Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-20 / 136. szám
1997. május 20., kedd Magazin Dünántúli Napló 11 Thaiföldi specialitás a kobrashow, ahol a nézők biztatása mellett lehet megküzdeni a veszedelmes királykobrával FEB-REUTERS Kiásták a csatabárdot Az indiánok kiásták a harci bárdot. Ám hogy mennyibe kerül ez az őket rezervátumba száműző fehér amerikaiaknak, ma még kiszámíthatatlan. Kisebbségi szervezetük (Aim) meghirdette „az utolsó nagy összecsapást a rézbőrű őslakosság emberi méltóságáért”. Követelik, hogy a helységnévtárakból, földrajzi elnevezésekből, de még a szótárakból is töröljék a „squaw” kifejezést, mert ez a fogalom fajvédő, szexre utaló és politikailag elítélendő. De hogyan tehet szert egyetlen szó a halmazati bűncselekmények ilyen gyűjteményére? „Ä kifejezés anishinaabe dialektusban a női nemi szervet jelzi - közölte az egyik törzs szóvivője, majd hozzátette: ez európai imperialisták ezt a szót alkalmazták az indián lányok, asszonyok megkülönböztető jegyeként.” Minnesota államban mindenesetre elérték, hogy 19 „squaw” helység nevét változtassák meg. Kalifornia, Nevada és Tennesse ezután következik, s velük az amerikai térkép átírása is. Persze, ha elfogadják az öntudatra ébredt indiánok érvelését. Benne azzal a kétségkívül kínos kérdéssel, hogy ezek után mit mond a divatos téli üdülőhely, Squaw Valley pályáira készülő amerikai; melyik, anatómiai pontossággal is meghatározott völgyben fog csúszkálni? Paróka lesz a zarándokok hajából India leggazdagabb hindu temploma az idén már majdnem kétmillió dollárnak megfelelő bevételre tett szert a hívek levágott hajának eladásából. Az év első négy hónapjában hat és fél millió zarándok bo- rotváltatta kopaszra a fejét az Andra Prades államban található Venkateszvara isten templomában. Ügy tartják, hogy hajuk le- nyírásával egyik legértékesebb vagyontárgyukat áldozzák fel istenüknek. A Tirupati városban álló templomban egyszerre 600 borbély dolgozik, hogy győzze a munkát. A zarándokok hátrahagyott haját a templom papjai parókakészítőknek adják el, s ennek bevételéből tartják fenn a templomot. Izgalomra vágyó turisták New Yorkban „A mi buszunk golyóbiztos” - rendszerint ez az első kijelentés, amelyet nevetéssel fogadnak a turisták a 30 éves Yves Weiss városnéző autóbuszán. Mindennap pontban tíz órakor indul a busz „felfedező körútra” New Yorkban. Kínaiak, franciák és németek érdeklődéssel tekintenek ki a golyóálló ablaküvegek mögül: előbb Harlem, aztán Dél-Bronx - egy kis izgalom 30 dollárért a szürke autóbusz nyugalmából szemlélve. Azzal, hogy az idegenforgalmi irodák által többnyire elhanyagolt negyedeken, mint Harlem és Bronx, viszi keresztül a külföldieket, a francia származású Weiss tényleges igényt elégít ki. „Ezek az emberek filmekből ismerik a bronxi bűnözést, s amikor szabadságon vannak, a saját szemükkel akarják látni mindezt” - mondja Weiss, akinek ügyfelei 80 százalékban németek. Yves Weissnek, aki nyolc évvel ezelőtt még munkásként dolgozott bronxi lakóházak renoválásán, jó szeme van a bűn- cselekmények meglátására. „Ott jobbra - látják azokat a férfiakat? Valamennyi drogkereskedő” - mondja. - Igaz, lövöldözést fényes nappal, vagy feketék által körülállt égő szemetesládát Weiss nem képes a turistáknak nyújtani. Dél- Bronx, amely valamikor egyetlen nagy szemetesláda volt, az elmúlt két évben minden vonatkozásban tisztább lett. De nemcsak az utcák lettek tisztábbak, hanem a bűncselekmények száma is drasztikusan csökkent. Folyamatosan csökken a gyilkosságok, a nemi erőszak, a rablások és a lopások száma. Kedélyesnek azért Bronx még távolról sem mondható, bőven akad dolga a rendőrségnek, főleg a drogkereskedőkkel és az autótolvajokkal. A „legzűrösebb az élet” este nyolc és tíz óra között - tudható meg Thomas Irwin rendőr őrmestertől. Nappal ellenben - teszi hozzá büszkén - bármelyik turista gondtalanul töltheti az idejét Bronxban. És amit az idegenvezető Weiss az East River partján elterülő városnegyedről mond, az már szinte üzletrontásnak minősülhet: Dél- Bronx nappal veszélytelenebb, mint az előkelő Fifth Avenue Manhattan központjában. Ott nagyobb a valószínűsége annak, hogy megtámadják az embert ... A mosolygós Szömyella Nagy bátorságra vall, ha valaki egy rajzfilm földolgozását vállalja magára, ráadásul élő szereplőkkel. Ám a Flinestone család sikere fölbuzdította Disneyéket is: a „101 kiskutya” sikere méltán igazolta az alkotók becsvágyát. Az osztrák Focus című hetilap a dalmatákat üldöző Szörnyella de Frászt alakító Glenn Close-t arról faggatta, miként sikerült beleélnie magát szerepébe.-Egyszerűen. A valóságban magam is borzalmas és haragos nő vagyok - válaszolta az ötvenéves színésznő, természetesen mosolyogva. A díva nem várja meg a tiltakozást, magától folytatja: Szörnyella de Frász figurája remekül el van találva, ettől igazán hiteles.- Glenn Close azonban azt az iszonyatot testesíti meg, amely minden gyermek álmát megrabolja.- Ez igaz - hangzik a válasz. - Amikor gyerekként először találkoztam a rajzfilm Szörnyellájával, magam is megborzongtam. Amikor csak megjelent a filmvásznon, féltem tőle. Többször is átolvastam, sőt át is dolgoztattam a forgatókönyvet, mert úgy éreztem, hogy hiányzik belőle a humor - magyarázza.- A rajzfilmfigura utánzása szinte lehetetlen, de meg kellett próbálni. Close-nak fontos volt, hogy a női ördögöt testesítse meg. Ördögként ugyanis az embernek mindent szabad, és semmiért sem kell bocsánatot kérnie. Az ördög egyszerűen ördög. Akár 101 kiskutyát is megnyúzathat. Glenn Close nem „tipikus” sztár. Elhatároztam, hogy amennyire csak tudom, távol tartom magam Hollywoodtól - mondta.-Vidéken lakom, egy órányira New Yorktól. Nem válnék be tipikus filmsztárnak, mint például Sharon Stone, tökéletes ruhakölteményekkel és sminkkel. Otthon sokáig. téblábolok tanácstalanul a ruhatáram előtt. Szeretném, ha a lányom is ilyen szellemben nőne föl. Ezért is nem járatom magániskolába. Mostantól kezdve azonban nem lesz könnyű meggyőznie a közönségét arról, hogy ő egyáltalán nem azonos ezzel a szereppel. Márpedig csöppet sem örülne annak, ha Szörnyella de Frászként kellene a filmtörténetbe véglegesen és jóvátehetetlenül bevonulnia. Ferenczy Europress Bangkok, a fullasztó város Bangkokról bizonyára sokaknak csábító éjszakák, egzotikus thaiföldi tájak jutnak eszükbe, de a csillogó felszín alatt hétköznapi gondok is megbújnak: a királyi palota környékén például rendkívül magas a légszennyezettség és a zajártalom. A város kormányzója ezért a magasvasút- és útépítés okozta vízszennyezés mellett a levegő tisztaságát és a zaj szintet is felmérte. A vizsgálat kimutatta: a levegő széndioxid-, kéndioxid-, nitrogéndioxid- és ózontartalma egyenként a megengedett határon belül van, de együttesen mérgező egyveleggé változtatják a levegőt. A rossz levegő miatt a város minden kilencedik lakója valamiféle allergiától szenved és légzési problémákkal küszködik. Egy vizsgálat szerint pedig Bangkok levegőjének szennyezőanyag-tartalma tizennégyszer haladja meg az Egészségügyi Világszervezet által számított határértéket. Született zseni! Van olyan újszülött, akinek a cumiját rögtön szögre akaszthatjuk, mert egyszerűen nincs rá szüksége. Mert már születése pillanatában a felnőttek közé tartozik, úgy mint például az új Pannon GSM MX-3000 mobiltelefon. Rendkívül intelligens. A készülékkel igénybe vehetők a Pannon GSM különleges szolgáltatásai. Magyar nyelvű menürendszere egyszerűvé teszi használatát. Kézhezálló, egyedi, modern forma. Kis súly, kedvező kapacitású akkumulátor. Továbbá biztos, sokat ígérő családi háttér. így néz ki egy zseniális újszülött jellemrajza nálunk. A készülék szenzációs áron, havi nettó 500 forintért bérelhető a Pannon GSM bemutatótermeiben, területi képviseletein és hivatalos viszonteladóinál. Egyelőre csak új előfizetés vásárlása esetén, de hamarosan régi előfizetőinknek is ajánljuk! Ha szeretne többet megtudni a Pannon gsm mx-3mo típusú készülékről, valamint aktuális ajánlatunkról, kérjük hívja nonstop ügyfélszolgálatunkat A A A A ▲ ▲ A a 06 I 270 4120-as, vagy a 06 20 200 200-as telefonszámokon! Az ajánlat a készlet erejéig érvényes! A készülék csak a vele egyidőben vásárolt SÍM kártyával használható! Részletek az üzletekben! ▼▼▼▼▼ Az élvonal. PANNON GSM * r >