Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)

1997-04-12 / 100. szám

1997. április 12., szombat Kultúra - Művelődés Dtinántúli Napló 7 Dévényi mint Dévényi A Kijárat Kiadó „ar­chitektúra” sorozatában megjelent Dévényi­könyv címe roppant egy­szerű: „Dé­vényi Sán­dor”. Ennyi. No és a bal felső sarokba oda van biggyesztve: „Vallomá­sok”. Úgy­hogy jómagam mindjárt a ké­peknél, a jószagú színes fo­tóknál s a könnyű kézzel fel­skicceit, grafikusan is igen esztétikus épület- és térkonst­rukcióknál lapoztam fel a keményfedelű könyvet. Azaz mindjárt Dévényinél. Annál a fogva tartó varázsnál, amely- lyel együtt élünk mi, pécsi és baranyai polgárok is. Azután lapoztam vissza az iskolateremtő tanítómester, Makovecz Imre főhajtásához, aki ezzel a mondattal kezdi előszavát: „Egy öregebbnek nincs nagyobb öröme, mint egy nála fiatalabb tehetségét elismerni.” Pedig hát aki is­meri csak azt az egy neveze­tes Makovecz-könyvet, amely „Corvina műterem” címmel jelent meg 1980-ban, s amelyben ars poeticáját ak­kori kálvária-járása árnyéká­ban fogalmazza meg, tud­hatja, hogy Makovecz nehe­zen megnyerhető kritikus. Ez a vallomások sorára épülő kötet viszont rendkívül tanulságos. Összefogott, át­látható és szabatos. Elsőként a család, a gyökerek (Vallomás I.) legendáriumát sorolja, mi­ként is lettek apai ágon Zág­rábból menekülő Lancsari- csokból Dévényiek jó ötszáz éve. Majd a Duna (a víz ké­sőbbi szerepe!) sodrán uta­zunk tovább, eljutva a „tüke” pécsiségen át az IPARTERV- nél töltött évekig (Vallomás II.), majd tovább: a Csete György és a Pécs Csoport termékenyítő szellemiségé­hez, majd az első házig, az 1984-ben épült Lakodalmas házig, amely máris hírverő, vitát kavaró, kivételes mes­termunka. Tanulságos, szép könyv az alkotói életút délidejében. Nyomon követhetjük, hogy a nyolcvanas évek második fe­lében kiváló csapat dolgozott itt együtt, hogy a város szebb legyen, mint volt valaha is. De arra is e könyv alapján döbbenhetünk rá ismét, hogy a sajnos máig kihasználatlan egyetemi pinceklubtól a „vil­lámsújtotta” házig, a „bikafe­jestől” a Munkácsy-udvarig mennyi várost megújító és formáló szépség született. Az építészethez is kell „egy kis humorérzék” - úja (Vallo­mások IV.), és bevallja: a meg­rendelőhöz fűződő rokonérzés nélkül tervezni, építeni sem tud igazi jó ízzel. Ez az ösztön-dik- tálta iránytű azt is jelenti, hogy valamit fölépíteni nemcsak a képzelet és racionális tervezés összmunkája - nemcsak ’fel­adat’, hanem valami más is. Pontosan az, amitől Dévényi tégláiba lélek költözik. (Kijárat Kiadó 1997.) B. R. - Fotó: Tóth Ballada a városról Az Etnofon Kiadó Ballada a városról címen jelenteti meg Sz. Koncz István azonos című könyvének szöveganyagát Helyey László színművész tolmácsolásában. Az eredeti szövegeket azonban, mondja a szerző, je­lentős mértékben át kellett írni, hiszen azok a könyv ké­peihez kapcsolódtak. A le­mezről, természeténél fogva azonban hiányzik ez a vizuá­lis fogódzó. De születtek új szövegek is, és ráadásul egy- egy, kötetben még meg nem jelent Csorba Győző és Tóth Krisztina vers megzenésített változata is elhangzik. A megzenésítés és a szövegek alatti zene szerzője T. Hor­váth József, a Szélkiáltó egy­kori tagja. Szaxofonon Dés László, kongán és ütőkön Horváth Kornél, zongorán Gallai Miklós, gitáron T. Horváth József, nagybőgőn Rozs Tamás működik közre. Zenei rendező a Zorán, a Cseh Tamás és a Katona Klári lemezek rendezője: Péterdi Péter. Cs. L. Szeretet, hűséggel párosulva Platthy György festőművész kilenc évtizede Közel kilencven év történetéről vagy nagyon sokat lehet me­sélni, és akkor köteteket tölt meg a visszaemlékezés, vagy csak mint egy filmben, képről képre haladva villanthatjuk fel a legfontosabb eseményeket. A 90. évébe lépő Platthy György festőművész Ungvárról költözött á( családjával Bara­nyába, s ma már ez az otthona. Az egykori ipariskolai igazgató több, mint 40 éve él itt. Először a Fürdő utcai általános iskolá­ban tanított, majd rajz-mértan szakos megyei szakfelügyelő volt három évig. Később a pé­csi Pedagógiai Főiskola tanára, rajztanszék-vezetője lett. Innen ment nyugdíjba, de már annak is 25 éve. Pécsváradot második szülővárosának tartja, ezért is van ott több, mint félszáz képe ajándékba, állandó kiállításon. A kis lakásban már csak fe­lesége, társa, P. Kovács Júlia fest, Gyuri bácsi ehhez már nem lát eléggé. írógépelni azonban még tud, s éppen a na­pokban jelent meg önéletrajzi munkája, „Emlékeim a szeretet hullámhosszán” címmel a Pan­nónia Könyvek kiadásában. Beszélgetésünk a régi idők­ről szól, a nagybányai meste­rekről, akiknek Gyuri bácsi a tanítványa volt, Martyn Fe­rencről, akit barátjaként tisz­telt, s a főiskolai tanításról.- Fontosnak tartottam min­dig, hogy ne érjem be a formai játékokkal - hangsúlyozta. - Amikor mint tanszékvezető láttam, hogy a tanítványaim a modem festészeti irányzatok iránt érdeklődnek, természetes volt, hogy nekem is tanulnom kell, különben nem tudtam volna segíteni nekik. Nem sza­bad, hogy öncélú legyen, amit a művész csinál, mert minden ember benne él a korában, s aki elefántcsonttoronyba zárkózik, az önmagát is kizárja a világ­ból. A nyugdíj utáni években Platthy György utazni kezdett. Az európai városok után a leg­nagyobb hatást Egyiptom tette rá. Az itt készült anyag Bécs- ben, 1993-ban egy konferen­cián aratott sikert, ahol a mű­vész 34 képe kapott helyet. A bécsi TV-nek adott interjú egyik mondatához ma sem tudna többet hozzátenni. Azt kérdezték meg tőle, ha újra­kezdhetné az életét, mindent úgy csinálna-e, mint eddig?- Akkor is az mondtam, amit ma, hogy igen. Ezen a hosszú úton persze, én is sokszor hi­báztam, s a tévedéseimen sokat gondolkodom. De az nem válto­zott, hogy a számomra az első Isten maradt, a család, a művé­szet és a pedagógia. Nevét többek között a „Népművészet” című főiskolai tankönyve is őrzi, amelyet még akkor írt meg, mondja, amikor a népművészet oktatása „tabu volt, és a narodnyikizmus vádja illette”. Amíg beszélgettünk, a nagy családi fényképalbumot lapoz­gattuk. Gyuri bácsi nem is tit­kolja, mennyire büszke a gyer­mekeire. Hét gyermeke szüle­tett, kilenc unokája van és öt dédunokája. Amikor arról kérdezem, mi a legfontosabb az életben, azt fe­leli:-A szeretet, ami csak akkor igazi, ha hűséggel párosul. Hodnik I. Gy. A mester feleségével fotó: Tóth László Nem tréfál, vicceket gyűjt Két puska megy a sivatagban. Egyszercsak jön az oroszlán. Az egyik puska megkérdezi a másiktól: „Te lősz?” - „Nem, homok.” Harka Győző, a Komlói Vá­rosi Kórház és Rendelőintézet műszaki osztályvezetője azt mondja, 5-6 éves lehetett, ami­kor megragadt a fülében, de hogy később, lejegyzésük ré­vén, hogy szaporodott a köny­vekben lévőklckel együtt tíz­ezerre? Nem is gondolkodott ezen.-És tudja, mi a vicc? Az, hogy a fejemben még ennél is több van! Engem a kreativitása ragad meg - mondja a 43 éves osztályvezető, a szabad idejé­ben képzőművészkedő, Pécsett élő szakember. - Mindig va­lami problémára ad akár kerülő úton is megoldást. Mindig va­lami másnak a kimondása, mint ami látszólag benne van. Gyak­ran viccekkel üzenünk egy­másnak a feleségeink révén - a nejem itt mentőorvos - az egyik orvosbarátomnak pedig leggyakrabban „állati” vicceket mesélek telefonon, mert ő azo­kat szereti. És ő is mindig meg­lep valamivel.- Van a viccnek szakiro­dalma ?- Nemigen. Nekem tizenhét magyar nyelvű könyvem van a vicc műfajáról. Sokféleképpen csoportosítható - közismertek az etnikai hovatartozást, foglal­kozást célba vevők. Sokan mélylélektani motívumokkal magyarázzák a születésüket, kézenfekvőbb reális, problé­mamegoldó szerepük, hisz je­lenségekre válaszolnak, nincs tulajdonosuk, gyakran a helyzet „kreativitása” teremti őket.-Igaz az, hogy vicctermelő nép vagyunk?- Hogy tehetségesek va­gyunk, abban a nyelvünknek is szerepe lehet. Emlékezetes, ahogy Brachfeld Szigfrid törte a magyart: „Azon a huzaton, amellyel Bécsből jöttem, nagy volt a vonat.” Jellemző, hogy mi, magyarok - nevetéssel le­győzve nyomorúságunkat - melyik változatát választjuk. Göncz Árpád köztársasági el­nök kedvenc „new york-i” vicce úgy szól: „Hasbaszúmak valakit az utcán. Csődület. Az orvos az áldozat fölé hajol. „Fáj?” - kérdezi tőle. „Csak ha nevetek.” A hazai változatban: „Min nevet?” „Azon, hogy nem a szívembe szúrtak.” A vicc ki- sebb-nagyobb társaságban hat igazán, jórészét nem lehet leje­gyezni, annyira mimikához, je­lekhez, pillanathoz kötött. Ha valahol elkezdesz viccet me­sélni, hármat kapsz vissza! Ragadós családon belül is. Bölcsészeten tanuló lányuk, Éva, e műfaj sajátosságairól írta felvételi dolgozatát. B. R. Hírcsatorna Műemlékvédelmi világ­nap. Siklóson április 18-án 11 órakor a volt ferences templomban Kalmár Péter­nek, az Országos Műemlék­védelmi Hivatal elnökének köszöntőjével műemlékvé­delmi világnap nyílik. Szili Katalin államtitkár a „Ma­gyar Műemlékvédelemért” díjakat, Kalmár Péter „Der- csényi Dezső” sajtódíjakat ad át. 13 óra 30-tól műem­lékvédelmi konferencia lesz a siklósi várban. Diaporámaest. . Tám László pécsi fotóművész 25 éves jubileumi diaporáma estje április 15-én 19 órakor kezdődik a pécsi Művésze­tek Háza Fülep Lajos ter­mében. Közreműködnek T. Horváth József gitármű­vész, Kircsi László oboa- műv.ész, Sólyom Katalin színművész, a Szélkiáltó együttes, Tüskés Tibor író, Varjassy Eszter főiskolai hallgató zongorán és Nagy Sándor, az Ifjúsági Ház igazgatója. Urbanisztikai ülés. A Magyar Urbanisztikai Tár­saság Tolna-baranyai Terü­leti Csoportja tart ülést ápri­lis 15-én, kedden 14 órakor Pécsett, a Művészetek Háza Breuer Marcel termében, ahol dr. Winkler Gábor, a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem tanszékvezető ta­nára tart előadást Győr tör­téneti belvárosának rehabili­tációjáról. Könyvbemutató. A pécsi Új Hang Irodalmi Társaság kiadásában amatőr költők antológiája jelent meg „Ár­nyékból kilépve” címmel, Takács Dezső grafikusmű­vész illusztrációival. A kötet bemutatója április 12-én 14 órakor lesz Pécsett, a Vár- konyi Nándor Könyvtárban. Pécsi fotósok kiállítása S íit kedden Budapesten az >udai Pincegalériában. Húsz éve alakult a Fiatalok Művészeti Stúdiója, amely jubileumi tárlatsorozatán Klett Ibolya és Gyenes Zsolt pécsi művészházaspár alko­tásait Eperjesi Ágnes és Várnagy Tibor munkáival közösen mutatja be. A tárlat május 4-ig látogatható, (p) G, mint Galéria. A pécsi Gyöngyszem Galéria ven­dégeként április 18-án 17 órakor a szegedi „G” Galé­ria mutatkozik be „Ötven mű az ötszázból” címmel. A május 15-ig látogatható tár­latot Jánosi Zoltán újságíró nyitja meg. Páva István: Ország a hadak útján Nadányi Zoltán emlékére Nadányi Zoltán költő, mű­fordító domborműves em­léktábláját avatták fel pén­teken Berettyóújfaluban, egykori lakóháza falán. Nadányi 1926-tól 1941-ig volt Berettyóújfaluban Bi­har Vármegye főlevéltárosa. A bihari "falu-városban" írta híres Piripócs szatíra­csokrát, s az irodalomtörté­nészek szerint tájköltészetét jelentősen befolyásolta az általa nagyon szeretett bi­hari táj. A Kurucz Imre alkotta domborműves emléktáblát Szeifert Ferenc, a város pol­gármestere avatta fel, Nadá­nyi berettyóújfalui kötődé­sét Bakó Endre irodalomtör­ténész idézte föl a nagy­számú érdeklődő előtt. Újabb könyvét adta az olvasók kezébe Páva István. Az 1994- ben megjelent Trianon, Belve­dere, Hadbalépés című kötete után megírta a folytatást „Or­szág a hadak útján” címmel. A második világháború törté­netének tonnányi irodalma van. A hazai szakirodalom, könyvek, tanulmányok sokasága évtize­deken át - enyhén szólva - .ará­nyított” szemlélettel íródott, ami nem mindig jelentette a valósá­got és igazságot, néha még ada­taiban sem. (Ugyanakkor érté­kes, hasznos eredmények is szü­lettek.) Sok sztereotípiától ma is nehéz megszabadulni, hogy csak egy példát említsek: a kor vezető politikusaival szemben táplált merev ítéletektől vagy inkább előítéletektől. A kötet hat fejezetben tár­gyalja a háborús éveket. Az első kettő a bel- és külpolitikai előzményeket tárgyalja, és kel­lően dokumentálja, hogy a „Nyugat” vajmi kevés érdeklő­dést mutatott, még kevesebbet tett a térséget, Magyarországot érő német nyomás ellensúlyo­zására, enyhítésére. Négy fejezet foglalkozik részletesen a magyar hadsereg harcaival, számos térképvázlat­tal és statisztikával kiegészítve. Nem könnyű olvasmány, hihe­tetlenül sok adatot tartalmaz, ám éppen ezek teszik érthetővé, mi több, átérezhetővé a szerző mondanivalóját. Néhány fonto­sabb, a szerző által is exponált kérdést emelnék ki. Páva István kritikusan szem­léli Horthynak és Kállaynak a német megszállás, majd a kiug­rási kísérlet alkalmával tanúsí­tott magatartását, politikáját. Úgy látja, mindkét alkalommal az ország érdekeit markánsab­ban, keményebben érvényesítő - és nem megalkuvó politikát kellett volna folytatnia. Számos munkában ilyenkor - Horthy melletti vagy -ellenes éllel - folytatódik a töprengés, „mi történt volna, ha”. Páva István nem esik ebbe a csapdába, a lé­tezőt elemzi, és eltérő nézeteket ütköztet. Ugyanakkor van, amikor elfogadja valamely jeles kutató megkérdőjelezhető vé­leményét. Pl. elfogadja Gosz- tonyi Péter véleményét, aki sze­rint sikeres kiugrás esetén Ro­mániához hasonló esélyeink lettek volna a békekonferen­cián. Ez fölöttébb optimista ál­láspont, kevés realitása van, ha figyelembe vesszük a Szovjet­unió számtalan nyilatkozatát; Sztálin pl. egy alkalommal a magyar hadsereget „gono­szabbnak” nevezte a németnél, és ugyanolyan szigorú elbánást igényelt a „bűnös” magyarság­gal, mint a nácik esetében. Mindjárt hozzá kell tenni, a kisállamok sohasem játszottak meghatározó szerepet a „nagy- politikában”, a történelem so­rán inkább játékszerei voltak a nagyhatalmaknak, „aprópénz” a nagy játszmákban. Lényegé­ben ez a kényszerpálya. A ma­gyar történelem is ezt igazolja: a nagyhatalmi környezet, köz­vetlen szomszédaink mint kör­nyezet, múltunk és adott hely­zetünk - benne Trianon - mind determinánsként tekinthető. Páva István ezt jól látja. Ki kell emelni a szerző né­zőpontját. Mindvégig a ma­gyarság sorsának alakulása áll figyelmének középpontjában. Ezt aligha lehet nehezmé­nyezni, hiszen esetünkben is éppoly természetes, mint bár­mely más nép, nemzet vagy ha­talom esetében, kivétel nélkül, olvasható, gyakran sokkal ke­ményebb nemzeti nézőpontja. A Pannónia Könyvek soro­zatszerkesztője is gondos, igé­nyes munkát végzett a kiadás­kor. Páva István művét szakem­bernek és laikus érdeklődőnek egyaránt érdemes elolvasnia. Polányi Imre » » »

Next

/
Oldalképek
Tartalom