Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)
1997-07-11 / 188. szám
1997. július 11., péntek Háttér - Riport Dunántúli Napló 9 „Ne félj attól, ha a Sátán felhasználja a férjedet, hogy meglátogasson” Furcsa történetekkel találkozhat az ember az életben, néha furcsábbakkal, mint amelyeket a fantázia szül. Egy ilyen történetet szeretnék Önöknek elmondani, úgy, ahogy az velem megesett. Az írás címét nem én találtam ki; abban a levélben olvastam, melyet nemrég kapott Pécsről egy baranyai faluban élő fiatalasszony. Persze, ha jól végiggondolom, a sátán jöhet bárkinek a képében, s bekopogtathat bármelyikünk ajtaján. Egy házasságról van szó, melyet jó volna megóvni. Az intim szféra része tehát, ezért úgy döntöttem, hogy bár hús-vér emberek története ez, a szereplők burkolózzanak a névtelenség homályába. Ezért kérem mindazokat, akik tudni vélik, hogy kikről van szó, gondolják végig kétszer is, hogy mire használják tájékozottságukat. Egy férfi keresett meg a minap a szerkesztőségben azzal, hogy egy vallási szekta - ő mondta így - tönkretette a házasságát. Rettentően el van keseredve. Felesége elhagyta a gyerekekkel együtt, s ő, ha hazamegy a munkából, csak ücsörög az üres házban, a gyötrő gondolatok közepette úgy érzi, hogy beleőrül. Nem bírta tovább, s úgy döntött, hogy mások számára, talán okulásképpen elmondaná a dolgot, ha már saját magán nem tud segíteni. íme, a vallomás, melyet - nevezzük Istvánnak - elmondott. „Szépen indult a házasságom, s ma is úgy gondolom néha, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere. Ha megismerné a feleségemet, látná, csodálatos asszony, jó szívű és okos teremtés. Nekem ez a második házasságom, s bár az asz- szony jó pár évvel fiatalabb nálam, úgy gondolom, hogy ez nem okozott köztünk soha semmi zavart. Igyekszem becsületesen élni, s megadni neki mindent, amire képes vagyok. Sokat dolgozom, mert van miért. Nagyobbik lányom ötéves múlt, a kisebbik három, s négy hónapos lesz rövidesen a legkisebb, a fiú. Közös munkahelyen ismerkedtünk meg; én pécsi vagyok, ő egy Pécs közeli faluban született. Sikerült házat szerezni, meleg otthont teremteni egy nagyon csodálatos környezetben. Aztán egyszer felkeresett bennünket két asszony, a Jehova Tanúinak mondták magukat, s elkezdtek beszélni a vallásukról. Én olyan ember vagyok, hogy nem akartam elzavarni őket, ajtót nyitottam, s kávéval is kínáltam őket, de nem fogadták el. Engem nem érdekelt nagyon a dolog, katolikus vagyok, olyan, aki nem gyakorolja nagyon a vallását, ritkábban megy a templomba. A feleségemre azonban, akit többször is felkerestek amikor én dolgoztam - hiszen otthon volt a gyerekekkel - nagy hatást gyakoroltak. Éjjel-nappal a Bibliát bújta és a Jehova Tanúi kiadványait. Úgy láttam, hogy e miatt sokszor fáradt, nem tud rendesen törődni a családdal, a gyerekekkel. De ez még hagy- ján. Fölvett egy csomó olyan szokást, ami nálunk nem volt divat. Nem tartunk névnapot, születésnapot, nincs húsvét és karácsony. A legutóbbi karácsonyfát, amit én állítottam, mert a nagyobbik kislány nagyon várta, másnapra kidobta. De nincs anyák napja se, s majd elszorult a szívem, amikor az óvodában minden gyerek az édesanyjához szaladt, s én voltam ott csak az egyetlen apuka. A vallás miatt még a tanulást is abbahagyta, pedig érettségizni akart. Amikor a kisfiámat kereszteltük, azt mondtam előbb a papnak, hogy azért nem jött el az anyja, mert nem érzi jól magát. Persze később bevallottam, s meghívtam, hogy segítsen, de hiába. Beszélt egy órát a feleségemhez, beszélt kettőt, aztán elment. Nagyon bántott ez is. S bántott, hogy én sem bírtam idegekkel, időnként olyanokat mondtam, hogy ma is szégyellem. Nem ütöttem meg, csak kiabáltam vele. Sokszor. És szinte már mindenből veszekedés lett, úgyhogy a házasságunk teljesen megromlott, akárhogy próbáltam türelmes lenni. Egy nap aztán összecsomagolt és elment a gyerekekkel együtt, vissza a szülői házba.” A szülői házban a nagymama és a feleség fogadott. Az apró fiúcska a kocsiban aludt egy darabig, édesen mint a tej, aztán felsírt, s az anyja magához kapta, ringatni. Igaza volt Istvánnak, a felesége tényleg kedves, életre született teremtés, gyermekével olyanok voltak egy pillanatra, ahogy a kiskonyha ablakán át rájuk tűzött a nap, mind a Madonna gyermekével. A nagymama többször is elmondta: nincs ez így jól. Mindkettőjüknek engedni kéne, s különösképpen a feleségnek vigyáznia magára. Falu ez, az emberek kibeszélik. Képletesen szólva: az asszonynak legyen olyan nagy köténye, hogy eltakarjon vele a családban mindent, amit nem kell másnak tudnia. Hajaj! Annak idején őt is megkeresték régen különböző vallások hirdetői, de ő nem azokat, hanem a férjét választotta. Mária - nevezzük így a feleséget - először inkább hallgatott, s ha kérdeztem is, igennel, nemmel válaszolt. Halkan, hogy alig értettem. Úgy láttam, arra volt inkább kíváncsi, hogy a félje mit mondott nekem. Aztán lassan megnyílt, s érdekes volt éppen tőle hallani, hogy fél a világtól. Félti őszinteségét, ifjúságát, gyermekeit és új hitét, ami számára több vigasztaló szót adott, mint bármi. Gyógyszer volt gyógyszer helyett. Kapaszkodó talán abban, amit az élet vállalásának terhe, a hirtelen jött három gyermek iránti kötelesség nyomasztó súlya fakasztott. Mintha a házasságáig nemigen talált volna társat, olyan embert, akivel jóban- rosszban együtt lehet. Aki időnként nemcsak megkérdi, Hogy vagy?, hanem igényli és meg is hallja a választ. Istvánt gondolta társnak, de benne is csalódott. Kimondta: fél tőle. S most otthona sincs, mert a férje azt se tűri, hogy ő rátalált az igaz istenre, Jehovára. C. László már 1953 óta a Jehova Tanúja, inkább hozzá fordultam kérdéseimmel, mint más prófétákhoz, azokhoz, akik azt írták levélben Máriának, vigasztalásképpen: Ne félj attól, hogy a Sátán felhasználja a férjedet ahhoz, hogy meglátogasson. Hosszasan beszélgettünk, s e beszélgetés alkalom volt arra, hogy e vallással megismerked- hessem.-Gondolja végig, hogy milyen a világ - kezdte az okfejtését C. László. - Mi mindent tesznek az emberek a vallás jegyében. Háborúznak, gyilkolnak. A papok pedig megáldják a fegyvereket. Én akkor léptem erre az útra, az egyetlen igaz útra, amikor a legnehezebb időket éltük, s bizony nem volt könnyű az életem. Ma úgy mondanák: e másságot, mely a hitemből fakad, nem fogadta el a környezetem, s olykor ma sem fogadja el. Értetlenül néznek rám. Pedig én nem fogok fegyvert, nem uszítok, nem ölök: az egyetlen örök isteni igazságot, a szeretetet és a békét hirdetem. A Jehova Tanúi fiataljait börtönnel sújtották, amiért nem mentek katonának.- Magyarországon talán húszezren vagyunk, akik, mint Pál apostol a damaszkuszi úton, rádöbbentünk a nagy igazságra. Próféták mindannyian, a magunk papjai. Házról házra járunk, próbálunk követőket találni, s persze ebben a nehéz munkában olykor falakba ütközünk. Egyébként úgy élünk, mint bárki más, s azt tesszük, amit Isten törvénye megkövetel. Persze, sokféle ember van köztünk is, olyan, aki szigorúbban veszi a törvényeket, olyan, aki kevésbé. Hittérítő munkánk nem könnyű, s elfogadom azt, hogy előfordul olyan eset is, hogy a családon belül az egyik a Jehova Tanúja lesz, a másik meg nem. De ma már ez nem lehet gond, bizonyos megértéssel elfogadhatjuk, hogy Isten keresésében több út is lehet. A vallásunkban elsődleges a család, s nem biztatunk senkit sem abban, hogy hagyja el a férjét, hanyagolja el a gyerekeit. Az említett családot ismerem és nem értem, mi történt velük. Dr. Székely Ilona pszichiáter. Amúgy szerzetes nővér, a Szent József Kongregáció tagja, s nagy figyelemmel hallgatta mindazt, amit István és Mária történetéről elmeséltem neki. A falu szokásairól, a Jehova Tanúiról, s az ominózus mondatról, melyben a férj képében érkezhet a Sátán. Aztán elmondta ő is, amit gondol. Hogy szerinte önmagában egy vallás nem lehet a házasság felbomlásának - megromlásának - az oka. A háttérben valami másnak is kell lennie. Bár mi tagadás, a kultúra-idegen hatások olykor bomlasztó erővel is bírnak - gondoljunk a keleti szektákra. A hitbéli téveszméket nem lehet támadni. Az embernek kapcsolatra van szüksége, társra, s erre a társra a legnehezebb rátalálni. Olykor nem ismerjük igazán a másikat, csak hisszük azt, s meglehetősen gyakori, hogy téveszmék mentén morzsolódik fel egy párkapcsolat. Magyar- országon meglehetősen hiányos a családokkal való foglalkozás, a családok belső konfliktusainak orvoslására alig van mód. Ezt neveznék családterápiának, amit intézetük, a Megújulás alapítvány éppen e hiány és a növekedő igények miatt vállalt. Végül a szerzetes nővér úgy vélte, hogy jó lenne, ha István és Mária felkeresné őket. Mindkettejüknek szüksége volna rá. Az idén ebben a baranyai kisközségben sem kedvezett az időjárás a gyümölcsöknek. Mária nagymamája is mutatta, hogy még a dió is elfagyott, mert alig van azon a fán, amelyen mindig rogyásig termett. Nem lett cseresznye, meggy alig, s a kajszilekvárról legföljebb ha jövőre álmodhat az ember. Száraz a föld, kérges, kó- kad a növény: eső is kéne. Aztán a hét közepén jótékony zápor jött, majd még több esett, s néhol diónyi jég. Mondjuk magunkban és olykor hangosan is: furcsa a világ, s benne az ember is. Néhány nap eltelt az Istvánnal való első találkozásom óta, s újra beszélgethettünk. Meglehetős örömmel, szinte gyerekes boldogsággal említette, hogy ismét együtt a család. Azt gondolja, hogy ebben sok mindenkinek része volt - akihez fordult, s aki meghallgatta. Hiába mondtam, hogy ez kettejük dolga, még nem hiszi. S bár a történetnek még nincs igazán vége, úgy értesültem, lát esélyt Mária is arra, hogy visszatalál a férjéhez. S ez a lényeg - biztatnám őket - ezzel az újbóli egymásra találással a szomszédoknak, ismerősöknek, szülőknek is megválaszolnak mindarra a sok feltett és fel nem tett kérdésre, ami velük kapcsolatban foglalkoztatja őket. És, hogy mi van a Sátánnal? Alighanem „elhagyta Istvánt”, és dolgavégezetlenül tovább somfordáit, időnként visz- sza-vissza nézve, hátha kap némi esélyt még. Ez természetesen függ a már említett szülőktől, szomszédoktól, az ismert és ismeretlen ismerősöktől, de legfőképpen a fiataloktól: Istvántól és feleségétől, Máriától. Kozma Ferenc - Fotó: Müller Hodnik Ildikó jegyzete Zsebdög Azt mondják, utoljára a Ru- bik-kocka aratott olyan hatalmas sikert, mint a találékony japánok legújabb elektronikus mütyürkéje. A zsebben is elférő dögöcskét rossz szellemnek, láncon lógó kisördögnek is nevezik, és soha nem látott iramban hódította meg a világot. Németországban a tamagocsi nevű mini- kompjúter szinte napok alatt elfogyott, s csak pillanatok kérdése, hogy itthon is megőrjítse az embereket. A tamagocsi ugyanis egy kis beprogramozott lény, „aki” úgy viselkedik, mint egy eleven jószág, egy kis- csibe, kiskutya vagy éppen kisgyerek. Jelzi, ha etetni kell, ha unatkozik, ha sétálni kell vinni. Ha gondoskodnak róla, szépen növekedik, de ha nem, beteges vagy nyafogós, pimasz bébi is lehet belőle. Van olyan iskolai kísérlet is, ahol a középiskolás diákoknak, hogy felkészüljenek az igazi gyermekekkel való törődésre, egy tojást kell babusgatniuk. A tamagocsi persze nem olyan csöndes, hiszen hangosan jelzi, ha szükségletei kielégítésre szorulnak. Nem érdekli, hogy gazdája órán ül-e, vagy igazgatótanácsi ülésen. A japánok még a bűnözéstől sem riadnak vissza érte, egész szállítmányokat rabolnak el. Az aprócska számítógép vezérelte lény aztán persze elpusztul, sőt az interneten létesített külön tamagocsi-teme- tőkbe el is lehet földelni. Japánban a hisztéria hónapok óta tart, s az autópályán történt már tömeges autóbaleset azért, mert egy autóvezető a sztrádán rakta tisztába digitális „gyermekét”. Hát hiába. Az ember gondozási ösztöne, s a vágya, hogy törődhessen egy kicsi, ■ kiszolgáltatott lénnyel, úgy látszik még nem halt ki egészen. Kár, hogy vannak, akik inkább a tama- gocsit választják a saját élő, lélegző gyerekük helyett. Mert egy ötször négy centis műanyagot talán könnyebb szeretni, mint azt a gyereket, aki kérdez, fájdalmat okoz, elcsatangol, csak a baj van vele, és nemcsak néhány héten át. És ráadásul többe is kerül, mint egy tojás. Amerikai turizmus Erősödő dollár ide vagy oda, az Amerikai Egyesült Államok néhány szőkébb esztendő után most rekordot készül felállítani a külföldi turisták számát illetően. Már az elmúlt évben közel 3 millióval emelkedett az USA-ba látogatók száma, az idén pedig az idegenforgalmi szektor az 50 milliós turistaszámot célozza meg. Az évezred végére a turisták száma akár az évi 57 milliót is elérheti. Ma kétszer annyi külföldi utazik az USA-ba, hogy lássa a Grand Canyont, a Niagara-vízesést, vagy New Yorkot, mint tíz évvel ezelőtt. Az ide látogatók listáját nagy fölénnyel a szomszédos kanadaiak és mexikóiak vezetik. A tengerentúlról ide utazók közül a legtöbben Japánból érkeznek. A németek a sorrendben az ötödik helyen állnak, ők ebben az évben várhatóan több mint 2 millióan foglaltatnak repülőjegyet az Egyesült Államokba. 2000-ig az amerikai kereskedelmi minisztérium reményei szerint ez még 18 százalékkal nőni fog. A világ minden tájáról érkező külföldiek 1996-ban kereken 84 milliárd dollárt költöttek amerikai tartózkodásuk alatt, az idén a bevétel akár a 91 milliárdos rekorösszeget is elérheti - írta a dpa. Szaúd-Arábia: koldusok letartóztatása A szaúdi hatóságok nem kevesebb mint 19 700 koldulót gyűjtöttek be az olajban gazdag sivatagi királyságban. A letartóztatottak többsége, 15 ezer személy nem szaúdi állampolgár. Az őrizetbe vett külföldieket kiutasítják, a szaúdi koldulókat pedig jótékonysági szervezetek gondjaira bízzák. A hatóságok 10 ezer 700 nőt és 9 ezer férfit vettek őrizetbe koldulás miatt, aminek űzése tiltott Szaúd-Arábiában. A legtöbb koldust Mekka szent városában gyűjtötték be. RENDBEN VANNAK A LENGÉSCSILLAPÍTÓK? Nagyon sok autóvezető teszi fel magának ezt a kérdést. Erre ön is megnyugtató választ kaphat a SACHS INGYENES LENGÉSCSILLAPÍTÓ ELLENŐRZÉS alkalmával, ahol minden ellenőrzött gépkocsi mérési eredményét • számítógéppel kiértékeljük és a résztvevőnek átadjuk * szükség esetén új lengéscsillapítóra árajánlatot adunk. Időpont, helyszín: Pécsett a TOTAL benzinkútnál a Zsolnay úton július 14-25-ig. SACHS ORIGINAL SACHS SERVICE
