Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)
1997-07-07 / 184. szám
12 Dhnántúli Napló Sport 1997. július 7., hétfő Motorcsónak Két magyar nyert vb-t vasárnap LEPPAVIRTA, ZNIN Nagyszerű sikerek születtek a nemzetközi vizeken. Bodor Péter, a Váci Vasutas SE 19 éves versenyzője megvédte világ- bajnoki címét az OSY^tOO-as kategóriában. A finnországi Leppavirtában megrendezett kontinentális vetélkedőn Bodor mögött az ezüstérmet Kohut Gábomé (Európa Yacht-Klub) szerezte meg. Havas Attila, a Vízügy SC kiválósága az 0-500-as osztály világbajnokságán bizonyult a legjobbnak a lengyelországi Zninben. Rangadó, halállal KAIRÓ Egy ember halálával végződött az egyiptomi el-Ahly és a Za- malik csapatai között lejátszott labdarúgó bajnoki mérkőzést követő verekedés. A bajnoki cím sorsáról döntő találkozó az el-Ahly 3-1-es sikerét hozta, ezért a csapatnak szurkoló egyik család tagjai ünneplésbe kezdtek. Ezen felbőszültek a szomszédok, akik történetesen a másik együttesnek drukkoltak. A két tábor tagjai hamarosan kövekkel dobálták egymást, majd a fahusángok is előkerültek a kelléktárból. Az összetűzés során az egyik Zamalik-szurkoló, a 45 éves Muhammadi led Higazy életét vesztette. Egy kávéházban, ahol a vendégek tévén követték nyomon a mérkőzést, szintén verekedés tört ki a drukkerek között, amelynek nyomán heten megsérültek. Tri^tlon EB Eremeső hullott VUOKATTI Igazán remekül kezdődött a magyarok számára a Finnországban zajló olimpiai távú tri- atlon Európa-bajnokság záró napja. A junior B-kategóriában (17-18 évesek) az Eöt- vös-DPSE kiváló versenyzője, Góg Anikó aranyérmet szerzett. A csapatversenyben a magyar nemzeti válogatott az egyéni győztessel, valamint Kozma Noémivel (képünkön) a pécsi versenyzővel és Fülöp Andreával kiegészülve ezüstérmes lett. A fiúk hasonló korosztályában Bartos Ferenc, és a Bartos, Bum Gábor, Mészáros Zoltán összeállítású csapat bronzérmet vehetett át. Eredmények. 17-18 évesek, női egyéni, Európa-bajnok: Góg Anikó 2.10.15 óra. ...11. Kozma Noémi 2.20.11, 12. Fülöp Andrea 2.21.00 . . .20. Gulyás Aletta 2.27.42. Csapatban Európa-bajnok: Németország 6.49.17, 2. Magyarország (Góg Anikó, Kozma Noémi, Fülöp Andrea) 6.51.27. 18 évesek, fiú egyéni: 3. Bartos Ferenc (Magyarország) 2.01.00, ... 7. Burn Gábor 2.02.33, .. .15. Mészáros Zoltán 2.05.33,.. .22. Kaldau Szabolcs 2.08.28, Csapatban: 3. Magyarország (Bartos Ferenc, Burn Gábor, Mészáros Zoltán) 6:09:08. Női csapatban: 3. Magyarország (Molnár Adél, Molnár Erika, Edöcsény Nóra, Harangi Petra, Walkó Andrea) 1.11.51. Két telefon Egyetlen havidíjjal 29.900 Ft-ért Erre ugye álmában sem gondolt volna? Ha most vásárol Westel 0660-as mobiltelefont, akkor a nettó 29 900 Ft-os árért egyszerre két készüléket is kap: a kisméretű Nokia 440-est, és egy felújított, nagyteljesítményű mobiltelefont. A két telefonra csupán egy havidijat kell fizetnie, így a készülékek egyetlen díjcsomaggal üzemeltethetők. A két készülék közti hívás a legolcsóbb mobil kapcsolatot teszi lehetővé. A Westel ráadásul a 25 000 Ft-os rendszerbelépési díjat Is elengedi. Telefonáljon a legkedvezőbb mobil percdíjakkal! Július 7-től augusztus 1-ig ingyenes rendszerbelépéssel Percdíjakban a Westel 0660-nál jobbat nem talál. Siessen, mert a készletek végesek! Az árak az áfát nem tartalmazzák. OQQO További információért hívja a (06 80) 450-450-es ingyen hívható telefonszámot, http://www.westel.hu WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL.: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: SZAKÁLOS GYÖRGY, TEL.: (06 60) 427-927 WESTEL FORGALMAZÓK: MOHÁCS, PLATINA TRADE 97 BT., 7700 RADNÓTI LTP 1 , TEL.: (06 60) 361-444, (0669)311-628 • PÉCS, TELECENTRUM BT, 7621 BAJCSY ZS. ÚT 4, TEL : (06 72) 232-500/228 iiimmiiiu WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Michael Doohan egy Honda gép nyergében nyerte meg az Olasz Nagydíjat, az 500 köbcentiméteres kategóriában Polgár Judit legyőzte Shortot A dortmundi rangos nemzetközi sakktornán Polgár Judit a bolgár Veszelin Topalov után az angol Nigel Shortot is legyőzte, s így három forduló után harmadmagával az élen áll. A következő fordulóban a magyar hölgy a volt világbajnok Karpovval mérkőzik. Az állás: Anand, Kramnyik és Polgár Judit 2.5-2.5 pont, Karpov, Short 1.5-1.5, Hübner, Ivancsuk, Gelfand, Topalov 1-1, Juszupov 0.5. Díjugrató Világkupa viadal HORTOBÁGY A Hortobágyi Lovasnapok keretében rendezték meg a díjugrató Volvo Világkupa közép-európai pontgyűjtőversenyét. A cseh Thomas Navratil, Garta nevű lovával „lassabban” - nyolcán is gyorsabbnak bizonyultak nála -, de biztosan vette a 130-150 cm-es akadályokat, s megszerezte a győzelmet. A viadal legjobb magyar versenyzője Panca Cornel Teodor lett, aki hatodikként végzett. Délután rendezték a magyar országos bajnokság döntőjét, amelyben Túri József jól irányította Epona Nightlife nevű lovát, hibátlanul teljesítette az 500 méter hosszú, 150-180 cm-es akadályokkal tűzdelt pályát. A pontgyűjtőverseny eredménye: 1. Thomas Navratil (cseh, Garta nevű lován) 1180 pont, 2. Jaroslav Jindra (cseh, Aktív) 1066, 3. Bernhard Maier (osztrák, Kapital) 920, .. .6. Panca Cornel Teodor (Hermina) 860. A cserék folytatódnak NEW JERSEY ♦ Jószerivel minden nap szolgál valamilyen szenzációs átigazolással az észak-amerikai profi jégkorong ligában (NHL), amióta július 1-jén beindult a saját játékjoggal rendelkező sportolók tranzakciója. A hétvége legérdekesebb „szabadügynök” átigazolása kétségkívül két hátvédhez fűződik. Az 1995-ös Stanley Kupa nyertes New Jersey Devils ugyanis elvesztette legjobb védekező játékosát, Shawn Chamberst, aki a Dallas Stars csapatához került. A másik nagy név Garry Galleyé, ő a Buffalo Sabrest hagyta ott a Los Angeles Kings visszauta- síthatatlan ajánlatáért. Természetes egyéb cserék is történtek, az elmúlt évi finalista Florida Panthers leszerződtette a Calgary Flamestől Dave Gagner-t, míg a Toronto Maple Leafs két játékost szerzett, Derek Kinget a Carolina Hurrica- nes-től (a gárda az elmúlt idényben még Hartford Whalers néven szerepelt az NHL- ben) és Mike Kennedy t a Daliástól. A kispadok világában is változás történt, az idei Stanley Kupa második Philadelphia Flyersnél Wayne Cashman lesz a csapat vezetőedzője. Az 51 éves szakember eddig a San Jose Sharks másodedzőjeként tevékenykedett, játékosként kétszer nyert bajnokságot a Boston Bruins színeiben. A súlyos autóbalesetet szenvedett Vlagyimir Konsztantyinov kitüntetést kapott a New Yorkban székelő „Világ Oroszainak Galériájától”. A Detroit Red Wingsszel idén Stanley Kupát nyert hátvéd személyesen nem tudott jelen lenni az aktuson, hiszen továbbra is kórházban kezelik. Rajta kívül a Vörös Szárnyak további négy orosz idegenlégiósa, Vjacseszlav Kozlov, Szergej Fjodorov, Igor Larjo- nov és Vjacseszlav Fetyiszov részesült elismerésben. Nyitány, új pályacsúccsal BUDAPEST Kápolnásnyéki sikereket hozott a pályagolfozók országos bajnokságának nyitófordulója, amelyet a Dobogó Kupáért rendeztek meg. A férfiaknál Sörös Miklós új csúccsal, 31 ütéssel teljesítette a 18 lyukú pályát a budapesti Dobogó utcában, míg a nőknél Schlotter Judit bizonyult a legjobbnak 42 ütéssel. A csapatversenyben a férfiaknál kápolnásnyéki, míg a nőknél lakitelki siker született, míg a családok között kiírt viadalban Sörösék diadalmaskodtak. Öt évtized a fociért BELGRÁD Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) havi magazinja adta hírül: Miljan Miljanic immáron bő ötven éve szolgálja a jugoszláv labdarúgást. A „plávi” futballsport egyik legnagyszerűbb egyénisége 1947. március negyedikén igazolt a Crvena Zvezda Beograd együtteséhez. Később a spanyol Real Madridnál, a Valenciánál edzőskö- dött, nem beszélve arról, mennyire eredményesen irányított szövetségi kapitányként is Jugoszláviában. Kivételes elhivatottsága, szaktudása révén a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) instruktoraként dolgozott húsz esztendőn keresztül. Több mint nyolcvan országban fordult meg, tartott magvas előadást a futballról. A nem olyan régen az Egyesült Államokban szívműtéten átesett Miljanicot 1993-ban választották meg először a Jugoszláv Futball Szövetség elnökének, 1997-ben pedig ismét ő kapott bizalmat. Javaslatára választották meg a közismert labdarúgóbarát Dusán Maravicot alelnökké, a végrehajtó bizottság tagjai közé pedig Vujadin Boskovot és Ivan Gurkovicot. Nem beszélve az olyan, még ma is aktív játékosokról, mint Drágán Stojkovic és Dejan Savicevic. Miljan Miljanic oroszlán- részt vállalt abban a feladatban, hogy a közismert ENSZ-szank- ciók négy éve során is volt, lehetett jugoszláv labdarúgás, a nehéz körülmények ellenére is olyan tehetséges játékosok nőhettek ki ajugoszláv futball „talajából” mint a Real Madrid csatára, Predrag Mijatovic vagy a Partizán Beogradban érlelődött ifjú kapus, Ivica Kralj. Miljanic elnöki vezérletével a jugoszláv nemzeti legénység arra készül, hogy kivívjon magának egy helyet a jövő évi franciaországi vb-döntőben. Jó úton halad a kitűzött cél megvalósítása felé. Maradona, az argentin focisztár újra edzésbe állt. A kép hátterében (a második jobbról) Ben Johnson a kanadai sprinter áll, aki az edzéseket irányítja.