyházak számára az evan­géliumnak a rádióban es a te­levízióban történő hirdetésére. Ez azonban - mint megje­gyezte - készületlenül érte az egyházakat. A református nagygyűlés résztvevői vasárnap négy deb­receni templomban istentiszte­leten vettek részt, ahol határon túli magyar lelkészek hirdet­tek igét. A találkozó alkalmából ugyancsak tegnap a debreceni Tócóskertben felszentelték a cívis város legújabb reformá­tus templomát, valamint re­formátus pikniket és kulturális bemutatókat rendeztek a Nagyerdőben. Hírcsatorna Botrány a METÉSZ-nél. A Mezőgazdasági Termelők Ér­dekképviseleti Szövetsége el­nöksége megdöbbenéssel érte­sült az újságokból arról, hogy elnökük, Kosa Gyula bejelen­tette: miniszterelnök-jelöltként részt kíván venni az Ópuszta­szeren tartandó próbaválasztá­son - közölte Zsikla Győző, az érdekvédelmi szervezet sajtó- szóvivője. Rámutatott, hogy Kosa Gyula nyilatkozata zavart keltett a tagság körében, sokan kilépésüket fontolgatják. Az Arai importál. Az utóbbi időben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szokatlanul sok gép­jármű üzemanyagpumpája ká­rosodott. A szakemberek arra gyanakodnak, hogy a meghibá­sodást a MÓL üzemanyagainak minősége okozza. Az Arai Hungária bejelentette, hogy felmondja a MÓL Rt.-vei kötött szállítási szerződését az észak­magyarországi térségben mind­addig, amíg nem tisztázódnak az üzemanyag minőségével kapcsolatos kérdések. Pannon GSM-üzemzavar. Az egyik magyarországi mobiltele­fon-szolgáltató, a Pannon GSM szombaton átmeneti üzemza­vart jelentett be: a társaság elő­fizetőinek egy része majd fél napig nem tudott telefonálni, il­letve őket sem lehetett hívni. A hibát még aznap este kiküszö­bölték. Az üzemzavar ideje nem haladta meg az évre enge­délyezett mértéket. Hamis borok. Az Országos Borminősítő Intézethez bekül­dött borminták 8-10 százaléka nem felel meg az előírásoknak - közölte Szőke János, az inté­zet igazgatóhelyettese. Hozzá­tette: az 1970-es bortörvény előírja, hogy csak szőlőből és meghatározott adalékokból előállított ital forgalmazható. Véleménye szerint a bolti for­galomban kapható palackozott italok általában megfelelő mi­nőségűek, a kannás kiszerelés­ben értékesítettek között lehet hamisítvány is. Tolvajok Mogyoródon. An­nak ellenére, hogy több mint száz rendőr biztosította a há­romnapos magyarországi Forma-1 rendjét, számos bűn­eset zavarta a verseny nyugal­mát. Amint azt Papp György ezredes, a gödöllői rendőrkapi­tányság vezetője elmondta: a versenyre érkező külföldiektől kilenc autót és két motorkerék­párt tulajdonítottak el. Számos zseblopást is bejelentettek. A miniszter félrelép... Legalábbis a filmben, amelyet az igazi miniszterek vakációja idején Kern András és Koltai Róbert közösen forgat a Parlamentben, fotó: feb/diósi imre Előreláthatóan ősszel parlament elé kerül az új társasági törvény Módosítás a hitelezők védelmében Elsősorban a részvénytársaságokra vonatkozó szabályok korszerűsítése indokolja új társasági törvény megalkotását. Az őszi ülésszakon várhatóan napirendre tűzi a Ház az új jogszabályt, amely nem fogalmaz meg az eddigitől eltérő alapelveket - csupán a gyakorlatban nehezen érvényesülő rendelkezéseket módosítja, és bizonyos bürokratikus előírá­sokat iktat ki a paragrafusok közül. A törvényjavaslat kidolgozói elsősorban a hitelezők védel­mét kívánják erősíteni, s az indítványozott módosítások­kal kellő összhangot akarnak teremteni a társasági valamint az értékpapírtörvény és az Eu­rópai Unió társasági-jogi irányelvei között. A javaslat kiszélesíti azok­nak a körét, akik a gazdasági társaságokban Magyarorszá­gon befolyásoló részesedést szerezhetnek. Kimondja pél­dául, hogy meghatározó pozí­ciót belföldi és külföldi sze­mély egyaránt betölthet. A külföldiek egyébként ed­dig is a magyarokkal azonos szabályok szerint vehettek részt gazdasági társaságban, de csak névre szóló részvényt szerezhettek Magyarországon. Az új jogszabály e korlátozást megszüntetné. Ugyanakkor azt is kimondja, hogy egysze­mélyes gazdasági társaság újabb egyszemélyes társaságot nem alapíthat. Újdonság, hogy a javaslat megkülönbözteti a nyilvános és a zártkörű részvénytársasá­gokat, s új szabályokat érvé­nyesít a közhasznú társasá­gokra. Többek között ki­mondja: közhasznú társaság­ból nem lehet gazdasági társa­ságot létrehozni, a közhasznú tevékenységgel keletkezett vagyont végleges jelleggel közcélra kell felhasználni. Fogyasztóvédelmi vizsgálat a piacokon Sok a hamis márkajelzés Ni [ yugat-Magyarországon 12 politikusnak kisebb- nagyobb mértékben nőtt a ro- konszenvpontszáma, 10 poli­tikusé pedig csökkent. A legnagyobb mértékben Keleti György tudta maga mellé állítani a dunántúli embereket, a múlt hónaphoz képest 6 pon­tot emelkedett a népszerűségi indexe. Demszky Gábor és Deutsch Tamás rokonszenvmu- tatója 4-4 ponttal emelkedett, ugyanez a jelenség tapasztal­ható még Göncz Árpád eseté­ben is. Isépy Tamás volt az egyetlen, akinek a múlt hónaphoz képest érzékelhetően, 4 ponttal csök­kent a népszerűségi indexe, pártbéli ellenfelével Giczy Györggyel azonos megítélés alá esik. Sőt lényegében ő az egyet­len politikus, akiről a dunántú­Kik most a legnépszerűbbek? □ A Szonda Ipsos júliusi felmérése Göncz Árpád Kovács László Demszky Gábor Keleti György Orbán Viktor Deutsch Tamás +1 61 60 0 >2 Magyar Bálint Kuncze Gábor Medgyessy Péter népszerűség(%) a nyugati országrészben Baja népszerűség (%) : országosan Kósáné 58 57 56 56 55 55 54 +1-1-3-2-2-1 Ferenc Kovács Magda Gál Zolán I ismertség (%l a nyugati országrészben Szájer József ismertség (%) országosan 53 51 51 50 47 46 45 47-1-1 +3 +1 0-3-2 78 89 82 73 64 Szabó Iván Lezsák Sándor mint az ország lakosságáé. A nyugati országrészben az első 42 42 42 44 42 43 hat, illetve az utolsó négy he­+3 lyen ugyanazok a személyek ta­-i-2 <• 0 0 o Horn G. Nagyné Füzessy Demeter Torgyán Szekeres Gyula Maczó Ágnes Tibor Ervin József Imre 42 44 42 43 E n 42 mm +2 0 +3 +3 1 Ü9 8 13 -2 Isépy Tamás 1-2 lálhatók, mint a keleti ország­részben, még ha pontszámaik nem is egyformák. Ferenczy Europress 3» 41 tr 139 I 0 s> Giczy György 72 Latorczai János Boross Péter 35 36 33 35 + 2 *2-1-1 81 44 44 +2 +2 51 Az adatfelvétel ideje: 1997 július. Módja: személyes, kérdőíves megkérdezés. A meg­kérdezettek száma 1000, akik az egész orszá­got képviselik; közülük 327 a nyugati ország­rész lakója. Alapsokaság: 18 éves és idősebb állandó nyugat-magyarországi lakóhelyű ma­gyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkér­dezettek összetétele a korcsoport, a nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A nép­szerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy ro- konszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti kü­lönbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tized-pont- számoknak megfelelő sorrendben adjuk meg. 4 > t

Next

/
Oldalképek
Tartalom