Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)
1997-06-04 / 151. szám
1997. június 4., szerda Sport Dtinántúli Napló 15 Kaszparov: Oscar Garri Kaszparov nyerte az 1996-os sakk Oscar-díjat. Az orosz világbajnok sportoló az újságírók által megtartott szavazáson majdnem ezer ponttal előzte meg a második helyen végzett bolgár Veszelin Topa- lovot. Kaszparov 2876, míg a hatalmas tehetségnek tartott Topalov 1918 pontot kapott. Urbán: Andeiiecht Urbán Flórián klubot váltott. A 28 éves magyar labdarúgó továbbra is a belga bajnokságban rúgja majd a labdát, azonban már nem az Ekeren színeiben, hanem az Anderlechtben - adta hírül a francia AFP hírügynökség. Urbán az értesülések szerint két plusz egy évre írt alá új egyesületéhez. Zagalo: „Nyugi!” Mario Zagalo arra kérte a menedzsereket, hogy a brazil válogatott felkészülése közben ne zaklassák Ronaldót. A szövetségi kapitány szerint a spanyol Barcelona fiatal csatára, ha nem hagyják őt nyugton, nem tudja legjobbját nyújtani a dél-amerikai ország nemzeti csapatában.- Remélem, megértik, hogy a jelenlegi helyzet zavarja a válogatott felkészülését. A menedzsereknek nem a nemzeti csapat berkein belül kellene tárgyalniuk Ronaldóval - jelentette ki Zagalo, aki úgy véli, hogy az ifjú támadó árnyéka volt önmagának a Norvégia elleni barátságos mérkőzésen (2- 4), amelyen megszakadt a brazil válogatott negyvenhárom találkozó óta tartó veretlenségi sorozata. Zagalo szeretné, ha a franciaországi tornán és a bolíviai rendezésű Amerika-bajnoksá- gon, a Copa Americán már jó teljesítményt nyújtana a világ jelenlegi legértékesebb labdarúgója. Irán: 17-0 Új gólcsúcs született a labdarúgó világbajnoki-selejtezők történetében. Az ázsiai zóna 2. csoportjában Irán csapata 17-0-ra verte Maldív-szigetek válogatottját, a hazaiak a félidőben hattal vezettek. A gólgazdag kilencven perc főhőse az öt gólt szerző Karim Bakert volt. A korábbi „világcsúcs” az 1981-ben lejátszott Új-Zéland - Fidzsi-szigetek (13-0) összecsapás eredménye volt. A csoport másik mérkőzése elmaradt, mivel a kirgizek együttese nem érkezett meg Szíriába a találkozóra. Négy nap alatt hat osztályozó Szerdán bonyolítják le az oly nagy érdeklődéssel várt labda- rúgó-osztályozókat, legalábbis az „első felvonásra” ekkor kerül sor. Az NB I-es tagság a tét három vidéki és egy fővárosi klub számára, míg az NB I/B- ben való szereplésért harcol két vidéki legénység. Szerdán, egységesen 17 órakor kezdődnek a mérkőzések - futballoznak először, majd a visszavágókra szombaton kerítenek sort. Az NB I. osztályozóra kényszerült két csapata, az Ecker-Stadler FC, illetve a III. kér. TVE más és más utat járhat be szerdán. Az akasztóiak Dunaújvárosba bu- szoznak, idegenben kezdenek. Föltehetően ez előnyös. Az óbudai csatán, a Hévízi úton a III. kér. TVE a Tomyi Barnabás vezetőedző által fölélesztett Diósgyőrt látja vendégül. Az NB I/B-s tagságért a korábbi NB II. két csoportjának 9. helyezettje, a Százhalombatta és a Kecskeméti TE küzd meg; először Battán. Bosman és az MLSZ Kedden ülésezett az MLSZ elnöksége. A tagszervezetek javaslatait is figyelembe véve az 1997/98-as bajnoki évad előtt a következő jelentősebb témakörökben tárgyalt a testület, majd a következő döntéseket hozta:- az új pontvadászat kezdetétől valamennyi bajnokságban és kupakiírásban a sárgalapos figyelmeztetéseket valamennyi játékosnál folyamatosan összegezik. Az a labdarúgó, aki a harmadik sárga lapját is megkapta, sportszervezete labdarúgó-szakosztálya soros bajnoki vagy kupafordulója során egyetlen együttesében sem játszhat,- az átigazolást csakis a nyári és téli időszakban teszik lehetővé. Az a futballista, aki idény közben szerződik el, érvényes játékjogosultsággal csakis a soron következő átigazolási időszak első napjától rendelkezik ismét,-az amatőr-labdarúgók átigazolási díjtáblázata módosult: 25 éves korig 50, az e fölötti korosztályoknál 20 százalékkal emelkedik a fizetendő tarifa,- egy ad hoc bizottság vizsgálódása, írásban előterjesztett tanulmánya alapján, azt megismerve az elnökség foglalkozott a Bosman-verdikttel. A testület kedden leszögezte: a jelen helyzetben nincs szükség a magyar klubokban szereplő külföldi játékosokra vonatkozó - most érvényes - MLSZ-szabályok módosítására, azaz három külföldi játszhat egyszerre egy csapatban ugyanabban az időben. Sztoicskov, selejtező, metró Két ok miatt látogatott haza Hriszto Sztoicskov bolgár labdarúgó, a spanyol FC Barcelona játékosa. Az első és legfontosabb az volt, hogy tárgyaljon Hriszto Bonevvel, a bolgár válogatott szövetségi kapitányával a hétvégi, Luxemburg elleni világbajnoki-selejtezőről. A megbeszélésről végül annyi szivárgott ki, hogy a nemzeti tizenegyből tavaly kisebb „ösz- szezördülés” miatt kikerült játékos aligha játszik a vasárnapi burgaszi találkozón. Sztoicskov a tárgyalás után egy sokkal sikeresebb megbeszélésen is érdekelt volt, amennyiben találkozott Szófia polgármesterével, Sztefan Szo- fiavszkival. Átnyújtotta a spanyol Convoy Solidario cég ajánlatát arról, hogy a bolgár fővárosban végre valahára legyen metróépítkezés. Szófia évtizedek óta nem vághat ebbe bele. A spanyol konzorcium 600 millió dolláros beruházástervezete döntő érv lehet. Négy kontinens legjobb 150 versenyzőjének részvételével tegnap Ausztráliában megkezdődött a ritmikus sportgimnasztikázók négynapos bajnoksága. Graf a lelátóra kényszerült A horvát Iva Majoli megszenvedett a győzelemért PÁRIZS Amióta nyílttá tették a Grand Slam-tomákat, most először fordult elő, hogy a férfi egyesben csak két kiemelt jusson a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben még érdekelt két kiemelt: a címvédő Jevgenyij Ka- felnyikov és a korábbi kétszeres győztes spanyol Sergi Brugu- era. Kiesett Steffi Graf is a francia nemzetközi nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros küzdelmeiből. A dél-afrikai Amanda Coetzer két sima játszmában búcsúztatta. A horvát Iva Majoli elsőként biztosította helyét a női egyes elődöntőjében, három játszmában verte a román Dragomirt. Osztrák-magyar EB? Az osztrák kormány keddi ülésén úgy határozott, hogy Ausztria megpályázza a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezését. Peter Wittmann sportállamtitkár szerint az esemény lebonyolítása 1,5-2 milliárd schillingbe kerülne. Ennek egy-egy harmadát állná a kormány, a tartományok és az ön- kormányzatok. A kontinensbajnokság döntőjének Ausztria valamelyik szomszédos állammal közesen adna otthont. Az Osztrák Labdarúgó Szövetség javaslatában társrendezőként Magyarország szerepel. Czékus Lajos, az MLSZ főtitkára így nyilatkozott a hír hallatán az MTI-nek:- Örülünk, büszkék vagyunk - hangsúlyozta a sportvezető. - Amúgy Alfred Ludwig, az osztrák szövetség főtitkára telefonon hívott fel, ő közölte először a számunkra is kedvező döntést. S csak ezután tájékoztatták a hírügynökségeket. Abban maradtunk Ludwiggal, hogy június 12-én és 13-án Bécsben tárgyal a két szövetség. Mi körülbelül 16 milliárd forinttal oldjuk meg a saját feladatainkat. Mögénk lép kormányunk és a helyi önkormányzatok is segítenek. A 16-os finálé mérkőzéseinek színhelyeiről már korábban döntöttünk, ezt az osztrák fél is tudomásul vette. Bizonyos, hogy a Népstadion, az üllői úti Ferencváros- stadion, Győr és Székesfehérvár láthat EB-csatákat. A létesítmények állagának följavítása amúgy is kiemelt MLSZ-feladat, hát most már kettőzött erővel teljesítjük ezt. Találkozás a női kosarasokkal Ma este fél héttől, két nappal a pécsi EB-selejtező előtt, kötetlen beszélgetésen találkozhatnak az érdeklődők a pécsi Sörpatikában (Búza tér) a női kosárlabda-válogatott vezetőivel, Killik Lászlóval és Rátgéber Lászlóval valamint játékosaikkal (Balogh J., Németh A., Csák, Iványi, Nagy D.) (o) Játékosmozgások Európában Brüsszel. A belga Lierse együttese várhatóan nagyon meggyengül a Bajnokok Ligája következő sorozatára. A jelek szerint ugyanis a fél csapat és a vezetőedző, Eric Ge- rets is távozik a klubtól. Ge- rets, akinek óriási szerepe volt a sikerekben, az elmúlt évi bajnok, az FC Bruges gárdáját irányítja a jövőben. A csatár Bob Peeters már aláírt a holland Rodához. Két védő szintén Hollandiába készülődik: Eric Van Meir iránt a PSV Eindhoven érdeklődik, Bárt De Roover pedig a NAC Bredával tárgyal. Nico Van Kerckhovent és Gyenyisz Kljujevet az UEFA-kupa-győztes német Schalke 04 akarja megszerezni. Az egykori válogatott kapus, Stanley Menzo valószínűleg Franciaországba, a Bor- deaux-hoz igazol. A brazil csatár Zefilho, valamint a középpályás Dirk Huysman a Standard Liege-be tart. Egy másik középpályás, Karel Snoeckx pedig várhatóan a Lokeren játékosa lesz. Zágráb. A Horvát Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy a következő esztendőben az eddigi 16 helyett csak 12 csapat indul az első osztályú bajnokságban. Horvátországban ezentúl csupán az élvonalban szerepelnek profi labdarúgók, az öt területi bajnokságban szereplő játékosok pedig amatőr státust kapnak. Ezekkel a döntésekkel azt szeretnék elérni, hogy emelkedjen a színvonal és több néző látogasson ki a stadionokba. Új elnököt választottak a horvát szövetség élére, aki Branko Miksa, Zágráb korábbi polgármestere lett. Róma. Előszerződést kötött Roberto Mancini olasz labdarúgó a Lazióval. A 32 éves csatár korábban 15 idényt töltött a Sampdoriánál. Minden bizonnyal Mancinival együtt cserél klubot a Sampdöria svéd edzője, Sven Goran Eriksson is. Amennyiben tényleges megállapodás születik a klub, illetve a játékos és az edző között, akkor Mancimért 1.8 millió, míg Erikssonért 900 ezer dollár „lelépési díjat” fizet a Lazio. St. Denis. A franciaországi St. Denis-ben másodosztályú atlétikai Grand Prix-viadalon tért vissza sérülése után a kubai Javier Sotomayor. A karibi magasugró az erős mezőnyben mindössze az ötödik helyezést tudta megszerezni. A magyar színek képviseletében fellépő Kovács Dusán a férfi 400 m gátfutásban az ötödik lett 50.28 mp-es idővel (e versenyszám eredményét lásd az MTI Sport- szerkesztőség hétfői kiadásában). Liverpool. A norvég Öyvind Leonhardsen az angol Liverpool labdarúgócsapatához szerződött. A 26 éves középpályás 6.5 millió dollárért hagyta el a Wimbledon együttesét. Madrid. A spanyol labdarúgóbajnokság hétfő esti mérkőzései: Zaragoza - Atletico Madrid 2-3, Real Sociedad - Tenerife 3-0. Az élcsoport állása a 40. forduló után: 1. Real Madrid 89 pont, 2. FC Barcelona 84, 3. Deportivo La Coruna 74. Rózsahegy. A magyarországi női kosárlabda Európa-bajnok- ságra készülő szlovák váloga- tatott barátságos mérkőzésen Rózsahegyen fogadta Lengyelországot: Szlovákia - Lengyelország 102-54. Róma. A Juventus veterán középpályását, Attilio Lombardót meghívták az olasz labdarúgóválogatott keretébe. A torinói játékos a Francia- országban kedden kezdődő négyes tornára készülő itáliai gárda keretében a Piacenza játékosát, Eusebio Di Francescót helyettesíti. Di Francesco azért nem tarthat a nemzeti együttessel, mert klubjánál számítanak a játékára a június 14-én vagy 15-én megrendezendő, Cagliari elleni osztályozón. Di Francesco a Piacenza történetének első olyan játékosa, akit meghívtak az olasz labdarúgó-válogatottba. Könnyen lehet, hogy hamarosan Alessandro Del Piero is kénytelen lesz elhagyni a válogatottat. A fiatalembernek az a szemsérülés okoz gondot, amelyet akkor szenvedett el, amikor a német Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-döntőn az arcába vágódott a labda. A spanyol Real Madridban szereplő védő, Christian Panucci hétfőn csatlakozott a kerethez. Szintén az itáliai nemzeti csapathoz kapcsolódó hír, hogy a középpályás Demetrio Albertini a június 8-i Brazília elleni találkozó után elhagyja a keretet, mivel műtét elé néz. *