Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-23 / 81. szám
8 B^hántúli Napló Hobbi - Piaci Információk 1997. március 23., vasárnap JELZÁLOG-HITELEZÉS. Folyik a huza-vona, de minden valószínűség szerint ősszel megalakulnak a jelzálog hitelintézetek. Az erről szóló törvény hatálybalépését követően nyitják meg kapuikat azok a pénzintézetek, amelyek olyan - egyébként régóta szükséges - hiteleket nyújtanak majd, amelynek fedezetét a föld értéke adja majd. Az elképzelések szerint főként öt és tíz év futamidőre biztosítanak majd kölcsönöket. A részvénytársaság 3 milliárd forintos alaptőkével alakul majd meg, a tulajdonosi többséget az állam birtokolja, ami egyben a biztonságot is jelenti. A jelzálogbank által kibocsátott jelzálog-levelet pénzügyi körökben vonzó befektetési lehetőségnek tartják, főként a biztonságossága miatt. Elsősorban az intézményi vásárlásokra lehet majd számítani, de feltehetően nagy lesz az érdeklődés az egyéni befektetők körében is a piaci hozamot megbízhatóan elérő értékpapír iránt. Békéssy Gábor Kockázatmentes befektetések Futamidő Állampapír hozama (százalék) Egv hónap D21 (MNB) 18,81 Negyedév D25 (MNB) 19,70 Félév K19 (MNB) 19,59 Egy év K5(MNB) 19,31 Changepoint Bt. (Pécs, Rákóczi út 39/C.) Valutaeladási árfolyam német márka 105,00 osztrák schilling 14,99 amerikai dollár 176,99 svájci frank 123,00 Devizakamatok a kereskedelmi bankokban 1997. március 17-23. 1 hónapra Devizanem BB MHB Mezőbank OTP USD 4 5/16 4 1/8 4 9/16 4 5/16 DEM 2 1 3/4 2 2 ATS 2 2 2 5/16 2 1/16 CHF 5/8 5/8 1 1/4 7/8 3 hónapra USD 4 7/16 4 1/4 4 9/16 4 7/16 DEM 1 15/16 1 7/8 2 3/8 2 ATS 2 2 2 1/2 2 1/8 CHF 1/2 5/8 1 1/8 15/16 Kereskedelmi banki valutaárfolyam - érvényes hétfőig Budapest Bank OTP Bank MHB Mezőbank Pénznem vétel eladás vétel eladás vétel eladás vétel eladás Márka 101,55 107,65 101,80 107,60 102,60 107,08 102,07 106,87 Dollár 171,50 181,20 172,30 181,30 172,30 180,80 172,34 180,96 Schilling 14,40 15,20 14,40 15,30 14,50 15,20 14,52 15,20 Kuna2616,50 3121,40 Tolár101,80 . Használtgépkocsi-árak Pécs I. Pécs II. Kaposvár Szekszárd Nagykanizsa Típus Évjárat/ár Típus Évjárat/ár Típus Évjárat/ár Típus Évjárat/» Típus Évjárat/ár 82/270 RnmMD 86/450 Polski 126 90/220 VWGolf 1,6 81/299 Lancia lbema2,0i 90/810 FbüwUD 88/480 Peugeot 405 1^ 89/820 Fiat Ritmo 1,7 D 89/239 Seat Ibiza U 92/810 Peugeot 306 !J 86/540 FiT$ol,7D 89/700 Witbog Combi 85/120 Alfa Romeo 33 84/290 Peugeot 2051,8 D 87/458 Citroen BX 1,4 86/520 SeatftizaüD 87/440 VW Pasat Combi U 89/240 Lada 2107 93/570 Peugeot 3091,8 D 90/839 Uda Samara 2109 89/470 ForiSmli 86/470 VW Pisa 1,8 86/465 Fiat Unó 1,1 86/445 Lancia Prisma 1,9 TD 88/520 VWGolfl,6D 85/540 Mami 91/620 Citron BX (9 D 85/390 Seat Ibiza 1,2 86/420 FiatCtoma2jD 86/580 Toyota Caiina 87/650 LacaPnmiü 87/530 Toyota CainaE 2,0 93/1,580 mill. VW Golf 1,6 D 86/630 Opel kadét 1.6 D 87/570 FotdEsconl) 86/570 WaC«U 91/1,030 mill. Opel Asm CiD 94/1,650 mill. Renault 111,4 84/350 Toyota CWalJD 89/730 Audi 80 84/520 Opdtay 91/1,280 mill. Opel Vatta 2,0i 93/1,800 mill. Mazda 323 GT 83/340 SzaakiSwiftl.O 94/980 Opel Kadett U 86/660 Peugeot #5 IjlDi 90/1,070 mill. Mazda® 88/840 Mazda 626 79/210 Polski 126 90/235 Dada 86/175 Vetés után, kelés előtt Sok munkát megtakaríthatunk, ha a zöldségfélék elvetése után gyomirtózunk. Gyökérre, sárgarépára burgonyára, babra, paprikára egyaránt érvényes ez. A műveletet vetés után, de még kelés előtt kell elvégezni. Az egyik legismertebb gyomirtószer a Merkazin, amely kifejezetten a petrezselyem és a sárgarépasorok tisztán tartására alkalmas. Ez a szer kis mennyiségben is kapható, vagyis a hobbikért tulajdonosok számára is megfelelő. A vöröshagymának a Nabu- S-t javasolják, de ez a szer burgonyára is alkalmazható. Kifejezetten a burgonyasorok közötti gyomok irtásához használható készítmény a Pato- rán nevű szer. Szintén a védekezés miatt fontos teendő az őszibarackfák lemosó permetezése. Ezek a napok már az utolsó lehetőséget jelentik, mivel az őszibarack rézérzékenysége miatt csak pi- rosbimbós állapotig szabad réztartalmú szerrel permetezni a fákat. így lehet célszerűen megelőzni a tafrinás levélfod- rosodást. Ha már megjelennek a barackfa első levélkezdeményei, akkor az úgynevezett felszívódó jellegű permetszereket lehet használni. Ilyen céllal a Score nevű permetezőszert ajánlják a szakemberek, amely a szilva, az almavarasodás, az alma lisztharmat és a körte va- rasodás ellen is jó. T. É. * A zöldségfélék és más kultúrnövények közötti gyomok irtásához kellő szerek, tavaszi vetőmagok széles választékát kínálja a Kertbarátok Boltja, amely Pécsett, a Béri Balogh Ádám u. 1. sz. alatt található. Telefon: 313-961 (X) Vadvizén is lehet horgászni A hét végén telepítettek, de a megyei horgászok körében egyébként is jó halállománnyal rendelkező víz hírében áll a Mattyi és a mellette lévő Hot- tedrai tó. A Dráva holtágából kialakult tórendszer és környéke gazdag állatvilággal rendelkezik, ráadásul a jórészt még érintetlen természet a csendre és nyugalomra vágyóknak is „Pontyvadászat” A horgászok örömére szombattól lehet a pontyokra „vadászni” a kovácsszénájai és a Malomvölgyi 1-es tavon. Rácvárosi Horgászbolt Mazella bojli 688/kg. Botokra, orsókra akció hűsvétig. Gépi zsinórtekercselés 70 fillér/m-től. Nyitvatartás: H-P: 6-18-ig, Sz: 6-12-ig, V: 6-10-ig. SZÓKIRAKÓ Rejtvényünk megfejtése az alábbiakban megadott szavak megfelelő helyre történő beírásával lehetséges. A szavak helyét a betűszám és a keresztező szóval közös betű határozza meg. A számozott négyzetekbe kerülő betűket számsorrendben összerakva egy értelmes szót kell kapni, melyet küldjön el levelezőlapon címünkre: Új Dunántúli Napló 7601 Pécs, Pf: 134. Kéijük a lapra ragassza rá az újságból kivágott „Szókirakó” címszót. A megfejtők között 3 db. vásárlási utalványt sorsolunk ki. A beküldési határidő: 1997. március 28. (péntek). 9 betűs szavak: BOROGATÁS, HÁROMSZOR. 7 betűs szavak: SZAGGAT, TEMPLOM. 6 betűs szavak: ORGONA, VARÁZS. 5 betűs szavak: ALBUM, ANGOL, HALÁL, KEVER, MATAT, NÁBOB, ABLAK, BAZÁR, KAZAL, KULCS, MOROG, PIROS, BATOR, KEREK, LEBŐG, MULAT, RABOK, SZÖRP, TUDAT, ZENÉL. A március 16—i lapban közölt rejtvény megfejtése: „SZÁGY”. RABOL, REMEK, SZERV, TOLAT, VALÓS, VÁLÁS, ..1,::.. “ —~ p _______i '4: □ □ A helyes megfejtők közül utalványt nyertek: Baricz Klára - Pécs, Müller Erszébet - Pécsvákínál pihenési lehetőséget. A tó kezelője, a Siklósi Horgászegyesület még egy vízzel rendelkezik, ez pedig a Recske-tó, amely tipikus vadvíz, de jelenleg tulajdonjogi viták vannak a tó használatáról. A Mattyi-tóban szinte minden magyarországi halfaj megtalálható, kivéve természetesen azokat (például a máma), amelyeknek csak a folyóvíz lehet az élettere. Mindenféle horgászmódszer megengedett, tehát lehet blinkerezni is, sőt áprilistól kezdve péntektől vasárnapig az éjszakai horgászatra is van lehetőség. A több napos horgászat is megoldható, hiszen az egyesület halőrházában vendégszobákat alakítottak ki. Hogy milyen jó horgászvíznek számít ez a tórendszer, ennek bizonyítékául a tavalyi országos amur-rekordot lehet példaként felhozni: Frankó Ferenc itt fogta 32 kilogrammos növényevőjét. Amurban egyébként is gazdag a tó, a rekordlistás hal mellett az elmúlt évben több 20 kilogramm feletti példányt is a horogra akasztottak az egyesület tagjai. B. G. VDN Keresztrejtvény rád, Schenk Pétemé - Mohács. I Szókirakó Beküldendő a helyes megfejtés március 28-án (péntek) déli 12 óráig beérkezőleg, LEVELEZŐLAPON. Cím: 7601 Pf: 134. (Jj Vasárnapi Dunántúli Napló Szerkesztősége, Pécs, Rákóczi u. 34., VIII. em. A megfejtők között öt darab utalványt sorsolunk ki. *