Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)

1997-06-23 / 170. szám

1997. június 23., hétfő Háttér - Riport Dhnántúli Napló 9 Ma kezdődik a Legfelsőbb Bíróságon a TRIBU nyilvános fellebbviteli ügye Hol van 1,35 milliárd forint? Az elsőfokú ítélet kihirdetése közben, a kilenc év börtön halla­tára könnycsepp szökött Tribuszer Zoltánná elsőrendű vádlott szemébe. I)e vajon mit várt - várhatott - az egykori komlói be­tétgyűjtő cég, a TRIBU BT tulajdonosnője? Hiszen a magyar bűnüldözés történetének legnagyobb szabású (legszámosabb) csalás-sorozatának főszereplője lett. A Legfelsőbb Bíróságon ma kezdődik az ügy nyilvános fel- lebviteli tárgyalása, s péntekre megszülethet a jogerős ítélet is. Közel 25 000 rendbeli csalás és egyéb bűncselekményről szól a vádirat, s mai áron számolva közel 6 milliárd forint értékről, amiből 4 milliárd forint a kár. Bár tény, hogy amikor a rend­őrség közbelépett, még „csak” 14 531 károsult volt és 1,35 milliárd forint a hiány a TRIBU-ból addigra Kód Rt.-vé vált cég kasszájában. Csak emlékeztetőül: az első­fokú tárgyaláson dr. Mészár Róza, a Baranya Megyei Bíró­ság bírónője kimondta, hogy ti­pikusan a rendszerváltást kö­vető időszak bűnügyéről, piló­tajátékról van szó. Bár nem jogerős az elsőfokú ítélet most várjuk azt, hogyan to­vább? - és ezért végletes kö­vetkeztetések levonására nincs mód, jelen sorok írójának vé­leménye szerint egy, a kezdet­ben jó üzletnek látszó vállalko­zás váltott át pilótajátékká. Hi­szen 1992-ben és 1993-ban még sokat ért a kárpótlási jegy akkor, ha a privatizációban való részvételre fordították. Adott értékű kárpótlási jegyet 50 %-on lehetett megvásárolni és 150-en vagyont venni rajta, így néhány hónap alatt akár megháromszorozhatta bárki az alapösszeget! Sokan észrevet­ték ezt, s a kárpótlási jegyek közvetítéséből szép hasznot vágtak zsebre. Komlón a mun­kanélkülivé lett Tribuszer Zol­tánná is fölfigyelt a dologra; vásárolt és eladott kárpótlási jegyeket. (Hogy kik voltak még az ügylet és az ötlet hátterében, azt csak a jó isten tudja.) Min­denesetre a kárpótlási jegyek megvásárlásához egyre több pénzre volt szükség, s e pénzt a vállalkozás nagy kamatok ígé­retében tudta csak megszerezni. A hír futótűzként terjedt Komlón: A TRIBU a betett összeg után 1 hónap alatt 40 százalékos kamatot fizet! No­sza: egyre többen vették ki a pénzüket a bankból, párnahu­zatból, s még verekedtek is a cég irodája (irodái) előtt, hogy ki ért oda előbb. Időről időre egyre szélesebb körű lett a cég ügynöki háló­zata, s a hír is egyre messzebb ért. Nemcsak szájról szájra ter­jedt, hanem különféle hirdeté­sek, reklámfogások útján, s ahogy izmosodott az üzlet, úgy adtak egyre többet a látszatra: szponzoráltak különféle vállal­kozásokat, adtak választási rek­lámkampányra (pld. a Köztár­saság Párt) és sport célokra (pld. Komlói Bányász Sport­kör) és még egyetemi-főiskolai fejlesztésekre is. Volt miből, hiszen dőlt a pénz. A kisember hitt az ígéretek­ben. Hogyne hitt volna, amikor időben kifizették őt. Csak ép­pen, mint az a pilótajáték jel­lemzője: az újonnan befizetők pénzéből kaptak a régebbiek. S aki megkapta a 40 százalékot, az se vitte haza: újra és újra be­forgatta, visszatette. (Sokan e miatt bánkódnak leginkább.) De egy idő után a kárpótlás folyamata leállt (politikai vál­tozások mentén) és átmenetileg senkinek sem kellett a kárpót­lási jegy. Nem kellett Tribu- szemének, s a vele később üz­lettársi kapcsolatba lépett Kis Gecse Béla vállalkozónak sem. A közösen megalapított, s a TRIBU-ból kinőtt T & KG már csak a kézpénzre utazott. S amikor 1994 tavaszán a rendőr­ség közbelépett, már egy új cég körvonalai is kibontakoztak: ez a Kód Rt. volt. Éppen a letar­tóztatások megindítása miatt nem deríthető: vajon befekteté­sek szervezésére szolgáló me­nekülési útvonal, vagy a pénzek átmentésére szolgáló új cég lett volna az utóbbi. Tény: jogosu­latlan pénzintézeti tevékenység (betétgyűjtés) miatt indult az el­járás a cég vezetői ellen, s hosszan tartó nyomozás után emeltek vádat. A már említett Tribuszer Zoltánná mellett a másodrendű vádlott Kis Gecse Béla tulajdonostárs illetve a harmadrendű vádlott, a cég pénzügyeinek intézője, Bathó Erzsébet került a bíróság elé. Sok sok tanú és szakértő meghallgatását követően hozta meg végül is az ítéletet a Bara­nya Megyei Bíróság. Állítva: a komlói pilótajáték fő szerve­zője a pénzhez kevésbé értők (kisnyugdíjasok, kisemberek, háziasszonyok) becsapásával tett szert tetemes vagyonra. Cselekménye különösen veszé­lyes a társadalomra, s ezért az ítélet meghozásakor az általá­nos megelőzésre (generális prevenció) is tekintettel volt. Első fokon Tribuszer Zoltánnét 9 év börtönre, teljes vagyonel­kobzásra ítélte, s eltiltotta 10 évre a közügyektől. A másod­rendű Kis Gecse Béla esetében figyelemmel volt arra, hogy a tulajdonostárs nem volt bea­vatva a cég tevékenységi kö­rébe, s ezért 200 nap elzárásnak megfelelő pénzbüntetésre (fél­millió forint) ítélte. A harmad­rendű vádlott előre lépett: Bathó Erzsébet 2 év 6 hónap börtönt, teljes vagyonelkobzást kapott, s 5 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az in­doklás szerint azért, mert neki, mint pénzügyi vezetőnek volt rálátása a dolgokra. A büntető eljárás logikája egyébként a következő: ha a beszedett pénzeket befekteté­sekre fordítják, akkor mint be­fektető cég, jogosan járnak el, s nem követnek el bűncselek­ményt. Ha viszont pilótajáték­ról van szó, igen. Nos: a cég ügyeiben önállóan eljáró Tribu­szer Zoltánná mindössze egy befektetést tudott felmutatni (Komlón egy ABC-t vásárol­tak), ami inkább vitte a pénzt, mint hozta. Másrészt Tribu- szemé és ügyvédjei azt bizony­gatták: lett volna busás haszon­nal kecsegtető befektetés, csak ebben éppen a rendőrség akadá­lyozta meg Tribuszemét. A bí­róság azonban ezt nem hono­rálta. Az elsőfokú ítélet után Tri­buszer Zoltánné ártatlanságát hangoztatta, s ügyvédje, a hazai ügyvédi kar doyenje, dr. Bá- rándy György sztárügyvéd a következőket mondotta:- Védencem ártatlan. A bíró­ság tévúton járt, amikor a bű­nösség vélelmére alapozva hozta meg ítéletét. Hiszen, ami ötvenéves ügyvédi gyakorla­tomban még nem fordult elő: az ügy indításakor még egyetlen károsult sem volt. Ha hagyják őket tovább működni, nem tar­tóztatja le őket a rendőrség, te­vékenységük biztosan meg­hozza azt a hasznot, amiből az ígért kamatokat fedezni tudják. A napokban újra kérdeztem Bárándy Györgyöt. Másodfo­kon nem ő az ügyvéd már, de álláspontja nem változott. Sze­rinte a Legfelsőbb Bíróság csak azt vizsgálja, hogy milyen szándékkal folyt a pénzgyűjtés, nem pedig azt, hogy az ered­ményes volt avagy sem. Megkérdeztem természete­sen dr. Molnár Pétert, a káro­sultak alakította Hitelezői Vá­lasztmány jogi képviselőjét is, aki nem szívesen bocsátkozott előzetes latolgatásokba. Min­denesetre elmondta, hogy az el­sőrendű vádlott esetében nem vár változást, a másod és har­madrendű vádlottaknál, a Leg­felsőbb Bíróság súlyosbíthatja az elsőfokú ítéletet. Minden­esetre számára is az a legfőbb kérdés, ami mindannyiunkban felmerült, hogy vajon hol van az az 1,35 millió forint, amivel a becsapottak kára enyhíthető lenne. Az elsőfokú ítélet után a Leg­felsőbb Bíróság bölcsességében bízva hagyta el a tárgyalóter­met a bíró, az ügyész, s mentek ki a vádlottak, védőik és a hall­gatóság. Ki-ki mást gondolva e bölcsesség alatt és más-más jogerős ítéletet várva. E jogerős ítélet minden bi­zonnyal rövidesen megszületik. Kozma Ferenc Három évvel ezelőtt a pécsi sportcsarnokot megtöltő kárval­lottak még hittek a piramisjáték szervezőinekFOTó Tóth László Bóka Róbert jegyzete A portréírás nehézségei Finom koponyája, keskeny arca, olajosán barna bőre ki­ragyog tiszta, gyolcsfehér in­géből. Együtt ragyog a moso­lyával, ahogy lehörpinti a ká­véját az utasellátóban és máris utazik tovább. Haza a családjához. A hajnalok vona­ton ébresztik. Szó szót követ. A gyerekei­ről. A derűjéről. A szorgalmá­ról erektől indás kézfeje árul­kodik. Azt hiszed, hogy máris mindent tudsz róla. De - fi­gyelmeztet - a sorsa a nyilvá­nosságnak nem eladó. Feke­temunkás. Régi ismerősöm úgy ismeri az erdők zúgását, a virágok kacér, napfényre tárulkozó táncát, mint kevesen. Virág­nyelven körülírva efféle kin­csekkel üzletel. De hogy a szép, erdőjáró szellemeket beengedi-e az otthonába, ci­vilként milyen barátságban van a világgal, arról nem be­szél. Pláne annak nem, akiben a nyilvánosság csőszét látja. Többen úgy érzik, őszinte­ségükkel a munkaadójukat húzzák csőbe. Ezen nincs mit csodálkozni. Az emberek ál­lásféltésből hogyne harapnák el a mondókájukat. És amennyire kvázi-szabadok, annyira védtelenek is. Na­gyobb baj, ha a gyanútlan fe­csegésre a barátság is csak addig ad garanciát, ameddig az érdekek azonossága tart. Legegyszerűbb lenne az ön­ként jelentkezőket a pódiumra engedni, csakhogy önként je­lentkezők nincsenek. Talán mert az emberekbe méltó­ságérzet szorult - akarom mondani: nem ismerik az önmenedzselés újmódi for­máit. Akkor jöjjenek a csú­csokon lévők. Ä tőkefelhal­mozás királyai. Akik nem ko­szos vonatokon utaznak át az életükön. Csakhogy ők részint nem szorulnak önreklámra, il­letve megtanulták, hogy cé­gük és nevük halhatatlansá­gáért naponta fizetniük kell a ma érvényes játékszabályok szerint. Állati filmcsillagok belizei nyugdíjas parkja Filmszereplésből „nyugállo­mányba” vonult állatokból áll Sharon Matola állatkertje Be- lizében, a volt Brit Honduras- ban, s a létesítmény egy egész kicsi ország kömyezettudatát ébresztette fel. Sharon állatgondozóként dolgozott egy dokumentum- filmesnél, aki a felvételek be­fejeztével, 1982-ben csak annyit mondott sztárjairól az ápolónak: Szabadulj meg tő­lük. Márpedig Sharon szerette kígyóit, jaguárjait és egzoti­kus madarait, amelyek eleve háziállatok voltak, s a szabad természetben aligha tudtak volna megélni. A baltimore-i születésű Matolának sikerült sok éves küzdelem árán meg­alapítania a Belize Állatkert és Nevelési Központot, ahová manapság a turisták mellett főleg a belizei fiatalok járnak el. A központ nem csupán a nyugalmazott filmsztároknak, hanem Belize állat- és nö­vényvilágának java számára is a megmentést hozta. Az állatkert eredetileg egy órányira volt Belize Citytől, a legnagyobb várostól. Áddig- addig mondta a magáét a saj­tóban, a politikusok körében és a brit főbiztosnál, amíg a brit katonák kezdték ellátni az állatokat hússal és gyümölcs­csel. Az akkori kormányzó egyik fogadásán Matola nya­kában egy kígyóval jelent meg: mint mondta, kivétele­sen nem azért, hogy agitáljon ötlete mellett, hanem hogy, jó közérzetet biztosítson a sérült állatnak”. Úgy tűnik, a kígyók életé­ről, az állatvilág fenntartásá­ról és a kömyzetvédelmi köz­pont megalakításának szük­ségességéről szóló előadásai maradandó benyomást tettek a politikusokra, mert hamaro­san megalakult egy ideiglenes állatkert, később, 1991-ben megnyílt a végleges, ahol Be- lize-ben honos papagájok, kí­gyók, pumák, pelikánok és tapírok láthatók. Matola eredetileg állator­vosnak készült, később azon­ban egy cirkuszban dolgozott mint táncosnő és oroszlánsze- lidítő. Most a filmvilágban tett kerülő után a nyugalma­zott „filmsztárok” ápolója s egyben a belizei Állatkert és Nevelési Központ vezetője. Minél kevesebbet eszel, annál tovább élsz Amerikai biológusok tíz évi kutatás után állítják, hogy he­lyes táplálkozással bárki meghosszabbíthatja az életét. A jelszó: annál tovább élsz, minél kevesebbet eszel. A majomkísérletek során az ál­latoknak rendszeresen az át­lagosnál harminc százalékkal kevesebbet adtak enni, ám a mennyiségi hiányt a tudósok igyekeztek vitaminokkal és ásványi anyagokkal pótolni. A „túlélési stratégiára” át­állított alultáplált majmok szabadon élő és étkező társa­ikhoz képest kisebb növésűek és soványabbak, testhőmér­sékletük alacsonyabb, anyag­cseréjük lassúbb. Mindezek olyan tényezők, amelyek egyes szakértők szerint kés­leltetik a sejtek öregedését és pusztulását. A majmok szer­vezete más szempontból is kedvezően reagált az éhezte- tésre: csökkent az állatok vér­nyomása, illetve a vérük zsír­sav szintje, miközben a ,jó” (infarktus ellen védő) kolesz­terin mennyisége megemel­kedett. Függetlenül attól, hogy ál­talános érvényű szabályokat még korai levonni a vizsgá­latból, hiszen a majmok átla­gos élethossza 30Áf0 év, a biológusok úgy vélik, hogy az emberek számára sem ha­szontalan a kalóriamegvoná­sos technika. Bár megfigyel­ték, hogy a majmok is állan­dóan farkaséhségről panasz­kodtak. V alamikor így hívták. Aztán áldozatul esett annak az indokolatlan átkeresztelésnek, amikor a rendőrből körzeti megbízott, a pincérből felszol­gáló, a kalauzból jegyvizsgáló, belőle meg köztisztasági al­kalmazott lett. Kár volt hivata- loskodó zsargonba burkolni te­vékenységének megjelölését, igazi városi tisztségviselő volt. A lakosság becsülte, ismerte és nevén szólította. Pali bácsi volt gyermek és ifjúkorom utcasep­rője. Pontosan jelent meg a „munkahelyén”. Órát lehetett igazítani utána, ugyanis kocsi­jának jobb oldali fogóján hosz- szú láncon egy zsebóra lógott. Tudományos szakértelemmel gurigázta be a lovak déligyü­mölcs termését hosszúnyeles, speciális lapátjára kétfajta sep­rője közül a kisebbikkel. Egyébként az „anyagból” meg­ismerte, hogy a söröslovak, a postáskocsi, vagy Zaklajda fu­Az utcaseprő varos járt az utcánkban. Sőt fel­ismerte az emésztőrendszer be­tegségének jeleit, s a gyógyítás módozatait megtanácskozta a kocsissal. Felhőszakadás esetén ő intézte, hogy a Mecsekről le­zúduló vízáradatba ne kelljen belegázolnia a gyalogosoknak. A Bercsényi utcán meg a Tímár utcán átfektette a deszkahida- kat. Hogy ilyenkor mit csinál­tak az autók? Semmit. Alig volt egy-kettő, így a Thán Nándor, meg a Kiss Viktor megvárták a vihar végét, aztán autóztak. Déli harangszóra Pali bácsi letette eszközeit és bevonult va­lamelyik lépcsőházba, amelyik éppen soros volt. Hetenként anyám vendégeként kis szalvé­tával a térdén kanalazta az az­napi menüt. Körzetében ismert mindenkit és pontosabb infor­mációkat nyújtott, mint a Reu­ter hírügynökség. Fontos ember hírében állt. Neves utcaseprő dinasztiák voltak. A Zsolnay Vilmos utcá­ban lakott a legismertebb, 16 gyermekével. Fiatal mentős ko­romban éjjel jártam náluk, mert a családfő rosszul volt. Öröm­mel fedeztem fel legalább öt le­származotton gyermekkori ru­határam tartós darabjait, me­lyek anyám révén jutottak a minden évben áldott állapotban lévő családanyához. Akkoriban az ilyesmi kézből kézbe zajlott le. (Biztos módszer.) - Az apát bevittem az irgalmasokhoz. Hajnalban a saját felelősségére hazament, mondván; az utcák nem maradhatnak söprés nél­kül, tizenhat gyereke meg ke­nyér nélkül. Kegyes volt hozzá az Isten, meggyógyult. Ma is söprik az utcát. Ennek méltatását átengedem. Csak a szépre emlékezem. Dr. Szalai István Hongkong -1997 szuvenír Hongkong átadása emlék­tárgyakban remekül kama­toztatható. Vang Fen, aki­nek emléktárgyboltja van a Hongkong Island és Kow­loon városrész között köz­lekedő komp kikötőjében, elmondta: „Életünk nagy kaszálása ez”. Az átadás al­kalmából „1997” feliratok, vagy a brit és a kínai zászlót ábrázoló trikók, karórák, sapkák, nyakkendők, ön­gyújtók, és ki tudja, mi minden kapható még. A kí­nálat szinte naponta bővül, és elárasztja a piacot a gics- cses, nosztalgikus vagy va­lóban finom, érdekes és/ vagy költséges szuvenírok tömege. A vevők mintegy 80 százalékban turisták, s köztük is főleg japánok. t 1 t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom