Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)

1997-06-30 / 177. szám

1997. június 30., hétfő Hazai Tükör Dhnántúli Napló 3 Az MSZP választmánya már a választásokra tekint Feltétel a frakcióhűség Számvevőszéki jelentés a helyi önkormányzatok gazdálkodásáról Tulajdonuk nagy részét elveszítették A települési önkormányzatok gazdasági ügyleteit áttekintve az Állami Számvevőszék arra a megállapításra jutott, hogy ezek a szervezetek lakásvagyonuk kétharmadát eladták, mi­közben a hozzájuk befolyt ellenérték aránytalanul kevés volt, s még ezt a pénzt is törvényellenesen használták fel. A megvizsgált 48 települési önkormányzat közül egyetlen­egy lakásgazdálkodása sem fe­lelt meg maradéktalanul a la­kástörvény támasztotta köve­telményeknek - állapítja meg az Állami Számvevőszék je­lentése. A legfőbb kifogás az, hogy az ellenőrzött önkor­mányzatok közül számos meg sem nyitotta azt az elkülönített számlát, amelyre kötelezően el kellett volna helyeznie a laká­sok értékesítéséből származó bevételeket. Sok önkormányzat ezeket az összegeket a törvényben meghatározottaktól eltérő célra, azaz nem a lakásállo­mány bővítésére, felújítására használta fel. A számvevőszéki ellenőrök megállapítása szerint a sza­bálytalanságok kialakulásában nagy szerepet játszott, hogy a lakások tényleges eladási ára és forgalmi értéke között na­gyon jelentős különbség volt. Az arányokat jól érzékelteti az a tény, hogy az önkormányza­tok ebből eredő vagyonvesz­tése mintegy 70 százalékosra tehető. Az önkormányzati la­kások elidegenítéséből szár­mazó bevételeket ráadásul je­lentősen csökkentették az ér­tékesítést lebonyolító szerve­zetek magas költségei. Ezek sokszor meghaladták a vételár 20-30 százalékát. A vizsgálat tapasztalatait az ÁSZ úgy összegzi, hogy az önkormányzati lakások eladá­sából származó bevételek gyakorlatilag elvesztek. Az Állami Számvevőszék mindezek alapján azt javasolja a Pénzügyminisztériumnak, hogy tekintse át, milyen lehe­tőség kínálkozik az önkor­mányzatok lakáscélú forrásai­nak bővítésére. A Belügymi­nisztériumnak ugyanakkor azt tanácsolja az ÁSZ, hogy a tárca vagy fordítson nagyobb figyelmet a hatályos törvé­nyek betartatására, vagy kez­deményezze a már elavultnak minősíthető törvények meg­változtatását. Gyors, pontos és fájdalommentes. Bemutatták nálunk is a világ egyik legkorsze­rűbb homeopátiás diagnosztikai készülékét, amely számítástechnikai módszerekkel feltér­képezi a szervezet energiamezéit és csaknem 3000 „kérdésével” nagy pontosságú diagnózist ad a vizsgált személy állapotáról, a fenyegető betegségekről. fotó: feb/diósi imre A kegyelet vámszedőinek alkonya Jövőre már nem működhetnek a kórházak területén és köz­vetlen közelében temetkezési vállalkozások. Erről a kegyeleti közszolgáltatásról szóló új törvény rendelkezik majd, amit feltehetően még az idén elfogad az országgyűlés. Az MSZP választmányának hétvégi ülése véglegesítette az 1998-ban induló országgyű­lési képviselő-jelöltek kivá­lasztásának elvét és rendjét. Eszerint az MSZP 1998-ban is önállóan indít jelölteket. A párt alapszabályának megfe­lelően a jelölteket a helyi szer­vezetek maguk választják ki, az országos listát pedig a kong­resszus határozza meg. A párt vezetése nem avatkozhat a ki­választásba - közölte Baja Fe­renc választmányi elnök. Az elfogadott előterjesztés értelmében az MSZP minden egyéni körzetben olyan jelöltet kíván állítani, aki tapasztala­tokra tett szert az elmúlt évek­A hét végén az ellenzéki pár­tok közül ezúttal az MDF, az MDNP és a Kisgazdapárt hal­latott magáról. Az MDF Országos Választmá­nyának vasárnapi ülése után Lezsák Sándor beszámolt arról, hogy a márciusi országos gyű­lés óta erőteljesen növekszik az MDF taglétszáma, és számos új helyi szervezet is alakult. Belpolitikai kérdésekről szólva az MDF elnöke „súlyos botránynak” nevezte a földtör­vény tervezett módosítását. Ki­fejtette: ha a parlamenti lehető­ségek kudarcot vallanak, akkor az MDF mindent elkövet a nép­szavazás kiírása érdekében. A pártelnök elfogadhatatlannak véli, hogy a kárpótlási jegyek körül kipattant 50 milliárd fo­rintos botrány részleteit titkosí­totta a kormányzat. A Magyar Demokrata Nép­párt parlamenti frakciójának Amennyiben a jelenlegi ten­denciák folytatódnak, akkor az év végére a 40 milliárd fo­rintot is elérheti a társada­lombiztosítási alapok hiánya, vagyis mindenképpen pót­költségvetésre lesz szükség - közölte a népjóléti miniszter vasárnap, útban Visegrád felé az egészségügyi médiahajón. Kökény Mihály elmondta, hogy a tárca és az egészségbiztosító a gyógyszerkassza várható 10 milliárd forintos túllépésének csökkentése érdekében a gyógyszerárak mérséklését szorgalmazza a gyártóknál. Ari Lajos, a Kórházszövetség elnökségi tagja szerint szinte bizonyos, hogy az idén újabb ben az önkormányzatokban, il­letőleg a kormányzati és a par­lamenti munkában. A szocia­lista színekben induló szemé­lyeknek vállalniuk kell, hogy amennyiben kiválnak az MSZP parlamenti frakciójából, le­mondanak mandátumukról. A szocialisták ismét tervezik a választási szövetséget az MSZOSZ-szel, a BIT-tel, az Iíjú Szocialistákkal és a Nyug­díjasok Szövetségével. Az MSZP választmánya üd­vözölte a földtörvény módosí­tását, leszögezve, hogy minden megoldást támogatnak, amely a külföldiek földszerzését meg­akadályozza. Ugyancsak üdvö­zölték a Vatikánnal kötött meg­állapodást is. tagjai egy-két kivételtől elte­kintve indulnak az 1998-as vá­lasztásokon és a mandátumok 10 százalékára számítanak - je­lentette ki Szabó Iván pártel­nök, frakcióvezető szombaton. A pártelnökség, a képviselő- csoport és a helyi elnökök rész­vételével megtartott tanácsko­zást követően elhangzott, hogy az egyéni választókörzetek 50 százalékában már megegyezés született a jelöltekről és a jelöltállítás a nyár folyamán be­fejeződik. A Független Kisgazdapárt Országos Elnöksége tiltakozá­sát fejezi ki amiatt, hogy Szlo­vákiában mostantól már csak szlovák nyelvű bizonyítványt kaphatnak a magyar diákok - közölte Horváth Béla, az elnöki kabinet vezetője. Homoki János képviselő elmondta: „a párttag­ság a politikai alvilág támadása ellenére egy emberként áll a pártelnök mögött”. kórházak válnak fizetésképte­lenné. Molnár Ilona országos tisztifőorvos pedig úgy vélte: az ÁNTSZ csődbe is mehet, ha nem kapja meg a működéséhez szükséges félmilliárdot. Kiss József, az egészségbiz­tosító főigazgató-helyettese a táppénznél remél megtakarí­tást. Mint mondta, egyre keve­sebben veszik igénybe ezt az el­látást, számításaik szerint ezen 2,5 milliárd forint megtakarí­tása lehet a tb-nek. Szóba került az egészségügy privatizációja is. A miniszter elsősorban a háziorvosi szolgá­latoknál tartja lehetségesnek a rendelők magánkézbe adását, de a szakrendelők esetében sem zárja ki a privatizációt. A több tárcát is érintő szabá­lyozás kiterjed a temetkezés­sel összefüggő valamennyi kegyeleti, közegészségügyi, vállalkozási és önkormányzati feladatra, hiszen a megválto­zott tulajdonviszonyok és az eldurvult piaci verseny miatt a rendezés nem tűr halasztás.-Mit várhat a lakosság az új törvénytől? - kérdeztük Horváth Csabát, a Belügymi­nisztérium osztályvezetőjét.- Szigorú feltételekhez köt­jük, hogy kik és milyen temet­kezési szolgáltatást végezhet­nek. A tervezet szerint leg­alább középiskolai végzettség és egy államilag elismert vizsga kell majd ehhez a vál­lalkozáshoz. A hozzátartozók megnyug­tatására a hamvasztóüzemek­ben egységes nyilvántartást kell létrehozni. Igény esetén a rokonok személyesen vagy videofelvétel révén ide is „el­kísérhetik” majd szerettüket. Az önkormányzatok várha­tóan árhatósági jogkört kap­nak. így az adott településen ők határozhatnák meg a sírhe­lyek árát, a temetőn belüli szolgáltatások - a ravatalozás, a belső szállítás - díját. Azáltal, hogy a kórházak­ban megszűnik a temetkezési „üzletelés”, a hozzátartozók­nak nem kell majd retorzióktól tartaniuk akkor, ha mondjuk nem a boncmester ajánlatát fogadják el. Jó lenne, ha emberi méltó­ságunkat élve és holtan is megőriznénk, s a temetők vi­rágos, fásított emlékparkká válnának. (németh) Hírcsatorna Tévészavazás csütörtökig. Az Országos Rádió és Televí­zió Testületnek július 3-ig kell döntenie arról, hogy mely pá­lyázók nyerték el a két országos kereskedelmi televízióra kiírt pályázatot. Amennyiben a tes­tület nem tud eredményt hir­detni, akkor a törvény szerint önmagát oszlatja fel. Nyílt archívum nyílt. Végle­ges helyére, a budapesti Közép­európai Egyetem (CEU) köz­ponti épületébe került és meg­nyitotta kapuit a Soros György által 1995-ben alapított Nyílt Társadalom Archívum. Beje­lentették: az intézmény össze­gyűjti és a kutatók, az érdeklő­dők rendelkezésére bocsátja a második világháború utáni kor­szak térségünkre vonatkozó írott dokumentumait. 2000 km kerékpárút. Az idén 350 millió forint áll ren­delkezésre több mint 300 kilo­méternyi kerékpárút kiépítésé­hez, és ebben az ütemben ha­ladva az ezredfordulóra elké­szülhet a tervezett 2000 kilomé­teres hálózat - közölte Kovács Kálmán, a KHVM politikai ál­lamtitkára a tótszerdahelyi ke­rékpárút szombati felavatása alkalmából. Református diáktalálkozó. Huszonnégy magyarországi, felvidéki, kárpátaljai és erdélyi iskola diákjai és tanárai vesz­nek részt a Magyar Református Gimnáziumok I. Világtalálko­zóján, amely vasárnap kezdő­dött Békésen, s jövő vasárnap, július 6-án fejeződik be. A 24 iskolát négy-négy diák és egy- egy tanár képviselte. Szent László Szövetség. Ün­nepélyes keretek között vasár­nap tartotta meg a Pest megyei Halásztelken a közelmúltban alakult Szent László Ifjúsági Szövetség zászlóbontó rendez­vényét. A szövetség pártpoliti­kától mentes, nemzeti szellemi­ségű, a keresztény értékrenden alapuló nyitott szervezetként kíván működni. Több szifilisze«. Az év első öt hónapjában csaknem kétszer annyi új szifiliszes beteget re­gisztráltak az orvosok, mint az elmúlt esztendő hasonló idő­szakában. Ma százezer lakosból átlagosan ketten szenvednek vérbajban. A kialakult helyzet­ről a szakemberek országos ér­tekezletet tartottak. Halálos baleset. Egy harminc év körüli olasz autós életét vesztette, amikor szombat dél­előtt frontálisan összeütközött egy autóbusszal a Ferihegyi gyorsforgalmi út Pestlőrinc és a repülőtér 1-es terminálja kö­zötti szakaszán. Ellenzéki pártfórumok Pénzügyekről az egészségügyi médiahajón Elúszó milliárdok nyomában A nyár a pihenés és a viccek évadja Bajor Imre és Koós János szívesen és gyakran játszanak együtt: produkcióikból igazi vidámság árad. Nem csoda, hogy országszerte népszerűek. Jó barátok. Az állandó ugratás, vic­celődés csak játék: ahogy mondani szokás, félszavakból értik egymást. A nyaralás előtti pillanatokban beszéltek terveikről. A védekezés kettős módszere Az orvosok újabban egy csomag Durex óvszerrel és használatának fontosságát ecsetelő szórólappal is ellát­ják azokat a fiatal nőket, akik először íratnak fel ma­guknak fogamzásgátló tab­lettát. Ma már Magyaror­szágon a fiatalok többsége tisztában van vele, hogy nemcsak a nem kívánt ter­hesség, hanem a még ennél is sokkal kevésbé kívánt, szexuális úton terjedő be­tegségek ellen is védekez­niük kell. Ehhez pedig a tab­letta önmagában kevés. A Durex és az Organon kampánya („Indulj ve­lünk!”) ezt szeretné még in­kább tudatosítani minden fiatal és kevésbé fiatal em­berben. Bajor Imre:- Nyári terveimet egy szóban össze tudom foglalni: pihenés. Már alig várom! A családom nemkülönben, megígértem ne­kik, hogy a júliust és az augusz­tust csak velük töltöm. Évad közben sajnos alig jutott rájuk időm. Reggel elmentem otthon­ról és legtöbbször éjfél felé ke­veredtem haza. Igaz, minden hónapban volt három „családi nap”, amikor semmilyen sze­replést nem vállaltam. De ez túl kevés. Június 24-én volt az utolsó fellépésem a Budai Parkszínpadon, és most eluta­zunk. Először a Balatonhoz - lehet, hogy Koósékat is meglá­togatjuk Földváron -, aztán va­lahová külföldre, ahol telefo­non sem érnek utol. Mint minden színész, én is szeretek a figyelem középpont­jában lenni, de jólesik majd egy kis csend. Nem hiányzik, ha néhány hétig nem csöng reggel­től estig a telefon. Végre eleget játszhatom másfél éves Lili lá­nyommal és a nála pontosan egy évvel fiatalabb Marcival. Ok szerencsére nagyon jól van­nak, nem fáradtak, mint én. Néhány hét alatt átáll majd a bioritmusom és valóban pi­henni tudok a feszített tempó után. Feleségem, Hámori Esz­ter is nagyon váija már, hogy néhány hónapig reggeltől estig együtt legyen a család. Szeptembertől újra járjuk az országot Koós Jánossal. 1998 januárjára tervezzük új közös műsorunk bemutatóját a Vidám Színpadon. A számok nagy ré­szét Trunkó Barnabás úja és legalább két hónapos próbaidő- szakot szeretnénk, hogy igazán jó legyen az előadás. Addig is mindketten tovább játsszuk majd szerepeinket a különböző színházakban. Én a Radnóti Színházban Molnár Ferenc Jó tündérét és a Vidám Színpadon az Apa csak egy van című bo­hózatot. De most a saját gyere­keimmel játszhatom végre, amennyit csak akarok. Boldo­gan vállalom az apaszerepet! Koós János:- Balatonföldváron van egy vitorlásom, Fülén egy kis pa­rasztházam és imádom Buda­pestet. A Balaton, Füle és a fő­város között „harmonikázom” a nyáron. Három egészen más vi­lág. Földváron vitorlázás, Fülén nomád élet a nádfedeles pa­rasztházban, ahol teljes csönd és nyugalom van. Pestre is feljövök néha, meg­látogatom a fiamat. Mozart, a muzikális rothweiler sem búja sokáig nélkülem. Lányom Duisburgban, a Nyomorultak­ban énekel egy évig: hozzá is kiugrunk időnként. Bajor Imré- éket bárhol szeretettel látjuk: Fülére biztosan eljönnek, már csak azért is, hogy jókat aludja­nak. Imre azt állítja, csak ott tudja igazán kialudni magát. A Balatonon talán a vitorlásra is felmerészkednek. Nem csak a színpadon vagyunk szívesen együtt. Állandóan ugratjuk egymást, viccelődünk, ez a ba­rátság jele. Szeptember közepétől, amíg el nem kezdődik a kőszínházi évad, együtt járjuk majd az or­szágot. November táján kezd­jük új műsorunk próbáit a Vi­dám Színpadon. Ä premier ja­nuárban lesz. De most nyár van: vár a fülei béke és a bala­toni vitorlázás. Sajó Yvette

Next

/
Oldalképek
Tartalom