Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-03 / 120. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1997. május 3., szombat Az alkotás, a művészet gyógyíthat is Hírcsatorna Vivaldi „Gloria” című művét adja elő ma este fél 8 órai kezdettel Pécsett, a Dischka Győző utcai evangélikus templomban a templom énekkara és egy vendégkórus. A vendég ökumenikus kórus Pécs partnervárosából, a németországi Fellbach-Oeffmgen- ből érkezett városunkba. Vezényel: Lovászné Balázs Hajnalka. A koncertre a rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. (a) Lélek és kép. A Pannónia Könyvek új kiadványát mutatják be május 6-án a pécsi Művészetek Házában, 18 órakor. Szendi Zoltán „Lélek és kép” című munkája a világkép és a kompozíció szerepét taglalja Thomas Mann kisepikájában. A szerzővel P. Müller Péter irodalomtörténész beszélget. Orosz akvarell. A nemrég alakult Pécsi Magyar-Orosz Társaság május 8-án 17 órai kezdettel kiállítást rendez Pécsett, a Gyöngyszem Galériában. Az „Orosz akva- rell” című tárlaton az Iva- novóból való Vlagyimir Csemlekcsijev és Alek- szandr Klimohin munkái lesznek láthatók. A galéria a tervek szerint minden évben bemutat valamit az orosz kultúrából. A művészeti kritika. A „Város, polgárok, kultúra” című sorozat keretében a művészeti kritikáról lesz szó május 8-án, 18 órakor a pécsi Művészetek Házában. A beszélgetéssorozatot Cseri László újságíró és Varsányi Erika szociológus vezeti. Elsőkötetesek. Önálló kötettel nem rendelkező szerzők számára hirdetett pályázatot a Littera Nova Kiadó, a „Karácsony” témakörében. Maximum 20 oldalnyi verset, rövidprózát várnak. A beküldési határidő május 31. A legjobb írásokat 1997 karácsonya előtt antológiában jelentetik meg. A cím: Littera Nova, 1054 Budapest, Széchenyi utca 1. D/A. 1.5. Zeneszeretőknek. Székely István zongoraművész ad koncertet május 8-án 19 órakor a pécsi Művészetek Házában. Műsorán Chopin-, Mozart- és Schumann-mű- vek hallhatók. Ugyanitt 10- én 19 órakor Kovács István dal- és áriaestjére kerül sor, többek közt Verdi, Glinka, Gounod műveiből énekel. Diópáccal, aranyfestékkel készíti képeit Kanizsai Laci. Ahogy nézem, majdhogynem látom is, amint a finom rajzolatú fákon szinte susogni kezdenek az aprólékos munkával készült levelek. A lombok alá templomot tervezett az alkotó, sok ablakkal, nyitott kapuval. S hogy miért ismétlődik a téma nyolc-tíz képen is? Egyszerű a válasz: mert Laci szereti a templomokat. A környezet biztosan segíti ebben, hiszen Laci a pécsi Papnövelde utcai Általános Iskola és Diákotthon tanulója. Ha a város felé pillant, előbb-utóbb szemébe ötlik egy templomtorony, ha pedig az udvarra néz, hatalmas fákat lát. A világ itt néhány gyermek számára nehezen lesz több az ablaknál és az udvarnál. Ebbe az iskolába ugyanis mentálisan sérült gyermekek járnak. Rajztanáruk, Fodor Ildikó tizenöt éve fáradozik azon, hogy diákjai az alkotómunka segítségével kitágítsák világuk határait. Ezalatt az idő alatt közel félszáz olyan alkalom volt, ahol bemutathatták eredményeiket. Kiállítások, pályázati helyezések, dijak, oklevelek jelzik a sikereket, már a határokon kívül is, Londonban, Eszéken, Lengyelországban, Indiában. Az iskolában 1992-ben „Én is ember vagyok” néven alapítványt hoztak létre, melynek a tanulók szakirányú képzésének segítése és más célok mellett a művészeti nevelés is része volt. Az 1995 januárjában alakult Devi Art Alapítvány már kifejezetten azt a feladatot vállalta, hogy támogassa a tanulók művészeti tevékenységét. A gyerekek szívesebben veszik, ha inkább a rajzaikat néDarvasi László író (képünkön), generációjának egyik legkiválóbbika mai irodalmunkban jelen van versekkel, tárcákkal, novellákkal, drámáit mutatják be, és minden jel szerint készül első regénye. A könyvhétre a pécsi Jelenkor Kiadónál jelenik meg új kötete. A héten a pécsi Művészetek Házában találkozhatott vele a közönség. -Harmincöt éves vagy idén, minden tekintetben kinőve a „fiatal író” korból. Milyen érzés?- Lelki értelemben nagy, sötétlő erdőben érzem magam. Ugyanakkor tudom, hogy a „fiatal íróról” szóló címke ellenkezik az irodalom természetével, jóformán az írói akarás mesterséges visszafogása. Tény, hogy 21 évesen is lehet valaki érett - vagy ott van Pezegetem, és nem kérdésekre kell válaszolniuk. Ceruzával, ecsettel, tussal jobban tudnak beszélni magukról. Kiss Feri például remek lovakat rajzol, szinte egy vonallal. Meg cethalakat, bensőjükben jónási figurákkal. Stefánovics Eszti hihetetlen színérzékenységű kislány, Ács Luca pedig szinte Kandinszkij stílusában fest. Reinhardt Brigitta a fák és a virágok szerelmese, Orsós Csaba és Schneider Laci viszont vízben is jó, ezért nyertek nemrég egy, a víz világnapjára kiírt pályázaton. Halász Péternek a rajz a kedvence, Szokol Yvett a grafika mellett szívesen fest is.- Ebben a munkában hihetetlen lehetőségek rejlenek - mondta el Fodor Ildikó. - Csak az a baj, hogy megszakad a folyamat, amikor a gyerek kikerül az iskolából. Én azért mégis azt hiszem, ezek a dolgok nem múlnak el nyomtalanul. Érzem azt a finomságot, ami ezekből a rajzokból sugárzik, s érzem, tőfi, neki 26 évesen már csak az volt hátra, hogy meghaljon. Magamat nézve azt gondolom, akkor leszek végképp felnőtt az irodalomban, ha megírom a Könnymutatványosok legendája című regényemet, bár már talán most sem vagyok gyerek.- Több műfajban alkotsz, van-e valamiféle hierarchia közöttük, illetve mi dönt, hogy éppen vers, novella vagy színdarab lesz abból, aminek nekiülsz?-Mindig az a legfontosabb, amit éppen írok, még akkor is, ha mondjuk éjfélkor ülök le hogy mindez a gyerekeknek is sokat jelent, annál is inkább, mert ők a társadalom perifériáján élnek. Fodor Ildikó nincs egyedül, kollégái, Odrobina Tamásné, Glokker Zoltán és Bükösdi Kálmán elkötelezettjei a műFiatal író sötétlő erdőben vészét segítségével való fejlesztésnek. Ezért van, hogy ebben az iskolában mára kialakult egy egyedülálló szellemiség, mely lehetővé teszi, hogy a világra érzékenyebb, nyitottabb, önmagukat jobban kifejezni tudó, s beilleszkedni képes fiatalok hagyják el ezt az intézményt. A Papnövelde utcában nemcsak a rajzterem falait bontják tündérek, fák, lovak, de minden folyosót is. Az iskola bejáratánál pedig a kapualjban időről időre kortárs művészek alkotásaiból készült válogatás látható. És nincs olyan szünet, amikor néhány diák ne álldogálna előttük. Hodnik I. Gy. megírni azt, aminek tudom, hogy legkésőbb reggel nyolcig készen kell lennie. De rangsor leginkább akkor van - a fejemben -, amikor nem írok. Jelenleg úgy képzelem, hogy a regény a legfontosabb, mert ebben a formában lehet a legtöbbet elmondani a világról, és íróként egy regénnyel lehet a legnagyobb kísértéseket felvállalni. Égyébként most például két hónapja nem írtam semmit, ráadásul erre a helyzetre még nincs kezelési módszerem, nem tudom, mit kell csinálni.- És mit olvasol?- A Nemzeti Sportot. Mint irodalmat utoljára Ingmar Bergman „Öt vallomás”-át olvastam. Aztán kocsmaszámlákat, bölcsődeszámlát és az adó- bevallási útmutatót. Méhes K. A medve megszelídítése Bár Csehov több mint száz éve írta a Medve című egy- felvonásosát, a téma, a férfiak és a nők közötti örök harc ma is éppolyan friss, mint egykor. Ä darabot a pécsi Művészetek Házában láthatta a közönség. A szobája rejtekén gyászoló és fonnyadozó, majd az új szerelemben felgyúló szépasszony alakját megformáló Bukszár Márta először lépett prózai szerepben a nézők elé. A debütálás nehézségei elsősorban kézmozdulatain voltak tetten érhetők, amúgy azonban életre tudta kelteni Popova Jeléna Ivanovna figuráját. Az iskolázott hang jót tett a finomkodó özvegynek, s egyben ironikus felhangot is kölcsönzött a játéknak. Krum Ádámot dörmögése egészen medvéssé tette Szmimov Grigorij Sztyepá- novics szerepében. A színész nagy átéléssel, energiával, indulattal játszott, bár az asztal- csapkodós jelenetekben a kevesebb talán több lett volna. Egymással való harcuk valószerűségét bizonyítja a nézőtéren jócskán megemelkedett adrenalinszint, melynek kapcsán a nézőkben is felmerült az, ami Csehovban, hogy tudniillik mikor lövik már le egymást. A végül szerelmespárrá váló kettőst, a Lukát alakító Orsós József egészítette ki komédiás trióvá. Akkor volt a legjobb, amikor teret engedett a helyzetkomikumnak is. Füsti Molnár Éva rendezése életszagú, ütemes, szórakoztató előadást produkált, melyhez realista igényű hátteret nyújtott a Tresz Zsuzsa tervezte díszlet és jelmez. Előadásra legközelebb május 12-én kerül sor a Művészetek Házában. H. I. Gy. Retusálatlanul Arcképek a 90-es évek első feléből Arcok - arcképek - arctérképek. Emberportrék. Nem retusában hízelgők, inkább őszinték, néhol kegyetlenül igazmondók Szebeni András: Arctérképek az élvonalból című legújabb kötetének fotói. Hatvanöt olyan személyt kapott lencsevégre, akikről úgy gondolja: részei a magyar és az egyetemes kultúrának. Színészek, írók, zenészek, énekesek, újságírók, film- és fotóművészek sorakoznak e nagyméretű album lapjain. Erénye, hogy nem egyoldalúan mutatja be őket. Egyszerre van jelen Eszenyi Enikő, mint ellenvetést nem tűrő vamp és ijedtségtől tágra nyílt szemű, félénk teremtés; a fejét Illyés-pózban támasztó, szelíd tekintetű Hernádi Gyula, aki amott ragadozó madárhoz hasonlatos, szúrós szemű játékosként néz szembe velünk. Itt a Krisztusként szenvedő Pilinszky Já- no$ szuggesztív arcközelije, ott a természettel eggyé váló költő meditativ portréja. A kilenc évtized nyomát hordozó Turay Ida szempillantás alatt megfiatalodik, amint Pistuka (Békeffy István) arcképét tartja a kezében. Szebeni szeretettel és emberséggel közeledik alanyaihoz. Mielőtt meglátogatta őket, „készült belőlük", aztán napokig a közelükben élt, csak rájuk figyelt. A teljes embert mutatja be: a merészet és megtorpanót, reményveszHernádi Judit tettet és bizakodót, komolyat és élvezettel ugratót. Kettős portréi különösen érdekesek. Petri Györgyről és fiáról, Petri Lukács Ádámról közös fotó eddig nem jelent meg sehol. Itt mintha az idő furcsa játékaként a költő és fiatalkori önmaga ülne egymás mellett. Többen szoros szálakkal kötődnek Pécshez. Galsai Pongrác (az ő emlékének ajánlja kötetét a művész) hetven éve itt született és a Dunántúl című folyóirat szerkesztője volt; Lázár Ervin hosszú időn keresztül pécsi lapoknál és folyóiratoknál dolgozott. Ando- rai Péter már rendszeresen játszott a Nemzeti Színházban, amikor a róla készült fotók születtek. Minden kép az érintettek beleegyezésével került a kötetbe. Aki végiglapozza, érzi, hogy a szándék, amelyet Szebeni a bevezetőben megfogalmaz, miszerint örömet akar szerezni az embereknek, éppoly őszinte, mint maguk a fotók. Csató Andrea Futnak a képek FILMJEGYZET A sztár és a rajongó Afrikáról meséljek, vagy a béz- bólról? - kérdezte egykor Hemingway öreg halásza a fiútól. Inkább a bézbólról - válaszolta a fiú. Azóta tudom, hogy ez a játék fontos dolog, s hogy egyáltalán nem mindegy, ki a legjobb játékos, Luque vagy Mike Gonsales. Ezért mielőtt Tony Scott A rajongó (The Fan) című filmjének taglalásába fognék, töredelmesen be kell vallanom, nekem halvány segédfogalmam sincs a bézbólról. Elképzelni sem tudom például, azzal a széklábforma ütővel miért sóznak akkorát a labdába, s aztán hova rohannak olyan elszántan. Ez pedig baj, mert a film hiteles megítélését bizonyára elősegítené a játékszabályok beható ismerete. Akkor talán még azt is megérteném, hogy egy fanatikus őrült, akit a fél ország rendőrsége üldöz, miként léphet fel zavartalanul bíróként egy sorsdöntő mérkőzésen. Nyilván van erre vonatkozóan egy bézbólszabály, amit a rendező ismer, én viszont, sajnos nem. így be kell érnem, földhözragadt módon azzal, miszerint van itt egy mindenre elszánt szurkoló, egy elcsapott késes ügynök, aki úgy akar segíteni hullámvölgybe került bálványán, hogy megöli annak csapatbeli vetélytársát. (Zárójelben megjegyezem, hogy a gyilkosságra egy gőzfürdőben kerül sor, ahol ügynökünk, alkalmasint a feltűnés elkerülése céljából, talpig öltönyben mutatkozik.) Amikor azonban hősünk nem tapasztal kellő elismerést és hálát imádott játékosa részéről, akkor... De nem folytatom, elég az hozzá, a későbbiek tartalmaznak még jócskán meglepetést a kalandfilmek kedvelőinek, mint ahogy (más értelemben) a realista gondolkodású nézőknek is lesz hüledezni valójuk. Az ügynököt ellenben Robert De Niro alakítja (ez tényleg érdekes: a sztár mint rajongó), aki egyszer azt nyilatkozta, ha kell, egy szekrényt is el tud játszani, így hát ez az ügynök sem okoz gondot neki. Őt látva mi is hajlamosak vagyunk eltekinteni a forgató- könyv „dramaturgiai csavarjaitól”. A film egyesíti a lélektani thriller és a bűnügyi történet ismérveit, s ez a vegyület Tonny Scott kezén kétségkívül energikusan megmunkált, ám meglehetősen agresszív stílusú mozit eredményezett. Látszik, hogy a rendező reklámfilmesként kezdte pályáját. S ez nemcsak abban jut érvényre, hogy feltűnően kedveli a rövid, sokszor csak villanásnyi beállításokat, az éles vágást, az expresszív világítást és a merész hangeffektusokat (a film leleményes zenéjét Hans Zimmer szerezte), de egy sajátos - és számomra nem nagyon rokonszenves - montázstechnika alkalmazásában is megmutatkozik. Tonny Scott ugyanis egy olyan elbeszélőre hasonlít, aki ordítva adja elő a történetet, s a még nagyobb hatásfok elérése érdekében öklét rázva hado- nász az ember orra előtt. Más szóval: mindenáron uralni akarja a néző fantáziáját. És van olyan néző, mint jómagam is, akiben ez a lehengerlő modor inkább ellenérzést vált ki. És azt mondom magamban, rendben, De Akár egy szekrényt is el tud játszani Nirónak elhiszem az ügynököt gőzfürdőstül, no de a bíró, az azért sok. Túl sok(k). Nagy Imre * i
