Új Dunántúli Napló, 1997. április (8. évfolyam, 89-118. szám)
1997-04-09 / 97 szám
1997. április 9., szerda Háttér - Riport Dtmántúli Napló 9 A vadászok és az új toronykakasok sportvadászat főbb költségeinek 40-100: Ft/ha XX 2-3000 \ Ft/hó A terület A bérelt A nagyvadas területeket a megye ötven társaságából 12 bérli Óriási keveredést okozott a törvény megalkotásának, elfogadásának késedelme. Nemcsak keveredést, de kárt is. A vadgazdálkodásról, a vadászatról rendelkező jogszabály egyéb törvények pókhálójába feszítve csak akkor kerülhetett meghirdetésre a Magyar Közlönyben, amikorra végre eldőlt, hogy a vadászati jog a földtulajdonhoz kötött. Amíg azonban nem voltak egyértelmű rendelkezések - és most mellékes, hogy az elfogadottak mindenkinek jók-e, vagy sem -, az átmenet zűrzavarában fölöttébb gyakran dörrentek a fegyverek a nyiladékokon, vagy éppen az erdők sűrűbb részein, a széljárta mezőkön. A vadász - rabsic? - ugyanis nem tudta: amikorra lezárul az erdők tulajdonba adása, végre törvény szabályozza a vadászatot, vajon ő, egy bejegyzett vadásztársaság tagja, jöhet-e még a most bérelt területre, ülhet-e még a magaslesre? Nem tudta - lőtt. Ha nekem nem jut, akkor neki se ... Mármint vad a terület leendő tulajdonosának, bérlőjének. Ennek eredménye, hogy a Földművelésügyi Minisztérium nagy hirtelen az egész országra teljes vadászati tilalmat rendelt el februárra - részint késve, részint feleslegesen, mert a gyakorlatban betartása ellenőrizhetetlen volt.- A társaságok konkrét ismeretek nélkül várták, miként alakulhat a jövőjük - hallottuk Gondos Gyulától (képünkön), a megyei vadászszövetség fővadászától.- Időközben az is kimondatott, hogy csak meghatározott nagyságú területen lehet vadászni - azaz annál kisebbhez vadászati jog nem kötődik -, ezért a föld- tulajdonosok sürgősen kezdték összeadni hektárjaikat, hogy legalább az alsó limitet elérjék. Sokuknak sikerült, más szóval számos olyan földtulajdonosi társulat alakult a megyében, amelyeknek ezen túl joguk van megmondani, bérbe adják-e az összevont területet például egy vadásztársaságnak, vagy maguk hasznosítják. Ha bérbe adja, akkor viszont azt is meghatározza, hogy mennyiért. Elképesztően magas bérleti díjakról hallani, amelyekről viszont nem tudni, hogy elérhető üzleti bevételként fogalmazták-e meg, vagy ellenkezőleg, elriasztásul. Tény, hogy hektáronként 1500 forintot a vadásztársaságok töredéke tud kifizetni.-A vadásztársaságokat nem csak az új földtulajdonosi, de a jogszabályi körülmények is arrafelé szorítják, hogy minél több pénzt „csináljanak” saját kasszájuknak- mondja Gondos Gyula. - Megjelenik ez a belépéskor kért egyszeri vagyoni hozzájárulásban - előfordul, hogy ennek összege több százezer forint megjelenik abban, hogy a magyar vadászok által terítékre hozott minden trófea után ugyancsak komoly pénzt kell befizetni, és emelkedtek a tagdíjak. Még így is több társaságot fenyeget a gazdasági ellehetetlenülés veszélye, mert képtelenek pénz hiányában vadföldeket művelni, szakképzett hivatásos vadászokat munkaviszonyban tartani, a megcsappant vadállomány miatt kevesebb bevételre számíthatnak a vendégvadásztatásból. Röviden: miután a tagdíjak nem emelhetők a végtelenségig, a vendégvadásztatásban sok a bizonytalanság, csődbe juthat néhány társaság. A megyében egyébként csaknem 50 vadásztársaság van - a taglétszám azonban már nehezen pontosítható. Gondos Gyula mindent összeszámolva 2400 nimródról beszél, de hozzáteszi: ebből mintegy félezer sorsa bizonytalan, mert köny- nyen lehet, hogy az emelkedő költségek mellett a jövőben nem tudnak szenvedélyüknek hódolni. Az 50 társaságból 12 úgynevezett nagy vadas területet bérel, ezek azok, amelyeken előrelátó vad- gazdálkodás mellett szebb bevételre lehet számítani. Csakhogy esetükben magasabb a bérleti díj is. Mi marad? A partvonalra szorult vadászok legföljebb bérkilövő társaságokat alakítanak. Gondos Gyula szerint pontosabb, ha kényszerhelyzetet mondunk. Ez ugyanis korlátozott mozgásteret takar, még akkor is, ha a megyei szövetség igyekszik a bérkilövők számára vadászati lehetőségeket szervezni. Amit persze ugyancsak meg kell fizetni. Minden vadászatot, minden fácánt, minden patront. Ez pedig csak addig mehet, amíg a költségek nem emelkednek az égig. Mint egy virtuóz ügyességgel terítékre hozható - vadásznyelven szólva - toronykakas. Mészáros Attila változása Baranyában 1992 1996 Ft/ha uci ion útja tciuict nagysága A sportvadászok száma Eltaposva Fiatalok voltak. Önfeledten kacagtak bele az éjszakába. Klári, a 18 éves pesti lány egyfolytában csacsogott, Zoli, a magyarszéki fiatal alig jutott mellette szóhoz. Élvezték az életet, örültek annak, hogy a nagy magyar éjszakában együtt lehetnek. Roppantul élvezték azt is, már hajnalodik és ők az országúton róják a kilométereket. Sikondáról tartottak Magyarszékre. Minden olyan lírai volt. A csend, az országutat körülölelő erdő az aszfaltszőnyegig kimerészkedő őzekkel, a csillagos égbolttal, a teliholddal. Ezért nem csoda, Zoli játszott a gondolattal, hogy Klári, ha egy percre befogná a száját, ő talán még szerelmet is vallana. Neki. Az út közepén mentek. Az egyenes országúton. El-elját- szottak a felezővonallal, kitárt karokkal mint a kötéltáncos, s ha autó jött, börrögve az út szélére „bolondozták” magukat. És jöttek az autók szép számmal, felverve az idilli csendet, messziről bele reflek- torozva szabadtéri játékukba. Sőt, akadt aki még rájuk is dudált. ők jókedvűen félreálltak, integettek az elsuhanó autósnak. Meg sem fordult a fejükben az, az utakon annyi minden történik, velük is lehet baj. Pont velük? Badarság! Ezért nem is gondoltak erre. Meg különben is, tudnak magukra vigyázni. Otthon is ezt mondták. A szüleiknek. Zolit ezen az estén különösen aggódva engedte el az édesanyja. De a 17 éves fiú megnyugtatta a valami rosszat érző szülő szívét:- Nem lesz semmi baj anya, ne félj, nem megyek messzire.-Jó, hát menjél - mondta beletörődve, miközben megsimogatta gyermeke fejét. Egy karnyújtásnyira voltak a falutól. Klári bolondozva úgy tett mintha látná, mi is van írva a helységnévtáblára. A szemei fölé tette a kezét, mintha vakítaná a sötétség és szótagolva kezdte: - Magyarszék. Szép neve van a faludnak. Tudod Zoli? - mondta komolyan, majd megkérdezte: - Merre van Magyarasztal?- Micsoda? - lepődött meg a kérdezett. - Annak nincs semmi értelme. Még, hogy Magyarasztal? Miket találsz ki? És ekkor Kláriból kitört a nevetés. Elkezdte csapkodni Zoli hátát, s közben visongva mondta: - Te elhitted, hogy ezt én komolyan kérdezem? Na, szépen vagyunk. Es a kacagás kellős közepén Zoli megint úgy érezte, itt az ideje, hogy bevallja érzéseit. Nem hallotta, a lány mit beszél, csak azt látta, hogy szép szája mozog - meg kellene csókolni - s érezte, szíve egyre nehezebben zakatol. És ekkor megfogta a lány kezét. Mondani akart valamit. Azt, hogy szereti, s jó lenne együtt elrepülni a csillagokig. Mint a superman. Zoli iszonyú sebességgel szakadt el a földtől. Felfelé repült. Egy darabig még szorította Klári kezét, majd köny- nyedén elengedte. Már ott ült a csillagok között, amikor ismét eszébe jutott a „Magyarasz- tal”, s elmosolyodott: - Na, kerülj csak elő te perszóna, nem vallók én neked szerelmet, egyszerűen feleségül veszlek s a meglepetéstől leülhetsz a „magyarszékre”.-Klári hol vagy? Ne hülyéskedj, gyere már elő... Klári arra eszmélt, hogy a földön fekszik, s minden por- cikája fáj. Igyekezett összeszedni minden erejét, hogy gondolkodni tudjon. Mi történt? Hol vagyok? - zakatoltak fejében a gondolatok, miközben patakzott minden porciká- jából a vér. Felrémlett benne a villanásnyi kép, valahol egy fiú fogja a kezét, miközben ő valamit magyaráz, s mintha szeme sarkából látná, hogy jön feléjük egy autó. Szólni akar, hogy ugoijanak, de nincs ideje. Aztán a földön fekve ismét átéli azt a szörnyű érzést, amit a belé rohanó autó okozott. Úgy érezte a lábai leszakadtak, s azt érezte, valamilyen mély kútba zuhan. Nem volt körötte senki, s mégis a rémülettől sikítani szeretett volna. De nem jött ki hang a torkán. És most itt fekve rádöbbent, annak a kéznek, mely fogta az övét itt kell lennie. Próbált mozdulni. Nem engedelmeskedtek az izmai. Igyekezett elfordítani a fejét. Jobbra nézett. Sok lábat látott. Idegent. Mint amilyenek azok az arcok is, amelyek fölé hajoltak. Mintha beszéltek volna, de nem jutott el hang a tudatáig. Balra fordította a fejét. Valamit látott. Letakarva. De ott volt a kéz. Kilógott a takaró alól. Tudta, ez fogta az előbb az övét. Bár a kéz gazdája, arca, nem rémlett fel előtte. Fájdalmak árán, araszolva, centinként jutott előrébb a sáros aszfalton Klári kis keze, de célhoz ért. Majd óvatosan megfogta a mind az öt ujjával az ég felé mutató mozdulatlan kezet. Ekkor Zoli elmosolyodott: - Tudtam, hogy szeretsz - mondta, s átnézett a szomszéd csillagra, de Klári a földön maradt. Veress Tamás Mit akar a páciens? Végre egy tudományos módszerrel készült nemzetközi felmérés is alátámasztja, amit régóta mondogatunk: a beteg nem azért megy orvoshoz, hogy az szakmai halandzsával elkábítsa, és személytelen „egyeske”-ként foglalkozzon vele. Intelligens élőlényként pontos és érthető információra és némi együttérzésre vágyik. Az a legnagyobb baj, állítják külföldi szakértők, hogy az orvos kizárólag objektív módon kezeli a páciensét, és nem veszi figyelembe az illető szubjektív „kórélményeit”. Magyarán, a doktor csak legyint, ha a beteg megfázásról panaszkodik, közben pedig lehet, hogy annak bácsikáját is egy olyan végzetes tüdőgyulladás vitte el, ami néhány tüsszögéssel indult - akárcsak ez a mostam megfázás... Az Egyesült Államokban megkérdezett páciensek szerint az orvosok leggyakoribb hibái: nem kíváncsiak a feltételezett betegség előzményeire, nem végzik el a teljes kivizsgálást, sok esetben tehát a diagnózist nem labortesztekre vagy műszeres vizsgálatra alapozzák. Nem túl meglepő, hogy a megkérdezettek - miután egy valós problémával felkeresték háziorvosukat - leginkább a diagnózis helyességében kételkedtek. Sokan attól féltek, hogy a sebtében felírt gyógyszer csak elkendőzi tényleges betegségüket. Az orvosokba vetett feltétlen hit megingását valószínűleg az is okozhatja, hogy a mai betegek egyre tájékozottabbak, következésképpen sokkal kiszolgáltatot- tabbnak érzik magukat. Ferenczy Europress Szálkák Baleset-hiány A kis települést hosszában kettévágja a nagy átmenő forgalmú főközlekedési út. A falu vezetői kérték az illetékes szervet, hogy legalább a boltnál fessenek fel zebrát, megkönnyítve, biztonságosabbá téve a gyalogos helybeliek átjutását a túloldalra. Megkapták beadványukra a választ: nem! A hatóság indoklásában kifejtette, hogy nem szükséges a gyalogátkelőhely létesítése, mert 1. az zavarná, lassítaná a falut átszelő tranzit útvonal forgalmát, 2. nem történt annyi gázolás, mint amennyi az adott normatíva szerint indokolttá tenné a kérés teljesítését. Az egyik helybeli atyafi az elutasítással kapcsolatban megjegyzi, hogy a normatíva öt gázolást említ, náluk meg eddig még csak kettő következett be, abból egy halálos volt. Tanácstalanul kérdezi: - Üssünk, üttessünk el három embert, hogy beleférjünk az említett keretszámba és megkapjuk az áhított zebrát? Tavaszi divat? 1. Idős férfi áll a buszmegállóban, körülötte a nadrágjára bámulva halkan kuncognak a fiatalok. Nem értem, mi van azon nevetni való. Tekintetemmel végigpásztázom a férfi nadrágját. A felhajtót látva majdnem „felnyerítek”: mindkettőn legalább hat-hat biztosítótű díszeleg. Mellettem egy fülbevalós fiú a nevetéstől fuldokolva mondja társainak: „Az öreg vagy feledékeny, vagy új divatot teremt. Nem is rossz. Nem tudjátok hol lehet biztosítótűt venni?” 2. Amikor a középkorú, igencsak szemrevaló hölgy ellibeg előttem, elakad a lélegzetem: a miniszoknyája hátul oly magasan slicceit, hogy minden lépésénél látni lehet alsóneműjének fehérségét. Egy köpcös férfi térít észhez megjegyzésével: „Ejha! Kár, hogy van rajta bugyi! Bár látványként így sokkal izgatóbb.” Ha túlélem... A vállalkozó karinthys fordulattal meséli nevetve, hogy álmában két macska volt, és játszott egymással. Aztán el- komorodva avat be kételyeibe, nehogy ostobának nézzem: - A pénzemért állampolgárként igénybe vehetem a háziorvost, ám kötelező üzemorvost tartanom, fizetnem a tb-t, és újabban magam és a munkatársaim után még külön a havi 1800 forintos fejpénzt is. De orvoshoz csak úgy mehetek, ha a munkáltatóm hitelt érdemlően igazolja: rendben vagyok a befizetésekkel, tehát nincs semmiféle tb tartozásom, se hátralékom. Csak hát! Mivel én vagyok a munkáltatóm, aláírom magamnak az igazolást, és azt hitelesíttetem a tb-vel. Ha az ügyek intézése és a szükséges igazolások beszerzése közben el nem patkolok, némi szerencsével még el is juthatok az orvoshoz. S ha azt is túlélem, kezdődhet elölről a befizetési és az igazolási körforgás - mondja értetlenül. B. Murányi László b I \
