Új Dunántúli Napló, 1997. június (8. évfolyam, 148-177. szám)
1997-06-07 / 154. szám
1997. június 7., szombat Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 Mozi az életem, mondja Vájná Az hírlik Andrew Vájná magyar származású producerről, a szakma egyik legnagyobbjáról, hogy jószívű, aranyos ember, s a legjobb barát. Persze, ha nem a pénzről van szó, mert akkor nem ismer tréfát. Valószínűleg igaza van. Egyébként vagy három-négy hete próbáltam elérni, de titkárnője reményt keltő biztatása ellenére nem sikerült telefonvégre kapni. A minap aztán, amikor már végleg letettem róla, az egyik délután megcsörrent a készülék az Új Dunántúli Napló szerkesztőségében. Talán éppen annak bizonyítékaképpen, hogy a világ filmszakmájában meglehetősen otthonosan mozgó ember nem feledékeny.- Helló! - hallottam a vonal túlsó végéről, a világ legtermészetesebb hangján. Mintha évek óta barátok lennénk. - Andy Vájná vagyok, tessék, beszélgethetünk. Ráérek.-Hol ér éppen rá? A Los Angelesi-i otthonában vagy Magyarországon ?-Mondjuk azt, hogy útközben.-Megkérdezhetem, hogy Ön hol van otthon? Amerikában? Európában ?- Ha arra kíváncsi, hát én mindenütt jól érzem magam. Általában jól) mozgok a világban, és viszem magammal az otthonom. De hát inkább Amerika. Budapesten születtem és tizenkét éves voltam, amikor szüleimmel elhagytuk Magyar- országot. Ezért aztán bár szeretnék jobban beszélni, nem nagyon jól tudok magyarul.- Ezennel tanúsíthatom az ellenkezőjét.- Köszönöm. De az akcentusomon bizonyára érződik, hogy nem itt nőttem fel. Az egyik utolsó nagy siker, az Evita egy filmkockája- Indiszkréciót követek el, ha megkérdezem, hogy hány éves?- Nem. Ötven vagyok pontosan, legalábbis ezt mondom most már jóideje. Egyébként 1943-ban születtem, s remélem ez a kis csalás még elmegy.- Mit jelent Önnek a mozi?-Mindent. Az életemet, a szerelmemet, a nappalokat és az éjszakákat, a Holdat és a csillagokat. Mit mondjak még. Ez a munkám, ebből élek, ehhez fűz minden kötelék. Miért kérdi?- Hallottam, hogy itt az Óhazában, a magyar film segítségére siet.- Ez az egyik régi, dédelgetett tervem. Bebizonyítani, hogy a magyar film is lehet anyagilag versenyképes, azaz nyereséges. Hiszen a jó mozira lenne vevő idehaza és külföldön is. Egyik befektetésem célja, hogy lökést adjak a filmszakmának. Magyarországon van tízmillió fogyasztó, s ez már meglehetősen nagy piac. Hongkong csak négymilliós, mégis csinálnak évente vagy félezer filmet, ami már odahaza meghozza az árát. Persze, nem mindegy, hogy ha az ember bemegy a moziba, mit lát, s az sem, hogy milyen miliő fogadja. A fapadoson nem jó utazni.- Ön mit vár el a mozitól?- Azt, hogy kényelmesen üljek, minden székről lássam a filmet és halljam is a hangokat. Ezt hozza és teremti meg a multiplex hálózat.- Amit többek között az egyik magyar vállalkozása, az Intercom kínál.- Szeretnénk természetesen terjeszkedni. Budapesten megépíteni még néhány ilyen mozit, mint a Hollyvood Multiplex, s kimenni vidékre, a nagyvárosokba is. Miskolcra, esetleg Győrbe, Székesfehérvárra, Szegedre, Debrecenbe.- Pécsről mi hír?- Természetesen benne van a pakliban. Azt mondják a kollégáim, hogy 1999-re megépülhet egy hatalmas üzletközpont ott is, s benne az én mozim. Tehát két év.- Egyébként miről álmodik még Andy Vájná ?- Az attól függ, hogy mit vacsorázok.- Komolyan kérdem.-Természetesen sikerről és elismerésről. Amiből soha sem elég.- Volt már az életében nem egy. Mondjuk, legutóbb az Evita. Vagy nem?- Nézze, ha az ember jó filmet álmodik, akkor az olyan, tényleg, mint az Evita. Profi munka, minden a helyén van benne, óriási szereposztás, fantasztikusan jó sztori, muzsika és minden. Bár meghozta a hasznot, máig vagy 150 millió dollárt, éppen Amerikában vártam volna egy kicsit többet a filmtől, s e helyett Európa falja. Érdekes, ugye?-Szerintem is. Akkor előre semmi sem számítható ki, s van úgy, hogy sikerre számít az ember és helyette langyos a fogadtatás, máskor meg oda se figyel, s olyan nagyot durran, hogy belesüketül. Ez pontosan így van.- S most itthon forgatnak majd egy újabb mozit, az ön pénzén.- Kern András és Koltai Róbert. Nagyon bízom bennük. A miniszter félrelép-et fogják filmre vinni, azt, ami a József Attila Színházban sikerrel megy.- Ki rendezi?- ők ketten, és ők játsszák a főszerepet is. Mindketten bizonyítottak már, s nekem is van akkora gyakorlatom, hogy tudjam, azért ez nem lesz ráfizetéses.- Mikor kezdődik a forgatás?- Egy hónap múlva, s remélem, decemberre kész a film.- Ön is itt lesz?- Hogyne. Mostanában sokat jövök Magyarországra, akad néhány vállalkozásom.-A vállalkozásokról szólva, nem zavarja, hogy utóbb az adóügyeiről sokan faggatják?- Már hogyne bosszantana. Főleg azért, mert ötéves ügyről van szó, az ellenőrzés pedig már két éve tart, és eddig semmi kifogásolnivalót nem találtak benne. Ennyi.- Mik a tervei?- Minél több munka és feladat. Szeretek ott lenni, ahol történik valami. Egyébként most forgatják egyik filmemet Kanadában is, tehát rájuk kell nézni néha.- Mi lesz a címe ?- Hú. A halottevők.- Cannes hogy tetszett?- Ötvenedik volt. És nagyon hideg, szeles, esős, ami mindent elrontott, mert az ember nem szeret a szálloda falai között vacogni, inkább sétálni a kikötőben, kiülni egy kávéházi teraszra. Egyébként számomra Cannes mindig üzleti út, filmet eladok és veszek.- Jól sikerült az idén?- Mondom, hogy meglehetősen hideg volt. Kozma Ferenc Andrew G. Vájná (jobbról) Antonio Banderas (középen) és Robert Stigwood társaságában B. Murányi László jegyzete A szép halál joga Köztudott: 1981 óta a halálozás meghaladja a születésszámot, tehát fogy a népesség. A volt népjóléti miniszter szerint a kórházakban az elkerülhető halálozás aránya 18 százalék. Nekik nem kellett volna meghalniuk, ha már kórházba jutottak. Ez társadalmilag csúnya halál. Van hirtelen, kegyetlen, tragikus, elkerülhető halál. Ám a halál végül is elkerülhetetlen. Csak az nem mindegy, miként távozunk. Évekkel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet a szép, emberi halálról. Meggyőzött: a halál éppolyan emberi, mint a születés, és maga az élet. Végjátszma. Bekövetkezik, ha nem is törődünk bele. De hogyan? Nem voltam négy éves, amikor apám hirtelen meghalt. Özvegy anyám négyünket nevelve évekig nyögte apám másodosztályú temetésének költségeit. Ezért is vagyok a hamvasztás híve. Az még olcsóbb. Az említett dokumentum- film láttán a passzív eutanázia, a szép halál híve is vagyok. Túl sok példát láttam magam körül arra, hogy tiszta ésszel mikor és meddig élet az élet, s mikor hoz kilátástalan és még ki tudja, mennyi ideig tartó, önmagamat és szeretteimet is testileg-lelki- leg gyötrő hiábavaló küzdelmemből megváltást a kegyes halál. Ha már el kell mennem, szeretnék emberi módon átjutni a választóvonalon. Az értelmetlenül hosszú és kilátástalan, és csakis a halált hozó szenvedést, a hónapokig tartó fájdalomcsillapítózást és kábítást kegyetlennek, embertelennek és értelmetlennek tartom. Ha ez vár rám, igenis, legyen jogom megkérni az orvosomat, orvosokat, hogy vessenek véget a hiába való gyötrelmeimnek. Elvégre az életemről, legszemélyesebb tulajdonomról van szó, amíg az értelmesen az enyém. De kilátástalanul? 36 év Baranya útjain A mai pályakezdők közül ha majd évtizedek múltán nyugdíjazzák őket, kevés olyan akad, aki elmondhatja, hogy életét egy munkahelyen töltötte el. Olyat pedig valószínűleg keresve sem lehet találni, aki negyed évszázadon át végzi ugyanazt a feladatot. Az e hónaptól nyugdíjba vonult Temesi Ferenc, aki a Pécsi Közúti Igazgatóság igazgatója, majd az utód, a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság ügyvezetője volt, ezek közé tartozik. Harminchat év a vállalatnál, s ebből huszonhat vezetői székben. A Műegyetem végzőseként pályázat útján került Baranyába, a mélyépítő vállalathoz, majd egy év múltán a közúti igazgatósághoz, mint tervező. Az hogy 33 évesen igazgatóvá nevezték ki, a Közlekedési Minisztériumban fújdogáló új szeleknek volt köszönhető. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy ezt a szakmát mérnökök, hozzáértők nélkül nem lehet végezni. Hogy milyen érzéssel járja a megye útjait? „Ahol rossz, ugyanúgy ráz engem is, mint mást”, mondja, s egyetért a mindig elégedetlen közvéleménnyel. Rengeteg út szorulna felújításra, új is épülhetne nem egy, a kívánságoknak azonban nem lehet eleget tenni a rendelkezésre álló pénzből. Az ipar stagnálásával s a délszláv háború óta a forgalom csökkent a megyében, s így nincs elég indok arra, hogy a központi pénzekből miért jusson több Baranyának. Többek között gyors- forgalmi út megépülésére is emiatt nem lehet számítani a közeljövőben. A 70-es évek a bekötő utak építésével telt, 18-20 éve az aszfaltminőség javítására költöttek. Most az autópályák építése az első, az alsóbbrendű utak háttérbe szorultak. Amit mégis biztatónak lát a nyugdíjas igazgató, azok az önkormányzati kezdeményezések. Ha több agilis település lenne, mely nem vár a központ támogatására, hanem maga fog a szervezéshez, több új út születhetne. V. G. KNORR Savanyúság-, Befőtt tartósító 100 és 90g 7bA MAGGI Grízgombóc leves 609 84/ AKCIÓ ! VÁSÁROLJON A COOP-BAN ÉS NYERJEN! A COOP-PAL HAVONTA AKÁR MILLIOMOS IS LEHET! Júniusban J vásárló ismét 1.111.111 Ft-ot nyer! II-en 11.111 Ft-os vásárlási utalvá A részleteket keresse a COOP szórólapokon és az üzletekben kifüggesztett plakátokon! rO DOSIA Mosogatószer m*. 500ml mm Ccídp MINDENHOL OTT VAGYUNK Az akció a készlet erejéig érvényes! Az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk!