Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-26 / 84. szám
4 Dtinántúli Napló Baranyai Tükör 1997. március 26., szerda Hírcsatorna Csizmazla Napok. Immár hagyományosnak számító háromnapos ünnepségsorozat zajlik a komlói 501. sz. Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskolában. Az iskola névadójáról elkeresztelt rendezvényen sportversenyeken, szakmai és játékos vetélkedőkön mérhetik össze tudásukat az intézmény és a város többi középiskolájának diákjai. (ee) Atom és repülő. A múlt évben a paksi atomerőmű egyik blokkjában keletkezett kisebb üzemzavar tapasztalataiból okulva ma Pakson a repülőgép-karbantartókkal konzultálnak az erőmű szakemberei. A közös nevező a két tevékenység között a karbantartás fokozott figyelmet követelő szervezése, végrehajtása és ellenőrzése, de az egész napos rendezvényen szó lesz a minőségbiztosításról, az oktatásról és az emberi tényezőt érintő kérdésekről is. Vezetéket tépett az erő* gép. Pécsett, a JPTE Bölcsész Karának Ifjúság útjai udvarán a munkagép eltépte a föld alatti vezetéket, és a kiömlő víz elöntötte az egyik alagsori raktárhelyiséget. A tűzoltók csaknem négy órás szivattyúzással távolították el a több mint 200 köbméter vizet. (cs) Beszorult a kamion. Rövid időre beszorult egy külföldi kamion Pécsett, a Gomba utcában lévő magasított szénszállító szalag alá. A Hőerőmű szénellátását nem zavarta a szokatlan esemény, az utcában kisebb közlekedési dugó alakult ki. (cs) Janus napok. A pécsi Janus Pannonius Gimnázium tegnap este az Arma Király utcai színpadán bemutatkozó esttel nyitotta meg a hagyományos Janus napokat. Ma 9 órakor a névadó költő szobrát koszorúzzák meg a Barbakán-kertben, majd kézműves programok, Kodály Zoltán emlékműsor, népdaléneklési verseny, fotókiállítás, táncház teszi teljessé a kétnapos ünnepet, amely 18 órától az Annában a Toxin együttes műsorával zárul. (m) Égett az étel. Pécsett a Litke utcába riasztották tegnap a tűzoltókat, ahol a tűzhelyen felejtett étel okozott tüzet. Az Ifjúsági Háznál pedig egy szemetesedény égett. Diósviszló és Márfa között avartűz volt. (dz) Közökkel szabdalt ódon városrész MOHÁCS Közökkel szabdalt a város valamikor sokacok lakta negyede. A két-három családhoz vezető úton esős időben bokáig áll a víz. Az építészeti szakirodalom akár mohácsi specialitásnak is tarthatná azt a település-szerkezet alakítási módot, ahogy a fésűs-beépítésű utcákból sok évtizeddel ezelőtt a közök- rendszere kialakult itt. A házakhoz tartozó hatalmas portákat a család szaporodásával megosztották, az utcafronttól beljebb a gyereknek új házat építettek, amelyhez aztán külön bejáratot is biztosítottak. Az ilyen módon keletkezett önálló ingatlan mellé idővel a már kialakított közből, a másik ház mögött további ingatlanokat emeltek. A városrészben, ahol valamikor a sokacok laktak, gyakorlattá vált ez a beépítési forma. A keskeny, csupán egy személykocsi számára elegendő szélességű útról általában 2-3 portát lehetett megközelíteni, de akad olyan is, ahonnan 7-8 kapubejáró nyílik. A zsákutcák idővel közterületté váltak, ám a közművesítésük elmaradt. A legtöbb helyed nincs csatorna, gáz, és az utak burkolata mindenütt hiányzik. Csupán az útépítésre legkevesebb 12 millió kellene - de a képviselőtestület csak 2 milliót ad a költségvetésből. Berta M. Az utcák közművesítését már a lakók is nagyon várják FOTÓ: MÜLLER ANDREA Felőlünk fulladjanak a füstbe? Szál/hét 60 50 40 30 20 10 0 Rendszeresen dohányzó tanulók 57 16 fi Általános Isk. Gimnazista Szakköziplsk. Szakmunkás Rendszeresen dohányzik: 25% Nem próbálta: 31% Csak egy szálat szívott: 35% Már leszokott: 9% A felnőttek felelőtlenül bánnak a gyermekekkel. Semmit sem tesznek azért, hogy ne szokjanak rá a dohányzásra és az alkoholra. Ez derül ki abból a vizsgálatból, amit a pécsi Fact Intézet végzett a Világbank által finanszírozott dohányzás-ellenes program keretében. A programot az Egészséges Városért Alapítvány irányította. A 12-13 éves fiúk 5,5 százaléka vallotta magát dohányosnak, az ugyanekkora lányok 1,6 százaléka cigizik rendszeresen. A 18 éves iskolás fiúk 43,4 százaléka, a lányok 31,2 százaléka dohányos. Ezzel szemben a nem iskolás 18 éves fiúknak csak a 27,9 százaléka, a lányoknak 16 százaléka szokott rá a dohányzásra. Ebből kitűnik, hogy az iskola nem akadályozza meg a szokás kialakulását. Sőt, kifejezetten elősegíti - erről tájékoztatta lapunkat dr. Tistyán László, az intézet igazgatója. Ennek oka, hogy jórészt az iskolatársak szoktatják rá egymást a cigarettára. A dohányzó tanulók döntő többsége szakmunkásképzőbe jár. Ezt követik a szakközépiskolák, majd az általános iskolák. A gimnáziumokban tanul a legkevesebb rendszeresen dohányzó fiatal. A dohányzás és az alkohol- fogyasztás gyakorta elválaszthatatlan egymástól. A cigarettázó tizenévesek 86 százaléka egyúttal alkoholt is rendszeresen fogyaszt. A fiatalok kétharmada szórakozóhelyeken iszik és cigizik, tehát ott, ahol szesszel ki sem szolgálhatnák őket a felnőttek. Több, mint 11 százalékuk pedig családi körben kap alkoholt. Aggasztó, hogy a dohányosok egyre fiata- labban szoknak rá a cigarettára. Általában már 18 évnél fiata- labban válnak az egészségtelen dohányfüst rabjaivá. U. G. Hozzájárulást fizetni kell A községben a jövő héten alakul meg a szennyvíztársulás. A társulás megalakítását a lakosság nyolcvan százaléka támogatja. Van azonban, aki nem. SOMBEREK Lapunkat azok keresték meg, akik nem akarnak belépni a társulásba. Panaszuk az, hogy így is fizetniük kell majd az ön- kormányzatnak több, mint százezer forintot hozzájárulási költség címén. Pedig nem is kívánnak a csatornára rákötni. A község jegyzőségén megtudtuk, hogy a szennyvíztársulás még nem jött létre. A társulás létrehozásával majdnem mindenki egyetért, hiszen ebben a formában államilag támogatott kölcsönt vehetnek fel. A kamatterhek hetven százalékát az állam átvállalja. Csak egy-két család van, aki ellenzi az elképzelést. A törvény értelmében azonban nekik is meg kell majd fizetniük a hozzájárulási költséget, ami hetvenezer forint. Akkor is, ha most még nem csatlakoznak. Ha ezt egyben nem tudják kifizetni, akkor tíz év alatt részletekben. Persze, így a 70 ezer forintból valamivel több, mint 100 ezer forint lesz. U. G. Szövetkezés a turizmusért Baranya, Tolna, Somogy önkormányzatai, megyei jogú városai és kamarái tegnap arról döntöttek, hogy a régió idegenforgalmának fejlesztésére közhasznú társaságot hoznak létre. A várhatóan május végére megalakuló szervezet elsősorban a Dél-Dunántúl turisztikai értékeinek felmérését, egységes termékké gyúrását és a piacon való megjelenítését végzi majd. Bár a Kht programjait az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium akár 50%-os támogatással is segítheti, a cég működési költségeit más forrásból kell előteremteni. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában zajlott tanácskozáson az érdekeltek úgy döntöttek: az évi legalább 20 millió forintot kitevő összeget közös pályázatokkal már a cég hivatalos megalakulása előtt igyekeznek megszerezni. A Kht programjának kidolgozásával a pécsi egyetemet bízták meg a résztvevők. A kamara titkára, dr. Síkfői Tamás (képünkön) úgy vélekedik: a születőben lévő nonprofit szervezet, amelynek központja Pécs lesz, működése már az év végére eredményt hozhat. Kőhalmi A. Vevőre váró rendelők SÁSD Ha a képviselőtestület hozzájárul, a háziorvosi rendelők és az orvoslakások magánkézbe kerülnek. A hét településből álló körjegyzőség polgármesterei a közös intézmények ügyében koordinációs megbeszélésre gyűltek össze hétfőn este. Az iskoláról és az óvodáról szóló rendes évi zárszámadás után, melyet a vezetők elfogadtak, a Sásdon működő két háziorvosi és egy gyermekorvosi rendelő, valamint a hozzájuk tartozó orvosi lakások sorsával kapcsolatban is kö,zös nevezőre jutottak. Miután az önkormányzatoknak nincs pénzük a karbantartásukra, a csütörtöki nyilvános képviselő-testületi ülésen az ingatlanok eladását fogják javasolni. A kikötés többek között az, hogy az épületekben továbbra is csak orvosi tevékenység folytatható. A körzet jelenlegi két orvosa mintegy ötezer lakos ellátásáról gondoskodik. Az együttműködő polgármesterek egy harmadik orvosi körzet kialakítását érzik szükségesnek. Amennyiben a testület egyetért az elképzeléssel, pályázatot nyújtanak be ez ügyben a Népjóléti Minisztériumhoz. V. G. Nagyszerdai liturgia A nagyszerdai liturgia igazi különlegesség. Tudomásunk szerint hazánkban csak a pécsi bazilikában imádkozzuk énekelve évről-évre. Nagyszerdán délután felhangzik a sötét zsolozsma, az officium tenbrarum. A szentélyben a kispapok és kanonokok váltakozó kórusa énekli a következő nap zsolozsmájából a Matutinomot (éjszakai ájtatosság) és a Laufest (reggeli ima). A szöveget a nap eseményeihez illeszkedő ószövetségi zsoltárokból, szentírási szakaszokból és szentatyák irataiból válogatták össze. A szentélyben megszólaló gregoriánhoz a kórus kilenc responsoriummal csatlakozik megjelenítve a bűnbánó lelket, a panaszkodó Krisztust, az áruló Júdást, a nem virrasztó tanítványokat és az összeesküvő farizeusokat. Majd a végén megszólal a Miserere. A szentélyben felállított háromszögű gyertyatartón 15 gyertya ég. Minden egyes zsoltár végén eloltanak egy- egy gyertyát. A tartó csúcsán égve maradt gyertyát az utolsó zsoltár végeztével az oltár mellett elrejtik, majd a Miserere után teszik vissza a tartóra. A kioltott gyertyák a Krisztust szenvedésében elhagyó tanítványokat jelképezik; az égve hagyott gyertya pedig Krisztust, aki bár meghalt a kereszten és eltemették, föltámadt. Benyoszvky Imre A vízről, a jövő századért Tegnap délelőtt Pécsett, a MTESZ-székházban a Víz világnapja rendezvényeihez kötődő sajtótájékoztatón koránt sem volt véletlen, hogy a Pécsi Vízmű Rt. vezérigazgatója, Harness Jenő, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, Szappanos Ferenc mellett Tóth Sándor, a megyei közgyűlés elnöke és Papp Béla pécsi alpolgármester is nagyon fontosnak tartotta az egyik legsürgetőbb feladat megoldását, az egészséges ivóvíz biztosítását. Lapunk kérdésére válaszolva Szappanos Ferenc (képünkön) elmondta: az idei világnapi rendezvénysorozat központi témája a vízbázisok védelme. A kormány már elfogadta ennek érdekében a 2010-ig szóló szennyvízprogramot, megyei szintű kerettervezése - településekre lebontva - ebben az évben megkezdődik. A vízbázisok védelmére egyébként a déldunántúli régió idén 130 millió forintot kap a költségvetésből, ebből kell elkészíteni ennek terveit, illetve a figyelőkút- rendszert kiépíteni. A tegnap Pécsett a Vízmű Rt. által szervezett szakmai konferenciát követően is folytatódnak a Víz világnapjához kötődő rendezvények. Szombaton, március 27-én 16 órától a Tety- tye-étteremben lesz nyílt fórum, ahol szakemberek válaszolnak az érdeklődő fogyasztók kérdéseire. M. A. Két dudás egy7 csárdában NAGYCSÁNY Képviselők szerint a Polgári Kör egy szűk csoport érdekeit szolgálja. Tagjai közé lehetetlen bejutni. Rendezvényei zártak. Kovács Lászlóné, Nagy La- josné, Dávid János és Kisfaliné Sós Lenke önkormányzatai tagok azt is állítják, hogy a kör sose számol be munkájáról a falu vezetésének. S any- nyira bátor, hogy községi épület sorsáról dönt; a volt méregraktárt sajátjaként kezeli. A magát faluszépítőnek nevező közösség megsérti a demokráciát; Hegyiné Várdaróci Ibolya, a kör elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy őket is a jobbító szándék vezeti a köz érdekében. A méregraktárt nem vették el, de javasolták a fertőtlenítését, mert szennyezi a környezetet. A későbbiekben pedig a községgel együttműködve jó lenne ott egy üzemet kialakítani. Az eseményekről plakátokon értesítik a környékbeli lakókat is. Senkit sem küldtek el, ha hívatlanul jelent meg nyílt foglalkozásukon. A Polgári Körbe csak úgy lehet bekerülni, ha a belépni szándékozót két régi tag ajánlja. A négy panaszos testületi tag egyike sem kérte tagságát. Sokasodnak a viták. Az ön- kormányzat és a Polgári Kör nehezen jut egyezségre közügyekben. Csuti J. fc S y 4 i