Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-31 / 147. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. május 31., szombat Hírcsatorna Tornacsarnok-felújítás Mágocson. A panelből készült, lapos tetejű létesítmény gyakran beázott, ezért a télen lezárták. A felújítása a napokban kezdődik, melynek során megépítik a vízelvezetőket és a tetőt lejtőssé alakítják át. A kivitelezés csaknem ötmillió forintba kerül. (cs) Nyelvtanulók sikere. Az egész ország franciául tanuló általános iskolásai mérkőztek meg május 25-én Budapesten, ahol a JPTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskolájának diákjai is szerepeltek. A nem tagozatos kategóriában a 7. osztályosok között országos első helyen végzett Tamás Gergely, harmadik pedig Rozs Gergely lett. (ly) Siketek szentmiséje lesz június 1-jén, vasárnap Pécsett, a Zárdatemplomban. A mise után videofilmét vetítenek. (p) Veszélyes pincék. Az utat és lakóépületeket veszélyeztető pincék betömését végzi egy cég Palkonyán, Siklóson és Dunaszekcsőn. (cs) Ál-tagdíjbeszedő. Pécsett egy férfi járja a házakat, és a HÉROSZ állatbarát szervezetnek tagokat toboroz, sőt előre tagdíjat szed. A kutyamentő közösség vezetősége kéri, hogy a károsultak jelezzék panaszukat a 441- 703-as telefonon. (cs) Vízállások. Mohács 451 cm, apadó, 17,2, őrtilos -46 cm, apadó, 13,5 fok, Barcs 72 cm, áradó, 13,5, Drávasza- bolcs 146 cm, áradó, 17,2 fok. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk és nagyapánk HORVÁTH IMRE sásdi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése június 2-án 15.30-kor lesz a gödrei temetőben. Temetés előtt gyászmise. Ä gyászoló család (4194) Büntetlen előéletű utaztatók Igen kellemetlen, ha egy utazási iroda által szervezett útról, a világ távoli csücskéből nem tudunk hazajönni, mert időközben az iroda tönkrement. tói az utazásközvetítés és a szervezés területe, ugyanis annak, aki csak közvetítéssel foglalkozik, nem kell kauciót fizetnie. Az Isztria készpénzben tette le a biztosítékot egy bankban, elkülönített számlán. Véleménye szerint csak PÉCS-BUDAPEST Június 30-áig kell letenni az irodáknak a vagyoni biztosíték összegét, amelynek mennyisége árbevételük nagyságától függ. Hogy ez adott esetben elegendő-e, nehéz megmondani, a vélemények eltérőek. Vétek Jánosné, a Pécs-Bara- nyai Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének tagja, a Lenau Reisen vezetője helyesnek tartja azt a szándékot, hogy valamiféle biztosíték legyen arra, hogy az utas haza tudjon térni. A kauciót a cég is leteheti, de valamelyik biztosító átvállalhatja a felelősséget, ha úgy látja, hogy az utazási iroda rentábilisan működik. Vétekné úgy gondolja, a másfél milliós alsó határ voltaképpen a nullával egyenlő, komolyabb útnál nem fedezi majd a költségeket. Ugyanakkor eddig is voltak, s ezután is lesznek feketén utaztatók, rájuk nem vonatkoznak ezek a szabályok. Vétekné szerint igen csekély lesz a megszűnők száma, a kis irodák ugyanis találnak majd valamilyen megoldást. Az Isztria-Tours vezetője, Tollasné Katies Anna szerint ezentúl jobban elválik egymásnek tájékoztatása szerint nem csupán a vagyoni biztosítékot kell letenniük az utazási irodáknak, melyekből ma 964 működik az országban. A tevékenységük bejegyzését is meg kell újítaniuk egy sor adat közlésével, mint például a vezető tisztségviselők és a tevékenységért felelős személy megnevezése, a tervezett árbevétel nagysága. Erkölrészben fedezi a költségeket a letett biztosíték, de az irodának mindenképpen valamiféle biztonságot jelent, ha máshogy nem, hát pszichésen. Az elkülönített számláról esetlegesen kivett pénzt viszont harminc napon belül vissza kell tenniük. Elképzelhetőnek tartja, hogy Baranyában lesz olyan utazási iroda, amelyik megszűnik. Hiszen a másfél millió, mint minimum önmagában nem nagy, de mint holt tőke, tetemes összegnek tűnik. Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium Turizmus Főosztálya illetékesé10000 9000 8000 7000 6000 5000 4000 3000 2000 1000 Vagyoni biztosíték összege külföldi utazásszervezés esetén (ezer Ft) 1500 w 0-30 OOD 30 001- 100 000 001- 200 001 500 001000 500 000 Árbevételi értékhatár (ezer Ft) esi bizonyítvány szükséges a büntetlen előéletről, szakképesítéseket, nyelvvizsga meglétét kell igazolniuk. Nyilatkozni kell a felelős személynek az előző öt évben folytatott tevékenységéről is, melyből kiderül, nem szerepelt-e korábban olyan utazási vállalkozásban, amelyet abban az időszakban töröltek. Cseri László Világszövetség és lakásgondok A Magyarok Világszövetségének Baranya Megyei Szervezete az ifjúság felé fordítja figyelmét: programjában főleg a lakáshoz jutást, családi ház építésének segítését szorgalmazza. PÉCS A Szivárvány Gyermekházban tartotta tegnap programalkotó és vezetőségválasztó közgyűlését az MVSZ Baranya Megyei Szervezete, mely egy éve alakult meg Pécsváradon, s azóta az ideiglenes ügyvivő testület próbálta a szervezeti kereteket megfogalmazni. Dr. Kellermayer Miklós professzor, az MVSZ országos elnökségének tagja és a tegnap megválasztott megyei elnök (képünkön) lapunknak elmondotta, hogy 1992-ben merült fel a világszövetség megyei szervezetei megalakításának gondolata. Ugyanis a nagyvilágban három jól körülhatárolható egységre bomlik az MVSZ. A nyugatiakra, a Kárpát-medence környező országaiban, az etnikai tömbökben élő magyarokra és a hazai magyarságra. Másmás gondokkal és teendőkkel szembesülhetünk e három körben. Míg a külhoniak számára az anyaországgal való kapcsolattartás a fontos, nekünk itthon a saját gondjainkkal kell foglalkoznunk. Nincs nagy szükség rá, hogy az MVSZ itthoni központja csak a kapcsolattartás hivatala legyen. Ebből kiindulva fogalmazódott meg, hogy politikai pártoktól független és a nemzeti sorskérdéseinkkel foglalkozó, erős hazai szervezetre van szükség az MVSZ-en belül, s ebben a munkában adódnak feladataik a megyei szervezeteknek is. Egyébként a sorban a baranyai az egyik legerősebb a tagjait illetően: már több mint kétszázan vannak. Minden helyi - megyei - szervezet sajátos programmal rukkolt elő. Baranyában az ifjúság felé fordul a világszervezet - hallhattuk a tegnapi közgyűlésen. K. F. Tace-pao az USA nagykövetségéről Kerülendő szórakozóhelyek Az USA nagykövetsége sajátos tace-paoval figyelmezteti a Budapestre érkező amerikai turistákat. „Mi arról értesültünk - írják benne -, hogy az alábbi bárok és éttermek sajátos üzletpolitikát folytatnak, megsértve az éttermekre vonatkozó általános etikai szabályokat.” Túlszámláznak, és fizikai kényszert alkalmaznak a betérő ellen az irreális számlák kiegyenlítésére. Ajánlatos elkerülni ezeket a helyeket, de tanácsolják, hogy ne térjenek be (ne rendeljenek ételt és italt) olyan éttermekbe, ahol nincs étlap vagy nincsenek kiírva az árak A főváros V. kerületéből a Muskátli espresso, a Fontana Cabaret, az Arany Bárány étterem, a Tropical bár, illetve a VIII. kerületből a Pigalle bár neve szerepel a listán. No comment. K. F. Váméző - sígát felelősségre SZIGETVÁR Egyre több az omlás- és életveszélyre figyelmeztető tábla a várban, sőt a látogatókat előbb el is igazítják. Az erődítmény népszerűsége szerencsére töretlen. A fokozott elővigyázatosságra azért van szükség, mert sok fiatal jön vámézőbe. Erre a szezonra nemcsak tucatnyi új figyelmeztető tábla, védőlánc és korlát készült, de szerkesztettek egy, a baleseti forrásokat részletező szórólapot, amelyből minden belépő kap egyet. így is hangsúlyozzák a kísérők, hogy néhány helyen csak saját felelősségére járhat látogató. Csoda, hogy eddig nem történt tragédia, hisz a statikai gondok sokasodnak. Három esztendeje volt egy felújítás, de azóta se az állam, se magánszemély nem ad támogatást. Ra- vazdi László könyvtárigazgató (képünkön), akit az ön- kormányzat a vár üzemeltetésével bízott meg, mégis optimista. Ha évente 5 millió forintot kapna, 10 jövedelem- pótlóssal másfél évtized alatt megerősítené a létesítményt. Csak a négy bástya rendbehozatala 80 millióba kerülne. Az adománygyűjtő perselyben évente 6-8 ezer forint gyűlik össze. Csuti J. Kézművesek vizsgáztak - A Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Kézműves Szakiskolájának végzős hallgatói vizsgáztak és mutatták be munkáikat tegnap. Az alkotásokból Pécsett a Széchenyi tér 9. szám alatti bemutatóteremben rendeztek kiállítást, fotó: laufer László ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Közép-Európa fölött még mindig igen erős az északi áramlás, mely tovább biztosítja a hideg levegő beáramlását térségünkbe. Ezért egyelőre még várnunk kell a nyárias időre. Ma is gyakran lesz erősen felhős az ég, csupán kevés napsütés valószínű. Keleten többfelé, nyugaton elszórtan alakul ki zápor, zivatar. Az északi szél tovább erősödik, az ország legnagyobb részén viharos széllökésekre is számítani lehet. Hűvös idő lesz ma is, a hőmérséklet csúcsértéke csupán 13,18 fok között alakul. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Ma is kellemetlen, szeles, az évszakhoz képest szokatlanul hűvös idő várható, némi melegedés legfeljebb a jövő héten lehet. A gyakran erősen megnövekvő felhőzetből zápor, zivatar bárhol kialakulhat. Az észaíci szél sokfelé viharossá fokozódik. Délután csak 16,18 fok várható. , Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 17 Paks: Siófok: 16 Pécs: Szekszárd: 17 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 15 Velencei-tó: 16 Tis/a-tó: 16 Fert5-tó: 14 Tisza: 11-17 Duna: 10-15 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 70-90 Velencei-tó: 50-70 Fertó-tó: 60-65 Paks: 70-90 Pécs: 55-60 Mohács: 16 18 17 60-80 80-90 60-70 55-60 50-60 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Közlekedési szempontból ma sem lesz eseménytelen az idő. Különös figyelmet érdemel a gyakran viharos északi szél. A legerősebb széllökések elérik a 70-90 km/ó-át. Sokfelé vizesek, csúszósak lesznek az utak a záporok miatt. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-vasárnap Pécs város felnőtt lakosságának szombaton: belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: POTE I. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. Sebészeti Tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinik.i Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és csatolt községek felnőttéinek szombaton reggel 7-től hétfő reggel 7- ig a Lánc utcai rendelőintézetben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében szombaton reggel 6- tól du. 16 óráig. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Gyermekklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u. felől). Tel.: 310-938. Berendelt betegeknek 8-tól 13-ig ugyanitt. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombaton regei 7-től hétfő reggel 7- ig. Tel.: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Pécs: Zsolnay patika, Lánc utca 20; Winkler Lajos gyógyszertár Pécs, Munkácsy M. u. 4. Komló: Piramis gyógyszertár, Kossuth L. u. 71. Mohács: Szent Ferenc gyógyszertár, Kossuth L. u. 66. Pécsvárad: Szent István gyógyszertár, Kossuth L. u. 8. Sásd: Szent György, Szent Imre út 19. Siklós: Kígyó gyógyszertár, Dózsa Gy. u. 2/A. Szentlőrinc: Szent Lőrinc gyógyszertár, Erzsébet u. 3. Szigetvár: Szigeti patika gyógyszertár, József A. u. 57. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 212-390- es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Jeligés AIDS tanácsadás és szűrés szombaton ingyen Pécs, Aidinger J. u. 33. I. em. 5. 15- 18 óráig. Hívható díjmentesen: 413-303. k A > H