Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)
1997-07-31 / 208. szám
1997. július 31., csütörtök Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Egy rádió születésnapja Négy év egy ember vagy egy intézmény életében nem túl nagy idő, de ha a kezdetekről van szó, akkor meghatározó jelentőséggel bírhat. Az idén négyéves Dráva Rádió születésnapját nagyszabású rendezvénnyel ünnepli. Mindez augusztus másodikén, szombaton Pécsett zenés ébresztővel, és 9 órakor a Fema parkolóból induló Pécs-Harkány kerékpáros versennyel kezdődik, majd egész napos gazdag programmal folytatódik a harkányi strandon, és késő este, Fenyő Miklós koncertjével fejeződik be. Kis pénzzel és stábbal indult a rádió, a Dráva mára a régió meghatározó elektronikus médiumává vált, mondja Szebeni János főszerkesztő. Apró települések és az autósok igényeit elégíti ki a műsor, amely homogén zenei környezetbe ültetett információkból áll, s a kereskedelmi jelleg mellett közszolgálati- ságot is vállal. Cs. L. Hiánypótló kézműves iskola PÉCS- A városban szeptemberben megnyíló kézműves iskolán kívül sehol az országban nem lehet majd fonottbútor- készítést tanulni. Olyan 16-22 éves fiatalokat várunk, akiknek még nincs szakmája - válaszolta kérdésünkre Szőke Attiláné (képünkön), a Magyar Iparszövetség pécsi oktatási központjának vezetője. Az itt tanulók ugyanazokban a kedvezményekben fognak részesülni, mint az állami iskolába járók. A fonottbútor- készítés Magyarországon éppen reneszánszát éli, s a fűzben gazdag baranyai régió elegendő alapanyagot szolgáltat. A virágkötő szak beindítása is hiánypótló jellegű, hiszen a Dunántúlon iskolai keretek között ezt a szakmát sehol sem oktatják. Szőke Attiláné kiemelte, nem „inkubátorképzést” terveznek: a tanulókat megtanítják arra is, hogyan értékesítsék az elkészített tárgyakat. N. F. Elviszik a veszélyes hordókat A Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség napokon belül kötelezi a Budapesti Vegyiműveket az azonnali kárelhárítás megkezdésére, vagyis a hordók becsomagolására, elszállítására, megsemmisítésére. GARÉ- Azokat a hordókat kell elszállítania a Budapesti Vegyiműveknek (BVM), melyek a földfelszínen találhatók. Ez a felhalmozott mennyiségnek körülbelül harmada. A föld alatti kétharmadot ki kell emelniük, a helyszínen át kell csomagolni, hogy megszüntessék a további szivárgást - nyilatkozta lapunknak Jeszták Lajos (első képünkön), a felügyelőség igazgatója. - A kiemelt hordók addig maradnak ott, míg eldől, hogy hol ártalmatlanítják őket, épül-e Garén égetőmű. Nem tudni azt sem, hogy a most elszállítandó hordók tartalmát el- égetik-e, vagy hatástalanításukra más megoldást keresnek. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési . Minisztérium számításai szerint a kárelhárítás első szakasza kb. 2,7 milliárd forintba kerül, és a tervezetben az áll, hogy a munkának ezt az első részét 1998 végéig kell elvégeznie a BVM-nek. Kiderült az is, hogy a Budapesti Vegyiműveknek nincsen elegendő pénze a munkákra. Ezért a környezetvédelmi tárca olyan megoldást terjeszt a kormány elé, hogy idén a Központi Környezetvédelmi Alapból adjanak egyszeri támogatást a vegyiműveknek, illetve a közel 1,8 milliárd forintos hitelfelvétel kamatterhét a kormányzat finanszírozza. így elkerülhető lenne a részben állami tulajdonú cég felszámolása. Az előterjesztést várhatóan augusztus végén tárgyalja meg a kormány. Kocsi László (második képünkön), a térség szocialista országgyűlési képviselője szerint csak a hidasi talajszennyeződés híre nyomán gyorsult fel a döntési folyamat. Kiemelte viszont, hogy a BVM mindenkori működését illetően teljes környezetvédelmi felülvizsgálatot rendeltek el, míg Garé esetében elsősorban további pénzforrások (főként PHARE-pénzek) előteremtése jelentheti a teljes megoldást. Kocsi László utalt arra, hogy a mostani lépés mindenképp előre viszi Garé ügyét, de továbbra sincs válasz az égetőmű helyére, melyet a falu semmiképp sem szeretne, de ha meglenne az építéséhez minden engedély, már akkor sem lehetne tartani a hulladék ártalmatlanítására kiírt határidőket. Garé polgármestere, Lowes- cher János (harmadik képünkön) azt nehezményezi, hogy miért jut a hidasi szennyeződés eltávolítására 4 milliárd, amikor Garéban a méregtelenítésére csak 2,7 milliárd forintot szánnak? Másrészt úgy vélekedik, a közeli döntés tán megszünteti a szennyeződés terjedését, de mi lesz a már méreggel átitatott talajjal? Jeszták Lajos válaszul elmondta, hogy az erősen szeny- nyezett földet szintén becsomagolják és ártalmatlanítják, a kevésbé szennyezett területet helyben tisztítják meg. Másrészt a vegyiművek hidasi gyártelepén a szennyezés pontos mértékét szeptember végére mérik fel, és a szükséges kárelhárítási beavatkozásokról is döntenek. De ma még nem lehet tudni, hogy mennyibe kerülnek majd az itteni munkálatok. U. G. - M. B. E. Hírcsatorna Leszerelnek a határőrök. Pécsett és Siklóson rendez a Pécsi Határőr Igazgatóság leszerelési ünnepséget augusztus 1-jén reggel nyolc órakor, melyre a szülőket és hozzátartozókat is meghívják. Ezután folyamatosan hagyhatják el a leszere- lők a két laktanyát. (dz) Adományok állatoknak. Közel hetvenezer forint gyűlt már össze a Herman Ottó Állat- és Természet- védő Egyesület által, hobbi- állat-boltokban elhelyezett perselyekben. A Mini Zoo nevű pécsi üzletben az apróadományok mellett a legutóbbi begyűjtéskor egy ezer forintost is találtak. (ín) Működik a ceglédpnsz- tai faluház. A település elhanyagolt faluházát megerősítette a merenyei ön- kormányzat. A létesítményben újra tartanak lakodalmi és báli összejövetelt is. (cs) Veszélyben a bánfai harang. A több mint hét mázsás harang még a világháborúban megrepedt, amikor a visszavonuló német katonák szét akarták verni. Azóta tovább romlott az állaga, napjainkban lezuhanással fenyeget. A helyreállításához megkezdődött az adomány ok gy űj tése. (cs) SZILVÁS Nagyszabású tereprendezési munkálatok _ folynak Szilvás határában. Épül-szépül a pihenőpark. Az Ormánság peremvidékén található települést az országos átlagot meghaladó mértékben sújtja a munkanélküliség. Az itt lakó alig kétszáz ember közül minden negyedik segélyekből éldegél, jövedelempótló támogatásokból tengődik. Az ő gondjaikon is enyhít valamelyest a környéken ismert „reluxás”, ijj. Miskolczi László terve. Evek óta dédelgetett álma ugyanis, hogy a focipálya elhanyagolt környékét átalakítva szabadidő centrum születésénél bábáskodjék. A faluszéli völgyben csordogáló patak felduzzasztásával szeretne horgásztavat teremteni. A sikeres vállalkozó elképzeléseit a tétlenségre kárhoztatott helyiek többsége örömmel fogadta. Az elmúlt hónapokban azok, akik szívesen dolgoztak volna, de nem tudtak hol, MisMar formálódik az új pihenopark a község hataraban kolczi alkalmazásában kivágták az elkorhadt fákat, a rönköket elszállították. „Nagy segítség ez. Nem vagyunk túlfizetve, de tudja, hogy van: ha nem csurran, akkor cseppen” - summázta élményeit két kaszavágás közben az egyik alkalmazott. A környező telkek felvásárlásával 7-8 hektárnyira gyarapodott kis birodalom sorsa talány. Miskolczi László ma úgy látja: „A horgásztanyát saját használatra építem. A terület karbantartásáról ezután is gondoskodom - a FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ jövő azonban, Garé közelsége miatt, megjósolhatatlan.”-Az önkormányzat a falu összképét kedvezően befolyásoló vállalkozásként támogatja a tervet - tájékoztatott Embero- vics Dénes polgármester. Bellái L. Falu végén furcsa porta Kártyák egymillióra Az egymillió feletti készpénzes vásárlás esetén július elsejétől az APEH megszorításokkal élt, legfőképpen azért, hogy csökkenjen a nagymértékű készpénzforgalom. Ezt elkerülendő augusztustól néhány bank a vállalkozói betétszámlához kapcsolódva kártyákat hoz forgalomba. A Kereskedelmi és Hitelbank a Budapest Bankkal közösen kibocsátandó kártyájával a Metró áruházakban lehet majd vásárolni készpénzfizetés nélkül. A vállalkozóknak külön betétszámlát kell nyitniuk a két bank valamelyikénél, s a számlán lévő összeg erejéig használhatják a plasztiklapokat. Az OTP augusztus elsejétől bocsátja ki a vállalkozóknak ajánlott Bankpontkártyáját. Ez viszont nemcsal; egy kereskedelmi lánchoz tar tozó boltokban lesz használ ható, hanem több nagykereskedelmi cégnél, valamint a 4 ezer POS-terminállal felszerelt üzletekben. B. G. Helyreállítják az utat CSERTŐ A község önkormányzata pénzzel támogatja az állami tulajdonban lévő bekötőút helyreállítását. Hollósi Sándor polgármester elmondta, hogy a több mint egy évtizedes várakozás után még idén teljesen felújított útszakaszhoz jutnak. Á Megyei Állami Közútkezelő Kht-nek is megfelel a vállalkozói együttműködés, amire nem nagyon van példa. Egyet még így sem tudott elérni a község vezetése: hogy szélesítsék a balesetveszélyes kanyarban lévő Al- más-hidat. Cs. J. Nemere István Szabadok szerelme Krimi kisregény 19. Folyton figyelték a másik szemét, nem kellett most más látvány, még előtte volt Tina szépsége. Az a mély- barnaság, amely a lány szemében, hajában lapult és amely most szinte elöntött mindent.- Édesem - lihegte a lány. Még szívesen maradt volna, élvezte a férfi súlyát. Kimondhatatlanul jó volt alatta maradni. Paul még benne volt teljesen, erősen. A kéj sem foszlott szét nyomtalanul, felébreszthető maradt, álmosan nyújtózkodó, mint napon a macska. Tina ezt a képet is látta maga előtt, amikor hirtelen minden megváltozott. Brutálisan, kegyetlen gyorsasággal. Paul eltűnt belőle, nem volt már többé felette.- Óh, Paul... - nyögte ismét Tina.-Gyorsan ...! Siess! - kiáltotta a férfi. Még a hangja is más volt, mint az imént. A sürgető-figyelmeztető tónust Tina nagyon is értette. Még volt egy pillanat, amikor nem akarta érteni, nem akarta tudatába fogadni. Miért kellett így? Miért ilyen gyorsan, máris .. .? És hol a folytatás?- Jönnek - mondta Paul, már mesz- sziről. Ez kijózanította Tinát is. Felugrott. Csak akkor értette meg, hogy meztelen. A délutáni, felhős halvány nap megvilágította testét, de a férfi nem arra nézett. A vízen egy motorcsónak közeledett, orra fehérre túrta a vizet. Nagyon gyorsan jött. Szinte sugallta magából a szándékot - erre a kis szigetre igyekeztek utasai. Több felmagasodó férfit látott benne. Nem lehettek kétségei. Paul felkapta zakóját, bedobta a motorosba, maga is követte. Mire Tina odaért anyaszült meztelenül, indult a motor. Paul ellökte a csónakot a parttól.- A ruhám ott maradt! - kiáltotta a lány.-Az most nem fontos! Ülj a fenékre! - mutatott a fenékdeszkákra és elfordította a kormányt. A lány pucéran lekuporodott. Többszörösen megalázva érezte magát. Ahogyan be kellett fejezniök a szeretkezést, aztán menekülés, meztelenül... Látta saját combjait, ágyékát, átfutott rajta a hideg. Pedig most sütött a nap. Amazok nagyon gyorsan jöttek. Mire az ő motorosuk egyáltalán elért egy kisebb sebességet, az idegenek máris ott voltak. Paul többször is körülnézett. A tó közepén voltak. Néhány kisebb szigetet látott, más semmit. Nem akart a partra menekülni, hisz ott a túlerő talán legyőzheti őket. Amíg egy motorcsónak áll szemben egy másik motorcsónakkal, talán több az esélyük, remélte. Az idegenek elszáguldottak mellettük, nagyon közel, a két palánk szinte érintette egymást. A hullámok alaposan dobálták az ő hajójukat. Ez ráadásul kisebb is volt amazokénál. A tajték Paul szemébe csapott, de azért látta, hogy három férfi ül a másik hajóban. Egy szakállas vezeti, két másik fenyegető tartással, de azért folyton kapaszkodva állt mögötte. Az arcukra nem vetett ügyet. Sejtette, miben sántikál- nak, és ennyi elég volt ott és akkor. Menekülniük kellett a túlerő ellen.- Kik ezek? Mit akarnak? - sikíto- zott a lány. Egyik kezével kapaszkodott, a másikkal melleit takarta el. Paul most erre sem tudott figyelni, pedig biztosan nagyon érdekes látvány volt ez egy férfinak. A padlón ülő meztelen lány barna teste így is kívánatos volt. Paul a szigetek felé menekült, amazok nagy kört leírva eredtek a nyomába. Hamar felnyomultak ismét - nagyobb teljesítményű volt az a Mercury-motor ott hátul. Valósággal vágta a vizet. Paul kitapogatta a zakót, amit az előbb maga mellé dobott az ülésre. Alányúlt, megérintett valamit. Miért nincs fegyvere ...? Minden holmijukat a kis parti házban hagyták. Önmagára van utalva, Tinára nem számíthat. Sőt éppen ő az idegenek célpontja. Az egyik célpontja ...? Most már, ennyi nap és ennyi lebukás után, amazoknak elegük lehet belőle is. Bár még mindig sötétben tapogatóznak - gondolta, de egyben hitte, éppen ezt teszi őket dühössé. Az emberek pedig haragjukban kiszámíthatatlanná válnak. Amikor a következő két kis sziget közé ért, az idegenek nagy fehér motorosa már szinte a „sarkukban” dübör- gött. Paul hirtelen félrerántotta a kormányt. A lányt sem tudta figyelmeztetni, talán nem is hallotta volna a hangját. Tina hát odébbgördült, kapaszkodó keze lefoszlott a korlátról, vállal csapódott a másik palánknak. A csónak éles kanyart írt le. Sikerült kissé megtéveszteni a szakállast, túlfutott rajtuk, de máris kanyarodott ő is és hamarosan behozza a lemaradást - Paul ajkába harapott, gyorsított. Mit találjon ki? (Folytatjuk) 4