Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)

1997-04-15 / 103. szám

4 Dunántúli Napló Baranyai Tükör 1997. április 15., kedd Papp Imre (1922-1997) Tarróson született. Kisbesz- tercén, Tékesen tanítósko- dott, majd Magyarszéken volt iskolaigazgató. 1952- ben került Pécsre, ahol hét évig a pártbizottságon dol­gozott, közben rövid időre a Gyermekvédő Intézet igaz­gatójaként is tevékenyke­dett. 1959-től korkedvez­ményes nyugdíjba vonulá­sáig, 1977-ig a Városi Ta­nács elnökhelyettese volt, mint a kultúráért és az okta­tásért felelős ember, aki a legvadabb időkben is csen­des és humánus tudott ma­radni. Ő volt az, aki 1976- ban, mint megbízott elnök, átadhatta Victor Vasarely- nek a díszpolgári oklevelet. Hírcsatorna Halló, minisztérium? Közérdekű gazdasági kér­désekre válaszolnak ma délután 14-16 óra között az Ipari, Kereskedelmi és Ide­genforgalmi Minisztérium szakemberei a tárca IPARTNER-vonalain. A megadott időben vállalko­zók, üzletemberek, intéz­mények képviselői és lakos­sági érdeklődők is hívhatják a 269-3703, a 111-9669 és a 131-4375-ös számokon a szakértőket. (k) Munkát adnak. Az autó­kábeleket gyártó VEMA Kft. több mint hatvan kom­lói munkanélkülit kíván fog­lalkoztatni. A cég képviselői április 16-án reggel 9 órától a Pártok Házában tartanak tájékoztatót a végzendő munkáról és a kereseti lehe­tőségekről. (h) Feszültségingadozás. Töttösön a DÉDÁSZ Rt. még idén újabb transzfor­mátor állomást épít, hogy felszámolják az időnként je­lentkező feszültség­ingadozást. (cs) Idősek otthona. Ivánbaty- tyánban az önkormányzat a régi iskolaépületben idősek napközi otthonát alakítja ki, ahol várhatóan a nyártól napközben csaknem har­minc idős emberről gondos­kodnak. (cs) Ujjú színjátszók. A nagy- harsányi iskolában Szabó Anikó tanárnő kezdemé­nyezésére húsz fős gyermek színjátszókor alakult, mely­nek tagjai a későbbiekben a környékbeli falvakban is bemutatkoznak. (cs) Nem lesz hátrány a fix rádiótelefon A megyeszékhely belvárosában új köztéri fülkéket telepít a MATÁV Pécs körzetében 5600 fix telepítésű rádiótelefon működik. A pulzusnak megfelelő díjked hálózati villamos energiával üzemelő készülékekkel kapcsola­tos panaszok okán kerestük meg a MATÁV Pécsi Távközlési Centrumának vezetőjét. A szakember a kérdés kapcsán a vár­ható fejlesztésekről is beszámolt. A leggyakoribb problémát az áramszünet mellett a fix rádió- telefonokra telepített faxok lassú adatátviteli sebessége, il­letve az okozta, hogy ezeken a készülékeken nem lehet csatla­kozni az Internetre.- Az állomásokat a koncesz- sziós szerződés és a távközlési törvény előírásainak teljesítése érdekében telepítettük olyan helyeken, ahol a vezetékes tele­fon műszakilag nem kiépíthető - mondta Fuderer Károly (ké­pünkön). - Az áramszünet ki­küszöbölése érdekében ezen ügyfeleink részére akkumuláto­rokat aján­lunk megvá­sárlásra ked­vezményesen. Ezeknél a ké­szülékeknél a hibaelhárítást a szokásos 72 helyett 48 órán belül vállaljuk, új kezdeményezés­ként az energiafogyasztás ellen- tételezéseként havonta 20 im­vezményt (kb. 200 Ft) adunk. Jelenlegi fejlesztéseinknek kö­szönhetően rövidesen az adat- átviteli gyorsaság is növekszik, és az Internet csatlakozás is megoldható lesz - folytatta. Az idén 7400-ra bővítik a fix rádiótelefon-hálózat kapacitá­sát. A további fejlesztésekről szólva a távközlési centrum ve­zetője elmondta, hogy Pécs tör­ténelmi belvárosában a napok­ban több köztéri nyilvános ál­lomást helyeznek üzembe. Az önkormányzattal és a Műem­lékvédelmi Felügyelőséggel egyeztetett, a városképbe illő új állomásoktól az idegenforgalmi szezonban nagy forgalomnöve­kedést vár a MATÁV. K. E. Fázott a város a nem fizetők miatt SZIGETVAR A novemberi után most pén­teken és szombaton is lecsök­kentette a fűtést és órákra szüneteltette a melegvíz-szol­gáltatást az EFC Szigetvár Kft. Hogy miért? A nem fize­tők majd’ hatmillió forinttal tartoznak a cégnek. Hallgatóin a cég üzenetrögzítő­jéről a nevesítve és a névtelenül elmondottakat. Főleg az utób­biak tartalma nem tűri a nyom­dafestéket. A nevüket is be­mondó, a szolgáltatásért eled­dig rendre fizetők joggal pana­szolják: fáznak és melegvíz sincs. A cég osztrák tulajdo­nosa, Friedrich Grüner és a szigetvári ügyvezető Vermes László elnézést kér azoktól, akiket sérelem ért, de kénytele­nek voltak megtenni ezt a fi­gyelmeztető lépést. Az általuk fűtött és meleg vízzel ellátott 880 lakossági és 47 közületi fogyasztóból a 253 fizetni nem hajlandó több, mint 5,6 millió forinttal adósuk. Fűtési alapdíj - Ft/lm3/év Fűtési hődíj • Ft/GJ 250 298 213 150 100 50 0 198 159 '98 skt 15 '97 fék Szerződést kötöknek 1100 1WV.H«. jw. |*. márc. ip. Teljes tartozások (lakosság és közületek - mill. Ft)- Ki tud úgy szolgáltatni, hogy azért nem fizetnek? Ha a kinnlevőségek miatt nem tud­juk időre befizetni az áram, a víz, a gáz és a pakura árát, min­ket azonnal kizárnak a szolgál­tatásból - mondják. Az egyik „rekorder” már több, mint 70 ezer forinttal tar­tozik az EFC-nek. Kérdésemre, hogy miért nem fizet, tömören annyit mondott: csak! B. M. L. Munkát hozhat az akkumulátor KOMLÓ Sikeres elbírálás esetén akár 200 új munkahelyet is teremt­het a városnak az a pályázat, melyet az önkormányzat hasz­nált akkumulátorokat feldol­gozó üzem létesítésére adott be a Népjóléti Minisztériumhoz. Mivel az országban egyetlen ilyen profilú cég sem működik, a régi akkumulátorokat a jelen­legi gyakorlat szerint egysze­rűen szemétre vetik, vagy újra hasznosításra külföldre szállít­ják. A népjóléti tárca által júni­usban elbírálandó pályázatra négy település jelentkezett, kö­zülük azonban Gyöngyösoroszi már kihullott a rostán. A tervek szerint az 5-600 millió forintos beruházás a bétái felhagyott akna helyén valósulna meg. A helyszín amiatt tekinthető sze­rencsés választásnak, mert bár kellőképpen távol esik a város­tól, infrastrukturálisan mégis kiépített, nem kell a vizet, vil­lanyt kivinni a területre. Szarka Elemér polgármester szerint a francia modell alapján elkészített tervek környezetvé­delmi szempontból minden eu­rópai előírásnak megfelelnek. Az üzem pedig nemcsak önma­gában segítene a település fog­lalkoztatási gondjain, hanem a hozzá kapcsolódó - gyűjtésre, szállításra, értékesítésre - be­rendezkedett vállalkozásokkal is. Kőhalmi A. Több felügyelő a köztereken PÉCS Idén harmincra emelkedik a városban a közterület-fel­ügyelők száma, akiknek igazoltatási és előállítási jo­guk is van. Áprilistól öt gyakornokot fog­lalkoztatnak. Gépkocsijuk mellett bérelhetnek terepjáró kisfurgont, de rádió adó-ve­vőkben sem szenvednek hi­ányt. „Izgalmas” változás, hogy nemrégiben két huszon­éves hölgy is egyenruhába bújt. Kiss Béla vezető a város idegenforgalmára gondolva kedvezett a szebbik nemnek. A szigor betartatásában sem kellett csalódnia a hölgyek­ben: a finom modorú, ámde - ha kell - harcias fellépésű Szi- lassy Aranka (képünkön) kol­léganőjével a belvárosban teljesít szol­gálatot. Né­met, angol és horvát nyelv­tudásuknak köszönhe­tően a kül­földiekkel szemben sem jönnek zavarba. A hagyományos „reszor­tok” - például a kutyatartás rendje - mellett a parlagfű ir­tásán, a természetvédelmi te­rületek épségén is őrködniük kell a felügyelőknek, gyakran vesznek részt lakossági fóru­mokon is. A szolgálatért cse­rében viszont várnák a város­lakók segítségét is. Bár is­mertségük egyre nő, sokan nem tudják: igazoltatáshoz, sőt előállításhoz is joguk van. Tröszt É. Rom és virágzó oktatás PECSVARAD A Baranya Megyei Közgyű­lés pécsváradi iskolája időnként kinövi épületeit. Most újabb létesítményt igényelne, ha volna rá pénz. Grünhut Gábor igazgató sze­rint az iskola az egyetlen me­gyei tanintézet, ahol növek­szik a tanulók létszáma. En­nek egyik oka Pécsvárad sze­rencsés fekvése, ahová a me­gye tizenkét településéről ér­keznek gyerekek az intéz­ménybe, mely egy tízosztá­lyos általános iskolát, egy speciális szakiskolát és egy készségfejlesztő szakiskolát működtet. A speciális iskolá­ban körülbelül a tanulók fele, a másik kettőben valamennyi fogyatékos. Vonzó az is, hogy a speciális szakiskolában já­tékkészítő és bolti eladó, gombatermesztő és -feldol­gozó, • valamint segédápolói szakon képeznek két év alatt betanított munkásokat. A ta­valy itt végzettek közül min­denki el tudott helyezkedni, egy tanuló pedig tovább tanul Pécsett a kereskedelmiben, ami nem mindennapi telje­sítménynek számít. A megyei önkormányzat által 1989-ben vásárolt épü­letrészt, amely a hajdani sajt- gyár egyik épülete, mára ki­nőtték, egy újabb romos épü­let rendbetételéhez pedig húszmillió forint kellene. A romot ma egy szobrász hasz­nálja műteremként, s ennek köszönhetően a romosodás mértéke lelassult: a kultúrá­nak, olykor, kézzelfogható a gazdasági haszna. Cs. L. A mosófától a százéves főkötőig rengeteg érté­kes tárgyi emlék gyűlt össze azon a hagyományőrző kiállítá­son, amit a dunaszekcsői vöröskeresztes nyugdíjas klub tagjai rendeztek. Az anyag egy része - remélhetőleg - egy majdani falumúzeumban lesz újra látható. fotó: tóth r Folytatjuk ezévben is hetenként egy előfizetőnk megajándékozását. Naponta egy kihúzott számmal több és hétvégére kiderül ki az előfizetőnk akinek egyezik nyilvántartási száma a hatos számjegycsoporttal. Ön qnyertes? 16. heti ajándék értéke: 5.000 Ft-os ballonkabát, amelyet a Jó K Olcsó Rühakereskedés (Bébi-, gyermek-, felnőttruha) Pécs, Ifjúsági Ház és Viktória u. 3. ajánlott fel. A nyertes előfizetőnket külön Is értmftjük. Régi-új képviselő SIKLÓS A vasárnap gyér érdeklődés mellett megtartott időközi kép­viselő-választáson indult hat je­lölt közül dr. Szepesvári Zsolt főállatorvosra adták le a leg­többen (az urnához járultak kö­zel egyharmada) szavazatukat, aki tizennégy vokssal előzte meg a második helyen végzet­tet. Az „eredményhirdetést” követően lapunknak a régi-új képviselő - az első szabad vá­lasztások után a város polgár- mesteri tisztét töltötte be, mely­ről összeférhetetlenség miatt kényszerült távozni - a követ­kezőket mondta:- Ami a jövőt illeti, nem titko­lom, hogy indulni kívánok a következő országgyűlési képvi­selő-választáson is ... Kótány Buszon buktak meg a zsebesek A rendőrök nem Rómeókra találtak a kertvárosi Júliában Az utasok, a sofőr és a rendőrök közreműködésével fél tucat zsebes bukott le vasárnap Pécsett a vásártér felé haladó 1-es számú helyi járaton. Ugyancsak eredményes volt a rendőri fel­lépés néhány nappal korábban két kertvárosi bordélyházban. Gaszler Péter főhadnagy, a kertvárosi rendőrőrs megbízott parancsnoka tájékoztatójában elmondta, hogy vasárnap fél 10 körül a Kertváros felé haladó 1- es buszra a Tüzér utcai megálló­nál (és azt megelőzően) tucatnyi román állampolgárságú személy szállt fel, akik csapatostul kezd­tek az utasok kifosztásába. Ám, mert ezúttal nem voltak elővi­gyázatosak, a sértettek hangos felháborodásban törtek ki. Szerencsére a történteket ész­lelő sofőr, Szepesi Tamás (ké­pünkön) tudta, hogy mit kell a váratlan helyzetben tennie. Rá­dión azonnal beszólt a disz­pécserköz­pontba, majd a vásártérnél mindaddig nem nyitotta ki az ajtókat, amíg a busz­hoz meg nem érkeztek a rendőrök. A közös fellépés eredménye­ként négy gyanúsított előzetes le­tartóztatására már meg is tehették az intézkedéseket. Váczi István hadnagy arról számolhatott be, hogy a múlt héten tartott rendőrségi ellenőr­zés során a kertvárosi Júliában, valamint a vele egy épületben lévő, ugyanazon személy által üzemeltetett Erotic bárban prosti­tuáltként foglalkoztatott fiatal­korú lányokra bukkantak, egy komlói lány édesanyja feljelen­tése alapján. Mint lányának ké­sőbbi vallomásából kiderült, a hely üzemeltetője megerősza­kolta őt, majd arra kényszerítette, hogy a vendégekkel pénzért kö­zösüljön. A bárokban a komlóin kívül még két fiatalkorú, intézeti szökött leányt is foglalkoztattak. A Szórakozóhely üzemeltetője el­len üzletszerű kéjelgés elősegí­tése, valamint erőszakos nemi közösülés bűntettének alapos gyanúja miatt megkezdődött a vizsgálat, Balog N.

Next

/
Oldalképek
Tartalom