Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)

1997-04-19 / 107. szám

12 Dhnántúli Napló Magazin 1997. április 19., szombat ✓ Ápoltak és normálisok Forradalmi kísérlet az el­megyógyászatban. A 60-as évek óta forradalmian új utakat keresnek az ideggyó­gyászok. így az elmegyógy­intézetek ápoltjait rendre el­viszik a „normális” emberek közé, sőt, visszaengedik őket a családi körbe. A módszer vitatott volt és ve­gyes eredményeket hozott, de mindenképpen megvál­toztatta a gondolkodást e be­tegségek ápolásáról, gyó­gyításáról. Ezekre az elvekre épül Hannover mellett, Wahren- dorfban Európa legnagyobb magán ideggyógyintézete, ahol az ápoltak rejtett ké­pességeinek feltárásával se­gítik elő gyógyulásukat. Matthias Wilkening pro­fesszor, igazgató-főorvos a lehetőségek szerint le kí­vánja bontani a falat, ami az ápoltak és a normálisok vi­lága között elhelyezkedik. így az orvosok mellett gyógypedagógusok és ön­kéntes laikusok is dolgoz­nak: köztük kézművesek, művészek, akiknek az a sze­repük, hogy segítsenek fel­tárni a betegekben lévő rej­tett képességeket. Az ápoltaknak - a ha­gyományos munkaterápia keretein túl is - módjuk van szakmákat tanulni, illetve a művészeteket ápolni. Műhe­lyekben, saját vendéglőjük­ben dolgoznak, színházuk van. Egyúttal gondot fordí­tanak személyes méltósá­gukra is; így valamennyien külön, saját szobában kap­nak elhelyezést. Ártalmas gyógyszerek Figyelemfelkeltő, ugyanak­kor ijesztő tanulmány jelent meg az Amerikai Orvosi Szövetség folyóiratában a fordított gyógyszerreakci­ókról. Egy Salt Lake City- beli kórházba az elmúlt négy évben 91 ezer beteget vettek föl, és közülük 2,4 százaléknál megállapítható volt, hogy a korábban elren­delt gyógyszer rontotta le a páciens egészségi állapotát. Ez személyenként átlagosan két nappal hosszabbította meg a kórházi tartózkodást. A cikkben megemlítik egy New York-i kórház ta­pasztalatait is, ahol a gyógy­szerészek hibastatisztikát készítettek. Eszerint ezer vényből legalább négy va­lamilyen szempontból rosz- szul volt kitöltve - leggyak­rabban a gyógyszeradago­lásban tévedett a kezelőor­vos, illetve nem vette figye­lembe a szer allergiakeltő hatását. 176 ezer éves sziklarajzok A Kimberley-felföld, Nyugat- Ausztrália bennszülöttek lakta tartománya új szenzációval szolgált. Egy faluban, amelyet a helybéliek Jinmiumnak ne­veznek, ősi szerszámokra és sziklára festett, gyűrűkre emlé­keztető körökre bukkantak, amelyek az első vizsgálatok szerint legalább 176 ezer éve­sek. Azon a helyen, ahol most ezek az ősi leletek előkerültek, már 1992-ben találtak 60 ezer éves ábrázolásokat. Az akkori leletek felfedezője, Dr. Fullagar tért most vissza a helyszínre és csapatát három brit tudóssal, valamint helyismerettel rendel­kező bennszülöttekkel megerő­sítve folytatta az ásatást. Az egyik sziklán 3200 kör alakú je­let találtak, amelyek csak mil­liméterekkel különböztek egy­mástól. „Első látásra olyanok, mintha tapétamintának szánták volna őket” - mondta az érdek­lődő sajtónak a kutatómunkát vezető tudós. A szikla környékét gondosan tárták fel, egyetlen porszem sem kerülhette el a régészek fi­gyelmét. A szikla mellett kiá­sott 1,67 méter mély és 1,5 négyzetméter alapterületű kuta­tógödörben megtalálták az ok­ker festékanyagot, amellyel a köröket rajzolták a kőre. Kibá­nyásztak egy 116 ezer évesre becsült kőszerszámot, továbbá más, emberi kéz formálta kőda­rabokat is, amelyeknek kora 176 ezer év körüli lehet. Az ausztráliai lelet azért ré­gészeti szenzáció, mert eddig a franciaországi Chauvet és Cos- quer barlang 75 ezer éves szik­larajzai, valamint a 34 ezer éves spanyolországi barlangfestmé­nyek számítottak a legősibb művészeti leleteknek. Hosszú csóvájú üstökös Ötmilliárd évvel ezelőtt két ko­rábban felrobbant csillag anya­gának egy részéből a tömeg­vonzás hatására alakult ki nap­rendszerünk. Magához von­zotta környezetéből csaknem az összes atomot: az ősi hidrogént és héliumot, valamint az anya­csillagok által legyártott válto­zatos összetételű könnyű és ne­héz fajsúlyú elemeket. A kellő sebességű részecskékből hozzá képest kicsiny gömbökké for­málódó bolygókat maga köré ellipszis pályára kényszerítette. Arra is volt ereje, hogy a Föld keringési távolságánál 250-300 ezerszer távolabbi kicsiny anyagcsomókat egy gömbhéj­szerű felhőben megtartsa. Ebben az Oort csillagászról elnevezett üstökösfelhőben las­san keringő néhány km átmé­rőjű sziklákat alkotó kő- és vas­szemcséket kifagyott gázok cementálják össze. Évmilliár­dokig róják némán, láthatatla­nul pályájukat, melyet néha egy-egy közeli csillag vonzása megzavar, és beugrasztja őket egy napközeli elnyújtott ellip­szispályára. Mozgásuk itt gyor­sul fel. A Jupiter távolságában a napsugárzás hatására a fagyott gázok légneműekké válnak, ki­tágulnak, a mag körül üstököt alkotnak, mely egyre növek­szik, és részben a saját fénye, részben a napfény visszatükrö- zése következtében feltűnően láthatóvá válik. Közeledve Na­punkhoz, annak fénynyomása a burok anyagának egy részét le­taszítja, a mag mögé löki, csó­vává formálja. Amíg közeledik, a csóva a mag mögött húzódik, megke­rülve a Napot, mint egy fény­szóró a mag előtt halad. Ha útja nem óriásbolygó közelében szeli át a Naprendszer belső te­rét, visszatér esetleg millió éves keringési lapos pályán a mesz- szeségbe. Többnyire azonban a nagy bolygók vonzóereje rabul ejtette a múlt üstököseit, azok a Jupiter vagy a Szaturnusz csa­ládjába kényszerültek, rövid periódusúakká váltak, vissza- visszatémek napközeibe. Köz­ben veszítenek anyagukból, csóvájuk egyre kisebb lesz. Bele is zuhanhatnak a Napba, vagy a bolygók egyikébe. 1994-ben a Jupiter vonzásának hatására a Shoemaker-Levy üs­tökös előbb bolygóköri pályára állt, majd kb. 20 darabra sza­kadt magtöredékei július 16. és 22. közt sorban becsapódtak a bolygó gázanyagába, látványos tűzijátékot okozva. Századunk híres üstököse az 1910-ben már sokszorosan visszatérő Halley. Mai nemze­dékünknek azonban nem lehe­tett része ilyen szép látványban. Ennek az 1986-ban ismét visz- szatért vendégnek a látványá­ban a déli félteke lakosai gyö­nyörködhettek. Tavaly márci- usban-áprilisban viszont itt járt felettünk egy váratlan - a Hya- kutake - üstökös, de a városi emberek a fénylő égbolt miatt csak rövid csóvájának láthat­ták. Most azonban még a kedve­zőtlen megfigyelési helyekről is feltűnően hosszú csó­vájú üstököst láthatunk. Alan Hale és Thomas Bopp amerikai ama­tőrök 1995. júliusában a Jupiter távol­ságán túl már erősen fénylő nagy üstököst fedeztek fel, mely a Napot április elején kerülte meg. Földközelben március 22- től van. Fé­nyessége -1.7 magnitúdó. Ez az adat fe­lülmúlja min­den csillagét. Közvetle­nül a nap­nyugta utáni sötétedéskor - ahol a vá­rosi fények nem zavarnak - északnyugati irányban keres­hető meg. Segíthet ebben egy színházi látcső, mellyel már nemcsak a csillagoktól megkü­lönböztető üstök, hanem a Nappal ellenkező irányba hajló csóvája is látszik. Májusban már a déli félteke lakóit gyö­nyörködteti. Csodás élményben volt ré­szük a márciusban bekövetke­zett, Kelet-Ázsiától Nyugat- Kanadáig húzódó teljes napfo­gyatkozás övezetében tartóz­kodóknak, hiszen ők az elsöté­tedett égen nappal láthatták a csodás égi vándort. Dr. Tóth A Hale-Bopp üstökös csóvája és kitörése. (Császár Tibor pécsi amatőr csillagász 10 perces expozícióval készített felvétele) Hatvanéves. Mármint a képen látható világhírű rajzfilm­figura, Daffy Duck. Először 1937-ben jelent meg egy képre­gényben, de korát meghazudtolóan, ma is rendkívül fiatalos valamennyi róla készült filmben. Munkahelyi jótanácsok Ne csak dolgozzunk - érezzük jól magunkat A munkahely a második otthonunk - mondtuk régen. Ez a mondás - ha valamikor - akkor most valóban igaz, hiszen egyre többen napi 10-12 órát is otthonuktól távol, munkával töltenek, íme néhány ötlet, ami segíthet abban, hogy a lehetőségekhez képest ott is jól érezzük magunkat - természetesen összhangban mások szándékaival és a munkahely vezetésének tűrőképessé­gével.- Rendezze be saját ízlése szerint a szűkebb munkahelyét. Könnyen ápolható zöld növényeket helyezzen el, melyek vonzó formájukkal is vidámítanak.- Polcára tegyen egy-egy kedves családi fotót. Kedvenc csé­széjének is keressen helyet.- Ha megteheti, igyekezzen a munkahely falának vidám, ugyanakkor nyugtató színt adni! A sok fehér fal kórházra emlé­kezteti az embert. A világos, sárgás-narancsos színárnyalat, a világoskék és a zöld különösen kedvező hatású. Kerülje a har­sány színeket.- Asztalát állítsa a fény közelébe. Akinek naponta 10 órát kell a hátsó sarokban neonfénynél kuksolnia, garantáltan tönk­reteszi a szemét. Mennyezeti világításon kívül gondoskodjon megfelelő fényerejű asztali lámpáról is.- Ha számítógépen dolgozik, gondoskodjon megfelelő szű­rőről és sárgás, un. Mon-x szemüvegről.- Ne fűtse túl a munkahelyet. Ideális hőmérséklet a 19-24 fok közötti. Rendszeresen szellőztessen! Ha légkondicionáló működik, különösen ügyelnie kell a megfelelő hőfokra.-Asztalán és a fiókokban tartson viszonylagos rendet! Ha összevisszaság van rajta, azt a benyomást kelti, hogy a feje fö­lött összecsapnak a hullámok és nem megbízható munkatárs. A kényesebb ügyiratokat munkavégeztével mindenképpen tegye mappába és zárja el.- A munkájához szükséges kellékeket - például szótárakat, szakkönyveket, térképeket - logikus sorrendben, elérhető tá­volságban tárolja.- Váltogassa a munka egyes fázisait. A nehéz feladatok közé iktasson be egy-egy könnyűt is.-Néhány órai kemény szellemi munka után kapcsoljon ki néhány percre. Dőljön hátra és vegyen mély lélegzetet. Ha le­het, álljon fel és ropogtassa meg tagjait! Végezzen néhány gug­golást is! Körözzön a nyakával és a karjaival.-Este, távozás előtt írja fel, amivel aznap időszűke miatt nem készült el! Azt is jegyezze fel, amit okvetlenül meg akar másnap csinálni. W— az Diinántúli Napló előfizetőinek Folytatjuk ezévben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül ki az előfizetőnk akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön q nyertes Kállai Ferenc 7775 Magyarbóly, Vasút u. 12. 0H3A9MlA3A5i 16. heti ajándék értéke: 5.000 Ft-os ballonkabát, amelyet a Jó fk Olcsó Ruhakereskedés (Bébi-, gyermek-, felnőttruha) Pécs, Ifjúsági Ház és Viktória u. 3. ajánlott fel. a nyertes eionzetonKet teuton is ertesitjUK. A szakácsnál nincs fontosabb ember Mickey Rourke kedvence a frissen préselt sárgalépalevél Aki azt hiszi, hogy a filmforga­tásnál a legfontosabb személy a rendező, téved. Ez a titulus a stáb szakácsát illeti. A sztárok többsége csak akkor áll a ka­mera elé, ha éhségét a megfe­lelő étkekkel csillapította. A szeszélyes és kiszámítha­tatlan sztárok kívánságának tel­jesítése sokszor nem egyszerű feladat. így járt például Tony Loschiavo, akinek 90 színész és technikus számára kellett volna ebédet készíteni, ám Az esküdt című film főszereplőjének, Demi Moore-nak épp kedve támadt egy kis meleg zabká­sára. A Now and Then forgatá­sán basmati rizst rendelt a mű­vésznő mini parajlevelekkel és citromos párolt zöldbabbal. Mickey Rourke reggelihez és ebédhez csak frissen préselt sárgarépalevet iszik, ám ezt is csak akkor hajlandó elfogyasz­tani, ha nem állt tovább hat percnél. Azt mondja, különben lebomlanak az enzimek - me­sélte Lloyd Thomas hollywoodi szakács. Alec Baldwin csak üveges ásványvizet iszik, a mű­anyag palack ugyanis - szerinte - mérgező anyagokat tartalmaz. Bill Murray szereti a görög­dinnyét, de csak akkor eszi meg, ha valaki előtte kima­gozta. A fiatalabb sztárok közül so­kan rajonganak a gyorsétter­mekért. Amikor Eddie Murphy forgat, a stábnak előbb fel kell mérnie a közeli McDonald’s ét­termek minőségét. Johnny Depp is többnyire visszautasítja a stáb konyháján készült csirkét vagy halat, helyette hamburgert hozat a Burger Kingtől. Idő­sebb kollégáik, mint Warren Beatty, AI Pacino vagy Robert de Niro kifinomultabb ízlésűek: ők saját szakácsukat is maguk­kal viszik a forgatásra. A hölgyek többsége vigyáz a vonalaira és sokszor csak salá­tát kér, de nem mindenki. Bridget Fonda például öt szelet szalonnával készíttet magának rántottát. Whoopi Goldberg a sült sonkára esküszik, hozzá majonézes salátát és pintóst fo­gyaszt, de olykor megelégszik egy bagettel is, igaz, vastagon megvajazva. Julia Ormond a Sabrina forgatásán dupla bél­színt vagy sült sertéskarajt ren­delt. Sharon Stone a vastag steaket kedveli és számára tilos a szakácsnak fokhagymás ételt főzni. A szakácsok rémálma Faye Dunaway, aki négy ételt is lefőzet, kóstolót kér belőlük az öltözőjébe, hogy eldöntse, me­lyiket is tálalják fel majd ebédre. Mike Myers leállíttatta a for­gatást az Alcatraz börtönszige­ten, mert kedve támadt egy ca- puccinóra. Az elektromos veze­tékek a szigeten olyan régiek, mint maga a börtön, így - hogy ki ne menjen a biztosíték - az épület felében lekapcsolták a villanyt, hogy megfőzhessék neki a kávét. (FEB) t i t

Next

/
Oldalképek
Tartalom