Új Dunántúli napló, 1997. május (8. évfolyam, 119-147. szám)

1997-05-15 / 132. szám

2 Dünántuli Napló Világtükör 1997. május 15., csütörtök ☆ EuroKrónika ☆ EuroKrónika ☆ EuroKrónika Nem mehet a repülésbiztonság rovására Szabad az európai légtér Az utasok jobban, a légitár­saságok már kevésbé örül­nek a ténynek, hogy április 1. óta kinyílt az ég Európa - pontosabban az Európai Unió országai - felett. Ettől az időponttól kezdve az Európai Unió minden légitár­sasága nemcsak a saját orszá­gában, hanem más országok­ban is indíthat belföldi légijá­ratokat, ha üzleti érdekei ezt kívánják, illetve megengedik. Nincs szükség kormányok közötti légügyi egyezmé­nyekre, csak arra, hogy a ter­vezett menetrendet az indító és a fogadó repülőterekkel, a légifolyosók igénybevételét pedig az irányító szolgálatok­kal egyeztessék. Az osztrák Travel Fax című újság példaként hozza fel, hogy az AUA ugyanúgy üzemeltethet járatot Párizs és Lyon között, mint a Malév Grazból Linzbe és vissza. Az osztrákok attól tartanak, hogy az új rendszer nem éri el a célját, sőt egyenesen visz- szaüt. A szabad európai légte­ret kialakító politikusok célja ugyanis az volt, hogy egész­séges üzleti versennyel mér­sékeljék az árakat, és a forga­lomba újabb légitársaságokat vonjanak be. A szakemberek azonban at­tól tartanak, hogy az ennek nyomán kialakuló árverseny a szolgáltatások színvonalának és a repülés biztonságának a rovására mehet. (gyulay) ☆ EuroKrónika ☆ EuroKrónika ti EuroKrónika ti EuroKrónika ☆ Álláspont Az Európai Unió igen széles ér­telemben véve alapvetően gaz­dasági integráció. Az ezzel kapcsolatos politika, szabály- rendszer, monetáris és infra­strukturális kérdéskör, de még a környezetvédelem, vagy a gaz­dasági bűnözés problémája is mintegy az alaprendeltetéshez tartozik. Ebből eredően a biz­tonságpolitikának azokat a ki­hívásokat kell kezelnie, ame­lyek erre az egyre szélesedő gazdasági integrálódásra nézve károsak lehetnek. Minthogy a fegyveres agresszió távoltar­tása, mi több, a katonai környe­zeti konfliktusok elhárítása más szervezet feladata, az Európai Unió biztonságpolitikájának lényege a stabilitás. (Deák Pé­ter katonai és biztonságpoliti­kai szakértő tanulmányából) Jövőt épít a kecskeméti civil szervezet Európa gyermekdiplomatái Amikor hét éve, 1991-ben az Európa Jövője Egyesület meg­rendezte az első nemzetközi gyermektalálkozót Kecskemé­ten, maguk az alapítók sem gondolták, hogy munkájuk, a ta­lálkozók szervezésének módszere tananyagként szerepel majd Strasbourgban, az Európa Tanács ifjúsági vezetőképző tanfolyamain - mondja Farkas Gábor elnök.- Eddig négy találkozót ren­deztek, amelyeken a kontinens 20 országából több mint öt­ezer gyerek ismerhette meg Kecskemétet. Miként szervezik meg az itt-tartózkodásukat?- Sorsolás alapján dől el, hogy egy-egy kecskeméti is­kola, diákközösség melyik külföldi gyermekcsoportot látja vendégül. A gyerekek a találkozó két hetében kecske­méti családoknál laknak. Ma már nemcsak Európából, ha­nem Izraelből, jövőre az Egyesült Államokból is meg­hívunk gyerekeket.- A kecskeméti gyerekek hová utazhatnak?- Két évre előre tervezünk. Egyik évben mi látjuk vendé­gül a külföldi gyerekeket, a következő évben pedig a kecskemétiek utaznak kül­földre. Az az iskolai csoport például, amelyik az egyik év­ben dán gyerekeket fogadott, a következő évben Dániába utazhat.- Honnan a pénz?- Támogat bennünket a vá­ros és a megye önkormányzata, az Európa Tanács Ifjúsági Alapja, a magyar Országgyű­lés, és minden lehetséges he­lyen pályázunk. így a tavalyi 4 millió forintos városi támoga­tás mellé még 26 millió forintot sikerült szereznünk. Barátaink is sokat segítenek, azok a pol­gárok, akiknek a munkáját évente az egyesület által alapí­tott Európa Gyermekeinek Jö­vőjéért díjjal köszönjük meg. E díjban részesült már Kányádi Sándor költő, Peter Kresanek, Pozsony főpolgármestere, Pe­ter Lauritzen, az Európa Ta­nács Ifjúsági Központjának igazgatója, s Kecskemét dísz­polgára, Josef von Ferenczy. Ábrahám Eszter Horn Potsdamban „Ami Németországban törté­nik, meghatározza Európa sor­sát, ezért is kíséijük megkülön­böztetett figyelemmel a keleti tartományok helyzetének ala­kulását” - jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök a bran­denburgi parlamentben. A magyar kormányfő Pots­damban, a brandenburgi fővá­rosban Manfred Stolpe tartomá­nyi miniszterelnökkel tárgyalt a politikai és a gazdasági kapcso­latok élénkítéséről. Az együtt­működés politikai feltételeinek javítása érdekében Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter kol­légájával, Burkhard Dreherrel megállapodást írt alá a kétol­dalú gazdasági együttműködés ösztönzéséről. Amerikai katonák Magyarországon Az Egyesült Államok Fegyve­res Erőinek a Magyar Köztár­saság területén történő tartóz­kodásáról, illetve tevékenysé­géről szóló kormánymegálla­podást írt alá szerdán a Kül­ügyminisztériumban Kovács László külügyminiszter és Do­nald Blinken budapesti ameri­kai nagykövet. A megállapodásban az Egye­sült Államok és Magyarország azt rögzíti, milyen feltételekkel tartózkodnak a jövőben ameri­kai csapatok Magyarországon. Kovács László az ünnepé­lyes aláírás után hangsúlyozta: olyan kompromisszumos meg­állapodás született, amellyel sem az amerikai, sem a magyar jogrend nem sérül. Japán és délnémet kapcsolataink Szeretnénk, ha Japán gazdasági téren is növekvő érdeklődést mutatna irántunk - közölte lá­togatásának céljáról Gál Zol­tán, az Országgyűlés elnöke, aki parlamenti küldöttség élén érkezett Tokióba. Kerti fogadá­sán Akihito császár meleg sza­vakkal üdvözölte a magyar Or­szággyűlés elnökét, méltatva hazánknak a kelet-európai vál­tozásokban betöltött szerepét. A két délnémet tartományi hitel feltételeinek javításáról tárgyalt Medgyessy Péter pénz­ügyminiszter Münchenben és Stuttgartban. A miniszter Ba­jorország és Baden-Württem­berg pénzügyminiszterével és a két tartományi bank vezetőivel tanácskozott a két, egyenként 250 millió márkás hitelről. Új szelek a Westminsterben Szociálisan érzékeny kormányprogram Nagy-Britanniában kereken 120 visel szoknyát. A több mint fél évezredes (!) alsóházban egyébként 1919. november 28-án köszöntötték az első hölgytagot Lady Astor személyében. A grófné oly mértékig elnyerte választói tetszését, hogy 1945-ig min­den parlamenti ciklusban újra és újra megválasztották. Lady Astor nyugdíjba vonulása óta összesen csak 166 hölgynek sikerült egy-egy helyet el­orozni a sokezer férfiképvi­selő elől - talán ez érzékelteti legjobban a jelenlegi siker nagyságát. Bár tudni kell, hogy a brit bírók 98 százaléka, a vállalatvezetők 93 százaléka még mindig férfi. A parlamentben most új idők új szelei fújnak, s ezek­nek a szeleknek bizony par­fümillatuk van. A tévénézők számára persze inkább az al­sóház arculatának átalakulása tűnik majd föl elsőre: az una­lomig ismert halszálkás és csíkos zakóknak, valamint a kopaszodó fejeken ügyetlenül keresztbe fésült, „tiszteletre­méltó” ősz tincseknek vég­képp leáldozott. A színekben és ruhafazonokban virító höl­gyek az eddiginél vonzóbb látványt kölcsönöznek a par­lamentnek. Függetlenül az angol tole­ranciától, előre láthatóan nem lesz könnyű a beilleszkedés. A legfiatalabb, alig 25 esztendős képviselőhölgyet máris többen titkárnőnek nézték. Vagy ve­gyünk egy másik kényes prob­lémát: a hatalmas Westmins­terben legfeljebb ha négy női toalett található... FEB Az ősi hagyományoknak megfelelő pompával, teljes uralko­dói díszben vonult be szerdán II. Erzsébet királynő a brit parlament felsőházába, ahol a két ház képviselőinek jelenlé­tében trónbeszédével hivatalosan is megnyitotta a május 1- jén megválasztott új parlamentet. A királynő trónbeszédje Az angol tör­ténelem so­rán még soha nem jutott be ennyi hölgy a világ leg­régebbi par­lamentjébe. Ha csak a legutóbbi képviselői névsort te­kintjük, „ab­ban még több a John, mint a Jane” - jegyzi meg szellemesen a Los Ange­les Times. Most azon­ban 659 FOTÓ: FEB/REUTER képviselőből A 14 perces trónbeszédben - amelyet a királynő „csak” fel­olvas, de a mindenkori minisz­terelnök ír - szó volt az angol jegybank, a Bank of England önállóságának kiterjesztésé­ről, valamint alapvető jóléti in­tézkedésekről. A most vázolt program ge­rincét képezi majd a konzerva­tív érában privatizált vállala­tok magánosításból származó hasznának egyszeri megadóz­tatása. A munkáspárti kabinet célja 250 ezer fiatal munka- nélküli álláshoz juttatása. A kormány mindemellett hitet tett a nemzeti minimálbér be­vezetése mellett. Népszavazás készül az Anglián kívüli két tartomány, Skócia és Wales eltérő jogok­kal felruházandó, de sok tekin­tetben önálló parlamentjének, illetve nem­zetgyűlésé­nek életre hívásáról. Hírek röviden Funar alulmaradt A városi tanács 16 tagja (a többség) a Gheorghe Funar polgármester által összehívott tanácsülés előtt nyilatkozatban ítélte el a polgármester kezdeményezését, amellyel Funar „feltételeket” szabna Göncz Árpád kolozsvári látogatásához. EU-nem Szlovákiának? A brüsszeli Európai Bizottság fontolgatja, hogy az EU-ba jelentkező országok közül Szlovákiát nem hívja meg - fejtette ki Pozsonyban Hannes Swoboda, az Osztrák Szociáldemokrata Párt európai parlamenti frakciójának vezetője, az SPÖ külpolitikai szóvivője. Nincs válság Prágában Václav Klaus cseh kormányfő szerint a sajtó tú­loz, amikor drámai szavakkal ecseteli kormá­nya helyzetét és a kabineten belül uralkodó ál­lapotokat. Josef Lux miniszterelnök-helyettes és a koalíciós kereszténydemokraták elnöke ugyanakkor úgy vélekedik, hogy a kormánynak legkésőbb ősszel számvetést kell készítenie. Lézerfegyveres incidens Egy orosz teherhajóról lézerfegyverrel megse­besítették annak a kanadai-amerikai katonai helikopternek a pilótáját és kísérőjét, amely megfigyelést végzett felettük. Az eset április­ban történt, Seattle közelében. Török támadás kurdok ellen Török csapatok lépték át a török-iraki határt, hogy leszámoljanak a kurd szeparatisták egyik csoportjával - jelentette be szerdán az ankarai külügyminisztérium. A török egységek támoga­tást nyújtanak az iraki kurdok hadműveletéhez. Hazánkat a legfelkészültebb országok közé sorolják Esélyünk a csatlakozásra Magyarországot mind az Eu­rópai Unióban, mind a NATO-ban a csatlakozásra leginkább felkészült és a fel­vételre első körben esélyes or­szágok közé sorolják, egyben a térségben stabilizáló ténye­zőnek tekintik - jelentette ki szerdán az Országgyűlés eu­rópai integrációs ügyek bi­zottságának ülésén Kovács László külügyminiszter. Az Európai Unióhoz való csat­lakozás várható menetrendjéről szólva elmondta: a még tartó kormányközi konferencia jú­nius közepén befejeződik, de a zárásra a társult országok kép­viselői nem kapnak meghívást. A tervek szerint a konferencia befejezését követő tíz napon belül azonban részletes tájékoz­tatásra számíthatunk. Ekkorra elkészülnek az egyes országvé­lemények is. Egyelőre még nyitott kérdés, hogy a társult országokkal egy­szerre, vagy csak a leginkább felkészült országok szűkebb csoportjával kezdik meg a csat­lakozási tárgyalásokat. Az utóbbi megoldás előnye az, hogy a megbeszélések viszony­lag gyorsan lezárhatók, és 2000-re befejezhetők. Az egy­szerre történő kezdés sem je­lenti a tárgyalások azonos idő­pontban való befejezését, hi­szen az országok fejlettsége és felkészültsége különböző - mondotta a külügyminiszter. Feltételes NATO-megálló Egyelőre titkos a megállapodás szövege Javier Solana NATO-főtitkár és Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter szerdán megállapodásra jutott a NATO és Oroszország viszo­nyát körvonalazó megállapo­dás feltételeiben. Az orosz külügyminisztérium megerősítette, hogy a tárgyaló felek a vitás katonai kérdéseket is beleértve „elvi haladást” ér­tek el. Brüsszeli hírek szerint a tárgyalásokon a legkeményebb alkudozás részint a leendő szö­vetségi infrastruktúra kelet-eu­rópai telepítéséről, részint e tér­ségben a NATO-kötelékbe tar­tozó katonák állomásoztatásá- ról folyt. A készülő NATO-orosz megállapodás szövegét tegnap délután már át is adták a tagor­szágok kormányainak, a NATO nagyköveti tanácsának és Bo­risz Jelcin orosz államfőnek. A hivatalos véglegesítésig a NATO illetékesei elzárkóztak az elől, hogy tartalmi vonatko­zásban bármilyen felvilágosí­tást adjanak. Csupán jelezték, hogy politikai és katonai vo­natkozású témákban egyaránt sikerült áttörést elérni. Brüsz- szeli források tudni vélték, hogy a jóváhagyásra beterjesz­tett szövegben végül nincs számszerű utalás az új tagálla­mokban állomásozható NATO- csapatok nagyságára. Gyilkosvadász komputerprogram Amerikában Kihűlt forró nyomok Az FBI újfajta komputer­programja korszerűsítheti a bűnüldözést az USA-ban. A program arra képes, hogy a gyilkosság helyszínén fellelt, az elkövetőtől származó haj-, bőr-, illetve testnedvmaradványok legkisebb mennyiségéből is megbízható „genetikai ujjle­nyomatot”, DNS-mintát állít­son elő. Ezt azután összeveti a rendőrségi DNS-adatbázissal, s így pillanatok alatt kiderülhet a gyilkos személyazonossága - feltéve, ha van róla információ, azaz büntetett előéletű. Jelenleg az USA huszon­nyolc államában a szexuális bűnözőktől és a gyilkosoktól büntetésük letöltésekor, szaba­dulásuk előtt génmintát vesz­nek. Kaliforniában naponta 200-300 aktával bővül az elekt­ronikus archívum, az 1984. évi indulás óta csaknem harminc­ezer mintát gyűjtöttek be. Bár az eljárás nagy lehetősé­gekkel kecsegtet (Floridában ennek révén eddig 55 megol­datlan bűnesetet sikerült le­zárni), mégis sokan kételked­nek a sikerében. Például azért, mert nincs feltörésbiztos számí­tógép, tehát könnyen elképzel­hető, hogy valaki megzavarja a programot, és nemcsak a valódi tettes adatait tünteti el, hanem esetleg egy vétlen emberre te­relheti a gyanút. Vagyis önma­gában a DNS sem lehet per­döntő bizonyíték. * * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom