Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)

1997-05-27 / 143. szám

1997. május 27., kedd Baranyai Tükör Dlinántúli Napló 5 Férgesek a homokozók A baranyai megyeszékhe­lyen a játszótéri homokozók többsége fertőzésveszélyes. A homokot vegyi eljárással nem lehet tisztítani, cserére pedig kevés a pénz. A pécsi homokozók többsége - mintegy 130 játszóhely - a Pécsi Közüzemi Rt. kezelésé­ben áll. Karbantartásuk több millió forint évente, ám a vá­ros költségvetéséből erre csak szűkösen telik - tájékoztatta lapunkat Nagy János, a cég il­letékese. Idén összesen 30-40 ho­mokozóban cserélik ki a ho­mokot, a többiben marad a korábban lerakott, feltehetően szennyezett anyag. Sem a vá­rosi önkormányzat, sem a Közüzemi Rt. nem kérte fel azonban a szakhatóságokat a homok minőségének vizsgá­latára a közelmúltban. Utol­jára 1992- ben került erre sor - tudtuk meg dr. Csontos Ferenctől, az Állami Nép­egészségügyi és Tisztior­vosi Szolgá­lat illetékesétől (képünkön), amikor az ÁNTSZ saját költ­ségén végezte el a felmérése­ket. Az egészségügyi hatóság az elmúlt hetekben ismét vizsgálatokba kezdett, és az eredmények elkeserítőek. A homokozók többsége állati, il­letve nem ritkán emberi ürü­lékkel, különböző férgekkel fertőzött, csikkekkel szeny- nyezett. A felmérés még nem zárult le, de a szakemberek szerint a helyzet néhol tartha­tatlan. Stefanits Cs. A munkaügyi ellátást nem zavarja a költözés Technikai fejlesztés követi a helycserét PÉCS A múlt hét végén kezdte, és várhatóan e hét közepén fe­jezi be költözését a Baranya Megyei Munkaügyi Központ. A szervezet abban a pécsi, a Király utca és a Líceum utca sarkán álló új irodaépületben foglalja el új helyét, amelyik sokáig egyfajta kísértetház- ként állt befejezetlenül a bel­városban. A költözés eredményeként a jövőben egy helyen dolgoz­hatnak a munkaügyi központ eddig három épületben tevé­kenykedő munkatársai.- A helyváltoztatás és a vele járó átmeneti időszak nem érintheti a megyében a munkaügyi ellátást. Új tele­fonjaink már élnek, és a régi címre érkező postai küldemé­nyeket is át- irányíttattuk az új he­lyünkre a fo­lyamatos ügyintézés érdekében - kö­zölte a költözéssel kapcsola­tosan Czuczor József (képün­kön), a munkaügyi központ információs és tájékoztatási osztályának vezetője. A költözést követően a ba­ranyai központot is érinti az az országos modernizációs program, amelynek keretében minőségi számítógépcserét és hálózatépítést hajtanak végre a belső és külső információ- áramlás elősegítésére. K. E. Baranyába látogatott Jugoszlávia nagykövete Kétnapos látogatásra tegnap Baranyába érkezett dr. Balsa Spadijer, a Jugoszláv Szövet­ségi Köztársaság budapesti nagykövete. A diplomata programja délelőtt a pécsi városházán kezdődött, ahol dr. Révész Mária alpolgármester fogadta a vendéget. A nagykövet délután a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában Higi Gyula elnökkel és dr. Síkfői Tamás titkárral tárgyalt. Ezt követően dr. Balsa Spadijer a Janus Pannonius Tudományegyetem rektorhe­lyettesével, Dr. Andrássy Györggyel folytatott megbe­szélést. D. I. Lovak, vizek és nyári táborok BUDAPEST A Hunguest Travel évek óta szervez az ország minden ré­szén lévő üdülőibe családok­nak és egyedülállóknak nya­ralási lehetőségeket. S bár az üdülési jegyek jó része már elkelt, még mindig van alka­lom nagycsaládosok és diá­kok számára a pihenésre, ki- kapcsolódásra. Többgyermekes családoknak van még kedvezményes üdülési lehetőségük a Balatonon, tájé­koztatta lapunkat Bányai János, a Hunguest sajtófőnöke. Szán­tódon a Rév Hotelben kétszo­bás, fürdőszobás, komfortos faházakban, közvetlenül a víz­parton nyaralhatnak, nem kell tehát strandbelépőt sem fizet­niük. A csütörtöktől csütörtökig tartó félpanziós turnusok fel­nőtteknek a június 5-étől július 3-áig tartó időszakban 14 049, gyerekeknek 10 888 forintba kerülnek, július 3-a után a fel­nőtt ár két és félezerrel, a gye­rek ár 700-zal többe kerül. Az összegek persze kedvez­mény nélkül értendők, ugyanis negyvenötezer nettó keresetig negyven százalékkal olcsóbban vehető igénybe a felnőtteknek az üdülés, a gyerekkedvezmény pedig hatezer forint. Az ugyancsak szántódi Pa­noráma Hotelben is hasonlóak a feltételek, itt valamivel drá­gábbak a turnusok, a felnőtt kétezerötszázzal, a gyerek hét­százzal kerül többe. A Hunguest szervezésében a diákok hatféle szaktáborban tölthetnek egy vagy két hetet, némelyikben tíz napot három helyszínen: Kőszegen, Siófo­kon és Zamárdiban. A nyelvi Az Országos Képzési Jegy­zékbe hivatalosan felvett kép­zési programra olyan 16-22 éves fiatalok jelentkezhetnek, akik elvégezték ugyan az álta­lános iskolát, azon túl viszont semmilyen szakképesítéssel nem rendelkeznek.- Ezzel a kezdeményezé­sünkkel azoknak a fiataloknak kívánunk segítséget nyújtani, akik még nem munkanélküliek, de már a veszélyeztetettek kö­rébe tartoznak. Á Magyar Ipar- szövetség Oktatási Központ Alapítványa ezért hozta létre kézműves iskoláját, amiben olyan fiatalok találhatják meg tábort július 21-30. és július 31-augusztus 9. közti idősza­kokban rendezik meg, 11-18 éves fiatalok részére. A tenisz­tábor június 11-20., 17-23, és augusztus 10-19. között várja a 8-17 éveseket. Itt kéthetes tur­nust is lehet választani 22 400 forintért. A lovagolni vágyók június 17-23., július 12-18. és augusztus 12-18 között nyaral­hatnak, erre 8-17 évesek je­lentkezhetnek. Csak úszni tudók jelentkezé­sét váiják a vízitáborba június 17-23. valamint június 24-30. között. Ide 12—18 évesek me­hetnek. A környezetvédelmi tá­bor július 21-30. között a 11-14 éveseket, a játékos in­életútjukat, akik nem ta­nultak to­vább, viszont vannak ambí­cióik - ismer­tette a lehető­séget dr. Kiss István (ké­pünkön), az oktatási központ főigazgatója. A pécsi tagozaton szeptem­bertől két szakma, a fonott bú­torkészítő és a virágkötészet ismereteit oktatják. Az első év­ben 90 fiatalt iskoláznak be, túl­jelentkezés esetén a rátermett­ség alapján szelektálnak. formatika tábor pedig a 6-15 éveseket június 17-23. és 24-30. között várja. A ked­vezményt a szaktáborok áraiba beépítették, ezért ezek árai nem csökkenthetők. Akiknek pedig mindez még így is drágának bizonyul, vá­laszthatják a tóalmási egyhetes Élet szava bibliai tábort, amely teljes ellátással csupán 6600 fo­rintba kerül. Testvérek esetén a második 6300-ért, a harmadik 6000-ért nyaralhat. A 11—18 éves fiatalok itt an­gol és német nyelven ismer­kedhetnek a Bibliával, s mel­lette focizni vagy kosárlabdázni tanulhatnak, külföldi edzők se­gítségével. Cseri László Az oktatás tandíjmentes, a tankönyveken és tanszereken kívül mindent normatív támo­gatásból, illetve az alapítvány forrásaiból finanszíroznak, kol­légiumi ellátás is lesz. Fogadó­kész volt a Baranya Megyei Közgyűlés, a képzést szakmai­lag támogatja a Baranya Me­gyei Kézműves Kamara és a Baranya Megyei Vállalkozói Központ is. Mint dr. Kiss István el­mondta, már most készül a program, hogy az egy év múlva bizonyítványt kapó első végző­söket milyen módon indítsák útnak, piaci körülmények kö­zött. Erre a célra egy inkubá­torház létrehozását tervezik, amely még egy évig igazgat­hatja a végzős diákok gazda­sági ügyeit. Kaszás E. Hírcsatorna Aszályveszély, Dél-Bara- nya több falujában mindin­kább száraz a talaj, csak erős locsolás mellett tudnak palántázni. Van, ahol nehe­zen fejlődik a kukorica. A kultúrnövény levelei sze­rencsére még nem furulyá- sodnak. (cs) Bicsérd gyermekön­kormányzata. A település gyermekekből álló önkor­mányzata 92 fős. A tagok parkokat takarítanak, busz­várókat, telefonfülkéket tisztítanak. Nemrég nyitott filmklubot szerveztek, (cs) Ifjú zenészek Szabad­szentkirályon. A község iskolájában több mint har­minc diák tanul furulyázni és zongorázni. Az érdeklő­dők között sok a velényi és a gerdei fiatal. A fakultációs zenei oktatás vezetői Kiss Anita és Hollósi Béla pécsi tanárok. (cs) Itthon. Ma ismét jelentke­zik a Pécsi Körzeti Stúdió Itthon című kulturális ma­gazin műsora 18.15-kor a TV 2-n. A tartalomból: Pé­csi tudományos konferencia Janus Pannonius halálának 525. évfordulóján. Új pécsi folyóirat: Korzó. Somogyi népi építészet: kiállítás. Fel­újítják a holládi Szent Donát kápolnát. Németországi ki­állításra utaznak a pécsi mesteriskolások szobrai. Portré Keresztény Attila népművelőről. Politológusképzés a JPTE-n A JPTE Továbbképző Köz­pontjának Jogi Szekciója 1997 őszétől is indítja polito­lógus posztgraduális képzé­sét, mely öt féléves, intenzív levelező rendszerű. A képzés feltétele magyar felsőokta­tási intézményben (egyetem, főiskola) szerzett oklevél. A képzés záróvizsgával, szakdolgozattal fejeződik be. A kiadott oklevél „szakokle­veles politológus” cím vise­lésére jogosít. A posztgradu­ális képzés (illetve képesítés) közoktatási munkaterülete­ken hasznosítható szakisme­reteket nyújt. Jelentkezési határidő: 1997. július 10. Je­lentkezési lapokat a JPTE Továbbképző Központja Jogi Szekciójának Tanulmá­nyi Irodájában lehet besze­rezni. Cím Pécs, JPTE, ÁJK, 48-as tér 1., II. emelet. Ér­deklődni a 211-433-as tele­fonszámon a 3258-as mellé­ken, Burán Albuménál lehet. Veszélyeztetettek, inkubátorházban A Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Kézműves Iskolá­jának Pécsi Tagozata nappali rendszerű szakmai képzést indít olyan fiatalok számára, akik hátrányos helyzetük miatt veszé­lyeztetettek lehetnek a munkaerőpiacon. Tizenhét múlt - komolyan veszik Mindig is gondot jelentett az, hogy a diákok mit is kezdjenek szabad idejükkel a nyár folyamán. Sokan közülük munkát vállalnak, bár ez nem mindig könnyű feladat. Pécsett két országos hálózattal bíró szervezet is foglalkozik a diákok munkalehetőségeinek felkutatásával. Mindkettő egész évben szervez külön­böző alkalmakat, de nyárra, főleg a középiskolások belé­pésével megnőnek az igények. Az egyetemi és főiskolai hall­gatók ugyanis az év többi hó­napjaiban is vállalhatnak, és vállalnak is munkát. A Melo-diák 1989 óta tevé­kenykedik. Az idei nyárra szó­rólapkihordást, hostess-tevé- kenységet, fizikai munkát szerveznek. A sörgyárban re­keszeket pakolhatnak és fi­gyelhetik az üvegeket a futó­szalagon. Lehetőség van a Ma­táv tudakozójában is munka­végzésre, s adatokat is gyűjt­het, akinek kedve van hozzá, a Statisztikai Hivatalnak. A Szi­getvári Konzervgyárba is vár­nak fizikai munkára diákokat. A Melo-diák szervezői szerint körülbelül 600 diákot foglal­koztatnak majd. ők a 16 éven felülieknek nyújtanak lehetőségeket, kö­zépiskolásoknak és a felsőok­tatásban részt vevő hallgatók­nak. Jelentkezni már most is lehet, előjegyzésbe vesznek mindenkit, s értesítést külde­nek, ha a munka időszerűvé válik. A díjazás változó, mondják, de 140 forint az át­lag órabér, amit fizetni tudnak. A Mind-diák Iskolai Szö­vetkezet ugyancsak ’89 óta működik, megyeszékhelyen- kénti irodákkal. Nyári Zoltán, a Dél-Nyugat Magyarországi Régió vezetője elmondta: több céggel is kapcsolatban van­nak, melyek munkát ajánlanak diákok részére. Többnyire könnyű fizikai munkáról van szó a nyomda- és az üdítő­gyártó iparban, s keresnek adminisztratív tevékenységre is dolgozókat. Rosszak a ta­pasztalataik a fiatal korosz­tállyal, ezért 17 alatt nem szerződnek. A 17 éves szülői engedély nélkül dolgozhat, s ez az a korosztály, mondja Nyári Zoltán, amely már ko­molyan veszi a munkát. Cs. L. Pollen-jelentés Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete pollenfigyelő szolgála­tának mérései szerint a május 20-ától 25-éig terjedő héten az ossz pollenkoncentráció hétfőn és kedden nagyon magas, szer­dán és pénteken közepes, csü­törtökön és vasárnap alacsony értéket mutatott Pécs levegőjé­ben. Szerdától vasárnapig fo­lyamatos csökkenést figyelhet­tek meg. Az allergiológiai szempontból igen veszélyes fű­félék virágpora a múlt hét első három napján magas, a többi napon közepes koncentráció­ban volt mérhető. Változatlanul kimutatható volt az egész elmúlt hét folya­mán - bár alacsony számban - a nagyon allergén platánfa, útifű és lorom pollenje. Az al­lergén gombaspórák légköri koncentrációja vasárnap erősen megemelkedett. (b) az DUnántúli Napló előfizetőinek Folytatjuk ezévben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül ki az előfizetőnk akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön n miérté* ? Ei 0 £ 22. heti ajándék értéke: 5.000 Ft, amelyet az Axel-Springer-M. Kiadó Baranya Megyei Iroda Pécs, Rákóczi út 34. ajánlott fel. 4'

Next

/
Oldalképek
Tartalom