Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)

1997-07-24 / 201. szám

1997. július 24., csütörtök Hazai Tükör Dünántúli Napló 3 Apadás a láthatáron Tárcaközi bizottság alakult az esélyegyenlőség megteremtéséért Egyértelmű igen a szebbik nemre Hazánkban ugyan tiltják a jogszabályok a hátrányos megkü­lönböztetést, a nők még ma is átlagosan 10-15 százalékkal kevesebbet keresnek azonos munkakörökben, mint a férfiak. Még a közalkalmazotti és a köztisztviselői törvény által vé­dett munkavállalók körében is van indokolatlan különbség a két nem keresete között. Kiss Péter munkaügyi minisz­ter e negatív jelenségek kap­csán tegnap bejelentette: a kormány megkülönböztetett figyelmet kíván fordítani a nők esélyegyenlőségének megteremtésére, s első lépése­ként tárcaközi bizottság ala­kult az ezzel kapcsolatos teen­dők felmérése, illetve végre­hajtása érdekében. A nyolctagú testületben hárman képviselik az erősebb és öten a gyengébb nemet; legfontosabb céljuk az, hogy a munka világában és a döntés- hozatalban a női dolgozók ne legyenek hátrányos helyzet­ben a munkába álláskor és a munkahelyeken biztosított le­gyen az előmenetelükhöz, képzésükhöz való jog érvé­nyesítése. Társadalmi támoga­tás segítségével a politikai, közéleti szerepvállalást is elő szeretnék mozdítani. Ennek indokaként Kiss Pé­ter statisztikai adatokat idé­zett: az országgyűlési képvise­lőknek jelenleg mindössze 11,2, a polgármestereknek 10,4 és az önkormányzati képviselőknek is csupán 20 százaléka nő. Pedig számtalan példa bizonyítja, hogy a lá- nyok-asszonyok ilyen megbí­zatásban is ugyanúgy helyt tudnak állni, mint a férfiak. Kedvező jelenségként emlí­tette Kiss Péter, hogy a vállal­kozások bejelentett tulajdono­sai körében a nők aránya megközelíti a 40 százalékot. Igaz, közöttük sok a kényszer- vállalkozó, aki az alkalmazotti sorból hullott ki. Az idézett arány azonban mégis arra mutat, hogy sok nő próbálja saját kezébe venni sorsa alakítását és bebizonyí­tani, hogy önerőből is úrrá tud lenni a nehézségeken. Nyitva az út további nagyközségek várossá válása előtt A rang nő, a juttatás marad Ebben a hónapban tizenkét település - Boly, Devecser, Fel- sőzsolca, Gyál, Izsák, Nagyecsed, Pilisvörösvár, Polgárdi, Sellye, Solt, Újszász és Zalakaros - följebb lépett a helységek rangsorában: nagyközségből várossá vált. így hazánk hiva­talosan az eddigi 206 helyett 218 várost mondhat magáénak. Csütörtökön Budapestnél te­tőzik a Duna, aztán megkez­dődik a lassú apadás. Auszt­riában nem esett az eső, ezért nincs utánpótlása a víznek. A többi magyarországi folyó is csendes, veszélytelen. Harmadfokú árvízvédelmi ké­szültség mellett lassan levonul a Duna magyarországi szaka­szán a jelenlegi árhullám. Jakus György központi védelemve­zető szerdán elmondta: az éj­szakai tetőzést követően a víz néhány helyen átszivárgóit a védelmi töltések túlsó felére, az úgynevezett mentett oldalra, de nagyobb baj sehol sem történt. Az ország nyugati határánál a Lajta már apad, Mosonma­gyaróvárnál szerda délelőtt 30 centiméterrel alacsonyabb volt a vízállás az előző napi tetőzés­hez képest. Valamelyest javult A Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége (MCDSZ) szerdán közzétett állásfoglalásában arra hívta fel a cigány kisebbségeket tömörítő társadalmi szerveze­teket, hogy határolódjanak el az Országos Cigány Kisebb­ségi Önkormányzattól. A szövetség szerint az OCKÖ egyes tagjai - miközben az or­szág cigány kisebbsége nevé­ben nyilvánítanak véleményt - nem a cigányság érdekében te­vékenykednek, hanem szemé­lyes érdekeiket képviselik. Náday Gyula, az MCDSZ elnöke újságíróknak elmondta: a Farkas Flórián vezette Or­szágos Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat mindeddig nem tu­a belvízi helyzet a Hanságban, az Alsó-Szigetközben viszont kissé romlott; e két régióban még több mint 2200 hektár áll víz alatt. A fővárosban tegnap reggel 730 centimétert jelzett a lánc- hídi vízmérce. A vízügyi szak­emberek azzal számolnak, hogy csütörtökön hajnalban az előze­tesen várt 740-nél egy-két cen­timéterrel magasabban tetőzik a folyó. Ezt követően lassú apa­dásra lehet számítani - köszön­hetően annak, hogy az osztrák Duna-szakaszokat elkerülték az esőfelhők, így a megduzzadt fo­lyók nem áradnak tovább. Tegnapi jelentés szerint 13 főnyi vízügyi osztag indult út­nak Szolnokról az árvíz sújtotta Lengyelországba, hogy - ott- lévő honfitársaikkal együtt - segítséget nyújtson a mentési munkálatokban. dott érdemi eredményeket el­érni a cigányság szociális fel­zárkóztatása, életkörülményei­nek javítása terén. Az 53 tagú OCKÖ olyan kiváltságos, bel­sőleg megosztott testület, amelynek tevékenységét a ci­gányság nem tudja ellenőrizni. A szövetség kívánatosnak ta­lálná, ha az OCKÖ a Pénzügyi Közlönyben közzétenné be­számolóját a rendelkezésére bocsátott 80 millió forint fel- használásáról. Náday sérelmezte, hogy az általa vezetett szövetség 1994 óta nem kap költségvetési tá­mogatást. A szervezet felhábo­rítónak tartja azokat az indoko­kat, amelyek alapján az Or­szággyűlés illetékes bizottsága elutasította pályázatukat. Fürcht Páltól, a BM önkor­mányzati főosztályának a ve­zetőjétől arról érdeklődtünk, mi a feltétele a „város” cím el­nyerésének?- A magasabb fokozatot el­sősorban a település fejleszté­sében elért eredményekkel le­het kiérdemelni. Sokat nyom a latban ugyanakkor a törté­nelmi hagyományok és érté­kek megőrzéséért végzett munka, a foglalkoztatásban, a kulturális területen nyújtott közszolgáltatások színvonala, a térség más településeivel ki­alakított együttműködés is.- A várossá válás természe­tesen nagyobb presztízst, ran­got ad a helybelieknek, de mindehhez nemigen járulnak többletjuttatások. A pénzügyi szabályozó rendszernek azon­ban van egy eleme, amely a személyi jövedelemadó ösz- szegét kiegészíti, ha annak helyben maradó része nem ér el egy bizonyos, egy főre jutó szintet. Az ilyen típusú kiegé­szítés magasabb a városoknál, mint a községeknél. Tulajdon­képpen ez az egyetlen pénz­ügyi elismerés. A 12 nagyközség „előlépte­tése” azt jelenti, hogy immár hazánk népességének 65 szá­zaléka városlakó. Ezzel világ- viszonylatban az urbanizációs rangsorban a középmezőny­ben vagyunk; a fejlett orszá­gokban ez az arány általában valamivel meghaladja a 70 százalékot. Nyitva tehát az út minden település előtt, hogy fokozato­san közelítsenek a várossá vá­lás követelményszintjéhez. Attól még messze vagyunk, hogy „túlvárosiasodott” or­szágnak mondhatnánk ma­gunkat. - cser Hírcsatorna Miniszteri megnyilatkozás. Nikolits István, a polgári titkos- szolgálatokat felügyelő tárca nél­küli miniszter a Nyírfa-ügyben született bizottsági jelentéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy szerinte „egyes ellenzéki képviselőknek az üggyel kapcso­latos egyéni álláspontja nem min­denben korrekt”. Ugyanakkor a miniszter a vizsgálatot lezártnak tekinú, s megjegyzi: „az esemé­nyek szereplőinek személyes fele­lősségét a továbbiakban már az igazságszolgáltatás vizsgálja”. Peták-Pintér vita a TV 2-ről. A televíziós pályázat egyik nyertese, az MTM-SBS Rt. ra­gaszkodik a TV2 védjegyhez, miután a műsorszolgáltatási szerződést úgy kötötte meg az ORTT-vel, hogy műsorát TV2 néven fogja sugározni. Ezt Pin­tér Dezső, a kereskedelmi tele­vízió elnöke közölte szerdán újságírókkal. Mint ismeretes, Peták István, a Magyar Televí­zió Rt. elnöke korábban már ki­jelentette: az ő cége is ragasz­kodik a TV2 elnevezéshez. Ombudsman! vizsgálat. Az adatvédelmi biztos vizsgálatot indított a nyugdíjreformmal kapcsolatos adatkezelések ügyében. Majtényi László kö­zölte: az ország minden polgá­rát érintő, alkotmányossági ag­gályokat felvető tervet a szemé­lyes adatok védelme és a köz­érdekű adatok nyilvánossága szempontjából vizsgálja. Platform helyett egyesület. Miután a Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége betiltotta a Barankovics Platformot, úgy döntöttünk, hogy egyesületi formában működünk tovább - közölte tegnap Varga László országgyűlési képviselő, a Ba­rankovics Platform alapító tagja. Mint hozzátette: egy egyesület ellen a KDNP nem tud fellépni. A korábbi platform 1200 tagja immár az egyesület kötelékéhez tartozik. Elektronikus sztráda. A ha­zai kutatók régiónkban elsőként kapcsolódhatnak az európai in­formációs szupersztrádához. Az európai uniós kezdeményezésre épülő világháló az úgynevezett TEN-34 projekt keretében való­sul meg. A kapcsolódás műszaki feltételeiről szóló megállapodást a Matáv Rt. és a Magyar Felső- és Középfokú Oktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Egyesület szerdán délután óta alá. Hamis ötezresek. A rendőrség pénzhamisítás és más bűncselek­mények alapos gyanúja miatt őri­zetbe vette P. Lajos 41 éves szol­noki vállalkozót, akinek Wart­burgjában 176 darab fémszálas, jó minőségű hamis ötezer forintost és 665 gramm hasist találtak. Búcsú a nagyszerű táncostól. Fülöp Viktor Kos- suth-díjas kiváló művésztől, a magyar táncművészet egyik kimagasló egyéniségétől az Operaház előcsarnokában felál­lított ravatalánál szerdán vettek búcsút kollégái, pályatár­sai, művészbarátai és tisztelői. fotó: feb/kallus györgy Hatszázezer igény kompenzációra Tárgyalások a földgáz drágulásának ellentételezéséről Több mint hatszázezren igényeltek a június 30-ig meghosz- szabbított határidőig az Energia Alapítványtól a villamos- energiaár-emelés miatt támogatást. Az alapítvány illetéke­seinek tájékoztatása szerint azonban a szociálisan rászorulók kérelmének feldolgozása még nem fejeződött be. Az alapítvány kuratóriuma várhatóan augusztus közepén hozza meg döntéseit. Azok számíthatnak kedvező elbírá­lásra, akik jelenleg - az ön- kormányzatoktól - szociális támogatásban részesülnek. A támogatást az áramszol­gáltató juttatja majd el, még­pedig számlajóváírás formájá­ban, és időben elosztva a fo­gyasztónak. A visszamenőle­ges hatályú számlajóváírást először a nyár végi villany­számlában érvényesítik. Az alapítvány illetékesei szerint ez az jelenti, hogy az érintet­tek szeptemberben vagy októ­berben kapják meg a már jóvá­írt számlát. A támogatáshoz való hozzá­jutásnak azonban az is felté­tele, hogy az érintettek készek legyenek kifizetni számláikat, vagyis rendezzék korábbi tar­tozásaikat. A júliusi földgázár-emelés kompenzációjára is elkészült a javaslat. Kari Imre kormány- megbízott elmondta, hogy még folyamatban vannak a tárgyalások a gázszolgáltató cégekkel arról, hogy anyagilag mekkora részt tudnának vál­lalni a támogatásban. Hozzá­tette, hogy - a villamosener- giaár-emelés részleges ellenté­telezéséhez hasonlóan - a földgáz-kompenzációhoz is legalább másfél milliárd fo­rintra lenne szükség. Ennek kétharmadát a kormányzat fe­dezi, harmadik harmadát azonban a szolgáltatótársasá­gok biztosítanák. Kari Imre szerint a kom­penzációt a fűtési idényre pró­bálják folyósítani. Cigányszervezetek vitája Ki képviseli igazán ezt a kisebbséget? A kizárás alaposan leronthatja a kereszténydemokraták választási esélyeit KDNP-EUCD: (váló)perben, haragban? Egyelőre nem világos, hogy a kereszténydemokrata szellemi­ségű pártok európai tömörülése, az EUCD és a KDNP politikai házassága „csak” megromlott, vagy már fölbontottnak tekint­hető. Annyi bizonyos, hogy az EUCD elnöke szerint a MIÉP- pel való együttműködéssel Giczy György pártja lényegében ki­zárta magát európai testvérpártjainak közösségéből. Ez pedig azt sejteti, hogy az EUCD előbb-utóbb hivatalosan is törli tag­jai sorából a KDNP-t.- A kizárás annak jelzése lenne, hogy a nemzetközi köz­vélemény nem tekinti eurokon- formnak, azaz politikailag sza­lonképesnek a Giczy nevével fémjelzett politikai irányvona­lat - vélekedik Kemény László politológus. - Ez pedig érzé­kelhetően rontaná a KDNP ki­látásait, parlamentbe jutásának esélyeit a jövő évi választáso­kon. A politikai elemző elmondta: a kisebb-nagyobb nemzetközi politikai tömörülésekbe azok a nemzeti pártok juthatnak be, amelyek vállalják az alapsza­bályban rögzített feltételek tel­jesítését és a tagdíj megfizeté­sét. A kis pártok kevesebbet, a nagyobbak többet tesznek be a közös kasszába - cserébe vi­szont az anyaszervezet teljes erkölcsi és politikai súlyával tagjai mellé áll. Esetenként anyagi támogatást is nyújt - többnyire a nemzetközi szerve­zetek hazánkban működtetett alapítványain keresztül. A kizá­rásnak nem csupán az lehet a következménye, hogy megszű­nik a nemzetközi szervezet er­kölcsi-politikai támogatása, hanem az is, hogy megromlik a kereszténydemokraták és a vál­tozatlanul EUCD-tag német testvérpárt, a CDU közötti jó viszony is. Márpedig a ma­gyarországi demokratikus be­rendezkedésben érdekelt kül­földi politikai „rokonok” segít­ségének elvesztése komoly ér­vágást jelent. Általános tapasztalat, hogy a nemzetközi szervezetből kizár­tak - már csak az elszenvedett presztízsveszteség miatt is - hátrányos helyzetből startolnak a választók szavazataiért vívott küzdelemben - mutatott rá a politológus. Takács Mariann Mégis királynő... Csaknem hatéves király(nő)i történet végére tett pontot mi­napi jogerős ítéletével a köz­társaság bírósága. Bálint An­tóniáról, az előbb megválasz­tott, majd trónjáról letaszított 1991. évi szépségkirálynőről ezúttal megfellebbezhetetlenül megállapították: jár neki a dí­szes korona, s aki ezt elvitatta tőle, jogtalanul tette. Aid már elfelejtette volna a történetet: annak idején né­mely aktfotók kifogásoltattak, eszerint igazságtalanul... Antónia tehát mégiscsak az 1991. év királynője lett 1997- ben. A számára előnyös ítélet hallatán kedvesen csak annyit mondott: „Nem adatik meg mindenkinek, hogy igazsága győzedelmeskedjen. Szeren­csém volt, hogy nekem ez si­került.” A fotósok kedvéért tegnap újrakoronázták fotó: feb

Next

/
Oldalképek
Tartalom