Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-17 / 134. szám
1997. május 17., szombat Kultúra - Művelődés Dünántúli Napló 9 Megkésett angyalszárnyak Nagynénje a legnagyobb magyar tra- gika volt, ő a derű feltétlen híve. Jászai Joli nénit mindenütt szeretet övezi, mosoly fakad nyomában. Mesélő kedve kiapadhatatlan. Tizennégy éves kora óta vezet naplót, verset a mai napig ír. Május 21-én lesz kilencven éves. Makkegészséges, bár mostanában néha szédül - de csak az utcán, színpadon soha.- Tudod, édesem, van a vérünkben valami - mondja kissé visszafogott hangon, nehogy a szomszéd szobában pihenő unokák álmát megzavarja. - Gyerekkoromban éjjel-nappal arról álmodoztam, hogy színésznő leszek, de édesanyám, akit annyira imádtam, hogy a világért sem bántottam volna meg soha, féltett, nem akarta, hogy annyit kelljen szenvednem, mint Mari nénémnek. Ezért nem lettem színész.- Megkésve bár, de felfedezte a színpad és a film.-Ászáron 1984-ben, Jászai Mari szobrának avatásán elmondtam egyik versemet. Ekkor talált rám Bor József színházigazgató, és hívott meg Győrbe egy szerepre. Hetvenhét éves voltam akkor. Azóta tizennégy filmben játszottam, s ősszel újra forgatok Budapesten.-Miként ápolja a család a híres színészelőd emlékét?- Mindig téma az ő csodálatos egyénisége és művészete. Én három szerepében láttam. Kislány koromban kiszedtem Mari néném ládáiból az angyalszárnyakat és a rengeteg gyönyörű jelmezt, amit megvett nekünk. Tízen voltunk testvérek, apánk kántortanítóként nem keresett sokat, ezért a színházi ruhákat alakítottuk át magunknak. Amikor Győrben az Állami Tanítónőképzőbe jártam, volt egy csodálatos zöld bársonykabátom, amit csak az igazgatónő külön engedélyével hordhattam, mert nem volt pénzünk megvenni az intézeti kabátot.-Mi volt Joli néni életének legszebb élménye?-A gyermekeim születése. Mind az öté egyforma csoda.-És a legfájdalmasabb?- A halottaim. Nemzetségfő lettem, sajnos.- Gazdag életét számba véve mire a legbüszkébb?- Imádott családomra: a szüléimre, testvéreimre, drága jó Jenőmre, aki mindent megtett értünk, míg élt, a csodálatos gyerekeimre, tíz unokámra és tizenegy dédunokámra. Szeretném megérni a következő születését is. Naponta hálát adok az Úrnak, hogy megadta őket nekem.-Az ország minden tájára várják. Eleget tud tenni a meghívásoknak?-Nem mindnek, bár most is sokfelé készülök, Friderikusz Sanyi show-jába is. Pápáról nyugdíjasok jönnek Pécsre, és azt írták, találkozni szeretnének velem. Azt a levelet is 1 j m. tí megkaptam, amelyik Amerikából érkezett, és mindössze annyi áll a borítékon: Jászai Joli néni - Hungary. Egy komáromi mesterember fatáblába vésve küldte el Szórd a szeretetet című versemet. Csodálatos, hogy én, egyszerű ember az egész ország szívében élek, figyelnek rám, érzik a feléjük áradó szeretetet, és ezt sokszorosan akarják visszasugározni rám. Csató Andrea Színpadon állok... Édeseim! 90 éve élek, szeretetem, dalom száll felétek. Bárhol láttok, ragyogtok rám. Mi a titka ennek? Ezt mondjátok meg! Ti is tudjátok, érdemes volt megszületnem, a rajongástok is éltet engem. Soha nem bántottam senkit! Ez nekem büszkeségem! Ha kitárom két karom, rám ragyogtok, szívemből a szeretetet fényes szemmel fogadjátok! Isten éltessen bennetek, velem együtt sokáig éljetek! Pécs, 1997. május Jászai Joli néni Valóban? „A leendő világörökség a tét”? Ma is látható ókeresztény emlékek fotó: Müller a. Soha nem írtam még újságba, inkább kedves újságíró barátaim közvetítették gondolataimat. Ezért kicsit érthető, hogy izgalommal tölt el a vállalkozásom. Próbálok tárgyszerű, objektív lenni, holott az nem a habitusom sajátja, művész vagyok, induviduális. Hátha sikerül a cikk provokációja hatására:- Ami ebben a cikkben szerepel (Dunántúli Napló 1887. május 12.), az nem a világ- örökség pályázat része. (Csak a püspökvár és nem az egész belváros, sőt a Tettye.)- Az egyetlen, ami szimpatikus számomra, hogy végre Fortvingler László neve említést kapott. Az ő érdeme, az ő találmánya a pécsi belváros rendezési terve, soha senki nem köszönte meg neki úttörő kiváló munkáját. Meghalt. Lehet, hogy ez is oka volt.- Nem akarom a cikkben említett építészek szerepét ki-, sebbíteni, de hát az a helyzet, hogy a történeti belváros püspökvári magjának védelme (ami a világörökség pályázat témája) a következő emberek nevéhez kötődik: Hausz- mann, Müller, Zichy, Goszto- nyi, Cserháti, Takács Gyula, Mendele, Fülep Ferenc és a Pollack Mihály Műszaki Főiskola csapata, köztük szerény személyem, mert mi csináltuk a késő római ókeresztény emlékek ma is látható emlékeit, a románkori kőtár félkész épületeit stb. (természetesen az alkotók felsorolása nem teljes körű). Nem hiszem, hogy ezek után értelmes dolog lenne a Belvárosi Áruház épületének műemléki védettségéről vitát nyitni. De persze, minden előfordulhat: lehet, hogy ki lehet hagyni a világörökség pályázatának összeállítói közül azt, aki az egészet összefogta és csapatával alkotta. El lehet lopni és „korszerűtlenné” lehet nyilvánítani a rendezési tervet, szerzői jog megszerzése nélkül! Ez ingyen van!- Ez a város soha nem lesz a világörökség része! Amikor olyan emberek intézik az ügyet, akik nem voltak részesei a harcnak, nem szakemberek, nem hitelesek a világ építészetének nyilvánossága előtt. Ahol a város nem tekinti alapvető intézményének az egyetemet, mint az egyetlen akkreditált intézményt, ott sok sikerre nem számíthatunk. Nem szeretem már ezt a valaha imádott városomat (civilben most is imádom): kirekeszt, nem akar engemet, 30 éve vagyok építész, és még megbízást (ne adj Isten, elismerést) ettől a várostól még sohasem kaptam. De ti, kedves pécsiek, nagyon sok örömet szereztetek számomra. Köszönöm, hogy segítetek nekem a jövőben is, épüljön meg a Péter-Pál sírkamra védőépülte ((80 millió Ft) és fejeződjön be a románkori kőtár múzeuma (120 millió Ft). Lehet, hogy utolsó kívánságom, lehet, hogy akkor mindent elértem, amit egy falusi építész remélhet? A világörökségének kérdése már Budapesten eldőlt, bennünket nem kérdeztek meg, sőt nem engedték meg a párbeszédet, holott kétszer már nélkülünk sikertelenül készítették elő a pályázati anyagot, és ezt most harmadszor is elkövetik. Más, a témában indifferens egyének nyilatkoztak, írtak, adtak szakvéleményt. Miért nem mi, kedves pécsi polgártársaim? Miért nem? A város megcsalt szerelmese: Bachman Zoltán építész L eül. Milyen zokni van a lábadon? Riadt pillantás lefelé, de nem a lábat, hanem az idétlen, komoly irodába egyáltalán nem illő szőnyeget nézte.- Felemás zokni - csapott le két vaskos dosszié az íróasztalra. - Jellemző. Csönd, ami úgy zizeg, mint a rossz porszívó.- Mondtam, leül. Süket is. Fél fenék a hatalmas, hozzá méltatlan karosszék szélén, a plüst alig érintette, csak a keretet. Az óra fél hetet kongatott, arra gondolt hirtelen, vacsoráig csak végeznek, mióta nem evett. Az egészben az ér valamit, az a vacak kis vacsora.-No, drága uram, mit akar nekem elmesélni? Az óra üt. A szőnyeg bántó narancssárgája magától sötétedik odalent.- Nem hallom!- Hát...- Hát! Hát! Bizony, most tartanod kell a hátadat, barátocs- kám! Ilyet! Lyukat vésni a kerítésen, mint valami börtönszökevény! Csönd, faltól falig csapódó, riadt csönd.-Hallgatni, lógatni a fejet! Most nem erény a hallgatás, ba- rátocskám! Késő, késő! Az a furcsa, érthetetlen hang, ami nem is a torokból jön, hanem mélyebbről, nem a tüdőből a levegővel, hanem a szívtájékról, valami kórtanilag ismeretlen test-zugból, ahol hangok, könnyek és pillantások rejteznek, különleges, ritka pillanatokra tartogatva.- Mi? Nem hallom!- Igazgató úr... tetszik tudni, a vonaton találkoztam egy férfival... vagyis nem találkoztam, csak ott volt... és mindent náj- lonzacskóban tartott... volt egy nagy zacskója, a lába közé állítva, egyfolytában túrt benne...- Most mondd meg, hová igyekeztél?- ...és sorban elővett egyre kisebb zacskókat, azok csak zörögtek, de olyan... olyan meghitten, mintha valamire jó lenne a nájlonzörgés... - Ez kellett neked, mi? Hát miben szenvedtél itt hiányt, mondd, miben?- ...volt zacskó, amiben rongyos szélű, teleírt füzeteket tartott, ezeket maga mellé rakta... aztán jöttek a még kisebb zacsMéhes Károly: Szökés kók, külön zacskóban tartotta az olvasószemüvegét, a cipőkanalát... amikor meg jött a kalauz, előhalászott egy egészen pici zacskót, valahonnan a leg- nagyobbik zacskó mélyéről, abban volt a jegye, az a kis kemény kartonlapocska...-Tudod, hogy ez intézményünkre se veti a legjobb fényt: szökdösnek a fiúk!-...és a kalauz türelemmel megvárta, míg előkerült a jegy, kilyukasztotta, a férfi pedig gondosan visszapakolta a kis- nájlonba, legumizta... olyan jó lehet annak, aki így él... utazik szabadon, övé a világ... tudja, minek hol van a helye...- Persze, te csak a magad bajával vagy elfoglalva! Ilyenek vagytok mind, önző kis korcsok!-...és akkor a kalauz, nagyon kedves, mosolygós bácsi volt, odafordult hozzám, kérte az én jegyemet is... de nálam nem volt semmilyen nájlon- zacskó és jegyet sem tudtam felmutatni... nem is magyarázkodtam sokat, mert a szemem sarkából azt lestem, hogy az a férfi egy kisebb zacskóból egy hosszú, nyeles sárga fésűt szedett elő, egy másik zacskóból műanyagkeretes tükröt... és fé- sülködött, hosszú, lassú mozdulatokkal...-Szép kis slamasztika! Neked is, nekem is.- ...és egyszer csak rám csücsörített, mintha kacsintott is volna, és picit megrázta a fejét... a kalauz bácsi pedig nagyot sóhajtva azt kérdezte, hát én most mit csináljak veled?...-Ezt mondta az az átkozott kalauz? Jól mondta, istenemre. Hosszan, élesen megszólalt a tanulási idő végét és egyben a vacsora kezdetét jelző csengő. Hirtelen megbillent a karosszékkel együtt, az íróasztal szélében kellett megtartania magát, nehogy felbukjon.- Vigyázz, te! - csapott fel a csöppet sem goromba férfihang. Aztán kicsit később, szigorúbban: - Vigyázz magadra, nagyon vigyázz! Na, nyomás! Kezet mosni, enni! Suta, igyekvő botorkálás az ajtóig.- Te - szólt utána a szoba sötét mélye. - Az a nájlonzacs- kós... Nem mondott semmit, mikor leszállítottak?- Nem. Csak a zsebembe dugott valami nájlonba bugyo- lált tárgyat.-Mit?-Azt az igazgató úr sose fogja megtudni. H alkan csukódott be a nehéz ajtó, kizárva a szobából a vacsorára igyekvők mindennapos csatazaját. Hol köttetnek a nemzetközi kórusbarátságok? A nemzetközi kórusbarátságok nemzetközi kórustalálkozókon köttetnek, és mivel mind a magyar kórusirodalom, mind a magyar kórusok - így a pécsiek is - nagy nemzetközi tekintélynek örvendenek, énekkaraink nem szűkölködnek a külföldi meghívásokban. Kunváriné Okos Ilona pécsi tanár két kórust is vezet, és a közelmúltban mindkét kórusával nagy sikert ért el külföldön. A Mátyás király utcai Általános Iskola Nagykórusa a portugáliai Vila Nova de Gaia városában szerepelt. Mintegy 700 fő részvételével zenekarok, kórusok, musical-együttesek részére rendeztek itt zenei fesztivált spanyol, lengyel, ír, orosz és macedón valamint portugál és magyar kórusok részvételével. A pécsiek három hangversenyt adtak, a gálaesten is fölléptek. A jórészt régi Mátyás iskolás tanítványokból alakult Mathias Rex Ifjúsági Kórus a toszkán kórusszövetség meghívására április 29. és május 6. között Olaszországban, Roccastradán, Fol- lonicán, Chiusiban vendégszerepeit. Mindkét alkalommal változatos műsorral léptek föl a pécsi kórusok. A reneszánsz, barokk művek, spirituálék mellett mindig fölcsendültek latinul és magyarul Kodály, Bárdos, Karai művei. Dr. Vargha Dezső Attáncolt másfél évtized Úgy lehet, a bérházi udvar, ahol a gyerekek cirkuszost játszottak a szárítókötelek alatt, már az emlékek kútjába poty- tyant, és a dal is, amit az Árt Kísérleti Stúdió mai vezetője, Szalay Tamás énekelt akkor 1 forintért Manci néninek. De az 1982 májusában bemutatkozó Art Kísérleti Stúdió annál maibb és elevenebb. A jubileumát most ünneplő stúdió néhány alapító tagja még az Arma jazzbalett együttesénél, Herda János vezetése alatt szerelmesedett bele a táncba. Később Szalay Tamás, Vass Erika, Németh Tibor, Balogh Péter, Dizderi Ibolya és mások révén csapat alakult, amely a tánc, a mozgás nyelvén egyre növekvő sikerrel fejezte ki magát, s amelyhez olyan kiváló tanítómesterek hatása is kellett, mint Eck Imré és Uhrik Dórá. Lakatos Csilla sztár lett Hollandiában, a tévénél fotózó Reich László tisztét Simara László és Faddi László vették át, Pongrácz Éva tervezi a jelmezeiket, és Schwoy Györgyi tanárnő tanácsaira ma is számíthatnak. Világjáró képeslapjaikat először Ausztriából, majd Belgiumból, Ukrajnából és zömmel Fellbachból küldhették haza. Itthon stílust teremtő műsorral lépnek fel az 1988-as „Ki Mit Tud?”-on, gyűjtik a nemzetközi díjakat, új produkcióik - a „Sikoly” vagy az „Éjféli nap” - pedig már a „kísérleti” műfaj otthonra találását, a stúdió felnőttkorát bizonyítják. B. R. A mozgás nyelvén FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ 4 A
