Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-16 / 133. szám
1997. május 16., péntek Baranyai Tükör Dhnántúli Napló 5 A biztosabb gyógyulásért PÉCS, POTE Átadták a 400 ágyas Klinika hematológiai osztályának modern, félsteril körülményeket biztosító új részlegét. Bár Magyarországon jelenleg csak Budapesten végeznek felnőtt csontvelő-átültetést, tegnap a POTE 400 ágyas Klinikájának hematológiai osztályán olyan új részleget adtak át, mely alkalmas arra, hogy a frissen transzplantált betegeket a fertőzésveszélyt minimálisra csökkentve lássák el. - Átültetéseket egyelőre nem végezhetünk, - nyilatkozta lapunknak dr. Lo- sonczy Hajna (képünkön) egyetemi tanár - a műtétekhez ugyanis két speciális laborra és műszerekre is szükségünk van. Reméljük, a Népjóléti Minisztérium további anyagi támogatást nyújt, s néhány éven belül megvalósulhat ez az álom. Az osztály társalgójából kialakított részlegre, így is égető szükség volt. A 20 millió forintos beruházásból öt darab egy, illetve kétágyas, fürdőszobás kórtermet hoztak létre, ahol tizenötszörösen megszűrt levegőjű, félsteril környezetben remélhetik a biztosabb gyógyulást a napokban odakerülő betegek. A szobák kiegészítő felszereléséről a Remény Alapítvány gondoskodik, mely eddig is nagy mértékben segítette a munkacsoport tevékenységét. V. G. Baranyába is gurulhatnak a tejfelesleg forintjai A várható 85 millió liter tejfelesleg exportjának, tartós termékké feldolgozásának támogatására 300 millió forintot különített el az Agrárpiaci Rendtartás Tárcaközi Bizottsága. A Tej Terméktanács 100 milliós alapjával együtt ez lehetővé teszi, hogy a nem azonnal, vagy nem Magyarországon értékesülő tej literjét 1-5 forinttal támogassák. Az egyeztetéseken részt vett Túri István, a Boly Rt. állattenyésztési főmérnöke. A szakember hangsúlyozta: a túltermelés nem Baranyában jelentkezik, de a máshol keletkező felesleg beáramlása érintheti az itteni árat is. Az aggodalmat eloszlatta Kiss János, a Baranyatej Rt. vezér- igazgatója (képünkön).- Szerződött partnereinktől minden liter tejet átveszünk, ugyanis cégünk sajtot készít a plusz mennyiségből. Ha máshonnan vásárolunk, az nem érintheti a baranyai szállítókat sem átvételben, sem árban. Reméljük, mi is részesülünk a támogatásból, ami jól jönne a készletezés finanszírozására. Lapunk kérdésére a vezető elmondta, hogy a felesleg nem érinti a fogyasztói árakat, a Baranyatej nyár végéig nem tervez áremelést. K. E. Megvannak a Zsolnay-vázák (Folytatás az 1. oldalról) Kihallgatása során kiderült, hogy megbízásra törtek be a titkárság épületébe. Egy másfél méter magas váza ellopására kaptak felkérést harmadik személytől. Nekik azonban ez nem volt elég, ezért tizenegy porcelánt tulajdonítottak el. Helyismerettel nem rendelkeztek, több ajtót feltörtek mielőtt megtalálták, hova is kell menniük. így nagy csoda, hogy a keresgélés és pakolás közben a gyár biztonsági szolgálata nem kapta el őket. A törékeny tárgyakat egymásnak óvatosan kiadogatva juttatták ki az épületből. A súlyos zsákmányt pedig személygépkocsival szállították el. A porcelánok értéke igen nagy, vannak közöttük olyanok, melyek a századfordulón készültek. Az egyik húsz centiméteres váza értékét például félmillió forintra becsülték a szakértők. A tárgyak egyben maradtak, bár némelyikükön újkeletű sérülések találhatók. A megbízót és a tettestársat a rendőrség keresi. U. G. A Penny még nem nyertes Licitálás előtt a pavilonsor és a környéke . fotó: laufer KOMLÓ Az általános vélekedéssel ellentétben még nem teljesen biztos, hogy a nyugat-európai Penny Market áruházlánc épít üzletet a belvárosban. A buszvégállomástól induló közel 4500 négyzetméteres terület rendezési tervének módosítását javasolja az önkormányzatnak a Városépítő és Környezetvédelmi Bizottság. Eddig ugyanis nem szabályozták konkrétan, milyen tevékenység folyhat ezen a részen. Ameny- nyiben a képviselő-testület május 29-i ülésén igent mond az elképzelésre, a továbbiakban már hivatalosan is csak kereskedelmi jelleggel lehet hasznosítani a helyet. A várható módosítás után a város meghirdeti a sokat érő belvárosi telek általa tulajdonolt részét - nyilatkozta lapunknak Polics József, a Városüzemeltetési Iroda vezetője. S noha jóslásokba nem akart bocsátkozni, a mérnök úgy számolta: ha minden jól megy, a liciteljárások lebonyolítása után június végére eldőlhetnek a terület tulajdonviszonyai. Mindez azt jelenti, hogy ha nem is túl sok eséllyel, de a terület pavilonjaiban ma árusítók is pályázhatnak. Lapunk információi szerint a városatyák gondolkodnak azon is, hogy esetleg máshol biztosítanak területet a mostani 14 bérlőnek. Polics József elmondta: irodája több tíz millió forintot javasol vételárként a Gazdasági Bizottságnak, melynek tagjai a jövő héten döntenek az összegről. A pályázat győztesét egyébként nemcsak az ár kifizetése terheli majd. Gondoskodnia kell például védő fásításról, a Belvárosi iskola felé megfelelő utcafronti kerítésrész kialakításáról, s nem utolsó sorban egy 80 autó befogadására alkalmas, burkolt, rendezett parkoló megépítéséről. Kovács Péter, Komló főépítésze szakmai szempontból úgy értékelte, hogy a városképnek csak használna, ha a mostani rendezetlen körülmények megváltoznának. Mint mondta, főépítészként megvan a hatásköre ahhoz, hogy bárki legyen is a vásárló, építészetileg megfelelő küllemű, városközponthoz méltó bevásárlócentrumot alakítson ki. K. A. Pünkösdi esőt várnak a gazdák Még sokat „alszik a gabona a földön”, korai lenne a termésről jóslatokba bocsátkozni, de a jelenlegi kép azt mutatja, a földműveléssel foglalkozók Baranyában idén valamivel többet takaríthatnak be a tavalyinál. Az ország néhány tájegységével ellentétben megyénkben nincs aszály. Ez az őszi csapadékmennyiségnek köszönhető, csupán a talaj legfelsőbb rétege szárazabb némileg a kívánatosnál. A mezőgazdászok azonban reménykednek abban, hogy a korábbi évekhez hasonlóan lesznek „langyos, pünkösdi záporok”, amelyek vízutánpótlást biztosítanak a közelmúltban elvetett kultúráknak. Baranyában befejeződött a tavaszi vetés, 88 ezer hektáron földben a kukorica is. Kalászol már az őszi vetésű árpa, az elmúlt időszakban előfordult kisebb jégverések nem okoztak kárt a növényekben - tájékoztatta lapunkat Kovács Mihály, a Földművelésügyi Minisztérium Baranya Megyei Hivatalának vezetője. A búza első minősítésére időben, június elején kerülhet sor. Elkezdődött a lucerna első kaszálása, így Baranyában ismét működnek a lu- cemaliszt-készítő üzemek. A nagyobb termésátlag-várakozásoknak a kedvező időjáráson kívül az is az oka, hogy idén már több pénz jutott a talaj előkészítésére és főleg a műtrágyázásra. Stefanits Csaba Nepomuki Szent János ünnep MOHÁCS Kétnapos, gazdag programot ígérő ünnepségre várják szombat-vasárnap az érdeklődőket a Duna-partra. A vízen járók védőszentje Nepomuki Szent János, akinek az emlékére idén május 17-18-án számos eseményt rendeznek a városban. Szombaton este fél 7- től a hajóállomáson három külföldi zenekar, illetve a mohácsi fúvósok közreműködésével koncertet hallhatnak az érdeklődők. Sötétedéskor kezdődik a Jánoskázás, vagyis a Sokac- révtől csónakosok kíséretében égő gyertyákat úsztatnak le a folyón. Utána tűzijátékban gyönyörködhetnek a jelenlévők, és a művelődési ház udvarában hálózhatnak. Vasárnap 14.30-tói céhzászlós felvonulás lesz a Fogadalmi templom elől: magyar ruhába öltözött fiatalemberek Nepomuki Szent János szobrát és a város zászlaját viszik. A menetet térzene fogadja a Halász- csárda előtt, ahol 15.30-kor Csősz István plébános tart liturgiát. A kompos vizi felvonulás 15.30-kor kezdődik, a halászléfőzőverseny pedig a művelődési ház udvarán 17 órakor. E rendezvényre a hét közepéig már több mint ötvenen neveztek. A programokat szabadtéri majális zárja. Berta M. Hírcsatorna Közmeghallgatás. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése tevékenységének értékelése lesz témája annak a közmeghallgatásnak, amelyre a közgyűlés május 26-i ülésén kerül sor a közgyűlés pécsi, Papnövelde utcai dísztermében 9 órától. (f) Országos példa Szentlő- rincen. Az Újhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskolában kidolgozták a mezőgazda- sági áruforgalmi technikus- képzés országos tantervét, amely alapján most már nemcsak Szentlőrincen, de Makón, Kalocsán, Kiskunhalason, Csepregen is képeznek technikusokat, .(cs) Jubiláló stúdió. Ma és holnap ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját a pécsi Art Kísérleti Stúdió. A számos hazai és nemzetközi sikert elérő mozgásszínház ma 18 órakor életüket dokumentáló tárlatot nyit az ANK Művelődési Házában, 20 órától az „Éjféli nap” című bemutatójára kerül sor Ladik Katalin költő fellépésével. A holnap 18 órakor kezdődő gálán a „Keleti pályaudvar” és a „Napfogyatkozás” kerül színre Szalay Tamás rendezésében. Tisztújítás az ÁFÉSZ-nél. A Pécsvárad és Vidéke ÁFÉSZ tisztújító küldött- gyűlésén felmentette az eddigi tisztségviselőket. Az elnöki poszt betöltéséről két hónapon belül, pályázat útján döntenek, addig a teendők ellátásával Somogyvári Ferencnét bízták meg. Újraválasztották az öttagú igazgatóságot és a háromtagú felügyelőbizottságot, melynek elnöke Fullér Sándor lett. (v) Ejtőernyős hétvége. A pogányi reptéren mától vasárnapig nem ürül ki a légtér: zágrábi, kaposvári és baranyai pályakezdő ejtőernyősök végzik első ugrásaikat. A nemrég felszámolt Baranya Felderítő Zászlóalj alakulatának katonái is most hajtják végre úgynevezett húsvéti ugrásukat. (c) Vendéghívogató prospektus. A falusi turizmus fejlesztését felvállaló Ke- leti-Mecsek Egyesület a környékről szóló prospektust adott ki a minap. A színes fotókkal és térképpel ellátott kiadvány bemutatja Máré-várát és tanácsokat ad természetjáróknak. (ee) Nem fegyverük volt OLASZ Postát akart kirabolni két, ismeretlen fiatal férfi tegnap reggel a községben. Az álarcos, kucs- más támadók reggel hét órakor jelentek meg a postahivatalban, és a belső ajtót benyomva fegyvernek tűnő tárggyal pénzt követeltek a postás kisasszonytól. Ő azonban erélyesen távozásra szólította fel őket, mivel úgy ítélte meg, nem igaziak a fegyverek. Ä férfiak erre el is mentek egy fehér színű Trabant gépkocsival, pénz nélkül. Az autót kedden Pécsről lopták el. A rendőrök a kocsit megtalálták, mivel a menekülők Hásságy térségében hátrahagyták. A rendőrség rablás kísérletének alapos gyanúja miatt megkezdte a nyomozást. U. G. Szabad a lég a polgári reptér előtt PÉCS-POGÁNY Eldőlt, hogy a két település önkormányzata megkapja az államtól a pogányi repülőteret.- Az átadásra június másodi- kán kerül ünnepélyesen sor - tájékoztatta lapunkat Páva Zsolt, Pécs város polgármestere (képünkön). A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet elsőként ad át önkormányzatoknak ilyen nagy értékű ingatlant, emiatt a szokásosnál nagyobb lesz az ünnepség. A polgármester elmondta, szigorú feltételek mellett kapták meg a repteret. Tizenöt éven belül nem adhatják el, és ugyanennyi ideig biztosítaniuk kell, hogy az eddig is itt működő megyei Repülő és Ejtőernyős Klub tovább űzhesse sporttevékenységét. A repteret egyébként Pogány egyedül is visszaigényelhette volna, hiszen a település területén fekszik, a község képviselői mégis úgy döntöttek, hogy ezt Péccsel társulva teszik meg. Az igénylést októberben adták be, azóta húzódott a döntés. Szakértők vitáztak ugyanis arról, hogy miként is kell értelmezni az ide vonatkozó jogszabályokat.- Az átadástól kezdve szabad lesz a versenyfutás azok között, akik a beruházásra pályáznak - mondta Páva Zsolt. Áz önkormányzatok ugyanis olyan szilárd burkolatú polgári repülőteret szeretnének ide építtetni, amely menetrendszerűen utasszállító repülőgépeket is tudna fogadni. Ezzel jelentősen javulna a térség megközelíthetősége, és ez esélyt adna arra, hogy fellendüljön gazdasága. Ä beruházást koncesszióban képzelik el. A befektetők szakaszosan megépítenék a repülőteret, és húsz-harminc évig élvezhetnék annak anyagi hasznát. Már több külföldi érdeklődő is jelentkezett, németekről, osztrákokról, svájciakról és olaszokról volt eddig szó. , U. G. Kétszáz tányér leves KŐVÁGÓSZŐLŐS Az iskola épületébe költözött az óvoda, s itt alakították ki a kétszáz fő étkeztetését megoldó menzát is. A falunak csak egy ötven adag elkészítésére alkalmas konyhája volt ezidáig. Az óvodások, iskolások, szociálisan étkezte- tettek kapták innen az ebédet, azaz a szűkre szabott lehetőségek miatt csak a legjobban rászorultak.- Az iskola épületében alakítottuk ki az új étkezdét, mely négyszer annyi embert képes most ellátni - mondta el Bátor József polgármester (képünkön). A munkálatokhoz szükséges 15 millió forintot önerőből teremtették elő, a konyha berendezésére valót, 800 ezer forintot pályázat útján nyerték. Nemcsak a menza, a helyi óvoda is az iskola épületébe költözött. A változtatást költség- csökkentő megfontolásból tették. Eddig egy társasház adott helyet ennek az intézménynek, ahol azonban a fenntartás és karbantartás jelentős pénzt emésztett fel. Az 1400 négyzetméter alapterületű épület, melyben mostantól az általános iskola, az óvoda, az étkezde és a tornacsarnok található, megváltoztatta a nevét. Kővágósző- lősi Nevelési Központként született újjá. V. G. \ > 4