Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)
1997-06-09 / 156. szám
1997. június 9., hétfő Hazai Tükör Dlmántuli Napló 3 Nyílt színi vita KDNP-vezetők között Csépe kontra Giczy Nincs béke a keresztényde- meg magukat. Az igazságosabb mokratak berkeiben. Erre utal a KDNP hétvégi tájékoztatóján lezajlott szokatlan közjáték: a pártelnök és a frakcióvezető-helyettes nyílt vitába bonyolódott az újságírók előtt. Csépe Béla ugyanis felszólította Giczy Györgyöt, hogy a nyilvánosság előtt ismételje meg, amit a tanácskozáson a tulajdonviszonyokkal, illetve a jogállamiság alakulásával kapcsolatosan mondott. A pártelnök rosszaiba ugyan, hogy pártbéli társa a KDNP belügyének számító megnyilatkozás kiteregetésére készteti, de kifejtette: véleménye szerint a tulajdonviszonyok nem az európai normák szerint alakultak ki, sokan jogtalanul szedték A polgárőr mozgalom célj Civilek az Magyarország közbiztonsága törékeny, tehát a polgárőrségre még sokáig szükség lesz -jelentette ki Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a szervezet hétvégi közgyűlésén. A tanácskozáson elhangzott: érthető, hogy demokratikus társadalomban a polgárőrök nem kaphatnak a rendőrökéhez hasonló intézkedési jogot, ám a fokozott büntetőjogi védelem mindenképp megilletné őket. Ezt azonban a döntéshozók egyelőre nem méltányolják. A közgyűlés éppen ezért felhatalmazta az elnökséget, hogy folytasson tárgyalásokat az illetékesekkel a polgárőrök jogállásának mielőbbi megnyugtató és célirányos rendezéséről. közteherviselés azt kívánná, hogy a gazdagabbak nagyobb részt vállaljanak a terhekből, amire akár adóreformmal is rá kellene szorítani őket. A jogállamiságot Giczy szerint megkérdőjelezi, hogy a koalíciós pártok nem engedik az ellenzék jelöltjét alkotmánybíróvá választani. Az pedig felháborító, hogy olyan miniszter- elnöke van az országnak, aki egykori karhatalmistaként az ügynöktörvény hatálya alá esik. Csépe megjegyezte: a tulajdonviszonyok bárminemű változtatása csak törvényes keretek között történhet. A miniszterelnök érintettségéről pedig úgy vélte: demokratikus választást követően jelölték a kormányfőt, s tisztségét nem kérdőjelezi meg a törvény. a a bűnmegelőzés éjszakában A küldöttek elfogadták a szövetség feladatait összegző koncepciót, amely hangsúlyozza, hogy a mozgalom alapvető célja a bűnmegelőzés. A polgárőröknek az adott településen előforduló bűncselekményekkel, illetve azok lehetőség szerinti megelőzésével kell foglalkozniuk. Különösen fontos feladat a gyermek- és ifjúságvédelem, a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a köz- biztonság jobbítása és a baleset-megelőzés. A szövetség fontos tennivalói közé sorolták a környezetvédelmet is. A közgyűlésen szóvá tették, hogy a rendőrség után az ön- kormányzatok lennének a polgárőrségek legfontosabb partnerei, de az együttműködés sok helyen egyelőre csak óhaj. Vesszővár a múzeumban. Napjaink iparosainak mestermunkái, kézművesremekei láthatók az Országos Hadtörténeti Múzeumban. A látogatók körében különösen nagy tetszést arat Faragó Gábomé budapesti kosárfonó fűzfavesszőből készített végvára. fotó: feb/diósi imre Márciusig kell összehívni az MSZP következő kongresszusát Bizakodás - belső bírálatokkal Politikai, stílusbeli korrekciók kellenek fotó: feb/diósi imre Szombaton befejeződött az MSZP V. kongresszusa. A küldöttek a beszámolók feletti vitával folytatták a munkát, miután péntek este titkos szavazással megválasztották Pusztai Csabát a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökévé. A tanácskozáson állásfoglalást fogadtak el, amelynek értelmében 1998 márciusáig új kongresszust hívnak össze. Akkor - a választmány döntésétől függően - tisztújítást tartanak, vagy meghosszabbítják a párt vezető testületéinek mandátumát. Nem hozott váratlan eseményeket, kiélezett vitákat a hétvégi kongresszus második napja sem. A fölszólalások többsége azt tükrözte, hogy a küldöttek elégedettek a gazdaság stabilizálásában elért kormányzati eredményekkel, s bíznak a választási győzelemben. A részleteket illetően azonban a párton belül is vannak eltérő vélemények. A Baloldali Tömörülés vezetői, Krausz Tamás és Filló Pál például hazánk és a multinacionális vállalatok kapcsolatait kritizálták. Elsősorban azért, mert a befektetések hasznából jószerével csak e cégek részesednek - a köz javát nemigen szolgálja tevékenységük. Vitányi Iván a szociáldemokrata tömörülés nevében azt kifogásolta, hogy a miniszterelnöki beszédből hiányoztak a kételyek, pedig a hibák elhallgatása hiteltelenné teheti a pártot a választók szemében. Sándor László, az MSZOSZ elnöke az MSZP és a szak- szervezetek viszonyát a „hűvös” és a „távolodó” jelzővel érzékeltette. Főként azért, mert az érdekegyeztetés nem kapott kellő hangsúlyt a kabinet döntéseiben. Medgyessy Péter az életkörülmények javulását helyezte kilátásba. A pénzügyminiszter úgy véli, hogy a vállalkozók már a II. félévben, a lakosság más rétegei ’98-tól közvetlenül is érzik majd a reformok jótékony hatását. Három ismert szocialista politikust arról kérdeztünk: számukra mi volt a tanácskozás legfőbb tapasztalata? Gál Zoltán: - Szerintem a miniszterelnök egyértelmű, világos perspektívát adott, s a választópolgárok is kezdik látni, hogy a reformok végig- vitelére csak az MSZP képes, őszintének kell maradnunk magunkhoz, s az is fontos, hogy olyan nyelven beszéljünk, amelyet mindenki megért ebben az országban. Suchmann Tamás: - Nem bántam meg, hogy tavaly az asztalra csaptam tagkönyvemet, de azt sem, hogy később meggondoltam magam és nem távoztam az MSZP-ből. A párt szembenézett önmagával, s mivel a polgárok bölcsebbek, okosabbak, mintsem sokan gondolnák, honorálják majd az eredményeket. Nagy Sándor: - Politikai és stílusbeli korrekciók kellenek. Ne csak szóban vigyük véghez a gazdasági növekedést. Állítsuk meg az ország kettészakadását, javítsuk az infrastruktúrát. Ha a párt vezetői nem képesek összefogni a most elhangzott eltérő véleményeket, akkor tisztújításra lesz szükség. Takács Mariann Érdemben mérlegelik az egyházak a kormányjavaslatait A héten megszületnek a válaszok A református egyház üdvözli a kormánynak azt a vatikáni megállapodástervezetben is megnyilvánuló szándékát, hogy a felekezetek támogatását az évenkénti költségvetési vitáktól függetlenítve, hosszabb távra kívánja rendezni. Hasonlóan vélekednek az evangélikusok és az izraeliták is. A három történelmi egyház vezetői a Ferenczy Euro- pressnek adott nyilatkozatukban elmondták: a tárgyalások a kormány képviselőivel folynak, és a megállapodás alapjául szolgáló javaslatokra a hét végéig írásban is válaszolnak. A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége - mint erre Bölcskei Gusztáv püspök, lelkészi és Kálmán Attila világi elnök utalt - több észrevételt tett. A volt egyházi ingatlanok visz- szaadásánál például figyelembe kell venni, hogy azok sorsáról a reformátusoknál kizárólag az adott egyházközségek presbitériumai dönthetnek. A személyi jövedelemadó újabb 1 százaléka pedig aligha helyettesítheti a költségvetési támogatást, mert az egyházakkal szorosabb kapcsolatban többnyire az idősebbek, a jövedelemmel nem rendelkezők állnak. Harmati Béla evangélikus püspök szerint el kell különíteni az oktatási, egészségügyi, szociális szolgáltatások költségeit a hitéleti támogatásoktól. Az előbbiekben ugyanis az egyházak állami feladatokat teljesítenek; természetes, hogy egy-egy gyermek, gondozott után ugyanolyan normatívát kapnak, mint az állami intézmények. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, dr. Feldmájer Péter szerint a kormány hozzájuk eljuttatott javaslatai jó tárgyalási alapul szolgálnak egy lehetséges megállapodáshoz. Az abban foglalt szándékot és a konkrét elképzeléseket üdvöz- lik a hitközségek elnökei. Nagyon sok azonban még a tisztázandó kérdés, például a volt zsidó egyházi ingatlanok ügyében. Deregán Gábor Hírcsatorna Vasas-juniális. Ha voltak is viták az elmúlt néhány évben, az MSZP és az MSZOSZ kitartott egymás mellett. Sőt a viszonyuk összehasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint a korábbi időszakban. Ez derült ki Budapesten, a Hűvösvölgyi nagyréten megrendezett Vasas-juniá- lison Horn Gyula pártelnök, miniszterelnök és Sándor László MSZOSZ-elnök tegnapi megnyilatkozásaiból. Döntés a tb-vitákban. Az alkotmánybírák ma megtárgyalják azokat az indítványokat, amelyek a társadalombiztosítási törvény módosításának különböző rendelkezéseit kifogásolták. Fidesz-perpatvar. A Fidesz Országos Választmánya a napokban kizárta a párt soraiból Zoltán Pétert, a budapesti V. kerületi szervezet elnökét. A döntés hátterében vitatott gazdasági ügylet szerepel, az érintett azonban mindezt koncepciós ügynek tekinti, s úgy nyilatkozott, ha a választmány nem vonja vissza döntését, perre viszi a dolgot. Emlékezés. Az 1951 és 1953 között kényszertáborba hurcolt ezerkétszáz kitelepítettre emlékeztek a hétvégén a hajdú-bihari Ebesen. A svájci segítséggel épülő református templom kertjében immár emléktábla figyelmeztet a második világháború utáni történelem egyik legsötétebb időszakára. Előjelöltek. A Magyar Demokrata Fórum megkezdte az ország valamennyi választókerületében az úgynevezett előjelöltek állítását - hangzott el az MDF megyei elnökeinek hétvégi országos találkozóján. Az előjelöltek „előléptetése” képviselőjelöltekké azonban pártközi megállapodások, esetleges szövetségek függvénye. Elhatárolódás. A Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége elhatárolja magát az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat tevékenységétől, illetve minden olyan roma szervezettől, amely azt kéri a cigányságtól: a többségi társadalom adott választási rendszerén belül csak a cigányság válassza meg a maga vezetőit. Éjszakai razziák. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka 35 akciócsoport fésülte át a fővárost, hogy a csütörtöki robbantások tetteseinek nyomát feltérképezze. A rendőrség sajtófőnöke elmondta, hogy a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya megerősített létszámban dolgozik a cselekmények felderítéséért. Június csökkentheti a csapadékadósságot Medárd hozza az esőfelhőket Az 1997. január 1.- május 31. közötti időszakban lehullott csapadék (mm) A néphit szerint ha Medárdmögöttünk, az időjárás csapaMegye Lehullott Sokévi Eltérés kor esik, 40 napig csapadékos dékadóssága meglehetősen mennyiség átlag a sokévi lesz az idő. Stollár András agnagy. A kiadósabb égi áldás átlagtól rometeorológus megerősíti: a most is a szokásosnál lassabban Győr-Moson-Sopron 183 209- 26 megfigyelés tudományosan is közeleg, de az előrejelzések Vas 164 227- 63 alátámasztható, bár persze a szerint nem marad el. Tegnap Komárom-Esztergom 156 208- 52 kilátásokat nem pusztán a még csak időnként felhősödön Veszprém 169 224- 55 nevezetes június 8-ai nap időaz ég, szórványosan voltak záFejér 159 193- 34 járása határozza meg. porok, zivatarok, de a prognóZala 156 237- 81 zisok szerint a hét közepe táján Somogy 159 238- 79 A népi hiedelem alapja egysűrűbben érkeznek esőfelhők a Tolna 157 218- 61 fajta, többnyire május végére, Kárpát-medence fölé. Baranya 150 240- 90 június elejére jellemző monA májusi esők ugyan valóPest 130 194- 64 szunszerű jelenség. Ebben az ban aranyat értek a gabonafélék Bács- Kiskun 139 203- 64 időszakban már rendszerint többségének, de - a belvíz sújNógrád 106 208-102 felmelegszik a talaj, a tengerek tóttá vidékek kivételével - még Heves 109 200- 91 felől gyakran hűvösebb, nedves mindenütt szükség van a hamaJász-Nagykun-Szolnok 111 189- 78 levegő áramlik a szárazföld rosan nagyobb mennyiségben Csongrád 149 189- 40 fölé. A magasban körforgás érkező csapadékra. Különösen Borsod-Abaúj-Zemplén 134 206- 72 alakul ki, és heteken át eshet a sokéves átlagnál lényegesen Szabolcs-Szatmár- Bereg 176 202- 26 több-kevesebb eső. szomjasabb nógrádi, hevesi, Hajdú-Bihar 133 188- 55 Ami az idei tavaszt illeti: baranyai, zalai és somogyi fölBékés 154 201- 47 eléggé aszályos hetek állnak deken. (cs. b. j.) Akció beteg gyerekekért. A világ legnagyobb jótékonysági gépkocsimosó napját tartotta a hétvégén a Budget nemzetközi autókölcsönző cég. A hazai részleg is bekapcsolódott a nemzetközi akcióba: szombaton Budapesten a Déli pályaudvarnál lemosták a hozzájuk betérők járműveit, az autósok belátására bízva a fizetséget. A bevételből gyógyíthatatlan beteg gyerekeket visznek a világ különböző országaiból disneylandi kirándulásra. fotó: feb/kallus