Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)
1997-04-13 / 101. szám
1997. április 13., vasárnap Magazin BtÉántúli Napló 7 John Waters a Pink Flamingo klasszikus film írója és rendezője a film bemutatójának 25. évfordulóján transz- . vesztiták között. Miért vesztett Napóleon? A kérdést - miért vesztett Waterloonál Napóleon - sokan sokféleképpen válaszolták meg, de úgy, ahogyan ezt nemrég egy angol geológus, bizonyos Kenneth Spink tette, még soha senki. Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a Waterlooi csata sorsát végeredményben egy nagyon távoli, indonéziai vulkán kitörése döntötte el. Nem csalás, nem ámítás: Spink profesz- szor tudományosan megalapozott ténynek tartja, hogy ha annak idején Sumbawa indonéziai szigeten nem tör ki a Tomboro nevű tűzhányó, akkor Bonaparte esetleg megnyeri a mindent eldöntő Waterlooi csatát és ismét uralma alá hajtja Európa jelentős részét. De hát mi köze lehetett az 1815 áprilisában, Európától irdatlan messzeségben kitört vulkánnak az 1815 júniusában lezajlott, meghatározó jelentőségű ütközethez? A brit tudós azt állítja, hogy nagyon sok, ugyanis ez okozta az 1815-ös nagy európai esőzéseket. Abban pedig szinte minden hadtörténész egyetért, hogy a francia csapatok Brüsszel ellen vonulását az ítéletidő és az iszaptenger akadályozta. Ezáltal lelassult a félelmetes napóleoni gőzhenger sebessége, szétzilálódott, fáradt és sebezhető sereg érkezett Waterloohoz. A szövetségesek két tehetséges hadvezérének, Wellington- nak és a porosz Blüchemek nem volt más dolguk, mint kihasználni ezt a lehetőséget és ezt maradéktalanul meg is tették. Spink szerint, minthogy a nehéztüzérséget nem lehetett átvinni a sártengeren, a Korzikai nem tehetett mást, mint azt, hogy igénybe vette az egyetlen, Charleroiból Brüsszelbe vezető köves utat. Ami olyan kerülőt és időveszteséget jelentett, hogy eldöntötte a csata sorsát. Ez tette lehetővé, hogy Blücher negyvenötezer porosza délután a szorongatott Wellington segítségére siessen, és északnyugatról megtámadja Napóleon hetvenkétezres seregének jobbszámyát. Júniusra mindössze hetvenhat milliméter csapadékot vártak a szakemberek. Ez lett volna a normális, ha nem tör ki a Tomboro, méghozzá Spink szerint nagyobb erővel, mint a híres Krakatau 1883-ban. Erotikus női írók Érdekes tendenciát figyeltek meg a nyugat-európai, amerikai és ausztráliai szexirodalom terén, nevezetesen azt, hogy az évente mintegy ezer ilyen műfajú mű szerzői között egyre több a nő. Bár önmagában érdekes, hogy férfi írók esetében előszeretettel használják a „pornográf irodalom” minősítést, míg nők tollából származó műveknél visszafogottan csupán „erotikus irodalomról” szólnak az idevágó tanulmányok, sőt a könyvkiadók ajánlatai is, épp az utóbbi évek termését tekintve vált nyilvánvalóvá, hogy ez a „tradíció” felbomlóban van. Susanne Moore, Kathryn Harrison vagy éppen Candace Bushnell - hogy az USA piacának jelenlegi, nálunk teljesen ismeretlen sztárjait említsük - bátran felveszik a versenyt férfitársaikkal. És itt nem arról van szó, hogy mosdatlan szájú beszéd vagy szexuális aktusok vérbő leírása lenne az erősségük - természetesen női szemszögből -, hanem eleve témaválasztásuk és egyes szexuális problémák írói kezelésében hoztak valami meghökkentően újat, már-már kegyetlent. Az egyik regény például (állítólag önéletrajzi ihletésű) egy húszéves lány apjával való viszonyát meséli el brutális őszinteséggel, ugyanis a szex mellé egyre több esetben - az élvezetek fokozása! - betársul a thriller, az erőszak is. A nők nyomulásának van némi ideológiai hátszele is, persze. Nem egy könyvben a történet szerint 180 fokkal megfordul a nemek évezredek tradícióin alapuló férfi-nő viszony, és Kathryn Harrisonék tolla hegyén (vagy inkább komputer-klaviatúráján) világuralkodó szuperhőssé növi ki magát az asszony, míg a férfi koitálógép szerepre kényszerül, aki jobb, ha meg se szólal. M. K. Az őskor mai ezermestere Mindene a kallódó felszíni régészeti leletek megmentése. A Balatonberényben élő Eőry Béla gépésztechnikus hivatásos restaurátorokat meghazudtoló ügyességgel újít fel egykori kőeszközöket, régészeti útmutatás mellett évezredekkel ezelőtti létesítményeket épít fel. A pécsi származású amatőr régész szabad idejében Dél-Du- nántúl településeinek határait járja legtöbbször gyalog, illetve kerékpárral. Amit gyűjt, leadja a múzeumoknak, felfedezéseiről jegyzetet készít, ő maga nem ás, feltárásokon viszont segédkezik. Szakcikkeket publikál, kiállít, a régészet tudományát és az őskori ismereteket népszerűsíti történelmi vándorjátszóházaiban. Utóbbiak szervezésére rendszeresen kap meghívást Somogy, Zala és Veszprém megye művelődési házaiba. Most épp munkanélküli, így jobban élhet mások által különcnek tartott, számára élethivatást jelentő kedvtelésének. Terepjárásai alkalmával elsőként hívta fel az archeológusok figyelmét arra, hogy egy időszámítás előtti, több évezredes, mediterrán eredetű, gabonatermesztéssel is foglalkozó kultúra területe nemcsak a Dráváig, de Kaposvárig, Dombóvárig, sőt a Balatonig is elért. Tizenéves korától számtalan szántásbéli leletet, így kőszerszámot tartott a kezében, amelyeket megtisztításuk során alaposan szemügyre vett. Nem véletlen, hogy bizonyos idő után már jól értett a helyreállításukhoz, sőt utánzásukhoz, tehát jelenkori előállításukhoz is. Elsajátította egyebek között a kő- és rézkori kézművesség, például a ruha- és kerámiakészítés fortélyait, az akkori építkezések technikáit is. Készített már népvándorláskori ezüst be- rakásos és bronzkori fokost, kőből baltát, kapát, íjvesszőt, íjfúrót, fanyelű sarlót pattintott kövek berakásával. Híre és szaktekintélye oly nagy lett, hogy sikeresen pályázott a Vörsön tervezett őskori épület kivitelezésére. Jelenleg a százhalombattai régészeti szabadtéri parkban két középső bronzkori lakóházat alakít ki. Ami szakmai erénye, s amiért a japán restaurátorok is elismerik, hogy a házelemeket úgy illeszti össze, mint a korabeli emberek, vagyis kötelekkel és faszegekkel. A nyugdíj felé közeledő kézműves-ezermester legfőbb terve, hogy tudását oklevél is igazolja, és otthonában magánmúzeumot nyithasson. Csuti J. Floridában készült a kép Linda Finchről aki meg szeretné ismételni Amelia Ear hart földkörüli repülését az újjáépített Lockheed Electra 10E repülőgéppel Töltse szabadságát az űrben Már röviddel az ezredforduló után megkezdődhetnek a rendszeres Földön kívüli turistautak. Sőt mintegy negyedszázad múlva már űrhotelban szállhat meg a kellően gazdag, kíváncsi és bátor világűrutazó - hangzott el egy, a témával foglalkozó németországi szimpóziumon. Jelenleg még 3,6 millió dollárba kerülne személyenként egy ilyen út, de évi félmillió turistával számolva a költség már fejenként 20 ezer dollárra zsugorodna - vélekedik a japán Nasda űrügynökség világűrturizmussal foglalkozó koordinátora. Jelenleg mintegy 100 ezer komoly érdeklődő vár arra, hogy a világűrturizmus valóban beinduljon. A szakértők legkésőbb 2025-re számolnak az első utak elindításával. A piackutatók ekkorra már mintegy 20 millió fő lehetséges utazóra számítanak. Már az első világűrhotel építési terveit is részletesen kidolgozták, s a japán ipar - stílusosan - csak a startlövésre vár. Kínai motorkerékpárok Kína 9,29 millió motorkerékpárt gyártott tavaly, s ezzel már a negyedik egymást követő évben volt a világ első számú gyártója. Kínában háromszáz vállalat készít motorkerékpárokat, de csak kevés van köztük olyan, amelynek termelési kapacitása eléri az évi százezer darabot. Együttes kapacitásuk egyébként- évi 20 millió darab. - A hazai szükségletek kielégítése után most a nemzetközi versenyben is meg kívánnak " méretkezni a kínai motorkerékpár-gyárak. Kína 1995-ben 7,83 millió motorbiciklit gyár- lőtt, de ebből csak 6,1 milliót értékesítettek. Világmindenség-modell az árverésen A világmindenség egy 1579- ben készített modellje, amelyen még a Föld áll a középpontban, 771 500 font sterlingért kelt el a napokban a Christie’s londoni árverésén. A rézből készített, fél méter magas és az ókori pto- lemaioszi világképet megelevenítő modellt telefonon a kikiáltási ár háromszorosáért vette meg egy gyűjtő az európai kontinensről. RÁDIÓ MELLETT __________________________________________________________________________________________________________, JEGYZET F ütvörészünk ... cseverészünk?! Többen vallanak a riporternek, hogy milyen hatással van rájuk a másik - többnyire idegen - ember testközelsége. Többnyire elkerülhetetlen, hiszen szinte naponta élünk kisebb-nagyobb tömegben, buszon, üzletek pénztára előtt, sportrendezvényeken, koncerteken és - gondolom, talán a diszkóban is - bár ez utóbbi nem került szóba, érthető okokból. Akad olyan, aki inkább várakozik utolsónak a lift előtt, de képtelen többed- magával utazni akár csak egy emeletnyit is. A fóbiás pedig soha nem száll be a liftbe - hajdani kolléganőm például naponta többször megtette az utat hatodik emeleti lakásába, de a lépcsőn. A lift egy külön világ. A bérházi lakók többnyire - ha másként nem, de látásból - ismerik egymást, ám a liftben mintha mindenki megnérnulna. Tessék csak jól megfigyelni: „utas” mindenhova néz, tekintget, csak éppen társaira nem, mintha szégyellné magát, mintha lámpaláz gyötörné, inkább merően figyeli a kijelző emelkedő számjegyeit, vagy a felfüggesztett hirdetéseket, majd fölfedez valamit a cipője orrán és lehorgasztja fejét, amíg csak ki nem száll. És a többi „utas”? Ugyanez a magatartás. Azon is eltűnődhetünk, hogy a férfiaknak nincsen szaguk, ha csak nem erősen dohányos egyike-másika, vagy nem éppen a szőlőjéből érkezett haza. A hölgyek illatosak. Tájékozatlanságom parfümügyekben egyenesen elképesztő, de a nők illata szinte levesz a lábamról, jólápoltságuk megható. Főként reggel, az ABC-ben, vagy a zsúfolt buszokon. A társaság kitér a köszöntésekre is. Valaki azt mondja - ez valami szakember - hogy az emberek félelmükben köszönnek egymásnak a liftben. Úgy értve, hogy az idegeneknek is. Hát... merész állítás. Félelmét palástolva köszön, hogy magányérzését elűzze. Hogy baj esetén kötődjön valakihez, valakikhez. Ahogy hallom nyugaton az emberek egyáltalán nem köszöntik egymást a liftben ... Ezt már el nem hiszem, még ha nyugati lifteket sem volt szerencsém megismerni, akkor sem. A köszönés - szerintem - egy picinyke értékű magatartás is. Aki a liftbe lépve köszön, az köszön esetleg a kisboltokba lépve is, ahol fogadják és visszaköszönnek, kivéve a nagy áruházakat, vagy az autóbuszokat, de például vonatfülkébe lépve a jövevénytől el is várható. Tapasztalhatunk modortalan jelenségeket is. Minden bérházban akad egykét lakótárs, akinek ítéletnapig köszönhetsz előre, soha el nem fogadja, csak bámul rád, vagy még azt sem, egyszerűen nulla vagy előtte, egy nagy semmi. Ez bosszantó, de mit tehetsz, legközelebb is köszönsz, az idők végtelenségéig. A napokban valaki fütyült az autóbuszon. Elég zsúfolt volt a huszonhetes, a székek foglaltak, az utasok egymás hegyén- hátán és e viszonylagos csendbe belehasít a füttyszó. A „melódia” ismeretlen. Nemcsak itt dühít ez az illetlen „zenei” produkció, hanem például több kedvenc nyilvános helye is. Az egyik vendéglőben - már ismerem a főszert - kér egy bögre piát, kortyolgat és egyszer csak fütyülni kezd. A műsor nem tart sokáig, talán fél percig, de megbotránkoztató. Az utolsó nagy pofont - szegény Anyámtól - nyolc esztendős koromban kaptam, amikor a vasárnapi ebéd idején, a második fogásra várva, fütyülni kezdtem. Megkaptam. Azóta utálom a füttyszót. Zárt helyiségben, vagy mondjuk társaságban. Kínos perceket él át az utazás közben, amikor a feje fölött bántóan hangosan társalog két ember. Megalázó a többiek számára is, hiszen a hangosan cseverésző akárkik mellőzik a többséget, mintha csak kettőjük végett robogna célja felé a busz, vagy a vonat. Ha még szellemes lenne a szöveg! De nem az. Egyszerűen otromba.
