Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)

1997-06-25 / 172. szám

1997. június 25., szerda Háttér - Riport Dünántuli Napló 9 Szálkák Tisztes kanca-sors A gazda büszke a lovaira. Azért mert olyan szelídek, hogy békében megférnek egymással, sosincs köztük purpárlé. Azért meg pláne, mert kis alkalmi lovasaik akár a lábaik között bújócskázhat- nak bármiféle veszély nélkül. Aztán örömmel vegyes szo­morúsággal mutat a vemhes kancára:- Bőrrákos. Huszonegy éves, és csikót vár. Nem hiz­laljuk fel, hogy eladjuk. Ná­lunk fog jobblétre szende- rülni. Ha majd kimúlik, oda­adjuk ajándékba az állatkert­nek, vigyék, etessék meg az oroszlánokkal. Kire ne? Társaságban óhatatlanul a po­litikára is sort kentünk. Sok mindent megélt, ötve­néves cimborám felteszi a kérdést:- Mi változott? Négy éve is csak azt tudtuk, hogy kire ne szavazzunk, nem? Rossz szomszédság Az üzletház bérlői örülnek, hogy egyik társbérlőjük fagy­laltot is árul. A melegben ket­ten összebeszéltek: elnyalnak 3-3 gombócot, de nem töl­csérben, mert ha közben kun­csaft érkezik, az ciki, mert a tölcsért nem tudják hova tenni.- Pohárban kértük, hogy majd visszavisszük a csetrest - meséli egyikük. - Leesett az állam, amikor a hat gombó­cért, aminek egyenként har­minc, összesen 180 forint lenne az ára, a felszolgáló há­romszáz forintot kért. Hogy­hogy? Mosogatási díj - felelte a fruska. A korsó sör meny­nyibe kerül a mosogatással? - fakadt ki belőlem. Ahhoz ma­gának mi köze? - sziszegte a fogai között, s ha igaz lenne, hogy tekintettel ölni lehet, én már el se mesélhettem volna neked az esetünket. De jó nektek! Ezzel az irigykedő sóhajjal hajdani iskolatársam támadott le a minap, amikor gyereke­ink nyári vakációjáról esett szó köztünk.- Te csak ne dumálj! A fe­leséged pedagógus, egész nyáron a lánykáiddal lehet - zárta le a témát, és köszönés nélkül faképnél hagyott. Megértem hirtelen harag­ját. Állásban vannak ugyan, de még nincs annyi szabadsá­guk, meg egyébként sem tud­nák azt úgy kivenni, hogy a tanév kezdetéig valamelyikük a gyerekekkel lehessen. Any- nyi pénzük meg nincs, hogy befizethessék csemetéiket a csábítóbbnál csábítóbb tábo­rokba. Szórólapok Ismerősöm rám fröccsend dühét. Munkahelye köztéri parkolójában alig van nap, hogy valamilyen szórólapot ne tennének kocsijának ablak­törlője alá.- Milyen jogon nyúlnak az autómhoz? Ráadásul van, aki annyira sietve végzi ezt a munkát, hogy a reklámla­pocska kiemelése közben de­rül ki, eldeformálta az ablak­törlőkart. Mondd, ez ellen nincs semmilyen megoldás? Ha lehetne, istenuccse el­árulnám neki a védekezés le­hetséges módozatait. B. Murányi László Bemutatták a Nissan új szedanját, amely a Laurel névre hallgat. Ez a luxuskiadás négyajtós, és a gyártók szerint az idősek és a fiatalok egyaránt kedvelik majd FEB-Reuters Madarakkal ébredő Szikár, sovány testén zászló­ként lobban a feslett fehér ing. Ülünk az x-lábú asztalnál, akár egy világvégi kertben. A „Til­bury” nikotinsárgán tekergő csíkjai újra kifordulnak a puha dohánypapírból, a papír meg a bőgős, megvastagodott ujjai közül.-Nem az én kezemre áll - morogja a bajsza alatt Gulyás József, de azért csak bíbelődik tovább. - Nem adom fel. - Rám néz, gyűrött arcára fanyar, sze­líd mosoly gyűr újabb ráncokat. Az elmúlt néhány évből úgy idéződik föl bennem ösztövér alakja, hogy a járdaszélen áll­dogál kialvatlan, beteg sze­mekkel, és mindig ebben a fes­lett fehér ingben, és mindig va­lahol a bakterház és a Tárna Sö­röző között félúton. Forgalmas pontja ez a városnak. Itt ajánlja fel a munkaerejét - csákányhoz szokott inas, sovány karjait - napszámra. Most kisfröccsöt szopogat az x-lábú asztalnál, és végre a fris­sen sodort cigaretta is enge­delmesen felparázslik. A negy­vennyolc éves férfit - aki Kom­lón még a Kun Béla Gimnázi­umban érettségizett, majd 18 évet húzott le a bányában, s most alkalmi munkákból él - a csövezés hónapjai után a na­pokban végre valaki befogadta. Egy levelet simít az érdes, esőmarta asztallapra. Az 1967- ben érettségizett osztály tagjait invitálja a június 28-án rende­ződő 30 éves találkozóra.- Akkor még a Tisza Bútor­gyárba készültem műbútorasz­talosnak - mondja. - Föl is vet­tek, de apám nem engedett. Ka­tonatisztnek szánt. Belekóstol­tam az ejtőernyőzésbe, és az is megfordult a fejemben, már a katonaság után, hogy apám szü­lőfalujában, Sándorfalván ká­dárnak tanulok.- Elég magas voltam - még a kormányőrségnél is jelentkez­tem. Mindenképpen el akartam menni otthonról. Még Losonczi Pállal is szegről-végről valami­lyen távoli rokonságban álltunk - talán arra gondoltunk, hogy segít? De Losonczi nem büszke rám, nem kell félni! Ki gondolná róla, hogy 1988-ban azért került ki a bá­nyából, mert a munkatársát csákánnyal fejbe vágta?- Huszonhét hónapig szol­gáltam a határőrségnél, mire le­szereltem, a testvérem elhasz­nálta a ruhámat. Öt saját gyere­ket és nevelőotthoniakat nevelt az anyám - segítette ugyan az állam, de soha nem éltünk könnyen. Apám feltételt sza­bott, hogy csak úgy maradhatok otthon, ha bányába megyek dolgozni - és akkor még a be­szervezésért is járt pénz, ha jól tudom. dolgoztam! Dolgoztam a bá­nyában, dolgoztam otthon a fe­leségem mellett, aki varrónő volt, és volt otthon négy varró­gépünk is. Napi két-három órát aludtam, mindig fáradt voltam. Nem jutott egymásra elég időnk. Az egyik lány a válás után nálam maradt, én neveltem két évig, én fogtam kordába, de amikor őt is elcsalta tőlem, attól fogva kezdtem el zülleni, inni. Szakáll, borosta, a ruházatom - csak rám kell nézni! A nagyob­bik lányom, unokám Dombóvá­ron, a kisebbik Döbröközön él. Két éve nem láttam őket. Kortyol a fröccsből. Fejében talán családi perpatvarok nehe­zen gyógyuló emléke, vagy csak a kertekre köszönő esték gyógyító csendje jár. A kertek szomjúsága, amikor a föld a víz langyos permetét várja. Leg­alábbis a mai napja, este kilenc óra tájban, ezzel a fütyörészve végezhető feladattal zárul.- Akit leütöttem, fiatal gye­rek volt - szólal meg kisvár­tatva egy újabb adag dohány becsomagolásának hosszúnak ígérkező kísérlete közben. Szórakozott, játszott velem, a családi bajaimmal. Becsüle­temben sértegetett. Szerencsére nagyobb baja nem lett, úgy­hogy a dr. Földi, az orvosa, gyorsan ki is dobta a kórházból. En meg a feleségem után el­vesztettem a munkahelyemet is. dolgoztam, éjjel őrként az épí­tőanyagra vigyáztam. Akkorra én már rég megtanultam nyitott szemmel aludni. Közben Kom­lón, a Vörösmarty utcai laká­somat kipakolták. Az ezeröt­száz könyvemmel együtt... A rendőrség? Azt mondták, mondjuk meg, ki volt! Én az­után a lakás ajtaját soha be nem zártam. Egy csórón már mit ra­boljanak? Ruháim, irataim vesztek ott. Utána is vettem könyveket, de elolvasásuk után mind oda­adogattam tíz forintért annak, aki vitte. Már négyévesen tud­tam olvasni, meg lehet kérdezni az anyámtól. Olvastam én klasszikust, krimit - a politikait nehezebben gyúrom meg ma­gamban. Tavaly, amikor a la­kásrezsi, az adósságaim fölsza­porodtak, hagytam a lakást, le­gyen 40 ezerért az állambácsié. A bútorokat szétvertem. A mai napig úgy vannak. Csavargó lettem. A szülői házba közös megál­lapodásuk szerint vissza nem költözik. Nem költözne tapin­tatból sem, de a kertjét főként ő tartja rendben most is. Azét a házét, ahonnan az édesanya ne­velőotthoni gyerekei is kirepül­tek az ottani, a dávidföldi „di­vat” szerint.- Sokfelé hívnak ásni, ka­szálni. Még Sásdra, Tartósra is. Aki nem talál magának munkát, az a szegény ember - mondja fanyarul. - Csavargó élet, de becsületem van. Van ahol a la­káskulcsot is a kezembe nyom­ják. Öten voltunk testvérek - már gyerekkorunkban rá vol­tunk szoktatva a munkára. Én meg amúgy is olyan vagyok, hogy nekem valamit mindig csinálnom, mindig mozognom kell. Anyámnál most a vízórát kell átrakni - én beszéltem rá, hogy legyen a miénk is külön. Ahol most lakom, jól megle­szek. Már egy hétre megvettem a kaját, főzni tudok. Én soha nem akartam meggazdagodni, és egy ilyen embernek ne is le­gyenek igényei. Különben se várok már az élettől különö­sebbet. Új életet kezdeni, egy új asszony oldalán? A 48 évem­mel úgy érzem, abból is kime­neteltem.-Nem, én soha nem álmo­dok, nekem nyugodt a lelkiis­meretem. Párna nélkül alszok. Talán kölyökkorom óta. És mindig kemény ágyon. Azóta talán, amióta apám nyakcsigo­lyán vágott. Gulyás Jóskával, akit volt munkatársai, cimborái hol Kondárnak, hol Kondásnak ne­veznek, Istenről is elbeszélge­tünk. Azt mondja, ő tiszteli a vallást, ha Istent nem is tudja elképzelni. Egyszer csak megcsörren va­lami a pohara mellett. Egy kis alumíniumlemezke, rajta a szám: 4769. Fölnevet:-4769! Ez volt a márkaszá­mom Zobákon, de ott is csak két évig voltam.- Most is nyitott szemmel al­szom - mondja mielőtt búcsú­zunk. - Most is fönn vagyok már hajnalban. Ilyenkor 3 óra 10 és 15 között szólalnak meg a madarak. Akkor kezd deren­geni. Próbálom eltalálni, me­lyik melyiknek a hangja, de ha az ember egyedül van, nagyon szépen el tud beszélgetni saját magával is. Azt azért nem mondanám, hogy elégedett va­gyok a sorsommal - mondja végül. - Inkább beletörődött. Szedelőzködünk. Szomjasak a délre néző öreg kertek is a vá­ros alatt. Bóka Róbert- 1971. május 2-án tíz órakor kötöttem házasságot - mondja akkurátus pontossággal - de már 1983-ban külön mentünk. Abban az időben marha sokat- A csákányos dolog után elmentem Pécsre maszek kő­műves mellé, de mivel nem je­lentettek be, otthagytam őket. Harkányba jártunk le - nappal „Egy évig élhettem (a) magyarországi álmom” A vizsgáknak vége van. A legtöbb diák hazamegy, de néhányan itt maradnak még egy kis vakáci­óra, és csak azután hagyják el Pécset, hogy hazatérjenek szülővárosukba. Kö­rülbelül hatvanan voltak. Hatvan kül­földi diák, akik a Nemzetközi Oktatási Központ szervezésében a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemet válasz­tották, hogy a tanulmányaik egy részét itt végezzék. De miért Magyarországon és miért Pécsett?- Azért jöttem ide, hogy gazdagítsam a nőkkel kapcsolatos tapasztalataimat - nevet Sandro Zic (24), aki Németor­szágból, Stuttgartból érkezett. Ma este az ő konyhájában nagy főzés lesz. Egy búcsúbulit tartanak a külföldi diákok. Sandro: „De komolyan, szerintem ha valaki más országban tanul, szélesedik a látóköre, és ezt fontosnak tartom. Magyarországot azért választottam, mert itt valami történik. Ez az ország a változás legérdekesebb stádiumában van. Magyarország negyvenévi kom­munizmus után (egy előzési) verseny­ben van, amibe én közelről szeretnék bepillantást nyerni.” Míg a diáktársai többsége csak fél­évre jött, addig Sandro egy egész évet töltött itt. Ő már nem először járt Ma­gyarországon. Mint ahogy a legtöbb diákét, az ő tanulmányait is egy euró­pai oktatási program, a TEMPUS fi­nanszírozza. Ez a program lehetőséget ad a programban részt vevő egyetemek közti cserére. Azoknak a diákoknak, akik nem vesznek részt a programban 2100 dollárt kell fizetniük, hogy a JPTE-n tanulhassanak. Ha ez a költség túl nagynak bizonyul számukra, a Nemzetközi Oktatási Központ körül­belül 600 dollár kedvezményt ad. A TEMPUS havi ösztöndíja mintegy 70 000 forint. Sandro szerint meg lehet élni ennyi pénzből. ,,A magyar emberek nincsenek fel­készülve arra, hogy a kialakulóban lévő kapitalizmus sötét oldalait is el­fogadják” - folytatja Sandro kritiku­san. „Emellett még negatívumként fi­gyelhető meg az emberek mentalitásá­nak megváltozása”. Sandro úgy gon­dolja, hogy a magyarok visszahúzó- dóbbak és távolságtartóbbak lettek. Sandro: „A laza hozzáállás is nagyon jellemző. Már korán reggel sörrel in­dul a nap, és azt a munkát, ami egy óra alatt elvégezhető, három óra alatt feje­zik be. És sokszor arra törekednek, hogy átverjék az államot a kiskapuk megtalálásával.” Ezen Sandro nevet. Antje Kohlrusch (23) egyetért Sand­roval a mentalitásváltozással kapcso­latban. „Az emberek szeretnek külön­böző státuszszimbólumokkal feltűnni. Például márkás ruhákkal és mobiltele­fonnal”. -jegyzi meg. Viszont szerinte a magyarok nagyon vendéglátóak, kedvesek és segítőkészek. Antje is német, és Göttingenben tanul német fi­lológiát, szociológiát és finnugriszti- kát. Az otthoni finnugrisztika tanszék, sajnos, kevés lehetőséget nyújt, és azért jött Magyarországra, hogy sza- kosodhasson a magyar nyelvre. A fia­tal német diák fantasztikus élmények­kel gazdagodott itt. „Mindig arra vágy­tam, hogy hosszabb időt tölthessek Magyarországon. A vágyam valóra vált: egy évig élhettem a magyaror­szági álmom.” A Nemzetközi Oktatási Központ vezetőjeként Álmos Ella toborozza a külföldi diákokat és szervezi magyar- országi tanulmányaikat. Ez a program 1991-ben indult be. Az érkező diákok száma évről évre nő. „Főleg a rend­szerváltás, 1989 óta vált vonzóbbá és elérhetőbbé Magyarország a határon túli diákok számára” - mondja Álmos Ella. „Egész Európából érkeznek hoz­zánk. A legtöbbjük Németországból, Spanyolországból és Nagy-Britanniá- ból jön, de Amerikából is vannak tanu­lóink.” Nagyon sajnálja, hogy ez Pécs utolsó éve a TEMPUS programban. De van remény egy új lehetőségre a Socrates nevű európai szervezet támo­gatásával. Novemberben születik dön­tés Magyarország felvételéről a szer­vezetbe. Szűkös anyagi keretekkel dolgoz­nak, mert az intézet kevés támogatást kap az egyetemtől. így sok az elvég­zendő munka a kis számú csapat szá­mára. Ella: „Emellet még hiányt szen­vedünk angol anyanyelvű előadók­ban.” A jelenlegi oktatóink mind­egyike volt már az Egyesült Államok­ban az oktatói csereprogram résztve­vőjeként. Arra a kérdésre, hogy a diákok miért Pécset és nem Budapestet választják, Ella így válaszol: „A NŐK által kínált lehetőségek érdekesebbek a külföldi­eknek, mert szélesebb skálájú prog­ramból választhatnak.” A tanulók sok­féle kurzust felvehetnek. Magyar nyelvi, közgazdaságtani, politikai, jogi, szociológiai, kulturális és törté­nelmi előadásokat látogathatnak. Ella szerint sokan azért jönnek Pécsre, mert kisebb, mint Budapest, és barátságos egyetemista légkör övezi. „Itt a diá­koknak nincs olyan érzésük, hogy le­merülnek a nagy tömegbe” - magya­rázza a Nemzetközi Oktatási Központ vezetője. A helyszín újra Sandro konyhája. A fiatalok kicserélik címeiket, és megígérik egymásnak, hogy írni fognak. Hátizsákjukat sok új ta­pasztalattal megtöltve indulnak vissza a hazájukba. Egyetértenek abban, hogy nem ez volt az utolsó látogatásuk Magyarországon. Van Wely Miklós I é

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom