Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)

1997-05-08 / 125. szám

4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. május 8., csütörtök Hírcsatorna Kiszabadított palánták Hobolban. A falu határá­ban a Szigetvári Konzerv­gyár megkezdte az uborka­földeken a fóliafedések el­távolítását. Ezzel az ubor­kapalánták napfényre kerül­nek, kezdődhet az egyelésük és széttelepítésük. (cs) Vihar után Sellyén. A legutóbbi szélvihar alkal­mával Sellyén megrongáló­dott a polgármesteri hivatal, a Zrínyi utcai iskola és a művelődési ház épülete. Helyreállításuk május vé­gére fejeződik be. (cs) Sárkányok a bürüs! ve* zetékeken. Bürüsben Kozma Norbert és Kozma István életét mentették meg Schéner Antal, Heinrich Pé­ter és Orsós Sándor azzal, hogy a testvérek papírsár­kányát az elektromos távve­zeték drótjai közül időben kiszabadították. Ha a papír­játék két vezetékhez ért volna, akkor életveszélyes áramütés éri a magasba rep- tetőit. (cs) Diák-dalosok Dnna­szekcsőn. Hetényi Ádám iskolaigazgató kezdemé­nyezésére 25 fős gyermek- kórus szerveződött Duna- szekcsőn. A későbbiekben várhatóan felnőttek is be­lépnek a dalárdába. (cs) Mérgezés pécsi kisker­tekben. A Málomi-szőlő- hegy Benke-dűlőjében csaknem húsz gazda nö­vénysorvadást tapasztal a kiskertjében, miután április 29-én - állításuk szerint - mérgező permetanyagokat sodort a déli szél a telkükre arról a nagy tábláról, ahol a reménypusztai mezőgazda- sági üzem vegy szerezett. Az üzem tudomásul vette a be­jelentéseket. (cs) Tárlat a Magasházban. A pécsi Magasház első emele­tén rendez közös tárlatot két fiatal képzőművész, Szabó Linda és Raska Ervin. A ki­állítást május 8-án, ma 18 órakor maguk az alkotók nyitják meg. (m) Pécsi napközis tábor. A Meszesi Általános Iskolá­ban június 23-án nyíló nap­közis turnusok napi teljes költsége 380 forint, a szü­lőknek azonban csak 160 forintot kell fizetniük. A hi­ányzó összeggel pécsi ön- kormányzat járul a költsé­gekhez. A jelentkezők név­sorát az Árpád^ Fejedelem Gimnázium és Általános Is­kolában várják. Drog: börtön helyett kezelés PÉCS Míg az elmúlt időszakban szinte évente duplázódott meg a Drogambulanciát fel­kereső fiatalok száma, a dol­gozóké harmadára csökkent. Az intézmény teljesítőképes­ségének határára ért. Az egészségügyet sújtó meg­szorító intézkedések következ­tében összesen öt munkatárssal dolgozó intézmény egyedül te­vékenykedik a déli régióban. A tavaly összesen 160, az idén áp­rilisig jelentkező 70 új beteg je­lentős része érkezik pl. Paksról, Nagyatádról, Siófokról, de még Dunaújvárosból is. Pécs és környéke kívül esik a Szeged - Budapest - Miskolc közötti úgynevezett balkáni út­vonalon, ahol kiemelkedően nagy mennyiségű heroin jelent meg. A dél-dunántúli végeken kevesebb a kemény drognak ti­tulált heroin és kokain, inkább a az extasy tabletták, a marihuána és a hasis kelendő. A 15-25 év közötti fogyasztók mintegy 90%-a a diszkó-szereket része­síti előnyben. A náluk fiatalab­bak - főként pénzügyi okok miatt - inkább isznak, esetleg szipuznak. A középiskolások­nál a party-drogok mellett időnként már előkerül a tű, a 30-as korosztály viszont inkább a mákteát, a gyógyszergyári ké­szítményeket használja. A Drogambulanciát vezető dr. Szemelyácz János tapaszta­latai szerint ma már Magyaror­szágon sem kevesebb a füvet fogyasztók száma, mint bárhol a világon. Az utóbbi évek ten­denciája viszont azt mutatja: a heroinisták átlagéletkora nő. Ez utóbbi akár azt is jelentheti, hogy a könnyű anyagokat ki­próbáló fiatalok jelentős része nem nyúl a hatásmechanizmusa miatt törvényszerűen túladago­lást és halált hozó kemény droghoz. Az évek óta kábítószeresek­kel foglalkozó orvos egyébként úgy látja: kevésbé a könnyű drogok, inkább a cigaretta, az alkohol és maga az egyént el­nyomorító élet a beléptető a már önmagában veszélyes tű világába. A testi és lelki kezelést végző, tűcsereprogramot bo­nyolító és prevenciós anyago­kat is készítő Drogambulancián a betegellátás mostani színvo­nalának drámai esését jósolják. Nemcsak a természetes növe­kedéstől tartanak. Attól a hely­zettől is, amit annak a Szek- szárdon nemrégiben letartózta­tott, csaknem 100 embernek a megjelenése okozhat, akik a börtön helyett választhatják a hathónapos gyógykezelést. Kőhalmi A. - Fotó: Müller Hálótársuk a vadkender volt Kábulatból ámulatba estek a termesztőd A pécsi Jókai utcai kisboltban nemrég történt brutális gyilkos­ság kapcsán nyomoztak a rend­őrök, amikor - a felderítés mel­lékágaként - a lakásukban vad­kendert termesztő fiatal test­vérpárra bukkantak. Á huszonéves fiúk először a szabadban szedték maguknak a marihuána alapanyagául szol­gáló vadkendert, majd a növény magjaival hozzáláttak a vad­kender megszelídítéséhez, azaz a házi termesztéséhez is. Még szakkönyveket is vásá­roltak, hogy a növényt miként tudják lakásukban, mesterséges fénynél szaporítani. Az ered­mény nem maradt el: a rend­őrök, akciójuk során, negyven tő (szekrényben növesztett!) vadkenderre bukkantak. A nyomozók lefoglaltak mintegy 800 szál marihuánás cigaretta előállításához ele­gendő szárított vadkenderleve- let, valamint a kábítószer élve­zetéhez szükséges eszközöket is. A fiatalemberek talán jobban tették volna, ha fejes salátát termesztenek, úgy talán nem es­tek volna a rendőrök láttán ká­bulatból ámulatba. Balog N. Van, ahol csökken a vízdíj SIKLÓS Kompromisszumra jutott 12 te­lepülés polgármestere: a siklósi székhelyű Tenkesvíz Kft. gesz­toraiként ültek tárgyalóasztal­hoz, hogy eldöntsék a társaság üzemeltetési köréhez tartozó 42 települést érintő, május 1-jétől érvényes vízdíjat. Vágvölgyi István, a kft. ügy­vezető igazgatója (képünkön) érdeklődésünkre elmondta, az eredetileg ki­dolgozott hat ajánlatból há­rom került a társaság kép­viselői elé, s gyakorlatilag mindben a je­lenleg ér­vényben lévő árnál alacsonyabb összeg sze­repelt. Végül is az a döntés szüle­tett, hogy május 1-jétől a lakos­sági ivóvízért 109, a szennyví­zért 90 forintot, míg az egyéb kategóriába tartozóknak az ivóvízért 163, a szennyvízért 145 forintot kell fizetni nettó áron. A lakosság számára a döntés bruttó értéken 29 forin­tos csökkenést eredményez a jelenlegi árhoz viszonyítva. Az ár érvénybe lépéséhez természetesen szükséges a kép­viselő-testületek e hónap köze­pére várható egyetértése is. Kótány J. Most hiába igényelnek, nincs kiutalható lakás SZIGETVÁR Szociális jellegű önkor­mányzati bérlakásra 52 csa­lád vár, közülük 43 a név­jegyzéken is szerepel. Évente csak egy-három la­kást tudott a rászorulóknak kiutalni a város. A négy év előtti 421 bérla­kásból a lakáseladások nyo­mán már csak 198, zömében komfortos és félkomfortos la­kással rendelkezik az önkor­mányzat. Ugyanakkor a la­kásmobilizációt is megbéní­totta az érvényben lévő helyi rendelet. Ugyanis, ha a bent lakó bérlő vissza akarná adni a lakását, csak az 1993 előtti használatbavételi díjat - ami átlagos 2 szoba összkomfor­tos lakás esetében 48 ezer fo­rint - kaphatja lelépésként. Ez ma édeskevés. Tehát akkor sem költözik ki a lakó, ha számára más lakáslehetőség kínálkozna. Várhatóan a júniusi ön- kormányzati testületi ülésre kerül be az új támogatási rendszer és a lakásmobilizá­ciót segítő számos javaslat. Hajduné dr. Kovács Edit ügy­félszolgálati irodavezető sze­rint a rendelet módosításával a vissza nem térítendő támo­gatást, a lakásvásárlási építési kölcsönt, a nagycsaládosok kedvezményes telekhez jutta­tását és a lakásmobilizációt segítik majd elő. Érdemes te­hát júniusig várni. B. Murányi László Sertések után tenyészlovak Eredményes lehet a termelőszövetkezet is VILLÁNY A sokak által leírt szövetke­zeti formában a piacgazda­ságban is lehet eredménye­sen gazdálkodni - bizonyít­ják a Villányi Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet legfrissebb mérlegadatai. A szövetkezet hétvégi zár­számadásán az elmúlt eszten­dőt tekintve 510 millió forin­tos árbevételről és 64 milliós adózott eredményről számol­hat be a vezetőség a tagság­nak. Tavaly mind a nyolc ágazat eredményesen gazdál­kodott, kiemelten igaz ez a szántóföldi növénytermesz­tésre, a szőlészet-borászatra, illetve az országos hírnevet szerzett tenyészsertés te­nyésztésre.- Jó eredményeink nagy­ban hozzájárultak a szövetke­zeti munka­helyek, il­letve a tulaj­donosok biz­tonságához - hangoztatta a tegnapi sajtó- tájékoztatón Czigler Já­nos elnök (képünkön). - Az ágazatok együttműködése keretében 210 dolgozónknak folyama­tosan munkát tudunk biztosí­tani, az elért eredmény pedig lehetővé teszi, hogy mintegy 7,5 millió forintos tagi pótlé­kot fizessünk ki a szövetke­zeti vagyont létrehozó kollek­tívának. Az idén remélt sikereket további fejlesztő beruházá­sokkal, valamint egy új, hi­degvérű vágólovak tenyészté­sét célzó ágazat beindításával kívánja megalapozni a szö­vetkezet. K, E. A Kolibri újra szárnyal Másodszor ítélte a Diákújság­írók Országos Egyesülete az Év Diáklapja kitüntető címet a pécsi Campusnak. Mint Hancz Gábortól, a la- í>ot kiadó Kolibri Egyetemi Újságíró Egyesület elnökétől megtudtuk, a szakmai zsűri a Campusnak tartalma és tema­tikája miatt ítélte oda a díjat. A szerkesztőség a ’96-97-es tanév tavalyi kiadványaival pályázott. Hancz Gábor sze­rint a siker egyértelműen a szerzőkön múlott. Mint el­mondta, hároméves fennállá­suk óta sikerült tehetséges munkatársakat toborozniuk. Megszilárdulni látszik a Campus anyagi helyzete is, többé nem fordulhat az elő, hogy nem tudnak megjelenni. A JPTE költségvetése már kü­lön pontban rendelkezik a diáklap támogatásáról. Jövőre harmadszor is meg­próbálják „begyűjteni” a ki­tüntetést. S. Cs. Táviratfeladás Vivaldival PÉCS, BUDAPEST Ha tárcsázzuk a 02-t, egy géphang jelentkezik, türel­met kérve a kapcsolásig. Az­tán megszólal Vivaldi Négy évszak című műve. Vivaldi muzsikája megunha­tatlan. Három napig hallgatni azonban a fülünkre szorított telefonkagylóból - soknak tűnik. Székely István olvasónk Anyák napja előtti pénteken próbálkozott először táviratot feladni édesanyjának Simon- tomyára. Aztán vasárnap éjjel negyed egyre sikerrel is járt. Dr. Tátrai Miklósné, a MATÁV szolgáltatási és mar­keting igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy az elmúlt év­ben még 35 településen vettek fel telefonon táviratokat. Te­kintettel azonban a táviratfor­galom csökkenésére, ez évtől fokozatosan csökkentették a kezelői munkahelyeket. Ápri­listól már csak Budapesten működik táviratfelvételi köz­pont, melyet az ország bár­mely pontjáról a helyi beszél­getés dijáért lehet íu'vni. Az Anyák napja idén egy négyna­pos ünnep egyik napjára esett - a helyzetet plusz munkaerők beállításával nem tudták meg­oldani. Hogy mindezt a jövő­ben elkerüljék, külsősöket ta­nítanak majd be. Lehetőség van egyébként arra, hogy akár két héttel korábban is fel le­hessen adni táviratot a kézbesí­tés dátumának megjelölésé­vel. Cs. L. Városi szakértők a külfejtésben PÉCSBÁNYATELEP A térség széntermelő egységei közül csak a külfejtés működik gazdaságosan. A pécsbányate- lepi üzemnek mégsem biztos a sorsa, hiszen az itt élők egy ré­szének elege lett a tájrombolás­ból. Sőt, Pécs önkormányzatá­nak illetékes szakemberei is ha­sonló véleménnyel voltak ko­rábban egy helyi lakossági fó­rumon. Nem tudni, mennyiben változott a Város- és Környezet- fejlesztési Bizottság tagjainak az álláspontja, de tegnap végigve­zették őket a külfejtés munkahe­lyein, s minden munkafázis kör­nyezeti hatásával megismerked­hettek a látogatók. Útba ejtették a meddőhányó tájrendezett terü­letét is. M. B. E. Sokgyermekesek ajándéka - Nemcsak tartós élelmiszerek, tisztálkodási és mosó­szerek, de édességek is belefértek azokba az egyenként 100 kilót nyomó csomagokba, me­lyeket igazán nagy családoknak osztottak ki tegnap a megyei vöröskereszt aktivistái. A még karácsony előtt meghirdetett országos Szeretet és Támogatás akcióból megmaradt 4 millió forinton vásárolt ajándékokat a tíz- és annál többgyermekes famíliák kapták meg. Az ország 153 ilyen családja közül 13 él Baranyában, amelyek közül mindegyik 29 500 forint értékű se­gélycsomagot vehetett át Pécsett. fotó: laufer László ■) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom