Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)
1997-05-15 / 132. szám
4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1997. május 15., csütörtök Virágos megyekép zöld mezőben Hírcsatorna önkénteseket várnak. Fiatal Segítők Csoportját szervezi a Baranya Megyei Drogambulancia. Olyan fiatalokat várnak, akiket érdekel kábítószereket használó kortársaik sorsa, és szívesen tennének valamit érdekükben. A jelentkezőknek csütörtökönként 18 órától tíz alkalommal felkészítést tartanak a Drogambulancia Majorossy u. 10. alatti épületében. Az első csoportfoglalkozás ma lesz. (ee) Kerékpárút épül. Lánycsók és Mohács között 3 kilométer hosszú kerékpárút építését kezdte meg a kivitelezés jogát elnyert Kárász Kft. Mohácsról a Pécsi úti vasúti átjárótól induló 2,5 méter széles sáv a szociális otthonig egyben a gyalogos járda szerepét is betölti. Itt a szemközti oldalra kell átmenniük majd a kerékpárosoknak, és Lánycsókon a „Máder”-nak ismert épületig 2 méter széles sávon kerekezhetnek, aztán újra kénytelenek átkelni az 57-es úton, hogy a faluba jussanak. Az átadást július 15-re tervezik. (i) ZÖM szív Pécsett. A Zöld Szív Ifjúsági Természet- védő mozgalom Sopronban tartotta VIII. ország találkozóját. A pécsieket a TÁSI zöld szíves csoportja képviselte. A IX. országos találkozót 1998 tavaszán Pécsett rendezik meg, amelyhez támogatást nyújt a Környezetünkért Alapítvány és az Egészséges Városért Alapítvány is. (h) Pünkösdi fesztivál. Gazdag program vátja pünkösdhétfőn a szászváriakat. A kulturális rendezvény 11 órakor szentmisével kezdődik, amelyen német énekek csendülnek fel. Délután 3 órától a Jóbarát vendéglő kerthelyiségében megrendezésre kerülő műsor keretében fellép a teuzeni, a mázai és a szászvári fúvószenekar, a nagymányoki ci- tera-duó, a szászvári magyar és német énekkar, a szászvári tánccsoport és az óvodások. (h) Világos borút. A Villány - Siklósi Borút kialakítására és programjaira a Phare programtól elnyert 26 millió forintos támogatás utolsó beruházásaként egynyári virágokat ültettek ki a pincék elé. A kerámialádákba és hordókba futó petúniát telepített a Borút Egyesület. (ee) A nagyvárosok közül magasan Pécsett jut a legnagyobb zöldterület egy lakosra. Ha viszont a parkokat nézzük, úgy több iparváros is előttünk, jócskán előttünk áll! Felhőtlenül boldogok lehetnénk, hiszen minden pécsi odaképzelhet otthona mellé egy háromszobás lakás nagyságának megfelelő zöld rétet is. Miként a Központi Statisztikai Hivatal adatai is mutatják, nagy zöld tüdő segíti a mindennapjainkat a Mecsek-oldalban, mert egyértelmű, hogy a város közigazgatási határán belül található erPiacvezető szerepet tölt be a bankkártyás fizetési mód elterjesztésében az Országos Takarékpénztár Kereskedelmi és Bank Rt., hiszen az országban az elfogadóhelyek több mint felével ez a pénzintézet áll szerződésben, és napjainkban évi 1 millió bankkártyát váltanak ki az állampolgárok. Baranyában az OTP 140 kereskedelmi egységgel, szállodával és vendéglátó céggel áll efféle kapcsolatban, de mint Károlyfiné Tihanyi Enikőtől, a bank Baranya Megyei Igazgatóságának helyettes vezetőjétől megtudtuk, ezeken a helyeken nem kell félni a ,.hamiskártyásoktól”, az OTP bankkártyás ügyfelei mindenütt dőknek köszönhetjük kedvező pozíciónkat. A virágos parkokat vizsgálva azonban hamar kiderül, hogy nem ilyen rózsás a kép. Budapesttől Miskolcon át Szegedig csaknem mindenütt nagyságrendekkel több a szirmoktól pompázó belvárosi köztér az ország más részein, mi több, a megye kisebb városai is megelőzik Pécset ezen a téren. Komlón tízszer/!), Mohácson két és félszer, Szentlőrincen másfélszer, míg Siklóson és Szigetvárott megközelítőleg azonos méretben található virágos park. a legmodernebb és legmegbízhatóbb azonosító berendezésekkel találkozhatnak fizetéskor. Teijed ugyanis az a módi, hogy az úgynevezett lehúzós készülékeket használó boltokban - ahol az üzlet nincs közvetlen elektronikus kapcsolatban az adott bankkártyát elfogadó pénzintézettel, és az eszköz a plasztiklap dombornyomásos jelzéseit ellenőrzi csupán - gyakran -fizetnek letiltott, vagy házilag gyártott kártyákkal. Egy ilyen spéci darabot 10 ezer forintból össze lehet hozni, másrészt a tiltólisták az eltűnt kártyákról két-három nap múlva érkeznek csak meg a bankoktól, addig pedig szabad a vásár. A szakemberek szerint mindez nem vonatkozik a mágnescsíkkal, hologramos jelekkel, vagy vonalkóddal azonosítható kártyákra. Más kérdés, hogy Pécs gondos gazda. A parkok 95 százalékát belterjesen tartják rendbe, ugyanakkor a megye más jelentősebb településein igen változó ez az arány: Komló 17%, Siklós 100%. Ami elgondolkodtató, hogy a megyeközpont parkterületének mérete (3,2 millió m2) a kicsik közé tartozik, a fenntartására biztosított keret éveken át csupán 15 Ft/m2 volt, mikor a tőlünk jobban álló városokban 30-40 forint ez az érték. Tavaly aztán nagyot lépett az önkormányzati képviselőtestület: felemelte az összeget 26 Ft/m2-re! M. B. E. Akinek bankkártyája van, annak nem árt megjegyezni, hogy a lap elvesztésekor a bejelentést követő 24 óra múlva (OTP) mentesül csak a jogtalan használat kártételeitől, s vannak bankkártyák, melyeknél ez a „türelmi idő” három nap. Megyénkben 60-70 ezerre tehető egyébként a használatban lévő bankkártyák száma, s egyre nagyobb tábora van ennek a megoldásnak, hiszen a kezelési költség csupán 600-1400 forint között változik évente. A FEMA Áruházat üzemeltető Fellbach Rt. vezérigazgatójától, Kemer Ödöntől (képünkön) arra kaptunk információt, hogy az áruházban kezdettől fogva fizethetnek a vásárlók bankkártyával, de visszaélésre eddig nem volt példa. Kemer Ödön azt is kifejtette, hogy nem korrekt az az eljárás, miszerint a kereskedőegység a bankkártya elfogadásakor csak napok múlva kapja meg a jussát a pénzintézettől, s még 3 százalék kezelési költséget is felszámítanak a kártyaforgalom után. Mészáros B. E. „Hamiskártyások” az üzletekben A hamis bankók után jönnek a hamis bankkártyák. Az úgynevezett lehúzós rendszerű készülékek ugyanis könnyen átverhe- tők. Ezek a plasztiklapok pedig egyre népszerűbbek, Baranyában mintegy 200 kereskedelmi és vendéglátóhelyen fogadják el fizetőeszközként. Pedofilia és prostitúció PÉCS - MTA-SZÉKHÁZ A gyermekkornak iránt érzett ferdehajlamú vonzódás (a pedofilia) és a fiatalkorú prostitúció szerepelt témaként szerdán a III. Alpok-Adria Biztonsági Fórum programjában. A Nemzetközi Rendőr- szervezet, az IPA Magyar Szekciójának Baranya Megyei Egyesülete által szervezett fórumon ismét bebizonyosodott, hogy az érintett országokban szinte azonosak a bűnüldöző szervek teendői.- Mind aktuálisabb téma a fiatalkorú személyek által folytatott prostitúció és sajnos a gyermekek szexuális zaklatása is - jegyezte meg a szerdai program kapcsán dr. Cserép Attila alezredes (képünkön), az IPA Baranya Megyei Egyesületének alelnöke. Dr. Németh Zsolt alezredes, a Rendőrtiszti Főiskola adjunktusa a fenti téma kapcsán megnyugtatónak találta, hogy a pedofilia hazánkban még nem igazán jellemző, ugyanis 1996-ban csupán két ilyen eset vált ismertté. Az egyik az egri ügy, amikor egy férfi újsághirdetés útján keresett filmszerephez gyermekeket, s bár őket szüleik kísérték el a válogatásra, a vége az lett a dolognak, hogy a kis sztároknak pomófilmekben szántak szerepet... Balog N. Nincs hatáskörük Csak különleges esetben vizsgálhatja a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az úgynevezett nagyszolgáltatókkal (gázmű, elektromos művek, vízmű) szembeni panaszok megalapozottságát. Egyelőre nincs hatáskörük a lakossági panaszok vizsgálatára az úgynevezett nagyszolgáltatókkal szemben, így ha valakinek gondja van, mondjuk a számlával, és a felügyelőséghez fordul, csak annyit tudnak tenni, hogy továbbítják a panaszt a szolgáltatóhoz. Bodnár József, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Baranya Megyei Felügyelőségének igazgatója (képünkön) egy törvényre hivatkozik, amely nem egyértelműen határozza meg: tulajdonképpen mi minősül szolgáltatásnak és fogyasztási szolgáltatásnak. Felügyelőségük pillanatnyilag csak az utóbbi témában folytathat vizsgálatot. Tisztában vannak helyzetük fonákságával, hiszen a lakossági kifogások nem csekély hányada a víz-, a gáz- és az elektromos szolgáltatásokkal kapcsolatos. A helyzet a közeljövőben nem is változik, ugyanis továbbra is vita van a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos, 1995-ben született kormányrendelet értelmezéséről. Várhatóan csak az év végén kerül napirendre az új fogyasztóvédelmi törvény, amely ezt az ellentmondást is rendezi. B. G. Lepedővel szöktek meg Tegnap hajnalban, három és négy óra között a Szigetvári Rendőrkapitányság fogdájából két előzetesen letartóztatott személy szökött meg. Tormási Gábor (Mozsgó, Kolozsvári u. 38.) és Balogh Roland (Pécs, Tiborc u. 10/B.) zárkájuk rácsának egy elemét eltörték, majd a jól ismert ősi trükköt alkalmazva lepedőket kötöttek össze, lemásztak és így jutottak ki a fogda épületéből. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy értesítsék őket, ha tudják, a szökésben lévők hol tartózkodnak. Tormási Gábor 155-160 cm magas, jobb karján bohóc formájú tetoválás található. Eltűnésekor fehér pólót, szürke melegítő nadrágot viselt. Balogh Roland 155-160 cm magas, rövid barna hajú. Fekete farmernadrágban, és sötét pulóverben szökött meg. Elfogásakor tartani lehet támadásától, ezért felismerésekor a legközelebbi rendőri szervet kell értesíteni a 107-es, vagy a 72/311-666 illetve a 73/312-311 -es telefonszámon. U. G. A város hűséges katonái SZIGETVÁR Húszéves a város és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (tavalyig: Katonai Akadémia) egymást segítő baráti kapcsolata. Az elsősök hagyományosan szeptemberben Szigetvár vendégeiként rendhagyó történelemórán ismerkednek a város múltjával és jelenével, megkoszorúzzák a költő és hadvezér Zrínyi Miklós szobrát. Az Egyetem napján és diplomaátadó ünnepségén díszvendég a város küldöttsége. A Várbaráti Kör és a Városi Könyvtár hagyományos őszi Történész Konferenciáján az egyetem hadtörténészei is előadók. A sportkapcsolatok ápolása és a gyermekek csereüdültetése is megszokott a két fél között. Tegnap Szigetváron Gás- pámé Kiss Emma, az egyetem humán osztályának munkatársa a Tinódi Általános Iskolában Kolics Pál igazgatóval és a 12 éve csereüdültetést szervező Kollámé Horváth Gyöngyi tanítónővel egyeztették a részleteket. Júniusban az egyetem sportegyesülete, a Honvéd Zrínyi SE háromnapos edzőtáborozáson Szigetváron ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. Az egyetemi dolgozók csemetéinek szigetvári turnusát követően augusztus 12-én 45 szigetvári gyerek utazik 10 napra Budapestre. B. M. L. A szenvedélyek izzó tüze Szerelem, intrika, árulás, balvégzet. A legtöbb operában gáncsvetők harca zajlik, olykor lázító irgalmatlansággal. Igazságot tenni persze hogy is lehetne, hiszen még a cselvetőt is izzó szenvedélye hevíti a tettre. Sodró erejű érzelmek kelnek életre Puccini Tosca című operájában is, melyet a Pécsi Nemzeti Színházban május 16-án mutatnak be, s amelyet Balikó Tamás állított színpadra. Már a hatalmas, nyolc méteres, látványos díszletek sejtetni engedik, hogy nagyszabású produkció készül.- Hiszek abban, hogy az opera műfajt komolyan kell venni - mondta a rendező. - Le kell bontani azt az előítéletet, amitől egy néző cinikusan megmosolyoghatja, hogy valaki itt a színpadon meghal vagy énekel. Hatásos, grandiózus, katartikus előadást akarunk teremteni. A darabválasztásban a szenvedélyek, a pergő történések vonzottak. A szerelméért a zsamokgyil- kosságot is vállaló Tosca szerepében a bemutatón Somogyi Esztert láthatja a közönség. Ca- varadossit Győrfi István énekli, a kegyetlen rendőrfőnököt, Scarpiát pedig, aki Tosca után sóvárog, Egri Sándor alakítja. Angelotti Massányi Viktor lesz. A díszlet Horesnyi Balázs, a jelmez Tresz Zsuzsa munkája. A Pécsi Szimfonikus Zenekart Blázy Lajos vezényli. Közreműködik a színház énekkara és az operakórus is. Az előadást idén többször már nem játsszák, de a következő évben ezzel indul a színházi évad. H. I. Gy. A jövő évadban ezzel a darabbal indul a szezon fotó: Müller