Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)
1997-06-20 / 167. szám
1997. június 20., péntek Baranyai Tükör Dünántúli Napló 5 Szabványkút nem kell SIKLÓS Az eredetileg tervezett napirendi pontok alaposan felcserélődtek a képviselő- testület tegnapi tanácskozásán Siklóson, ahol a legnagyobb érdeklődést a város centrumába tervezett Mól benzinkút és buszpályaudvar építése váltotta ki. A téma tárgyalása helyi nép- szavazási kezdeményezéssel indult, amelyet rövid időkérő szünetet követően a javaslatot tevő 7 képviselő visszavont. A vitában - melyben Ráday Mihály, az ismert városvédő is kifejtette véleményét - a pro és kontra érvek sorában Pávics János képviselő (képünkön) elmondta, becsapottnak érzi magát, mert korábban ígéret volt arra, hogy nem a szabványtípusú benzinkút épül meg, a látványterven viszont az szerepel. Az adok-kapok sorozat szünetében a képviselők zárt tárgyalást tartottak, amely után feltették a kérdést, el- képzelhető- e, hogy Siklóson egyedi tervezésű Mól 2000-res kút épüljön, ám erre a társaság képviselője nem tudott érdemi választ adni. A lassan tengeri kígyóvá váló vita lezárásaként név szerinti szavazásra került sor, mely első körben döntetlen eredménnyel zárult, az ismételt voksolással 10:8 arányban úgy határoztak a városatyák, hogy abban az esetben járulnak hozzá az építéshez, ha mindkét fél garanciát ad arra, hogy a tájba illő, egyedi tervezésű építményt készít. A Mól képviselője elmondta, a választ rövid időn belül megkapja a testület. Kótány J. Utoljára szombaton égett ház Postavölgyben fotó: laufer Nem gyújtogat az áramszünet Nem állja meg a helyét az a feltételezes, hogy áramszünet okozott tüzeket Kispostavölgyben. Olvasónk panaszolta, hogy gyakori ott az áramszünet. A videón emiatt elállítódik az óra, és nem működik a programozása. Az áram ki-be kapcsolása nem tesz jót a háztartási gépeknek sem. Ráadásul attól félnek, hogy az áramkiesés tüzeket is okoz. Hallottak már ilyen esetekről. Bebesi Jenó' tűzoltó alezredes, a Pécsi Tűzoltóság parancsnoka elmondta, a Kispostavölgyben, a Nagypostavölgyben és Nagyárpádon egy év alatt tizenhárom tűzeset fordult elő, ami nem kiugró, átlagosnak mondható. Ezek fele avartűz volt. Három esetben gyanakodtak arra, hogy áramszünet miatt gyulladt ki a ház, de nem sikerült bizonyítaniuk ezt. A parancsnok egyébként hangsúlyozta, ha a házak elektromos szerelése megfelel az előírásoknak, akkor nem okozhat tüzet az áramkimaradás. A DÉDÁSZ Rt.-nél megtudtuk, hogy a légvezetékkel ellátott külvárosi részeken gyakoriak a tizedmásodperces áramkimaradások. Ezeket rövid ideig tartó zárlatok okozzák. Ez a probléma tehát nem kizárólag a Kispostavölgy sajátossága. U. G. Ruhapénzek és szolgálati idők A pécsi polgármesteri hivatal köztisztviselőinek béren kívüli juttatásai (A szakszervezeti oldal adatai.) 100000 90000 80000 ' 70000 60000 ' 50000 j 40000 30000 Továbbtanulók Ruházati KázMtaáási Étkezési Szociális Jutalom Biztosítási támogatása költ légtér, kéltségtár. tóm. segély dijak PÉCS, MÁNFA Július elsején, a köztisztviselők napján lesz öt esztendeje, hogy megalkották a köztisztviselői törvényt. Módosításáról, mely ellen a Magyar Köz- tisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete tiltakozik, tegnap tárgyalt a kormány. A tiltakozás oka, mondja Horváth Sándomé, a szakszervezet megyei vezetője, hogy a továbbképzésre szánt összeget csökkentik, nem vezetik be a közigazgatási szakvizsgapótlékot, amely a magasabb szakképesítés megszerzésére ösztönözhetett volna. Kérték a túlórák kifizetését is, de ezen a területen sem értek el eredményt. Horváth Sándomé szerint amíg a közigazgatási hivatalok, földhivatalok vagy a munkaügyi központok esetében központilag garantálják az alapilletményt, addig az önkormányzatoknál a testület határozza meg annak mértékét, amely sok helyen a törvényileg ajánlott 23 400 forint alatt van. Bár a pécsi és a megyei önkormányzatnál ennél lényegesen magasabb: 31 000. Az illetmény a végzettségtől, szolgálati időtől függően különböző szorzók segítségével nyeri el végső nagyságát. Információink szerint míg egy 15 év szolgálati idővel rendelkező közalkalmazott 44 000 és 48 000 forint között keres, a köztisztviselők minimális illetménye ugyanilyen végzettséggel és szolgálati idővel 62 010, míg Pécsett, a polgármesteri hivatalban 82 150. Mánfán mindössze 18 000 forint az illetményalap, mondja Schmidt Zoltán polgármester. Továbbtanulásra nincs pénz, nincs ruhapénz sem, a közlekedési támogatás a bérletek 80 százalékának térítése mindösz- sze, az étkezési hozzájárulás 1200 forint havonta. Biztosítási díjra, szociális segélyre egy fillérük sincs. A munka annál több, hiszen nincsenek szakembereik a különböző területekre, ezért a polgármester munkáján felül az anyakönyvi feladatokat, a helyi újság szerkesztését és a falutévé vezetését is ellátja. A jegyző a gyámügyektől a mozgáskorlátozottakig mindennel foglalkozik. Saját helyzetüket nehezítenék, mondja a polgár- mester, ha irreális díjazásokat állapítanának meg önmaguknak. Cseri László Sok a hiba az adóbevallásokban A társasági adóbevallások 82%-a érkezett be a június 2-i határidőre az APEH Baranya Megyei Igazgatóságára. A késlekedők most még büntetlenül pótolhatják a hiányosságokat.-Az érintett 10 400 gazdálkodó közül eddig 8000 adta be bevallási csomagját. A korábbi évek 85-86%-os teljesítése idén is elérhetőnek tűnik. Jelentősen rontja a statisztikát, hogy mintegy 1000 olyan cég, szervezet van a regisztrációnkban, amelyeket évek óta nem tudunk megtalálni, bevallásaik rendszeresen hiányoznak. A beérkezett csomagok több mint kétharmada hibás, amit egyrészt a bonyolult adózási struktúra, másrészt pedig a figyelmetlen kitöltés idézett elő - tájékoztatott Éváné Kamarás Zsófia adóbevallási osztályvezető. Naponta 200-nál is több végzős diák, nyári munkát vállaló fiatal áll sorban a hivatalban adóigazolványt igényelve. Mint Gecséné Bor- bás Ibolya (képünkön) adóalany nyilvántartási osztályvezető elmondta, az ügyintézést lényegesen leegyszerűsíti, ha az ingyenes igénylő ívekért iskolák, diákmunka-szervező irodák jelentkeznek. A kitöltött ívek postán is visszajuttathatók a hivatalba. K. E. Itt mégsem lesz összevonás? A mozgássérült gyerekeket képző iskola összevonásával szemben 800-an csatlakoztak az aláírásgyűjtési akcióhoz. PÉCSBÁNYATELEP Ez az általános iskola a városban egyedüliként vállalkozott a mozgássérültek integrációs képzésére - állítják a tanárok. Feljáró rámpákat építettek, a tolókocsi kerekeihez szabták át az épületet, a mozgásterápia feltételeként speciális eszközöket vásároltak, minilovardát építettek, felújították a tornatermet. De a számos halmozottan sérült - epilepsziás, szívbeteg, asztmás - diák mellett a környékbeli, jellemzően hátrányos szociális helyzetű gyerekek is itt találtak odaadó, következetes pedagógusgárdára. A szülők egy része ími-ol- vasni sem tud. Többségük munkanélküli, akinek aligha futná bérletre, utaztatásra. A talajvesztett helybéliek szerint az iskola bezárásával vagy összevonásával - az egykor a bánya teremtette - városrész elsorvasztására mondanák ki a végső ítéletet. A részönkormányzatuk és a helyi környezetvédelmi egyesület szintén csatlakozott a tiltakozáshoz. A közoktatási bizottság időközben módosította eredeti elképzelését. Tekintettel a mozgássérültekre - „humanizációs okokból” - egyelőre mégsem szünteti meg a felső tagozatot.- A következő tanévben meg kell találnunk a városnak azt az iskoláját, amely optimális feltételekkel tud helyet adni a képzésnek - mondta Troska Gyula, a bizottság elnöke. Tröszt É. Hírcsatorna Kárpótlási csomagok. A korábbi gyakorlattól eltérően nem a postákon, hanem a Baranya Megyei Kárrendezési hivatalban lehet hozzájutni a személyi kárpótlási kérelmek benyújtásához szükséges borítékokhoz. A csomagok 50 forintos egységáron vehetők meg a hivatal földszinti helyiségében hétfőn és szerdán 8-15, kedden és csütörtökön 8-12 óráig. Az ügyfélfogadási időben tájékoztatást is adnak a hivatal munkatársai. (k) Juhannus Éger-völgyben. A Pécsi Magyar-Finn Társaság június 21-én, szombaton 17 órától tartja immár hagyományosan az éger-völgyi táborhelyen a finn népszokást követő nyárköszöntő ünnepét, a Ju- hannust. Az érdeklődők számára a Pannon Volán „Johannus” feliratú ingyenes különbusza 16.30-kor indul a Domus Áruház parkolójából, vissza pedig a program végén, legkésőbb 20 órakor. Egyéb buszlehetőség: az uránvárosi végállomásról 16 órakor, vagy 17.20-kor induló busszal az éger-völgyi megállóig, (b) Cápa az Állatkertben. „A tenger ékszerei” címmel nyílik június 21-én, szombaton reggel 9 órakor Pécsett, az Állatkert oktatótermében kiállítás. Az érdekes tárlaton kagylóktól a rákokig, koraitoktól a kitömött cápáig, rriurénáig ismerkedhetnek a látogatók a tengerek élővilágával. A kiállítás egész nyáron át várja az érdeklődőket. (aa) Életpályasiker. Nagyszerűen szerepeltek a baranyai fiatal vállalkozók az Életpálya alapítvány országos döntőjén. A Baranya Megyei Vállalkozói Központ által támogatott versenyzők tegnap a Néprajzi Múzeumban megrendezett díjátadó ünnepségen a második (a szentlőrinci ZZ ATTACK reklámstúdió) és a negyedik (Keraterv Bt.) helyezésért járó díjat vehették át. (I) Felismerték a hamis valutát. A Szigetvári Takarékszövetkezet felhívja a figyelmet arra, hogy komlói fiókján hamis valutát ügyfél nem váltott be. Erre csak kísérletet tettek, ők rögtön felismerték, hogy hamisítvánnyal állnak szemben, és a fiók képzett dolgozói az arra vonatkozó eljárási rend szerint jártak el. (dz) Örök fényű diplomák PÉCS Tegnap Pécsett a Kodály Kollégiumban rubin, vas, gyémánt és aranydiplomák ünnepi átadására került sor. Kovács Mihályné kollégiumi igazgató üdvözlő szavai után a pécsi Egészségügyi Szakközépiskola és a Művészeti Szakközépiskola diákjainak műsora után Spolár János, a pécsi önkormányzat közoktatási irodájának vezetője köszöntötte a pedagógusokat és nyújtotta át a diplomákat. 70 év után rubin diplomában részesült Dózsa Béla, aki a Nagykőrösi és Dunamelléki Elemi Népiskolai Tanítóképző Intézetben végzett 1927-ben. 65 év után vas diplomát vehetett át dr. Kelemen Gyuláné, Kovács Istvánná, Magyar Mária, dr. Mednyánszky Sándomé, Nagy Katalin és Resch Ottóné. 60 év után gyémánt diplomában részesült Arvay Mária, Bartos Lászlóné, dr. Hegedűs Andomé, Komlói Sándor, Lázár József, dr. Lippóy Lászlóné, dr. Morava Károlyné, Szilvássy Imréné és Zeles Benjamin. 50 év után arany diplomát kapott Búsbarna Lászlóné, dr. Czimmer Józsefrié, Gyüdi Sándomé, dr. Halász Gábomé, Hága Antalné, Lantos Jó- zsefné, Rabb Ferencné, Sávay Lászlóné, Szijjártó Henrikné és dr. Szilas Andrásné. B. R. Spolár János köszöntötte a pedagógusokat fotó: laufer l. Az Dtmántúli Napló ELŐFIZETŐINEK i Folytatjuk ez évben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és ■ hétvégére kiderül, ki az előfizetőnk, akinek egyezik | nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön a nyertes: ? _____ BS SSGB3 3j 16/ 0 9 ? 25. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel-Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel. Síyeires ^mctoiiKci khiovi is