Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)
1997-07-08 / 185. szám
2 Dünántúli Napló _______________________________________________________Világtükör_________________________________________________________1997. július 8., kedd T ájkép csata után. A vasárnapi portadowni protestáns felvonulás után a katolikusok vették birtokukba az észak-írországi utcákat. Az IRA terroristái automata fegyverekkel lőtték a rendfenntartó erőket, az összecsapások helyszínén romok maradtak, fotó: feb/reuter Népszavazást fog kiírni a parlament hazánk NATO tagságáról Történelmi csúcstalálkozó Több mint hatezren készülődnek a NATO történelmi csúcs- találkozójára. Az eseményt, amelyet az euroatlanti partnerségbe bevont 44 állam fejének vagy miniszterelnökének találkozója követ, ugyanennyi biztonsági ember felügyeli. Hírháttér Ismét menekülnek Tragikus fordulat fenyeget a sokat szenvedett Kambodzsában: alig pár évvel a polgárháborús állapotoknak véget vető, 1991-es párizsi szerződés után ismét kiterjedt harcok robbantak ki az indokínai ország fővárosában. A hét végén tucatnyi halálos áldozatot követeltek a két társminiszterelnök, Norodom Ranariddh herceg és Hun Sen alakulatainak összetűzései. Megkezdődött a lakosság elmenekülése, bezártak a piacok, leállt a légi közlekedés és megszakadt a földi telefon-összeköttetés is. Több külföldi állam megkezdte az előkészületeket a Kambodzsában rekedt polgárainak kimentésére, s az óvintézkedés teljesen indokolt. A jelek szerint ugyanis halvány a remény a két szemben álló fél között a kiegyezésre. Törékeny volt tehát az a politikai egyensúly, amit a párizsi békét követő 1993-as, az ENSZ égisze alatt megrendezett választások eredményeztek. Akkor ugyanis - a királyhű erőket tömörítő Ranariddh és a vietnami támogatást élvező, néppárti Hun Sen kompromisszuma nyomán - egyfajta sajátos hatalommegosztás történt a két politikus között: társminiszterelnökként (elvileg) közösen irányították a délkelet-ázsiai államot. A katonai erő viszont, mint azt a mostani események jelzik, inkább Hun Sen kezében maradt. A kérdés csupán az, sikerül-e megállni a szakadék szélén, vagy pedig a Pol Pót nevével fémjelzett rémuralom, illetve az azt követő gerillaharcok után most újabb, polgárháborús időszak kezdődik-e a hazánknál mintegy kétszer nagyobb királyságban ? (szondy) Felesége már „terepszemlézett” Hírcsatorna Informatikai értekezletet rendeznek a világhálózatokról Bonnban az európai miniszterek mintegy nyolcvan multinacionális cég képviselőivel. Magyarországot Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi, valamint Fazakas Szabolcs, ipari, kereskedelmi és idegen- forgalmi miniszter képviseli. Megkezdődött a horvát menekültek tömeges visszatérése Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyu- gat-Szerémség azon területeire, amelyek jelenleg még ENSZ- igazgatás alatt állnak. Becslések szerint 40 ezer horvát tér vissza azok közül, akik 1991-92-ben, a horvát-szerb fegyveres összeütközés kezdetekor menekültek el. Kilakoltatják a horvátok üresen álló házaiba költözött szerb menekülteket, akik Horvátország más térségeiből, illetve Boszniából érkeztek. Szobrot állítottak egy Nyitra melletti faluban Jozef Tisónak, a Hitler jóvoltából létrejött első önálló szlovák állam háborús bűnökért kivégzett vezetőjének. Az antifasiszták szerint a bábállam vezetőjének dicsőítésével meggyalázzák annak a több tízezer szlovák polgárnak az emlékét, akiknek haláláért Josef Tiso felelős. Baloldali lázadók Kolumbiában lelőttek egy katonákat szállító helikoptert. A fedélzeten tartózkodó 25 személy közül feltehetően senki nem élte túl a támadást. A Mi-17-es egy olajvezeték elleni robbantásos merénylet helyszínére szállította a katonákat, amikor a gerillák rálőttek. Hárman meghaltak, ketten megsebesültek az albániai parlamenti választások második fordulójában. Az első fordulóban a szocialisták a 155 parlamenti mandátum közül már több mint 80-at megszereztek. Fatos Nano, a szocialisták vezére lesz az ország következő miniszterelnöke. Több mint tíz falu lakosságát kellett kitelepíteni Észak-Mor- vaországban, ahol a szokatlanul heves esőzések következtébén a folyók kiléptek medrükből, és elárasztották a környező településeket. Az emberek a padlásokon és a házak tetején váiják a mentőket. Már öt halálos áldozata van az árvíznek. Ezer új munkahelyet létesít pozsonyi üzemében a Volkswagen. A május óta összeszerelt Passat B5-ből az év végéig minimum négyezer darabot szeremének a piacra dobni. Tovább bővítik a Golf típusú Volkswagenek skáláját, és rövidesen megkezdik az 1,9 literes motorral gyártott Pas- satok összeszerelését is. A kötetlen eszmecsere hétfőn este már elkezdődött a NATO- tagországok állam- és kormányfői között. A kedd reggel kezdődő tanácsülésnek kilenc témáról kell döntenie. A legnagyobb vita az új tagállamok meghívása kapcsán várható, hiszen az olasz és francia diplomaták még hétfőn is kitartottak amellett, hogy hívják meg tagnak Romániát és Szlovéniát is, amit az Egyesült Államok és több más tagállam ellenez. A vitás kérdések közé tartozik a katonai parancsnoki rendszer kérdése, amelynél spanyol-portugál és görög-török nézeteltérések hátráltatják a megállapodást. A magyar delegáció már kedden megkezdi programját. Horn Gyula kormányfő reggel érkezik a spanyol fővárosba, és találkozik az amerikai kongresszus küldöttségével, továbbá háromoldalú eszmecserére is sor kerül a magyar, a cseh és a lengyel delegáció vezetői között. Madridba indulása előtt hétfőn a repülőtéren nyilatkozatot adott Kovács László, aki a legvalószínűbbnek tartja, hogy Csehország, Lengyelország és Magyarország csatlakozásáról születik majd döntés. Elképzelhető azonban, hogy „az amerikai vezetés enged az európai tagállamok nagy része által képviselt igénynek és beleegyezik az öt ország bővítését jelentő változatba” - mondta a külügyminiszter. A NATO-népszava- zásról kifejtette: a kormány úgy véli, akkor van értelme referendumot tartani, amikor a csatlakozás feltételei fő vonalakban már kialakultak. A Washington Post megszi- matolta, hogy Clinton elnök az Egyesült Államok eljövendő magyarországi nagykövetéül Peter Tufo üzletembert választotta. Az ügyvéd-bankár Peter Tufo korábban a New York-i Autóút Igazgatóság elnöke volt, és állítólag „nagyobb falatra” számított: az elnök választási kampányának aktív támogatása fejében miniszteri posztot, de legalábbis római nagyköveti kinevezést remélt. Felesége, az Amerikában ismert regényírónő, Francesca Stanfill a jelek szerint szintén Tovább gyűrűzik Szlovákiában a kétnyelvű bizonyítványok ügyében kirobbant botrány hullámverése. A pozsonyi oktatási tárca illetékese „a közokiratok önkényes megváltoztatásának és megengedhetetlen cselekedetnek” nevezte a kétnyelvű bizonyítványokat kiállító iskolaigazgatók lépését. Gejza Sádecky jelezte: az érintett iskolaigazgatóknak számolniuk kell a következményekkel. Az iskolákat irányító járási és a kerületi hivatalok oktatási szakosztályai hivatottak eldönteni, hogy milyen eljárást válasszanak. Az alkotmánybírósághoz benyújtott ellenzéki keresettel kapcsolatban azt mondta a kormánytisztviselő: ha az alkotmánybíróság a szlovák nagy súlyt fektet arra, hol lesz ura jövendőbeli posztja. Az amerikai lapnak sikerült megtudnia, hogy a hölgy már körül is nézett Budapesten, s tájékozódott például gyermekeik iskoláztatási lehetőségeiről. Ezt azonban a State Department, az amerikai külügyminisztérium némi rosszallással fogadta, ugyanis az legalábbis a diplomáciai-politikai etikett megsértését jelenti, hogy - a szenátusi jóváhagyása előtt - a még ki nem nevezett nagykövet felesége személyesen járt a helyszínen. Ahol még Donald M. Blinken az érvényes USA- nagykövet. FEB nyelvtörvényt alkotmányellenesnek találja (erre hivatkozva tiltották be a kétnyelvű bizonyítványokat), akkor a tárca a döntést tiszteletben tartja. Hangsúlyozta azonban, hogy meggyőződése szerint a nyelvtörvény nem alkotmányellenes. A Slovenská Republika egyik hétfői írása úgy fogalmaz, hogy a szlovák parlament „magyarul beszélő ötödik hadoszlopa” még a gyerekek bizonyítványából is képes politikai tőkét kovácsolni. A lap egyébként az államközi kapcsolatok durva megsértésének és a Szlovákia belügyeibe való beavatkozásnak nevezte, hogy két magyar politikus, Eörsi Mátyás és Csáti György a budapesti televízióban „a szlovákiai magyarok úgynevezett védelme ürügyén” a nyelvtörvényt bírálta. Fieszta Spanyolországban. Egy hétig tart a Hemingway által is megörökített, hagyományos népünnepély, amelynek keretében minden reggel végigfutnak Pamplona városán a bikák. Az jár jól, akit nem sebesítenek meg az állatok. fotö: feb/reuter Az igazgatóknak viselniük kell a következményeket Magyarul beszélő hadoszlop Mozit játszottak a gyakorlatozó katonák Német videobotrány Jelenetek egy amatőr felvételből: miután megerőszakolták az asszonyt (női ruhába öltözött férfi „alakítja”), arra kényszerítették, hogy Krisztusként hatalmas keresztet cipeljen. A videofilm tanúsága szerint a német hadsereg hammel- burgi gyalogsági kiképzőközpontjában, ahol az IFOR kötelékében Boszniába küldendő egységek felkészítése folyik, valamikor tavaly a német katonák polgári személyek kivégzését, nők megerőszakolását is gyakorolgatták. A felvételeket a jelek szerint maguk a katonák készítették, hogy némi mellékkeresetre tegyenek szert vele. A SAT1 műholdas tévében is bemutatott kockákon a fatörzshöz kötözött férfiba kést szúrnak, majd két társát pisztollyal kivégzik. Egy másik képen husángokkal vernek egy fetrengő embert. Volker Rühe védelmi miniszter példás és könyörtelen büntetést helyezett kilátásba az esetben részt vevőknek. Reményét fejezte ki, hogy a videofilmen látható, időközben leszerelt katonákat hamarosan felelősségre vonják. A Die Welt hihetetlennek nevezte, hogy a videofilm több mint egy éve keringhetett katonai körökben, s emiatt most megváltozhat a német hadseregről külföldön kialakult kedvező kép. Balkezes ügynökök Az amerikai hírszerzők tapasztalatlanok, nem beszélnek idegen nyelvet, és vajmi keveset tudnak arról az országról, ahol működnek. A kiábrándító bizonyítványt a képviselőház hírszerzési bizottsága állította ki. Porter Gross, a testület elnöke, aki korábban a CIA néven ismert kémszervezet vezető munkatársa volt, sürgeti, hogy öt százalékkal növeljék a hírszerzés költségvetését, amely így meghaladná a 30 milliárd dollárt. A többletpénzt azonban ne újabb technikai berendezésekre - kémműholdakra, lehallgatókészülékekre - fordítsák, mert ezekből a honatya szerint már bőven van elegendő. Inkább az legyen a cél, hogy a hírszerző szervek végre megfelelően képzett emberekkel rendelkezzenek, akik képesek is az adatokat kiértékelni. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Lépjen meg a sorsa elől • A férfi csak otthon hallgat • Nem kémek a bagós partnerből Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! • Kornélia néni csöndes elárverezése > * <