Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)
1997-06-02 / 149. szám
2 Dünántúli Napló Világtükör 1997. június 2., hétfő A szentatya megáldja híveit fotó: feb/reuter Szülőföldjén a pápa Lengyelországba zarándokolt II. János Pál. A szentatya a hetedik alkalommal látogat szülőföldjére azóta, hogy 1978-ban pápává választották. A tervezettnél hosszabb, de a jelek szerint csak mérsékelten szívélyes légkörű találkozó zajlott le szombaton Wroc- lawban a katolikus egyházfő és Aleksander Kwasniewski lengyel államfő között. A mostani megbeszélést a Lengyelországgal kapcsolatos aggodalmak töltötték el. A pápát rendkívüli mértékben aggasztja a munkanélküliek, a szegények és a fiatalok helyzete az új gazdasági viszonyok között. A szolidaritásra, a javak igazságos elosztására, az éhezés és nyomor megszüntetésére szólított fel a pápa a 46. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén. Szinte már bizonyosra vehető II. János Pál katolikus egyházfő és II. Alekszij orosz pátriárka találkozója - jelentette be újságírók előtt Achille Silvestrini kardinális vasárnap Wrocláwban. A Vatikán volt „külügyminisztere” hozzáfűzte, hogy a találkozóra július második felében Bécs közelében kerül sor. 0 NATO-elemzés Magyarországról Hazánk az előnyök mellett a kötelezettségeket is vállalja Az ezredforduló évében Magyarország szívesen megrendezné az Észak-atlanti Közgyűlés tavaszi ülésszakát - jelezte a fórum luxembourgi plenáris ülésén a magyar küldöttségvezető. A NATO-bővítést eddig mereven ellenző orosz duma képviselőinek a közgyűlés bizottságaiban, illetve a plenáris ülésen tanúsított engedékeny hangneme biztató jel - vélte a képviselő. Beszédében Rácskay Jenő - a másik magyar felszólaló, Csáti György társaságában - arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország vállalja a tagságból rá háruló kötelezettségeket, és nem csupán a tagság előnyeit akarja élvezi. Magyarországon erősödhet a nyomás a gazdasági szigor enyhítésére, ha a jelenlegi növekedési helyzet nem javul, és tovább tágul a rés a jövedelmek között - vonta le a következtetést az Észak-atlanti Közgyűlés számára készített országjelentésében Kees Zijlstra holland parlamenti képviselő. Úgy vélte, az ország képe kívülről kedvezőbb a csehnél vagy a lengyelnél, de vannak kedvezőtlen jelek is. A NATO bővítéséhez szükséges költségek Nyugaton becsült értékét a szükségesnél kisebbnek értékelte, de kizárta, hogy ez lassíthatná a NATO- bővítés folyamatát. Zijlstra méltatta a stabilitásban, szerkezetváltásban és privatizációban a következetesség révén elért magyar eredményeket. Ugyanakkor számos kedvezőtlen jelet is felfedezni vélt a mai rendszerben. Ide sorolta például azt, hogy képviselők ülnek állami cégek vezetésében. Úgy vélte, sok a súlyosan veszteséges állami intézmény, a közlekedés és az oktatás jelentős befektetéseket igényel, a nyugdíjrendszer pedig katasztrófába torkollik, ha a kilátásba helyezett reformokat nem valósítják meg. Mérsékelni kell az inflációt és csökkenteni az államadósságot. Aggasztó a reáljövedelmek csökkenése, nyugtalanító, hogy nő a különbség a társadalmi rétegek és a földrajzi régiók között. Zijlstra kifogásolta, hogy külföldiek nem juthatnak földhöz hazánkban; a mezőgazdasággal foglalkozóknak a szövetkezeti formát ajánlotta. Atlanti krónika Nem lesz másodosztályú tagság Katonapolitikailag is siker a megállapodás Oroszországgal Ahogy Kovács László külügyminiszter méltatta a NATO- orosz megállapodást, az katonapolitikailag is helytálló - értékelte lapunk számára a dokumentumot Gyarmati István, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára. Clinton szerint példaértékű a magyar segítség Albright délszláv körúton Frankhoni választás Megtartották a parlamenti választások második, döntő fordulóját Franciaországban: 38,5 millió választópolgár járulhatott az urnákhoz. Szakértők az elmúlt harminc év legbizonytalanabb kimenetelű választásának tartják a voksolást. Az első fordulóban az ellenzék megelőzte a kormánypártokat. Az azóta készült, titkos közvélemény-kutatások is a baloldal végső győzelmét jelezték előre. A végeredmény attól függ, hogy a jobboldalnak sike- rült-e mozgósítania a választók azon egyharmadát, akik az első fordulóban távollétükkel tüntettek (közöttük valószínűleg többségben jobboldali szavazók), és hogy a szélsőjobboldal hívei a kormánypártokra adták-e szavazatukat. A választások hivatalos végeredménye hétfőn várható. Békétlen Izrael Többezres tömeg tüntetett szombat este Jeruzsálemben a Békét Most! pacifista mozgalom felhívására Jeruzsálemben, hogy így tiltakozzék Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő politikája ellen. „Bibi, lerombolod a békét” - kiabálták a jeru- zsálemi utcákon és Netanjahu otthona előtt. A Jordán folyó nyugati partján fekvő Rámalláh közelében szombaton holtan találtak egy palesztin férfit, akiről tudott volt, hogy földet adott el izraelieknek. A Kelet-Jeruzsálem körzetéből származó palesztin férfi már a harmadik „földkereskedő”, akit a Jordán folyó nyugati partjának térségében találtak holtan. A palesztinok szerint a Jordán folyó nyugati partján és Kelet-Jeruzsálem térségében az izraeliek felvásárolják a földeket. Alapszabályok Néha az amerikai állampolgárok (is) értetlenek, mi folyik a „tisztelt” Házban. A The Washington Post közzétette a képviselőház irányelveit, amelyek „a hatékony képviselői munka elengedhetetlen tudnivalói”.- Mindig eggyel több a gazember (értsd: ellenvélemény), mint amennyire számítottál.- A becsületes válasz számtalan baj forrása lehet.- A tények, ámbár érdekesek, mindig lényegtelenek.- A rossz ötletek mindig győzedelmeskednek.- Ne hazudj, csalj vagy lopj - feleslegesen!- Az igazság mindig változó tényező.- Ha semmi nincs, amivel szembe tudnál helyezkedni, hagyd ott az egészet! FEB A politikus kifejtette: a Párizsban aláírt okmány számunkra mindenekelőtt azt jelenti, hogy semmilyen formában nem korlátozza, még csak nem is befolyásolja az atlanti szervezet bővítését, vagyis úgy értelmezhetjük, hogy nem lesz a NATO-n belül másod- osztályú tagság.- Nem mond ellent ennek a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos moratórium?-Tekintettel arra, hogy a NATO és Moszkva között megkötött megállapodás gyakorlatilag a korlátozásra, il- letvé önkorlátozásra vonatkozó decemberi álláspontot ismétli meg, amelyet a magyar fél már elfogadott, nem érzek semmiféle ellentmondást - hangsúlyozta Gyarmati István. - Azok a korábbi orosz követelések pedig, amelyek a csatlakozó országok területén a csapatok állomásoztatását, az infrastruktúra fejlesztését kívánták mérsékelni és a haderőt csökkenteni, már be sem kerültek a mostani okmányba.- Tehát a NATO is, a tagjelöltek is szabad kezet kaptak?-Várható, hogy hasonló igényekkel a hagyományos fegyverzetekkel foglalkozó bécsi haderő-csökkentési tárgyalásokon ismét előáll az orosz fél. Mi nem változtatunk az álláspontunkon, és a NATO is ellent tudott állni az orosz nyomásnak, így megvan a remény a megegyezésre Bécs- ben is. Talán sikerül a júliusi madridi csúcsig elkészíteni az erre vonatkozó keretmegállapodást. Gyulay Zoltán Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a hét végén a délszláv országokban tett körutazást; fölkereste Zágrábot, Belgrádot és Szarajevót. Az amerikai diplomácia vezetője ismét figyelmeztette Zágrábot arra, hogy az Egyesült Államok megkülönböztetett fontosságúnak tartja a menekültek- közöttük a Szerbiába és Boszniába menekült szerbek - biztonságos horvátországi visz- szatelepülésének garantálását. Albright asszony Franjo Tudj- man horvát elnöknek kifejtette, hogy a horvát kormánynak garantálnia kell minden visszatelepülni szándékozó biztonságát. Albright útjának minden állomásán hangsúlyozta az erőszak megfékezésének fontosságát, mert a volt jugoszláv tag- köztársaságok nem haladhatnak előre az Európához vezető úton, ha minden állampolgáruk- horvátok, szerbek, muzulmánok és mások - nem együtt járnak ezen az úton. A külügyminiszter nehezményezte a sajtó- szabadság korlátozását Horvátországban, különösen az elektronikus tömegtájékoztatásban. Tudjman megígérte, hogy Brckonál megnyitják a bos- nyák-horvát határt, ahová Albright ugyancsak ellátogatott. Belgrád semmi jelét sem mutatja annak, hogy hajlandó kiadni a hágai Nemzetközi Törvényszéknek azokat a személyeket, akiket háborús bűncselekmények elkövetésével vádol a bírói testület - nyilatkozta Nicholas Burns, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. A Slobodan Milosevics szerb elnök és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter tárgyalásáról beszámoló külügyi illetékes egyben azt is közölte, hogy Belgrád egyértelmű viselkedése miatt az Egyesült Államok továbbra is fenntartja a Jugoszlávia elleni szankciókat. Albright találkozott az ellenzéki pártok és az egyetemi diákok képviselőivel - köztük Vük Draskoviccsal, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) elnökével, továbbá Pavle pátriárkával, a szerb ortodox egyház fejével. Ugyanakkor hivatalos levélben fejezte ki sajnálatát amiatt, hogy ezúttal nem látogathatott el az albán többségű, Szerbiához tartozó Koszovó tartományba. A külügyminiszter Szarajevóban megígérte, hogy Washington pénzügyi támogatást nyújt azoknak, akik maguk is hajlandóak segíteni magukon, és készek lépéseket tenni a béke megszilárdításáért. * Bili Clinton szombaton hangsúlyozta: a békés, demokratikus és egységes Európa megteremtésében fontos szerep hárul a megújult és kibővített NATO- ra. A West Point-i katonai akadémián mondott beszédében a szövetség kiszélesítését az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekének nevezte. Az amerikai elnök példaként említette, hogy Magyarország segítsége - a taszári bázis igénybevétele - nélkül az amerikai csapatok nem tudtak volna olyan simán, biztonságosan és gyorsan bekapcsolódni a boszniai békefenntartó műveletbe, mint az együttműködés révén. Biztatóan alakulnak a kísérletek az AIDS-vakcinával Oltás korunk pestise ellen? Amerikában sokakat foglalkoztat az a kérdés, mennyire kormányzati - tehát áttételesen központi, költségvetési - probléma az AIDS-betegség gyógyítása. Magyarán; kell-e az adófizetők pénzéből finanszírozni a kutatásokat? Az AIDS elleni hatékony megelőző-gyógyító szer belátható időn belüli előállításáért Clinton elnök ígért számottevő támogatást a kutatóknak. Az Egyesült Államokban - az igen kiterjedt egészségügyi felvilágosítási és megelőző programok ellenére - egyre több fiatal felnőtt (különösen nő) fertőződik meg a vírussal, rémisztőén gyorsuló számban. Jóllehet az új, három alkotóelemből álló gyógyszer sikeresnek mutatkozik, a HIV-fertőzöttek több mint 35 százalékánál ez sem akadályozza meg a betegség kifejlődését. Azt sem szabad számításon kívül hagyni, hogy a világ AIDS-es betegeinek kilencven százaléka fejlődő országokban él, számukra a hármas gyógyszerterápia 12-15 ezerdolláros évi költsége megfizethetetlen. Viszont amíg a szegény régiókban nem fékezik meg a vírust, addig a világ - és Amerika - nem lehet nyugodt. Ezzel magyarázta Clinton elnök, hogy nem sajnál semmit a kutatások támogatására, a hatékony AIDS-oltás előállítására. Nemrégiben négyszázhúsz önkéntes alany bevonásával már meg is kezdődött a kísérleti vakcina tesztelése. A kutatók remélik, hogy az oltás minimum tíz, maximum ötven százalékban képes meggátolni az AIDS kialakulását. A várható eredmény nem sok okot ad a derűlátásra, de a további kutatások nyomán egyre hatékonyabb oltóanyagokat készítenek majd. A fejlődő országok HÍV-vei fertőzött tömegeinek pedig már az ötvenszázalékos esély sem kevés. Ferenczy Europress Hírek röviden Jelcin jövedelembevallása Borisz Jelcin a példamutatás szándékával nyilvánosságra hozta tavalyi jövedelmeit, és feltárta vagyoni helyzetét. Az orosz elnök 1996- ban 243,5 millió rubelt keresett, ami 43 ezer amerikai dollárnak felel meg. Jövedelmének forrásai: fizetése, könyveladások és bankbetéteinek kamatai. Ingatlanvagyonának értéke 1,2 milliárd rubel, vagyis mintegy 210 ezer dollár. Moszkva körzetében egy négyhektáros területen van egy 452 négyzetméteres dácsája. A német ellenzék követelése Az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke előrehozott választások mellett szállt síkra a keresztény-liberális kormány elhibázott gazdaság- és pénzügypolitikája miatt. Orosz-ukrán alapszerződés Barátsági szerződést írt alá Kijevben a Szovjetunió felbomlása óta fennálló vitás kérdések rendezéséről Borisz Jelcin orosz és Leonyid Kucsma ukrán elnök. A példán felbuzdulva Grúzia vissza akarja szerezni a volt szovjet fekete-tengeri flottának azokat a hajóit, amelyeknek a hozzá tartozó Poti kikötőjében volt a támaszpontja. Kiadják a háborús bűnösöket Slobodan Milosevics szerb elnök megígérte Robert Gelbardnak, az Egyesült Államok délszláv kérdésekben illetékes megbízottjának: a szerbiai választások után Belgrád kiadja a hágai Nemzetközi Törvényszéknek azokat a jugoszláv állampolgárokat, akiket háborús bűncselekmények elkövetésével vádol a bírói testület. t Tengeri híd és alagút Dániában II. Margit dán királynő vasárnap ünnepélyesen megnyitotta a vasúti forgalom előtt azt a 18 kilométer hosszú, híddal kombinált tengeri alagutat, amely szárazföldi kapcsolatot teremt a kontinentális Európa és a dán főváros között. Folytatjuk ez évben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül, ki az előfizetőnk akinek, egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön a nyertes: ? 23. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel-Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi üt 34. ajánlott fel. A miip« ritnlraf frúlfln f#. Ujd»vlV vlVIífcvlUfWví tUÄSÖt» v'IOHpKÍ. 4 4 * t