Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)
1997-07-26 / 203. szám
6 Dtinántúli Napló Kultúra - Művelődés 1997. július 26., szombat Cyrano még az időt is legyőzte, pedig már-már úgy tűnt, a zuhogó eső miatt elmarad a premier a szegedi Dóm téren. Az ég csatornái többször is megnyílottak. A város utcái, a presszók, éttermek kerthelyiségei, teraszai ennek ellenére emberekkel teltek meg. Mintha mindenki fittyet hányna e kiszámíthatatlan időjárásra. Pedig az többször is szinte gúnyt űzött velük. Nemegyszer elhitette, hogy vége az égi áldásnak, felgördülhetnek a képzeletbeli függönyök, s mikor már mindenki a helyére ért, kétszeres erővel kezdett zuhogni az eső. Aki csak tehette, az egyetem épületének árkádjai alatt keresett menedéket. Tízre végre az idő kidühöngte magát, s megkezdődhetett az előadás. Volt, aki hoszEsőisten is megsiratta Cyranót szú ruhában, elegáns kosztümben, öltönyben érkezett, de szép számmal akadtak olyanok is, akik farmerben, pulóverben, kispárnával és takaróval a hónuk alatt várták, hogy végre felcsendüljenek a fanfárok hangjai. Akinek nem fogyott el a türelme, s a színpadhoz is közel ült, nem bánta meg, hogy kitartott, mert egy érdekes előadás részese lehetett. Miközben a szereplők a színpadra érnek, az előtérben egy reflektor fényénél édes- bús dallamot játszik hegedűjén egy apródnak öltöztetett gyerek. S neki kezdik el mesélni Cyrano, á nagy orrú, magányos lovag történetét, melynek hősei lassan életre kelnek a színpadon. S egyszercsak feltűnik maga Cyrano is, aki éles nyelvével és kardjával többször is legyőzi az őt gúnyolókat. A forgószínpadra épített hatalmas díszletek között a lipicai ménes lovai nyargalnak át, kadétoknak öltöztetett fiatalemberek harcolnak egymással. Hosszan és elegánsan vív a Cyranot alakító Cserhalmi György és Valvert vicomt, Pintér Tamás. S most először a színpadon is megelevenedik, miként hányt kardélre száz vitézt Cyrano egymaga. S van itt minden, ágyúdörgés, csatajelenet, mint egy kalandfilmben peregnek az események, s rajzolódik ki közben a magányos hős belső drámája, aki ugyan jól bánik karddal s a szavakkal, de a szerelemben alul marad, mert a külső fontosságát többre értékeli, mint szabad lenne. Az előadás végén a tűzijáték után a színészekkel együtt egy lipicai is meghajolt. Sz. K. A mostoha időjárás ellenére a közönség nagy része az előadás végéig kitartott, és hosszan tartó tapssal jutalmazta a színészeket fotó: tóth László Koncert a mosolygós városban Csupán amerikai filmen láthatunk olyan sikertörténeteket, amelyben a „szegény, de tehetséges” vidéki kislányt egy véletlen folytán felfedezi a világ. Egy baranyai ifjú muzsikussal ez történt. Szilágyi Orsolya, aki vasárnap este a Művészetek Házában amerikai tanárával és növendéktársával klarinétestet ad, a pécsi Liszt Ferenc zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait. Morvay Bálint tanította klarinétozni, aztán Budapestre került a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába.-Morvay tanár úrnak köszönhető, hogy felkerültem Pestre, mert ő tudta, ki az a tanár, aki a legjobb a számomra, mert nem mindennapi türelem szükséges hozzám. Akkoriban én nagyon kilógtam a sorból, más voltam, mint a többiek. Neked olyan tanár kell, mint Kraszna László, mondta, ő aztán öt évig tűrte gyerekes dolgaimat.- Gondolom, nem volt könnyű Budapesten élni.- Én hozzászoktam Pécshez, amely egy mosolygós város. Pesten nagyon lenézték a vidékieket, a társaim gyakran mondogatták, hogy menjek vissza a falumba.-Hogyan került a képbe a kanadai egyetem?- Felvételiztem a Zeneakadémiára, ahová a 22 jelentkezőből csak egyet vettek fel klarinét szakra. Én pedig csak a második voltam a sorban. Aztán a nyári füzérradványi klarinéttáborban hallott engem játszani a világ minden részén mesterkurzusokat tartó Robert A. Riseling, aki az University of Western Ontario klarinét- és összhangzattan professzora. Megkedvelt, s megkérdezte, szeretnék-e a növendéke lenni. Aztán kazettát kellett kiküldeni egy versenyre az Ontario állambéli London városába, ahol az egyetem működik, melynek második, élő fordulóján a második helyet szereztem meg, s ezzel ösztöndíjat is kaphattam.- Hány éves a képzés?- Most fejeztem be a három éves Artist Diploma első évfolyamát, ebből még kettő van vissza. Ezután szeretném a Master of Music fokozatot megszerezni, amely még másfél év, az voltaképpen már doktori fokozat.- Feltételezem, Kanada nagyon különös világ.- Keményebb, elüzletiesedett világ, de jóval nagyobbak a lehetőségek. Ott nem okoz problémát hozzájutni kottákhoz vagy egy kontra alt klarinéthoz, amelyből Magyarországon egy darab sincs. Cseri László Alix Reinhardt, Szilágyi Orsolya és Robert A. Riseling próba közben fotó: tóth László Bajorországban járt a Pécsi Kamarakórus Amikor ulmi sétánk után a Dunán hajókázni indultunk, eszünkbe juthatott, egykor itt szálltak hajóra azok a német nagycsaládok, amelyek a török kiűzése után hazánkban - Baranyában is - letelepedtek. Akkori kultúrájukkal gazdagították a miénket. Most az ő egykori őseikre emlékezett baranyai sváb népdalcsokrunk, amelyet ráadásként vittünk a klasszikus és magyar kóruszene értékeit bemutató műsorunkban. * Mi persze, nem hajóval, hanem busszal érkeztünk, a fárasztó éjszakai utazás után mindjárt főpróba és koncert várt ránk. Az Európai Zenei Napok gálaestjén léptünk föl a krumbachi sportcsarnokban. Az ezer néző soraiban ott ültek a tartományi, megyei és városi előkelőségek: politikusok és muzsikusok egyaránt. A hangversenyt a Bajor Rádió is közvetítette. A német és külföldi együttesek között vitathatatlanul a legnagyobb sikert kórusunk aratta. Három önálló koncertet is adtunk: Münchenben a Christus Kirchében, Dillingenben, a hajdani egyetemi város bazilikájában, végül az ichenhauseni egykori zsinagógában. Ez utóbbi volt a legkedvesebb, itt ugyanis korábban, egyik franciaországi lemezfelvételünkről hazatérve énekeltünk már. Itt világi zene volt a műsor. A kórusnak most is szárnyakat adott a kitűnő akusztika s a gyönyörű terem. Felléptünk Günzburg járás ünnepi közgyűlésén is. A képviselők lelkes tapssal fogadták a beszédek közé iktatott műsorszámainkat. Gazdagok voltak turisztikai élményeink is: ebéd egy müncheni sörkertben, bajor kisvendéglőben, étkezés fogadáson, közös vacsora a günzburgi Ca- merata Vocaleval és városi zenekarral, éjszakai sörünnep. És a városnéző séták Münchenben, Ulmban, Augsburg- ban, Brenzben! A gyönyörű ka- tedrálisokban énekszóval mindig kipróbáltuk az akusztikát is. Ilyenkor gyakran turisták ültek le a padokba hallgatni bennünket. Volt két különleges élményünk is. A dillingeni dómbeli- koncertünk után mintegy jutalmul éjszaka kinyitották nekünk a Studienkirchet. Ebbe a jezsuita egyetemi templomba sok magyar diák járt a XVII- XVIII. században. De ami most aktuálisan érdekes: e hónap közepén e csodálatos rokokó falak között nyújtották át Kohl kancellárnak - harmadikként az európai közösségért és szellemért kifejtett fáradozásaiért - a Saint Ulrich-díjat. Amikor kísérőink köszöntésére itt is énekeltünk, mi másra is gondoltunk. Ugyanis az Európát védő Ulrik püspöknek köszönhetjük mi, magyarok a 955-ös nagy augs- burgi vereséget (Lech mezeje) s vele a kalandozások korának is a végét. Talán egy kis jóvátétel volt irányunkba, hogy „Augustus császár városában” a püspök úr a - mi székesegyházunkkal egyidős - dómban fogadott bennünket, s éneklésünk után megáldotta a rettegett magyar ősök szép hangú utódait. A világ legrégibb figurális üvegablak festményei alatt sétálva gyertyát gyújtottunk Lehel és Bulcsu vezérek lelki üdvéért. * Még sok-sok élmény emléke él bennünk: a Fuggerei, a XVI. sz-i mesésen gazdag bankár által alapított, ma is működő első világi szociális lakótelep (a mai évi lakbér 1,70 Dm!), az augs- burgi városháza „Aranyterme”, a brenzi IX. sz-i román templom és mellette a reneszánsz kastély. És búcsúzóra hazafelé a melki bencés apátság, az „osztrák Pannonhalma”. Hányszor elutaztunk a Duna és a hegyek közé eső dombra épült festői épületegyüttes mellett, betérni azonban sosem sikerült! Most éneklésünkért ingyen bejutottunk (mintegy 1 000 Ft fejenként a belépő...) Európa egyik legkülönb barokk palotáját annak idején Napóleon kétszer is meglátogatta. Most mi is gyönyörködhettünk benne, s az egyhetes turné befejeztével ezt is, az előző napok sikereivel és látnivalóival együtt régebbi útjaink szép emlékei közé soroljuk és őrizzük. Tillai Aurél Futnak a képek Film jegyzet Szerelmesek a sötétkamrában Meg kell mondanom, a rendkívül gyenge júliusi műsor vége felé bizony, eléggé kedvetlenül ültem be a Meglesni és megszeretni (Addicted to Love) című filmre. Csupán az a tény kecsegtetett némi reménysugárral, hogy, mint megtudtam, a rendezőnek, Griffin Dunne-nak ez az első játékfilmje. Ezért, gondoltam, talán feltételezhető, az üzleti elven nyugvó moziipar még nem tudta teljesen elszürkíteni természetes látásmódját. Nos, sejtésem nem volt egészen alaptalan. Mert látszik ugyan az is, hogy Dunne igyekezett kiszolgálni a producereit, erre utal néhány sematikus megoldás, meg hát ízlése sem makulátlan (amiről leginkább egy-két alpáribb hangú dialógusrészlet tanúskodik), de kétségkívül van benne egyfajta érzék a vizualitás, a történet, a komikus helyzet látványban történő megidézése iránt. Furcsa módon ez a film abban a legeredetibb, ami valójában a legtisztábban tradicionális. Néhány beállítás a hatvanas évek stílusát követi, sőt a rendező még attól sem riadt vissza, hogy például a mozgókép hőskorára emlékeztetőén körkörösen összeszűkülő képmezőt alkalmazzon bizonyos felvételek zárlataként, a történet végén pedig, ez egy sokat eláruló apróság, az egymásra találó szerelmesek rolóként húzzák le a „The End” feliratot. Ezek s a hasonlók olyan szimpatikusán avult megoldások (az amerikai profizmus korában!), hogy önkéntelenül odafigyelünk, mintha valaki a nagyapja zsebóráját venné elő a mellényzsebéből, s hirtelen észrevesszük, mennyivel csinosabb jószág, mint a sok-sok kvarcóra-egyformaság. A film egy ötlete azonban egy középkori szerkezet, a camera obscura, amit a reneszánsz festők is kedveltek egykoron. Ez, mint tudjuk, nagyjából úgy működik, mint az emberi szem. Ha, teszem fel, bent ülünk egy elsötétített szobában (ezért nevezik az elmés berendezést sötétkamrának), s az ablakunkon van egy lyuk, a külvilág képe megjelenik a szemközti falon. Sam, a film elején faképnél hagyott csillagász, aki hűtlen kedvese és annak újdonsült szeretője otthonával átel- lenben bérelt magának lakást, egy ilyen camera obscura segítségével „hozza be” lakásába a túloldalt lakók életét. Partnere is akad ebben a mesterkedésben, méghozzá a diadalmas ve- télytárs „ejtett” barátnője, Maggie, aki bosszút akar állni hűtlen barátján. És a camera obscura által olyan szellemesen válik egységes látvánnyá a két lakásban párhuzamosan futó eseménysor, olyan ironikusan keveredik a megfigyelők és a megfigyeltek élete, a valódi kép és a vizuális hasonmás, hogy hajlandók vagyunk szemet hunyni (és fület bedugni) a film gyengébb részletei fölött. Mert a szemünk azért mégiscsak tökéletesebb a sötétkamránál: nemcsak kinyitni lehet, de néha lecsukni is. Nagy Imre Sam, Maggie és a camera obscura
