Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)

1997-04-22 / 110. szám

1997. április 22., kedd Háttér - Riport Dünántúli Napló 9 Jó tanácsok utazóknak Egy washingtoni orvos nemrégiben elhatározta, hogy családjával néhány napot Londonban tölt. Haj­nalban, amikor a repülőgép már a leszálláshoz készülő­dött, arra ébredt, hogy mindkét vádlija kellemetle­nül bedagadt. Remélte, hogy egy kis séta után majd rendbe jön. Csakhogy más­nap reggelre is erős lábfá­jásra ébredt. A görcs napok­kal később, hazatérése után is kínozta. Végül elment egy kollégájához, aki megállapí­totta, trombózis van a lábá­ban, és az orvos csak a cso­dának köszönheti, hogy a vérrög nem indult el felfelé - mert ha a szívébe vagy a tüdejébe jut, akár halálos le­hetett volna. A vérrögösödés szeren­csére nem „szokványos” kí­sérőjelensége a légiutazás­nak, ám a szakértők szerint a kockázatot a következő tényezők növelik: visszér, daganatos megbetegedés, dohányzás, kövérség, ter­hesség, de még a fogamzás- gátló - és klimaxos hor­monpótló - tabletta szedése is. Veszélyeztetettnek szá­mítanak azok, akik közvet­lenül az utazás előtt valami­féle lábműtéten vagy altatá- sos operáción estek át. A megelőzés legjobb módja, ha valaki a légiút közben gyakran felkel ülé­séből „kinyújtóztatni a lá­bait”, és sétál néhány lépést, legalább a mosdóig és visz- sza. Sajnos, a repülőgép személyzete egyáltalán nem örül ennek: szerintük jobb az utasnak ülve maradnia, nehogy egy hirtelen légör­vényben véletlenül elessen és megüsse magát. Az ag­gódó egészségügyi szakem­berek azonban úgy vélik: a mozdulatlanság okozta vér­rög gyakoribb jelenség, mint a légörvény számlájára írható sérülés. Tanácsok a baj megelő­zésére: Félóránként járjunk egyet, ne törődjünk a szem­rehányó pillantásokkal. Ülve pedig végezzünk egy­szerű tomagyakorlatokat, hogy megmozgassuk a láb­izmainkat. Viseljünk laza ruházatot, kerüljük a haris­nyanadrágot vagy az olyan zoknit, amelynek szoros a gumija. Ne dohányozzunk útköz­ben, és ne is fogyasszunk alkoholt vagy kávét, ezek ugyanis növelik a dehidrá­ciót. Adott esetben tanácsos egy aszpirint bevenni repü­lés előtt. Ferenczy Europress Fejlődő és elhaló iskolák Elkészült az egész megyére vonatkozó közoktatás-fejlesztési terv A közoktatási törvény a megyei önkormányzatok számára elő­írta a közoktatás-fejlesztési terv elkészítését. E tervnek tartal­maznia kell a helyzetértékelést, a megoldásra váró feladatokat, s a megye középtávú beiskolázási elképzeléseit. Baranyában az elmúlt hóna­pokban zajlott az a nagysza­bású munka, melynek során 302 önkor­mányzat kapta meg azt a rendkívül részletes kér­dőívet, mely a település is­koláztatási vi­szonyaira vo­natkozott. A megyei közgyűlés humánpoli­tikai irodája oktatási és ifjúsági csoportjának vezetője, Brand- stätter György, megyei főtaná­csos (képünkön) elmondta, hogy minden önkormányzatot megkérdeztek, még azt a közel százat is, ahol nincs iskola. Térségi tanácskozások zajlottak Pécsett, Mohácson, Komlón, Siklóson, Szigetváron, 205 in­tézményvezetővel és 34 ön- kormányzattal beszéltek.- A találkozók eló'tt elkészül­tek a szakmai részanyagok is - tette hozzá a főtanácsos. - Eze­ken decembertől március vé­géig közel húsz pedagógus szakember dolgozott. Az egyez­tetéseken a legtöbb vélemény az általános iskolákra vonatko­zóan hangzott el. A középfokú szakképzóhelyek esetében a helyszínre mentünk, minden önkormányzat által fenntartott intézmény sorra került. A kö­zépiskolák vezetőivel és a fenn­tartókkal együtt beszéltünk. A legutóbbi adatok szerint Baranyában ma 213 óvoda, 187 általános iskola, 11 szakmun­Kihaló iskolák A felmérésekből kiderült, hogy elsősorban a városok pe­remkerületi általános iskolái néptelenednek el. Ezért intéz­ményösszevonásokra a megye városaiban sor kerülhet. Ez a középfokra is vonatkozik, bár itt a létszámproblémákat a szakképzés átalakulása okoz­hatja majd. Az összevonásokról a helyi intézményfenntartók döntenek, a megyei önkor­mányzat a fejlesztési tervet csak ajánlásként adja ki. Nehezíti a helyzetet, hogy a szakképzés átalakításához nin­csenek fogódzók, a kamarák, a vállalatok nem tudnak semmit mondani arról, milyen szakem­berekre lesz szükség a követ­kező 5-10 évben. A szakkép­zési idő is átalakul, fél évtől há­rom és fél évig is tarthat, ami azt jelenti, hogy sokkal bonyo­lultabb lesz az egyes iskolák, iskolatípusok összehangolása. A fejlesztési terv többek között ezért is a középfokú intézmé­nyek gyorsabb reakcióképessé­gét tartja a legfontosabbnak, és a kínálatnövekedést támogatja. A biztonságra való törekvés jele, hogy a 9-10. osztály bein­dítását csaknem valamennyi szakmunkásképző felvállalta. Térségi szemlélet A megyei közoktatás-fejlesz­tési tervhez készült több száz oldalnyi szakértői anyag szól az általános iskolákról, a közép­fokú intézményekről, az iskolai kásképző és 33 középiskola van. Előreláthatólag több mint 20 százalékkal csökken majd a lakosságban a gyermekek ará­nya. Egyes térségekben lehet­nek ugyan növekedések, de az általános tendencia a gyermek­létszám csökkenésére utal. szolgáltatásokról. A vaskos dossziényi anyagból csak né­hány fontos elemet tudunk ki­ragadni. Az általános iskolák tekinte­tében elsősorban a kis intézmé­nyek vanrlak hátrányban, ahol a kistelepüléseken gyakran nincs Első osztályosok számának alakulása (1990-95) StKKtrir+3,6% Sásd -3,2* \ fy ® «omló -13,5% ® Martna+26% . • Pia -3,1* • ■oiks-7,6% SdlH *6,7% • • SlítóS+10% Nyolcadikosok számának alakulása (1990-95) Sis6 -21,2% ® Kontó -26,5% ® Martna 4,7% atotvir -2i,9% ^ • • * _ Pia -2«,«% • Koma -19,3% Soltit -3,3% Ü ^ Siklós-18,5% Grafika: Müller Nándor I szakképzésről, a gyógypedagó­giai nevelés és oktatás kérdé­seiről, a kollégiumokról, a nem iskolai szakképzésről^ a nemze­tiségek és etnikumok oktatásá­ról, az alapfokú művészetokta­tásról, az óvodai ellátás helyze­téről, a pedagógiai-szakmai helyben lakó pedagógus, az összevont osztályú tanulócso­portoknál ma is tanítanak képe­sítés nélkül, s hiányos az infra­struktúra. A terv iskolameg­szüntetést vagy leépítést csak akkor javasol, ha biztosítható a közelben magasabb szintű okta­tás. Lehetőség a települések közötti koordináció, mely egy­fajta alulról kezdeményezett körzetesítést hozhat. Veszély az iskolaszerkezeti formák meg­alapozatlan átalakítása. A gimnáziumoknál a terv az idegen nyelvek oktatására he­lyezi a hangsúlyt, s rugalmas gimnáziumi beiskolázást java­sol, évenként 1300 diákra szá­mítva. Az iskolai szakképzésben feltűnő, hogy a népesedés ked­vezőtlen alakulása ellenére sem csökkent a létszám. Kevesebb lett ugyanakkor a korábbi há­roméves szakmunkásképzésben résztvevők aránya, illetve a na­gyipari igényeket kiszolgáló szakokon végzettek száma. Új szakmák és szakok törtek be, és többen tanulnak idegen nyelve­ket is. Ezen a területen a mező- gazdasági szakképzés változá­sai a legellentmondásosabbak.-A terv előterjesztés formá­jában április 28-án kerül a me­gyei közgyűlés elé - zárta be­szélgetésünket Brandstätter György. - A fejlesztési tervben jóváhagyott körzeti feladatok támogatására megyei közokta­tási alapítvány létesül, melyből pályázati úton juthatnak pénz­hez a fenntartók. H. I. Gy. Kozma Ferenc jegyzete Lenin Moszkvában a napokban is­mét föllángolt a vissza-vissza- térő vita, vajon mi legyen Vlagyimir Iljics bebalzsamo­zott testével? A vitát az egypártrendszer- ből született pártok egyike- másika gerjeszti, amolyan be­ugratásképpen. Várva, csak akad olyan képviselő, aki rá­bólint az ötletre, s ezzel nép­szerűségből elvágja magát. Ugyanis Lenin még él ma is az orosz emberek szívében, él legalább egy választási kam­pány erejéig. Bukásra ítélt az, aki megpróbálná a hőst dehe- roizálni, s kirángatni hetven- valahány éves fekhelyéről. Persze, az ellenkező vélemény sem nyerő, hiszen a társada­lom másik részének elege van mindabból, amit valaha Lenin jelentett. Ezért aztán senki sem mer cselekvőén bármit is vál­lalni Lenin ügyben. Feloldhatatlan a dilemma. Nekünk nincs Leninünk (és nincsenek Lenineink se már), de a választási kampány elő­szelei érződnek, s a kezdődő csatározások azt mutatják, hogy sajátos, verbális mauzó­leumok épülgetnek széles e szép vidékünkön is, híveket gyűjtve a demagógia fohá­szain. A demagógia táptalaja az a meglehetősen nagy bi­zonytalanság, miben élünk. Ezért aztán a hazai választá­sokig elérve még meglehető­sen nehéz időszak vár ránk, de utána sem remélhetünk könnyebb esztendőket. Ugyanis egyesek szerint ki­fulladóban az ezredvég felé közelgő Magyarország, s ha így haladunk tovább, saját sír­ját ássa meg az ország. Mások szerint homlokegyenest el­lenkezőleg, éppen a mában, ebben a gazdasági (és élet­színvonalbeli) visszafogott­ságban gyökeredzik a jövőnk, és más mód nincs arra, hogy ismét talpára állítsuk a gazda­ságot, az országot. Nos, ezt a két, egymással merőben ellentétes véleményt kell az embereknek önma­gukban naponta feldolgoz­niuk, ami meglehetősen nehéz feladat. S ami - meg merem kockáztatni - olykor érthető módon elkerülhetetlenül a tu­dathasadáshoz vezet. A vázszerkezet már elkészült - A mecseki Tubes- tetőn a Tubes Kilátó Alapítvány szervezésében épülő to­rony vasbetonhenger váza április közepére elérte a terve­zett tizenöt méter magasságot. A külső terméskőburok nagy részét felhúzták; az első kilátószínt ablakait és több mint negyven lépcsőfokot beépítettek eddig. fotó: tóth 850 éves a Stephansdom Bécs leghíresebb épületét, a Stephansdomot (Szent István- székesegyház) 850 évvel ez­előtt szentelték fel. Ebből az alkalomból kiállítást rendez­nek, amely a katedrálisban, másik része pedig a Karls- platzon, a Historisches Muse­umban tekinthető meg. Az Európa egyik legszebb góti­kus épületének román részle­teiből szinte alig maradt va­lami: mindössze az oly híres és jellegzetes főbejárat, az Óriáskapu és a mellette lévő két Pogánytorony. Csalás egyenes adásban Sorozatos csalással jelentős összegeket nyertek az olasz állami televízió egyik kvíz­műsorában a „találomra” fel­hívott nézők. Az élőben elkö­vetett csalást múlt vasárnap 3,5 millió néző szeme láttára leplezte le a műsorvezető. A műsorban felhívnak valakit bárhol Olaszországban, s az elhangzottakkal kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia. Most a felhívott római játékos már 100 millió líra nyereség­nél járt, amikor egy még fel nem tett kérdésre felelt. Patkányfarokakció Nyolcmillió rágcsálót irtottak ki a vietnamiak az ország egyik északi tartományában. A tavaly október óta tartó ak­ciót a patkányok példa nélküli elszaporodása miatt, elsősor­ban a termés védelmében in­dították a hatóságok. A pat­kányfarkat bemutató személy pénzjutalmat kap, s így az ak­ció rendkívül sikeres, gyere­kektől az aggastyánokig min­denki részt vesz benne. A ju­talom a gyűjtőpontokon 200- 300 dong (1,7-2,5 amerikai cent), patkányfarkanként. ✓ Nyerjen egy Suzuki GLX-et az Uj Dunántúli Naplóval! Minden előfizető eséllyel indul - Próbálja ki újra! ■ Örömmel tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy április 18-ától újabb akciót indítottunk olvasóink részére. Akciónk lényege, hogy azon jelenlegi előfizetőink, akik május és június hónapban is előfizetik az ÚDN-t, részt vesznek sorsolásunkon. A fődíj egy extra felszereltségű Suzuki Swift GLX személygépkocsi, melyet a pécsi Suzuki Szabolcs Kft-nél vásároltunk meg. A sorsolást egy egész napos, szabadtéri szórakoztató műsor keretében rendezzük, junius 14-én, Pécsett. Azon olvasóink is bekapcsolódhatnak játékunkba, akik most nem előfizetői az Uj Dunántúli Naplónak. Nekik nem kell mást tenniük, mint hogy június 8-áig - bármikor - három hónapra előfizetik a lapunkat. Ne feledje tehát: zsályazöld Suzuki GLX-et nyerhet az Új Dunántúli Naplóval! További információk a 06-80- 200-089-es, ingyenesen hívható (zöld)számon munkanapokon 8-11 óráig. 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom