Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)

1997-07-30 / 207. szám

1997. július 30., szerda Sport Diinántúli Napló 13 Sportvilág Cleveland. Félmillió dollárra büntették Charles Barkley ame­rikai profi kosárlabdázót. Az NBA-ben szereplő Houston Rockets sztárja az elmúlt év nyarán súlyosan bántalmazott egy fiatalembert, majd az esetet követően egy éjszakai mula­tozó berendezéseit rongálta meg. Barkley nem hagyja any- nyiban a dolgot. Jelezte, hogy az akkor vele együtt szórakozó Reggie Miller (az Indiana Pa­cers kosarasa - a szerk.) tanús­kodni fog mellette, hiszen Barkley elmondása alapján nem ő kezdeményezte a vere­kedést. London. A fellebbezési bíró­ság helyben hagyta azt az ítéle­tet, amely kimondja: Diane Modahl brit atléta 480 ezer fon­tos követelést nyújthat be ha­zája atlétikai szövetsége ellen. A 31 éves futónőt doppingvét- ség miatt négy évre eltiltották, időközben viszont kiderült, hogy a vizsgálat nem volt telje­sen szabályszerű, következés­képpen nem lett volna szabad eltiltani a versenyzőt.- Azt hiszem, most már vég­képp tiszta a nevem. Az eltiltás miatt nem tudtam megvédeni a Nemzetközösségi Játékokon 800 méteren kiharcolt elsősé­gemet, így a nekem járó és bí­róság által megítélt pénzössze­get továbbra is jogosnak tar­tom. A döntés miatt nagyon, nagyon boldog vagyok - nyi­latkozta Modahl. Peking. Nem akármilyen si­kerszériával büszkélkedhet a kétszeres kínai bajnok Dalian Wanda labdarúgócsapata. A gárda legutóbbi bajnoki talál­kozóján 3-1-re nyert a Vangurd Huandao együttese ellen. Ezzel folytatta hazai győzelmi soro­zatát és immár 46 veretlenül le­játszott mérkőzést tudhat maga mögött. Szőni. Egy japán kábelteleví­ziós csatorna a jövő évtől köz­vetíti a dél-koreai profi labda­rúgó-bajnokság egyes mérkő­zéseit. Az 1,8 millió dolláros szerződés értelmében a japánok egy idényben húsz találkozót tűzhetnek műsorra. Mint is­mert, Japán és a Koreai Köztár­saság közösen rendezi meg a 2002-es világbajnokságot. Bordeaux. Két játékossal erő­sített a francia Bordeaux labda­rúgócsapata. A holland Ajaxtól érkezett középpályás, Kiki Mu- sampa négyéves szerződést írt alá, míg a francia utánpótlás­válogatott Sylvain Wiltord a Rennes-től került a Bordeaux- hoz. Bár ő a legutóbbi szezon­ban a spanyol Deportivo La Coruna játékosa volt, de egy­szer sem lépett pályára az ibé­riai együttesben. Guatemalaváros. A 78 halá­los áldozatot követelő guatema- lai stadionkatasztrófa áldozata­inak családjai 6500 amerikai dollár segélyt kaptak a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség­től. Huszonöt család nem je­lentkezett a segélyért, de a helyi sportszervezeteknek hat hónap áll rendelkezésükre, hogy a 6500 dollárt eljuttassák az érin­tettekhez. Szinte kivétel nélkül nagyon szegény családokról van szó. 7623 Pia, Siobodsóg». 21. Ttü 30/478-484,72/214-646 NOKIA lói 1-es MOBILTELEFON ■Mii előfizetéssel és választható értékes akciós tartozékkal mindössze NETTÓ 19.900 Ft RAY-BAN SZEMÜVEGGEL 24.900 Ft+áfa Labdarúgó UEFA Kupa, visszavágó A szünet után minden bejött Ferencváros - Bohemians Dublin 5-0 (1-0) ÜLLŐI ÚT 6 000 ezer néző. V.: Sandra (belga). FTC: Udvarácz (Szei- ler 65. p.) - Dragoper - Lip­csei, Jagodics, Páling (Schultz 46. p.), Szűcs (Sitku 46. p.), Albert, Nyilas, Nagy N. - Ni- csenko, Zavadszky. Bohemi­ans Dublin: Dempsey - Best, O’Driscoll, Mühlen - Byrne, Broughan, N’Glath, Doolin, Hanrahan (Lawlor 13. p.), O’Connor - Swan (Parkes 78. P-). Egygólos idegenbeli sike­rével (1-0), tehát előnnyel várta a Ferencváros a labda­rúgó UEFA Kupa előselejte­zőjének visszavágóját Üllői úti otthonában. A hazaiak háza táján inkább a vírusfertőzés okozott izgalmakat. Végül ki­derült, a végére majdnem mindenki felépült, s így Nyi­lasi Tibor vezetőedző (képün­kön) rendelkezésére állhatott, az elmúlt heti dublini mérkő­zésen sérülést szenvedett Hor­váth Ferenc azonban még nem vállalhatta a játékot. Már a 15. percben gólt lőtt az FTC. Nyilas jobb oldali szöglete Dragoner fején meg­csúszott, az ötös túlsó sarkáról Albert a hosszú sarokba lőtt (1-0). Az első félidő eseményei közé tartozik, hogy a 44. perc­ben Broug­ham a játék­vezető a part­jelző beinté- sére kiállí­totta, mert belerúgott Zavadszky- ba, amikor a labda köze­lükben sem volt. A szünetben a pályáról való levonulás köz­ben Nicsenko megütött egy ír játékost, így ő is a kiállítás sorsára jutott. A fordulás után, a 48. perc­ben növelte előnyét a Fradi. Megint Nyilas ívelt be szögle­tet jobbról, az ötösön belül Ja­godics fejjel próbálkozott, vé­gül estében, a sarkáról a ka­puba pattant a labda (2-0). Tíz perc múlva a szünetben csereként beállt Schultz 20 in­ról a jobb felsőbe lőtt (3-0). A 71. percben Schultz át­adása után, Zavadszky a kifutó kapust megelőzve, szép eme­léssel szerezte meg a negyedik gólt (4-0). A 75. percben Ja­godics 25 m-ről bombagólt rúgott (5-0). A szerény képességű ír el­lenfelet - amely csak egyszer, a 42. percben lőtt kapura - könnyedén verte a Ferencvá­ros, amely a második félidő­ben jól is játszott, és akkor minden be is jött neki. Az FTC 6-0-ás összesítéssel továbbjutott. (n) * Ma az Újpesti TE a Feröer- szigeteken az UEFA Kupában a Klaksvikar, az MTK a Hun­gária körúton a Bajnokok Li­gájában a Pjunik Jereván ellen játszik előselejtezőt. Az MTK meccsét a TV2 20.30-kor köz­vetíti. Hungária Kupa nemzetközi tájfutóverseny Gazdát cseréltek a sárga trikók ORFŰ A versenysorozat harmadik versenynapja után összetett­ben továbbra is Lévai Ferenc és Lubinszki Mária vezet, de a keddi szakaszgyőzelmet nem sikerült megszerezniük. A férfi elit kategória szoros küz­delmet hozott, hiszen a győz­tes Dénes Zoltán és a 11. he­lyen befutott Eke Zoltán ideje között alig három perc kü­lönbség mutatkozott: A sárga trikó eddigi vise­lője, Lévai ezúttal a nyolcadik helyet szerezte meg. A hölgyeknél már nagyobb volt az időeredmények közötti eltérés. Az eddig is jól sze­replő Gárdonyi Réka öt perc­nél is többet vert Lubinszkira, de ahhoz vetélytársnak na­gyon nagyot kellene hibáznia, hogy az ötödik nap végén is ő örülhessen, hiszen a diósgyőri lány előnye összetettben ti­zenkét perc. A volt szövetségi kapitány, dr. Dosek Ágoston (42) a H 35 kategóriában mindhárom nap elsőként ért a célba, időered­ménye négy perccel jobb, mint a húszéves junior fiúké. Egyes vélemények szerint, ha újból igazán komolyan venné a ver­senyzést, nem csak szövetségi kapitányként, de tájfutóként is számolnának vele a váloga­tottnál. Kérdésünkre, hogy milyen­nek ítéli a magyar válogatott esélyeit a norvégiai világbaj­nokságon, ezt mondta.- Esélytelenek vagyunk, hi­szen a mostoha anyagi körül­mények jelentősen hátráltatták a felkészülést. A fiúknál a miskolci Domonyik Gábor és a pécsi Viniczai Ferenc érhetnek el jó eredményt, de világra szóló diadalt tőlük sem várha­tunk. Tisztes eredmény eléré­sére van esélyük, mert techni­kásak, jól felkészültek. A höl­gyeknél hasonló elvárást talán Lubinszki Máriával és Kovács Bernadettel szemben fogal­mazhatunk meg.- Az eddigi versenynapok alapján ön szerint milyen for­mában vannak válogatottja­ink?- Nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mert edzőtáborból érkeztek, s tulajdonképpen most is edze­nek. Ennek ellenére az élen vannak. A népes mezőny ma búcsút vesz Orfűtől. A szerdai erő­próba helyszíne az abaligeti vasútállomás és a Hetvehely közötti terep lesz. A 3. nap eredményei. H 21 A: 1. Dénes (Kalocsa) 57.16, 2. Salopek (Horvátország) 58.31, 3. Horváth P. (SMAFC) 58.65. D 21 A: 1. Gárdonyi (OSC) 47.32, 2. Lu­binszki (DTC) 52.79, 3. Boros (OSC) 54.91. Az összetett verseny állása az elit kategóriákban. Férfiak: 1. Lévai 215.37, 2. Dénes 219.08, 3. Salopek 221.76. Nők: 1. Lubinszki 177.08, 2. Gárdonyi 189.31, 3. Lux 193.18. B.Zs. Öttusa világbajnokság, Szófia Sárfalvi balszerencséje Szófiában, az öttusa vb-n a férfiaknál egyébként így 39 ország - köztük például Bah­rein és Egyiptom - 102 indu­lója kezdi meg szerdán négy csoportban a selejtezőket a 32- es döntőbe jutásért. A cso­portbeosztásnál sem volt sze­rencséjük a magyaroknak, hi­szen Kállai Ákos és Madaras Ádám azonos ágra került, míg Sárfalvi Péter egyértelműen a legnehezebb csoportban küzdhet a pénteki fináléért. Sárfalvi ellenfelei között lesz például a világbajnoki cím­védő orosz Szvatkovszkij, az olimpiai bajnok kazah Parigin és az immár amerikai színek­ben versenyző Jagorasvili. Kedden a nők selejtezőivel kezdődött a vb. Itt két cso­portban 48-an kezdték meg a menetelést a csütörtöki dön­tőbe jutásért. A magyar színe­ket Simóka Bea, Parties Kata­lin és Vörös Zsuzsa képvi­selte, egyéni indulóként pedig Kulcsár Ágnes állt rajthoz. A lovaglás nélküli selejte­zőben három szám után mind a négy magyar biztos tovább­jutónak tűnt. A B-csoportban a két magyar az élről került a csütörtöki 32-es fináléba. Par­ties Katalin (3774 pont) meg­nyerte a csoportot Vörös Zsu­zsa (3772) előtt. A másik ágon Simóka Bea (3752) negyedik­ként biztosította helyét a dön­tőben, Kulcsár Ágnes (3651) azonban búcsúzott. Bár a futás előtt az ötödik helyen állt, vé­gül tizennyolcadikként ért célba, márpedig csak tizenha­tan jutottak tovább. Kulcsár egyéni induló volt, így kiesése nem érinti a csapat esélyeit. Rövidítve is jó volt Berlin A berlini Olimpiai Stadion adott otthont a négy klubcsa­patot felvonultató, rövidített játékidejű (45 perc) nemzet­közi labdarúgótornának. A vi­adalt az olasz AC Milan nyerte, miután a tizenegyes párbajban 5-3-ra legyőzte a német Bayem München együttesét. Elődöntők: Bayern Mün­chen (német) - Hertha BSC (német) 1-0. Gólszerző: Elber (6.). (Dárdai a Herthában sérü­lés miatt nem játszott.) AC Mi­lan (olasz) - Paris SG (fran­cia) 1-1, tizenegyesekkel 3-2. Gólszerzők: Ziege (5.), illetve Ngotty (30.) A döntőben: AC Milan - Bayern München 0-0, tizen­egyesekkel 5-3. A harmadik helyért: Gól­szerző: Simeone (12.) A torna végeredménye: 1. AC Milan, 2. Bayem M., 3. Paris SG, 4. Hertha. Kicsi és nagy. A hároméves Delon Danders jr. édesapja nyomdokában jár. Minden évben egy alkalommal játszhatnak a híres baseball-játékosok gyerekei is, egy ütés erejéig a cinci- natti Reds csapatában. Most az Atlanta Braves ellen szerepel­tek a gyerekek. A máltaiak ellen jövő szerdán Siófokon játszunk Csánk János kerete Csank János, a magyar lab­darúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 22 fos ke­retét a Málta ellen augusztus 6-án, szerdán esedékes barát­ságos mérkőzésre. Szerdán 20 órakor Siófokon a lengyel Granet játékvezetése mellett kezdődik a találkozó. Az idegenlégiósok közül Kla- uszra ezúttal nem számíthat a kapitány, mert a csatár szerdán bajnoki mérkőzést játszik csa­patával, az SV Salzburggal. Bánfi (Aalst) szereplése is kér­déses, az ő elengedése érdeké­ben még további tárgyalások várnak László Attilára, a válo­gatott menedzserére. Urbán (Anderlecht) és Torma (Roda) vasárnap este érkezik, akárcsak Keresztúri (Slovan Bratislava), aki Pozsonyból autózik Tatára. A tervek szerint utolsóként hét­főn, az olasz AC Torinóban futballozó Sándor T. csatlako­zik a kerethez. Csank Já­nos (képün­kön) kerete: Babos G. (MTK FC), Sáfár (Vasas DH) - kapu­sok, Drago­ner (FTC), Lőrincz, Kut- tor (MTK FC), Bánfi (Aalst), Mracskó (Győri ETO FC), Ke­resztúri (Slovan Bratislava) - védők, Dombi (DVSC-Epona), Nyilas, Lipcsei, Nagy N. (FTC), Farkasházy, Halmai, Illés (MTK FC), Urbán (Ander­lecht), Szlezák (ÚTÉ), Sándor T. (Torino) - középpályások, Orosz (MTK FC), Kovács Z., He rezeg (ÚTÉ), Torma (Roda) - csatárok. Tartalékok: Plókai A. (Kispest-Honvéd FC), Kené­sei K. (MTK FC). ■ LAMAND ■■BÚTORUDVAI I PÉCS, ENGEL<J. Tel.: (72)326-248 Tágas üzlettér, mag*választék. Kiváló parkolási lehetőség! CPUlCTFfl! SZELEMÉN BT. Pécs, Nyírfa a. J. /MiBrá£!Ka6ta»«H^ ÉPÜLETFA 36-43.04)0 Ft/nP DESZKA 32-35.000 Ft/m3 LÉC /gipszkarton alá/ 59 Ft/fin TETŐLÉC: 49; 59 Ft/fin. ^ TETŐFÓLIA 120 Ft/m2. S FOGÓPÁRCSAVAR 100 Ft/db “ LEHORGONYZÓCSAVAR 138 Ft/db Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. Tel.:72/332-377; 06-30-466-281 Áraink az áfát ___________ tartalmazzák/ L AMBÉRIAVÁSÁR fenyő II. o. 1.050 Ftfm’ F profil II. o. 1.050 Ft/m' csiszolt, csomagolt SZENZÁCIÓS ÁR! Műanyag lambéria 950 Ft/m’ fehér és s.barna színben Pécs, Ferenc u. 10., T.: 72/327-028, 333-324 Nyitva: h-p.: 8-18 óra, szó.: 8-12 óra LAMBÉRIACENTRUM Az értékes kapcsolat W • Részvények, kötvények, kárpótlási jegyek adásvételei • Határidős BUX és devizaügyletek • Vagyonkezelés, portfóliékezelés « Befektetési tanácsadás! Állampapír vásárlással 1 hé"^lff|tS%66 hő*0 If 3 hó........Í9% 12 hó.. 19,5% C B BRÓKER Rt.cbpccs®mail.datanet.hu Pécs. Rákóczi út 30. Tel/fax: 72/512-222 LapelólizetO hlrdetöpartnerelnk kérésére a 01.02-tól meghirdetett apróhirdetés! akciónkat aug. 31-ig meghosszabbítjuk. Í9K Az akciót igénybe vehetik mindazon magánszemélyek, akik folyó hóra érvényes lapelfifizetési számlával rendelkeznek. A hirdetés feladásakor vigyék magukkal az ÚjDN előfizetését igazoló számlájukat! Keressenek fel bennűnketl

Next

/
Oldalképek
Tartalom